Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-22 / 301. szám
Szervezettebb lett a tanácsok és a népfrontbizottságok Ülést tartott a Hazafias Népfront megyei bizottsága A Hazafias Népfront Békés j megyei Bizottsága ülést tartott i tegnap, december 21-én Békés-1 Csabán. Az ülést — amelyen részt vett és felszólalt Enyedi G. Sándor, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Nádas Erzsébet, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának képviselője — Nagy József, megyei elnöÉ. nyitotta meg. Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese, a népfront megyei alelnöke volt az előadója a rendezvény első napirendi pontjának. E napirendi pontként a népfrontnak a tanácstagok munkáját segítő tevékenységét, az együttműködés tapasztalatait és további terveit vitatták meg a jelenlévők. Megállapították: az elmúlt két évben lényegesen szervezettebb lett a tanácsok és a népfrontbizottságok együttműködése. . Az ülés résztvevői megtárgyalták és kibővítették az állami oktatás fejlesztésének mozgalmi feladatairól szóló jövő évi intézkedési tervüket. Ebből igen jelentős az az elhatározás, amely a fizikai dolgozó szülők gyermekei továbbtanulásának segítésére vonatkozik. Szintén fontos teendő az „Egy nap az iskoláért és óvodáért” mozgalom támogatása, valamint a „Minden üzem, termelőszövetkezet és állami gazdaság patronáljon egy iskolát” mozgalom bevezetése. A Bács-Kiskun megyei tapasztalatok alapján — a helyi jellegzetességek figyelembevételével — társadalmi mozgalmat szerveznek a tanyai diákotthoni helyek számának növelésére. Nagyobb gondot fordítanak a felnőttoktatásra és a szülők pedagógiai kultúrájának növelésére. Elfogadták a jelenlévők a népfront-bizottság és -elnökség, valamint különféle munkabizottságai 1973-as programját, (Ezek ismertetésére lapunkban visszatérünk.) "A megyei honismereti és helytörténeti bizottság tervének megbeszélésekor Enyedi G. Sándor tolmácsolta a megyei pártbizottság elismerését e bizottság eddigi munkájáért. A megyei néDfront-bizottság ez évi utolsó ülésén megemlékeztek a szovjet állam megalapításának 50. évfordulójáról. (VHaszek) Befejezéshez közeledik az AFIT-szervíz építése Gyulán Ezekben a napokban mintegy 80 különböző szakember dolgozik Gyulán a szerviz építésén. Az útépítők készítik az aszfalt- burkolatot, daru emeli be egymás után a faandellábereket be. ton aljazatba és azonnal be is kötik a világítást a Budapesti Csőszerelő Vállalat emberei a légkondicionáló berendezésen tevékenykednek, mások az olaj. fűtéshez szükséges tartályokat helyezik szinte üzemkész állapotba. Tehát nagy ütemben folyik a munka. Amint Szabadfalvy László az építővállalat igazgatója szerdán a helyszínen elmondotta, a maguk részéről, tehát építészeti szempontból az év végére befejezik munkájukat és január 15 körül kezdődik el a műszaki átadás. Ez azonban korántsem jelenti a szerviz üzemképességét, miután a technológiai, gépészeti szerelő munkák tovább tartanak. Ezeket részben az AFlT-központ aztán túrkevei, budapesti és soproni szakemberek végzik a nyomáscsökkentő-telep berendezésének elkészítése pedig a DBG AZ feladata. Az útépítésnél csak a hiá- j nyok kiküszöbölése húzódik át | a jövő évre A vízműveknek a szennyvízcsatorna bekötéssel kapcsolatosan van tennivalója. A tervegyeztetés folyik, a végleges nyomvonal meghatározása után következik a kivitelezés. Az előkészítő munkákkal jól állnak, az út alatti áttoláis, a szívóakna elkészült, csak a ve-, zeték összekötése van hátra. | A technológiai és gépészeti szerelések után következő után- javítások és pótlások januárban készülnek