Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-12 / 292. szám
A Magyar Kereskedelmi Kamara közgyűlése Kovács András orosházi öntő. a szarvasi verseny második helyezettje formázás közben. Pályaválasztási Hét A 350 tagvállalat képviselőinek részvételével hétfőn Kossuth Lajos téri új székházában tartotta IV. közgyűlését a Magyar Kereskedelmi Kamara. Részt vett Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter és Faluvégi Lajos pénzügyministzer is. A elnökség írásos jelentése és Kallós Ödön elnök szóbeli referátuma rámutat, hogy a tagvállalatok érdekeit itthon és külföldön egyre hatékonyabban tudja képviselni a Kamara Munkájához új lehetőségeket teremtett az a közelmúltban kibocsátott minisztertanácsi rendelet, amely országos hatáskörű, érdekvédelmi társadalmi szervvé nyilvánította, s a Minisztertanács felügyelete alá helyezte a Kamarát. Vagyis összekötő kapocs a Magyar Kereskedelmi Kamara a vállalatok és az államigazgatási szervek között, így közvetíteni tudja a népgazdaság igényeit, illetve a vállalatok javaslatait. A Kamara itthon és külföldön sok új kezdeményezéssel támogatja tagvállalatainak érdekeit, segítve exportképességüket és piackutató munkájukat. A vállalatok A magyar és a román kereskedelmi kapcsolatok bővülése jegyében Békéscsabára érkezett vasárnap délben a Bihar megyei ONT Carpati Utazási Iroda főkönyvelőjének, Bonta Cor- nelnek a vezetésével az a 16 tagú szakmai delegáció, amely december 12-től 19-ig a Körös Hotelben a romániai vendéglátóipart reprezentálja. A román vendéglátósok szak- ' mai vezetője Porumb Dumitru a nagyváradi Transrilvánia kombinát igazgatója elmondta, hogy egy héten keresztül esténként a Körösben Gyerko Stefan, a konyhaművészet érdemes mestere készíti a román speciális ételeket, a román pincéreket Carnea Emil irányítja, a zenekart, amelyet Brüsszelben és Neustadban aranyéremmel tüntettek ki, Ar- deleánu Dezideriu vezeti, s a mikrofonnál a Román Rádió és Televízió népdalénekesnője, MaSz*avropol „óranagyapja " Harminckét kilogramm gyapjút nyertek egyetlen nyírásból az „Aranygyapjú” tenyészüzem juhtenyésztői, a sztavropoli me- rinói juhokról. A nyírás felülmúlt minden eddig ismert világrekordot. A gazdaság az új finomgyapjas juhok kitenyésztésére és tökéletesítésére specializálódik. A sztavropoli meri- nóiak — az eddig leghosszabb — 11 centiméter szálú s egyforma gyapjút adnak, amelyből a legjobb szövetek készülnek. Tartóssága nem marad el az azonos átmérőjű acélhuzalétól. A sz*a,"vv>oli sztyennéken kitenyésztett finomgyapjas juhok rendkívül keresettek a világpiacon. Nemrégiben néhány ezer merinóit, indítottak útnak Bulgáriába, az NDK-ba, Csehszlovákiába és Indiába. gyakran egymástól eltérő érdekeit széles körű eszmecserék nyomán igyekszik, közös nevezőre hozni. A vállalatok közötti verseny akadályait nemcsak feltárja hanem indokolt esetekben a közgazdasági szabályozók finomítására, megváltoztatására is javaslatot terjeszt elő. Hasonlóképpen közreműködik a nemzetközi együttműködés elmélyítésében .feltárva az integrálódási folyamatok, a nemzetközi munkamegosztás különféle akadályait. E munkát segíti a Kamara 20 külföldi tagozata, közülük kilenc az elmúlt két évben alakult. E tagozatok közreműködésével mind szorosabb kapcsolatokat építenek ki az államok között, s igen hasznosaknak bizonyultak a külföldön rendezett Magyar Gazdasági Napok is. Két év alatt nyolc országban rendeztek ilyen gazdasági napokat, s már elkészült az 1973-as terv is, amelynek alapján jövőre a Szovjetunióban, Dániában, az NSZK-ban (Hamburgban) és Törökországban tartanak előadássorozatot a magyar gazdasági életről, a külkereskedelmi és kooperációs lehetőségekről. (MTI) rút Haisuc szórakoztatja a vendégeket. Tegnap délelőtt pedig Tóth Józseffel, a békéscsabai Körös Hotel vezetőjével az élen 19 tagú Békés megyei vendéglátóipari küldöttség utazott Nagyváradra. A magyar étel-specialitásokat a Transzilvániában a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója, Takács Mihály főszakács készíti, a felszolgálókat Trucz Gyula irányítja, a népi zenekart az orosházi Lakatos József vezeti A Békés megyei Vendéglátóipari Vállalat igazgatója. Purest János vasárnap este találkozott a román vendéglátós szakemberekkel, s megbeszélték a minden bizonnyal sikeres román hét békéscsabai programját, Üj könyvtár Erzsébethelyen December 12-én, délután 3 órakor ünnepi eseménye lesz a megyeszékhelynek. . Elekor nyílik meg Erzsébethelyen, a