Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-09 / 290. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ( S A MEGYEI TANÁCS LAPJA lutalomkirándulás a tanyai diákotthoni gyerekeknek As ördög szépsége Kisebb esfik Várható időjárás ma estig: Erősen felhős« párás idő, néhány helyen kisebb esővel, szitálá ssal, mérsékelt, délkeleti szél. Hajnalban és reggel néhány helyen köd, az évszakhoz képest enyhe idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmér* séklet mínusz 2 —- plusz 3 — legmagasabb nappali hőmérsék* let: 3—8 fok között. (MTI) Évforduló Tizenöt évvel ezelőtt, 1957. decembér 9-én halt meg Tihanyban — 70 éves korában — Vass Elemér festőművész. Főként Olaszországban és Dél- Franciaországban élt; 1921-től 1932-ig hat ízben rendezett az Srnst Múzeumban kollektív kiállítást, 1936-ban és 1938-ban pedig az úgynevezett Frankel Szalonban mutatta be (képeit. Külföldi útjairól hazatérve, 1935-ben Zebegényben telepedett le. Posztimpresszionista stílusát Matisse hatása és hasonló jellegű művészi törekvések alakították. Több művét a Nemzeti Galéria őrzi. — NAGYMAMÁK NAPJA. Békésen, a Hazafias Népfront és a Nőtanács közösen rendezte meg a Nagymamák Napját. A szép és bensőséges megemlékezést köszönte meg hozzánk írt levelében Medgyesi Mihályné, amelyet örömmel tolmácsolunk. — MODERN’ LAKÁSKULTÚRA. A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat Művészeti Szakosztálya reprezentatív előadást tart Békéscsabán, december 11-én az Értelmiségi Klubban, Modem lakáskultúra' címmel. — „ÉN NEM HISZEM EL HOGY MEGHALT”. Gyulán Petőfi Sándor születésének közelgő 150. évfordulója tiszteletére december 11-én a Mogyo- róssy Könyvtárban ünnepséget rendeznek. A műsorban közreműködnek Felkai Eszter, Garai Róbert. Szűcs András, a Jókai Színház művészei. Köszönetnyilvánítás. ■Mindazoknak, akik néhai térjem, HÁMORI MÁTYÁS mgazd. tanár elhunyta alkalmával részvétüket nyilvánították, s utolsó út. jára elkísérték, ezúton mondok hálás köszönetét. Özv. Hámor! Mátyásáé 3891 Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazoknak, kik PELLÉRDI MIHÁLY és ifj. PELLÉRDI MIHÁLY elhunytakor részvétükkel bánatunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 229810 Három különjáratú autóbusz- szal nemrég 122 békési diákotthoni tanuló vett részt ötnapos budapesti és Duna-kanyari kiránuláson. A megyei tanács tette ezt lehetővé, mivel telKöszöntjük Natalia nevű olvasóinkat Natália nevünket a latinból és a portugálból származtathatjuk. Latin származását a „dies natalis” (Domini) (az úr) születésnapja”, vagy pedig a portugál „ natal”: „karácsony” szóból vezethetjük le. — SZÁRÍTOTT HAGYMA. A Békéscsabai Konzervgyár pós- teleki előkészítő telepén szárított hagymát válogatnak és csomagolnak két műszakban a dolgozók. Az ötkilós fóliába csomagolt szárított hagymából nagy mennyiséget szállítanak az NSZK-ba. Kamarakiállítáh Szarvason Szegedi festőművész, Cs. Patai Mihály festményeit állítják ki december 9—20-ig Szarvason, a Vajda Péter Művelődési Központ galériáján. A kamaratárlatot Hegedűs András irodalomtörténész nyitja meg, ma szombaton délben 12 órakor irodalmi estek — Szilveszteri nőnapi összejövetelek Xírándnfások a mezőhegyest nőklub programjában A Mezőhegyesi Cukorgyár nőbizottságának üzemi nőklubja már évek óta jól működik, megyeszerte hírnevet szerzett Az idén is gazdag és érdekes programot állítottak össze a klub vezetői- Októberben két