eL Az AFIT-tól kapott berendezések felszerelése és üzemelése körülbelül 6—8 hetet vesz j igénybe. Éppen ezért megítélésük szerint március 1 és 15 között várható a szerviz üzemszerű indulása. Az építővállalat emberei dol-l goznak az AGIP szervizállomás kialakításán is a Gyulavári út mentén. Jelenleg gépekkel a terep feltöltését végzik. Év végére várják Olaszországból a kamáomokait, amelyek az épületek elemeit szállítják, a velük érkező szakemberek 2—3 nap alatt össze is szerelik. Gyulán két. állásos szervizt, töltőállomást és kis presszót létesít az AGIP. Mit ajánl a Tv december 25-től 31-io DECEMBER 2S-EN délelőttre érdekes, változatos gyermekműsort ajánl a televízió. Lesz játékos verses, zenés műsor, „Róka, Rege, Róka»* címmel, valamint „A koldus és királyfi” kétrészes csehszlovák játékfilm kerül képernyőre hétfőn és kedden délelőtt. Karácsony első és második napjának délutánján mutatják be Heltai Jenő „Kiskirályok” című regény é- nyek filmváltozatát Ernvei Bélával és Balázsovits Lajossal a főszerepekben. Este Huszka—Békeffy „Bob herceg” című operettjének tv-változata után folytatódik a „Kicsoda — micsoda” fejtörő játék, majd „Szereti ön, Brahmsot?” címmel amerikai filmet láthatnak a nézők Ingrid Bergmann, Yves Montand és Anthony Perkins fői- szereplés ével. DECEMBER 26-ÄN az est fő műsora Anatole France „Az ing” című nove’lájának tv-változata, Bodrogi Gyulával és Benkő Péterrel. Ezután a „Minden lében két kanál” sorozat. „Éppen mint én” című epizódja következik. „Költői térkép” címmel a 15 szovjet köztársaság lírájából válogatott összeállítást a köztársaságok jellegzetes népművészeti alkotásai és zenéje egészíti ki. DECEMBER 27-ÉN L Bernstein „Fantasztikus variációk” címmel Richard Straussról beszél. Asztalos István—Csáki Gyula „A tejes- ember” című tv-játékában a szegényemberek keserű világát ábrázolja. „Száz nép uniója” címmel dokumentumfilmet láthatnak a nézők, amelyen a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójára forgattak a Magyar Televízió munkatársai három szovjet köztársaságban. DECFMBFÄ 28-AN mutatják be a „Száz nép uniója” című műsor második részét. DECEMBER 29-ÉN a Világirodalmi Magazin „Mesélő városok” című mellékletének témája Leningrád lesz, a műsort sok irodalmi mű tarkítja. DECEMBER SO-AN a tv a Petőfi Sándor emlékünnepséget közvetíti az Erke] Színházból. A Gérard Philipe sorozatból a „Vágyakozás” című film kerül képernyőre. DECFMBFR 31-ÉN az esti program „A cirkusz csillagai” című francia filmmel kezdődik, majd a tv 1972-ea szilveszteri műsorával folytatódik. Hogyan születeti Pest—Budából Budapest? fV magyar polgári forradal•b mait megelőző reformkorban a nyelvben létjogot kapott a két város nevének egybeírá- sa, előibb kötőjellel: Buda-Pest vagy Pest-Buda, majd egyszerűen így: Budapest. Széchenyi István leírta a Világosság című művében: „Az országgyűlések is nem Pozsonyban, nem a határszélen, hanem az ország szívében tartatnék.” Majd a sajtó terjesztette az egybeírt fagaimat: Budapesti Rajzolatok,' Budapesti Szemle, stb. Pedig hivatalosan csak Buda szabad királyi város, meg Öbuda mezőváros létezett. ‘ A Dunától télen teljesen kettéválasztott külön világ, Buda és Pest a fagyok elmúltával összeállított libegő fahídra se tehette fed az életét. A két város egyesítésének útjában álló természetadta akadályt a Lánchíd 1842. augusztus 21-én kezdett építése hárította el. Budapest születését először a Pozsonyban 1848. március 18-a és április 7-e között megfogalmazott ún. áprilisi törvénvek deklaráltak, az 1848: 3. te. Budapestet kormányzati székhely- lyé tette, a 4. te. pedig