Rózsa Ferenc utcában a Megyei Könyvtár 2. számú fiókja Avatóbeszédet dr. Becsei József, az MSZMP békéscsabai Városi Bizottságának titkára mond. II TIT megyei elnökségének ülése Ma, kedden délelőtt tartja ala^ kuló ülését a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Békés megyei Elnöksége. A résztvevőket dr. Kertész Márton megyei elnök tájékoztatja a TIT VI. Országos Küldöttgyűléséről, majd dr. Krupa András megyei titkár ismerteti az elnökség állásfoglalását a megyei küldött- értekezleten elhangzott hozzászólásokról, javaslatokról, illetőleg előterjeszti a megyei el- 1 nokség 1973. évi munka tervét Szarvas, december 9. reggel 8 óra. A Békés megyei Pálya- választási Hét első eseménye. Nyolc üzem fiatal öntő szakmunkásainak versenye kezdődik a vasipari szövetkezet öntödéjében. A KISZ Központi Bizottsága hirdette meg a fiatal öntő szakmunkások országos versenyét, ez a mostani — összekapcsolva a Pályaválasztási Héttel — megyei döntőnek számít. Tizen jutnak tovább a körzeti versenyre, ebben több megye legjobbjai indulnak, aztán köveüke- zik az országos, a televízió kamerái előtt. De most még nincsenek televíziós-kamerák, csak 27 fiatalember kapja meg a feladatot, húz munkahelyet és lát néki a formák elkészítéséhez. „Két órát kaptak erre — mondja az értékelő bizottság vezetője, Bo- tyánszky János technológus. Az öntés 11 óra után kezdődik.” A hatalmas kupolóban már izzik a vas. Huszonhét fiatal öntő gyorsan és pontosan dolgozik. A formázás az öntés egyik legfontosabb művelete. Ha a forma rossz, nem sikerül az öntvény. Mindenki bizonyítaná akar, és dicsőséget szerezni az üzemnek, ahol dolgozik, a mestereknek, akiktől a szakma titkait tanulták meg. A bizottság tagjai és a vendégek figyelmesen, érdeklődéssel járják végig a formázó- plaocokat, a szakértők előtt már most kiderül, leik az igazi, jó öntők, a legtehetségesebbek. Az a vélemény alakul ki az első óra után, hogy nagy verseny lesz. Közben a_ egyik szarvasi általános iskola tanulói érkeznek: ritka alkalom, hogy itt lehetnek, és megleshetik az öntők izgalmas-szép munkáját. Pályaválasztási Hét kezdődött ezzel a versennyel és jó hírverés volt. Még nincs dél, amikor izzó, szikrázó vas ömlik a formákba, az öntöde levegője elhomályosul, gőz és széngáz terjeng, az öntök azonban pontosan kiszámított mozdulatokkal dolgoznak. Délután szakmai-elméleti és általános politikai kérdésekre válaszolnak. Ezen a kettőn 60 pontot lehet szerezni, a gyakorlatin pedig 40-et Három órára 3 mäjmsm 1972. DECEMBER 12. aztán kiderül: kik a legjobbak, ki az a tíz, aki továbbjutott. Szűcs Imre mezőhegyesd öntő lett a, első, és nyerte el a 2000 forintos pályadíjat. A második az orosházi Kovács András, a harmadik szintén orosházi, Szeder Lajos, a negyedik és ötödik megint csak mezőhegyes!: Szabd Lajos és Balogh János. A díjakat Szabó Miklós, a KISZ Békés megyei Bizottságának titkára adja át, gratulál a győzteseknek és a továbbjutóknak. A Pályaválasztási Hét programja hétfőn. Békéscsabán folytatódik. A, Állami Építőipari Vállalat székházában pályaválasztási kiállítás^ nyitott a megyei tanács és a pályaválasztási tanácsadó intézet. A kitűnő kiállításon bemutatkozott a megye valamennyi szakmunkásképző intézete, makettek, modellek, használati eszközök, termékek, fényképfelvételek mutatják be az egyes szakmákat, segítenek a kiállítást látogató fiataloknak és szülőknek — a pályaválasztásban. Megnyitót Nagy Imre, a munkaügyi miniszter helyettese mond. „A pályaválasztás napjaink egyik fontos problémája. Arra törekszünk, hogy tudományos munkával mérjük fel a pálya- követelményeket, hogy megfelelő módszerekkel ismertessük meg az egyes szakmákat, hogy segítsük a fiatalok pályaválasztását, tehetségük kibontakoztatását. Ezért hoztuk létre az intézményes, szervezett pályaválasztást, és ezt a célt szolgálja ez a hasznos kiállítás is.” Egymás után érkeznek a látogatók, jönnek az általános iskolák hetedikes, nyolcadikos tanulói. Lehet, hogy éppen ott, a kiállításon döntik el a nagy kérdést: mi legyek? A Pályaválasztási Hét programja ma tovább folytatódik. Következik az építő é* szolgáltató szakmák napja, és intézetlátogatás Békéscsabán, a 635. sz. Ipari Szakmunkásképzőben. & B. Szik, ú tk a- Duó negkezdődött a. öntés. Mi lopjak: Általános iskolások a csabai pálvaválaratási kiállításon. (Fotó: Demény — Gál) Bővülnek a román és magyar kapcsolatok Román hét a békéscsabai Körös Hotelben — Magyar hét a nagyváradi Transzilvániában