orvosi előadás is elhangzott, melyen szép számmal vettek részt a lányok és asszonyok. Novemberben Ady-estet tartottak, decembertől márciusig Petőfi életéről rendeznek előadássorozatot, melyen több alkalommal is irodalmi színpadok előadói szerepelnek. Ezenkívül zenés szilveszteri estet rendeznek. Ez már hagyomány és rendszerint nagy sikere van. Az állami oktatás helyzetéről, a dolgozó nőket megillető jogokról, valamint általános és nemzetközi kérdésekről is hallanak előadást a klub tagjai. A tavasszal, a nemzetközi nő_ napot ünnepélyes keretek között rendezik meg, ahol a legjobb nődclgozók jutalmait is átadják. Közös kirándulásokat, színházlátogatást is szerveznek, többek között Szegedre, Gyulára és más városokba is. jes anyagi támogatást nyújtott a 122 diák kirándulásához, hogy megismerjék fővárosunkat, annak nevezetességeit és a csodálatos szépségű Dunakanyart. Akik még először jártak falujukon kívül, nem győzték csodálni a nagy forgalmat, Budapesten, az épületóriásokat, az alagutat. Gazdag program volt az öt napon. A főváros valamennyi közlekedési eszközét kipróbálták, még az úttörővasutat is. A múzeumok közül legjobban a Közlekedési és a Hadtudományi Múzeum tetszett. Felejthetetlen élményt nyújtott a Vidámparkban, az ÁHatkertben tett látogatás is. Csodálattal álltak az Országház monumentális épülete előtt, amelyet belülről is megtekinthettek. Ültek a Népstadion lelátóján és gyönyörködtek a Halászbástyáról az esti fényben úszó fővárosban. Ezután Esztergomban és Visegrádon a történelmi nevezetességeket tekintették meg, melyek mind sok segítséget adtak az iskolá- l>an tanultak közelebbi megismeréséhez. Az élményekben gazdag öt napért lapunk hasábjain mondanak köszönetét a megyei tanácsnak, hogy a tanyasi parasztgyerekek számára lehetővé tette ezt. Takács Gábor Tanácstagi beszámolók Tanácstagi beszámolót tart Békéscsabán december U" én 19 órakor Zahorán János a Kerekkígyósi Iskolában, 18 órakor Berki Lajosné a 11-es számú iskolában. Ugyanezen a napon 17 órakor tartja tanácstagi beszámolóját, Novák Pál és Ba- gyinka János a Szabadság Tsz Fürjes! központjában. Mindjobban növekszik Dé- vaványán a népdal-, népzeneszeretők tábora. Ezt bizonyítja, hogy az előadásokon az üzemekben mind több hallgatója — VEZETŐSÉGET VÁLASZTANAK A NYUGDÍJASOK. Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában tevékenykedő Nyugdíjasok Klubja december lián, hétfőn, délelőtt tartja beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlését- 229800 — FELSŐFOKÚ gépésztechnikus vezető műszaki állást keres. „4 éves gyakorlat” jeligére a békéscsabai Hirdetőbe. — HIRDETMÉNY! A Városi Tanács VB Termel és-Ellátásiéi ügyeleti Osztálya felhívja 1 a hasított körmű (szarvasmarha, juh, sertés) állatok tulajdonosait, hogy amennyiben állataik a járványos betegségen még nem estek át, illetve valamely ok miatt védőoltást nem kaptak, a körzeti állatorvosnak haladéktalanul jelentsék. Az oltás kötelező és díjtalan. Elmulasztása súlyos szabálysértés. 229864 — KÖZÉLETEK, magánosok figyelem! Csempeburkolást, mozaikozást vállalok. Fonyó Ferenc, épületburkoló mester. Békéscsaba, Landler Jenő u. 16. 