az évenként Pesten tartandó országgyűlésről határozott. A forradalmi szabadsáeharc közben, 1849. június 24-én hivatalosan is létrejött Buda, Ó- buda és Pest közigazgatási egyesítése, de a végrehajtást megakadályozta a városok osztrák megszállása. A szabadságharc elbukása, másnapján kinevezett királyi biztos — mintha előzmény nélkül állt völna az ügy — 1849. augusztus 31-én döntést hozott Buda és Óbuda közigazgatási egyesítésének előkészítéséről, majd meg is jelent rendelete, amely Óbuda koronamezővárftst közigazgatási tekintetben Buda városába bekebelezte. Olyan közigazgatási beosztást épített ki Bécs 1849. augusztus után, amely Budát és Pestet ismét szétválasztotta, külön-külön működő közigazgatás alá helyezte, ez felelt meg a Habsburg- ház érdekeinek. Az új területközigazgatásban Buda a tartomány- nyá degradált Magyarország fővárosa, a katonai és polgári főkormányzó székhelye, Pest pedig az öt kerületre osztott or-, szág egyik kerületének székhelye lett* A XIX. század második felében lassan megindult Pest-Buda gazdasági ‘ életének gyorsabb kibontakozása. Pest-Buda vasúti csomóponttá vált a 60-as éveik elejére. Magyaroi-szá« 1003 kilométernyi hálózatából 1744 kilométer, azaz több mint 80 százalék érintette a várost Hatalmasnak mondható gabonakereskedelem megy végbe a Dunagőzhajózási Társaság 89 gőzösével és közéd félezer uszályával. Elsősorban Pest tollaso- dik a XIX. század második felének elején. 1863-ban nyitotta meg kapuit a pesti áru- és értéktőzsde, elsősorban a gabo- nakonjúnkturát élvező terménykereskedelem üzfeti koordinálására. Itt működik a Pesti Kereskedelmi Bank ,a hazai pénzpiac legjelentősebb intézménye. 1867. után megélénkül a külföldi nagybankok érdeklődése hazánk iránt S zembetűnően fejlődött az ipar. Lipótváros északi és a Ferencváros Duna-part felőli peremén alakultak ki jellegzetes malomkörzetek. A másik ioaiközpont. Kőbánya területén főleg tág" a- és sörgyárak települték, de korántsem kizárólag. A városegyesítés évére Pest-Buda már nemcsak Magyarország legnagyobb inaid városa, hanem az egész Habsburg Birodalom ioari városainak sorában a legrangosabbqk közül való. Közlekedési és kereskedelmi köznont, a legnagyobb pénzniac é= a legnagyobb iparváros hazánkban. Sokat változott a városkán különösen a 70-“s évek eleiétől. A Fővárosi Közmunkatanács működése első hárem évében 15 né^veme’etes. 94 hárememé]£ifQS P°Vemeletes ház és kb. 40 gyár- épüiet született Pesten. 1887-ben. a kievvezét évében nanirendre került a város''évesítés is. Tviiaiöonkénnen egy kormánvakció adta a végső lökést a közigazgatás összevonásához. A kormány elhatározta a helvi közigazgatás modernizálását, olvmööoo. hoev lobban érvártves;í!iün a iro**mínv akarata a helvi közieazgatáskqn. A holvzet akkori állásánál nem tett különbséget a szabad kl- rálvinak nevezett városok és a naegvék tömánntiatnaági bizottsága mint helvi +«rvámrV(0*:ó testvet jogállása között ígv a tervek szerint a megvei főíc-rin lett volna illat-ékes a szehad királyi város törvónvhatőcáel bizottsága fedett. Pest és Buda csak űgv remélhetett nagvobb autonómiát, ha közigazgatási státusa megváltozik, kiemelkedő közigazgatási egységgé alakul át. S minthogy semmit nem nyomott a latban, hogy Pest- Buda 1867-től újra a magvar kormány székhelye lett. csakis a két nagwároá egy közigazgatás alá helyezése ezzé! a többi városoktól eHérő világvárosi közigazgatási szervezet létrehozása jelenthetett megoldást. így történt, hogy miközben az országgyűlés meghozta az államigazgatás mod°rnizálréát célzó 1870: 42. te.