229790 ' Ma, szombaton este 22.15 órai kezdettel René Clair 1949-ben készült filmjét a Faust-dráma modernizált változatát láthatják a televízió nézői. Clair, Mefisztót a végzettel azonosítja, amely az emberekre tör; felfogása szerint a világ kárhozatát az okozza, hogy eladta lelkét a tudománynak. Így itt Mefisztő mint az aranycsinálás szakembere, fogásainak isme—. AZ SZMT MUNKAVÉDELMI BIZOTTSÁGA december 19-én ülést tart, melyen az iparban és a mezőgazdaságban foglalkoztatott szakmunkásig múlok élet- és munkakörülményeiről, munkavédelmi oktatásáról tárgyal és megvitatja a Békés megyei Tanácsi Építőipari Vállalat munkavédelmi helyzetét. — TÖBB MINT 6 MILLIÓ FORINTOS KAR. Az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatósága az elmúlt hónapban bekövetkezett károk enyhítésére megyénkben több mint 6 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek. van a „Röpülj Páva”-körnek és a citerazenekamak. A dévaványaiak is résztvesz- nek a holnap Sarkadon sorra- kerülő minősítő-versenyen, és erre készülőben több előadást rendeztek november hónapban az öregek napközi otthonában, Nácsa János hangulatos, citerá- zása idézte az otthon lakóinak egy órára ifjúságuk emlékeit. December elején pedig a helyi Röpülj Páva kör a községi könyvtárban mutatkozott be énekes-zenés műsorával, nagy sikert aratva. A dévaványai népdalszeretők tábora reméli, hogy a kör tagjai Sarkadon is hasonló sikerrel szerepelnek. Játékot és könyvet ajándékoztak a gyerekeknek Az Orosházi Cipész Szövetkezet nőbizottsága az állami gondozott gyermekekről szóló, lapunkban nemrég megjelent írásunk hatására vállalta, hogy patronálja a Battonyai Gyermekotthont. A nőbizottság tagjai játékokat és könyveket vittek ajándékba első látogatásuk alkalmával. Elhatározták, hogy magukhoz veszik a téli és nyári szünidőben Vigyikán Péter III. osztályos tanulót. Ehhez a vállaláshoz csatlakozott az Április 4 szocialista brigád is. rője, titkának birtokosa lép fel. Faust a szerződés aláírása után hatalmas úr lesz és Mefisztót arra kényszeríti, hogy mutassa meg neki tükörben a sorsát. S miután megtudja: sorsa az, hogy diktátorrá váljék, ráveszi Mefisztót, hogy bontsák fel a szerződést... Képünkön: Gerard Philipe és Michel Simon. Ötvenéves házassági évforduló Dévaványán ma, december y -én ünnepli házasságának 50. évfordulóját Csaba József és felesége, Geszti Margit. Az idős házaspárt négy gyermeke, unokái és a dédunoka köszönti. Csaba József évtizedekkel ezelőtt a Földszövnél dolgozott, most nyugdíjas. Hosszú munkássága során sokat fáradozott a szövetkezet megteremtéséért és a munka további javulásáért. Most a megérdemelt pihenést élvezi és élete párjával ma ünnepel. Ebből az alkalomból mi is köszöntjük és kívánunk jó egészséget a Csaba házaspárnak. II lottú nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint Budapesten a Vasas Művelődési Házban megtartott 49. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 13, 27, 48, 57, 75. Az MSZMP megye) bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL irOSZERKESZTOHELYETTES- Deák Gyula Olvasószerkesztők? Varga Dezső. Varga Tibor sELPOLirrKAi rovatvezető? Rocebár János GAZDAS A G POLITIKAI ROVATVEZETŐ: Podinr Péter MOVELODPSPOLTTTKaI ROVATVEZETŐ: Sas* Ervin SPORTROV ÁTVEZETŐ: Marhaleb István Szerkesztőség: Békéscsaba Szabadság tér 19 HL emelet Telefon: IS—196 IS—296 'tladla a Békés megyei La-.ldadé Vállalat. Békéscsaba. IL, Tanácsköztársaság útja S» Telefon: 11—«21. 11—OK FELELŐS KIADÓ? Lehoczki Mihály Terjeszt) a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál & a kézbesítőknél Előfizetési díi egy hóra 20.— Ft Békés megy ej Nyomdaipar) Vállalat Békéscsaba, Index: ti 0M Népdal, népzene Dévaványán (