-ét. Pest város közgyűláse 1870. június 8-án, Buda város közgyűlése június 23-án fe’irati határozatban kérte az orsiágg,,'lés+. hozzon külön törvényt Pest és Buda esetében. A képviselőház 1870. július 18-án meghozta a döntést: utasította a belügyminisztert, érintkezzék Pest és Buda városok elöljáróival a két város (közigazgatási egyesítése végett, majd terjesszen elő törvényjavaslatot; ez egyesítés ügye ezzel sínre került. N yolc hónap múlva, hogy vitát indított a belügyminiszter, az országgyűlés elé terjesztette a fővárosi törvényjavaslat végső formáját. Ezt követően egy újabb vitakorszak kezdődött, egy évig tartó. Most már az országgyűlést igyekezett befolyásolni a három város elöljárósága. Űiabb bizottroá- nyo’-at hoz+ak létre a helyi érdekek kifejezésére. Így pb a pesti 12 tagú bizottmány 1871. november 20—21-én ismét visszhangozta a már korábban is hallott aggodalmat: Buda, a szegénv rokon, sokba kerül majd Pestnek. Végül 1872. december 22-én megalkotta a képvisé'őház a Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alaMt« sáró1 szóló törvényt. „Buda és Pest szabad királyi fővúresok. v~’«mint Ó-Buda mezőváros és a Margitsziget. ez utóbbiak Pest vármegyéből Tcilkebeleztetvén. Buda- Pest Főváros név alatt e»v törvényhatósággá egyesítettnek” — kezdődnek a paragrafusok mondatai. Egv nan múlva kihirdették s érvénybe lépett a törvény. Az ellen«Aki Rafközén párti ..Ebenőr” 1872. decreiher 25-1 számának Budánkét köszöntő sorai í<*v hcozzot+ak- ..F« a törvény kimondbata'fan sokat ad a nemzetnek mert egv fővárost ad. fővárost, nagvot. díszest és életteliesen nezsdülőt. Van most egy városunk. Budancst. mely három esvesített várest alkotva, háromszázezer lakost foci»! falai közé. s eevike lett a kaiét legnagyobb, le^sze^b és legnevezetesebb vámosainak.” A z egvesí'és döntő fordulója lezárult, elkészült a város kerete. Fel oszlattak a városi vitaMzott- ságoik. földbe kerültek a csaitabárdok. 1877-ban még önálló kö’tségve'ési gazdálkodást folytatott a h«rem város, tanácsuk október 9-én tariotta meg utolsó »közös ffvő’ését: ezzel végeiért Buda. Pest és ribucla önálló története. ..A főváros ténv1°e>es egyesítésé-,elk néniéül 1873. évi noverobo„ 17-ét kell tekinteni” — szói a főváros 1«7s. fioromtior 30-i közgyűlésének hatá"o«ata. Dr. Viráqh Ferenc II kompu'er válaszol A Stanford Egyetem kutatóintézetében a tudósok és a konstruktőrök egy csoportja a közelmúltban látott hozzá egy olyan elektronikus számítógép kidolgozásához, amely alkalmas lesz arra, hogv válaszoljon a programozók által feltett kérdésekre. A konstruktőrök, hogy meg- könny'tsik maguknak ezt a feladatit elhatározták, bogy mi"d_ össze ezer szót tartalmazó „szóA békési Október 6. MgTsz bérbeada 300 négyzetméter fűlhető, 1100 négyzetméter nem fűthető üvegházát (melybői 500 négyzetméter fűthetővé tehető), továbbá 1575 négyzetméter Holland-ágyat és 2500 négyzetméter szabadföldi kertészkedésre alkalmas területét. Érdeklődés a központi irodában. 3959 tárt” adományoznak a génnek. Ahhoz, hogy a gép megértse a kérdést és válasz©1 ni tudjon rái, csupán az általa ismert szavakból, még az is szükséges volt hogy a mondat fel -pítése meg» felel rén az angol nyelv szabályainak és hogy a mondat feltétlenül férfiszájból hangozzék fei. Dr. Bertram Rafael, a Mester, seres agy programvezetőié (ennek a programnak a? alapján tervezik meg a gépet) kijelentene, hogy a női beszédhangok: fonetikai jellemzői mások és az automata ne'-erebben tudja megérteni a nők beszédét. A nők jogúiért küzdő harc ligájának he'vi ta«ncats tp-mészete- sen azonnal ti'tp’-ozott ez ellen az állítás ellen. 5 BÉKÉS HÍÜW 1972. DECEMBER 22,