Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-30 / 282. szám

Ölvén éves a Nemzetközi Vörös Segély Letartóztatták vasasokat, bá­nyászokat, szegényparasztokat Miskolcon, Salgótarjánban, a Vi­harsarokban, kubikosokat Kalo­csán, Endrődön, diákokat Deb­recenben, Pécsett, értelmiségie­ket Győrött. Keszthelyen. A hoz­zátartozók tanácstalanok voltait, nem ritkán kétségbeesettek: most hogyan lesz, mi tévők le­gyenek? Ügyvéd jelentkezett, el­hárította azt az érdeklődést; mennyit kér a védelemért? — A vádlott aláírta a meghatal­mazást, a többi — mondotta — az ő dolga, a védőé. Csomag ér­kezett a börtönbe ismeretlen fe­ladó nevével, élelem, könyv, me­leg holmi; a családhoz váratlan látogató toppant be, pénzt csúsz­tatott a mama kezébe, a beteg gyereknek orvost, gyógyszert hozott. A veszélyben lévőt bará­tok lakásába rejtette, vidékre ki­sérte, külföldre menekítette. Dolgozott a Vörös Segély. Munkatársait a bátorság, a har­cosok iránti megbecsülés és sze­retet, az áldozatkészség jelle­mezte. ötven évvel ezelőtt, 1922 no­vemberében a Kommunista In- temacionálé moszkvai IV. kong­resszusán Felix Kohn, lengyel bolsevik, a Komintern egyik titkára javaslatot tett: valami­lyen forradalmi Vöröskereszt szervezetet kellene létrehozni, amely egyesítené az egyes or­szágokban már különböző neve­ken működő csoportokat. Ezt kö­vetően sorra megalakultak or­szágonként a forradalmi mun­kásmozgalom segélyszervezetei, s létrejött a Nemzetközi Vörös Segély. Első elnöke a lengyel Julian Marchlevsky lett, akit a német Clara Zetkin követett e tisztségben. A központ Berlin­ben működött. Tagjai egyének és szervezetek, csaknem félszáz országból több min* tízmillió taggal. A szervezet működése nyomon követte a nemzetközi forradal­mi küzdelem eseményeit, min­denütt ott volt, ahol segíteni kel­lett. Támogatta az ellenforra­dalmi terror bebörtönzötteit, ki­végzettéinek hozzátartozóit, a menekülteket, az emigránsokat, Évekig harcolt, hogy az európai országok adjanak menedékjogot a hazájukból kiüldözött forra­dalmároknak. Az olasz, majd a német fasizmus győzelme való­ságos népvándorlásokat indított el; a vészbíróságok, a koncent­rációs táborok sokezerre növel­ték a közvetlen életveszélybe ke­rült emberek számát. A Nemzet­közi Vörös Segély részeként Becsben 1923 őszén alakult meg a Magyarországi Vörös Segély, amelynek munkájában a párt megbízásából Sallai Imre, Gá­bor Andor, Szántó Zoltán és má­sok vettek részt, itthon olyan ki­váló jogászok, mint Hébelt Ede, Molnár René, Révész József, Do­mokos József, Szőke Sán­dor, Lengyel Zoltán, Tí­már Miklós. Az illegális párt legjobb harcosait küldte erre a munkaterületre, Hámán Katót, Vámos Ilonát, Martos Flórát, Házi Károlyt és még többeket. Tíz év múltán — éppen negy­ven éve — ülésezett Moszkvában a Nemzetközi Vörös Segély vi­lágkongresszusa, amely felmérte e szervezetre háruló roppant ter­heket, feladatokat. A második világháború előtti években még erőteljesebbé vált mindenütt a harcosok segítésének világszer­vezete. A második világháború ide­jén a szervezeti kereteket meg­szüntették, s a munkát a körül­ményeknek megfelelően, a le­hetőségekhez alkalmazkodva, minden számbavehető és elér­hető erőforrást kihasználva foly­tatták. A fasizmus elleni harc­ban kommunisták és más pártál­lású, más világnézetű ellenállók együtt küzdöttek a közös célért. A békéért, a haladásért, az em­beriességért küzdő milliók ma is megtalálják mindenütt a megfe­lelő formákat és feltételeket, melyek lehetővé teszik nemcsak országos, hanem világméretű szolidaritási akciók szervezését. A Nemzetközi Vörös Segély útja a tapasztalatok gazdag tárházát, hozta létre, és ma is erőforrása az igaz és jó ügyek harcosainak. I V. F. Megszépül a múlt Először hívta meg a Volán 8- as számú Vállalat nyugdíjasait. Lásisák és hallják mennyit fej­lődött a vállalat az utóbbi évek­ben. Voltak közöttük busz. és gépkocsivezetők, darabáru keze­lők, rakodófnumkások, vezető, irányító munkakörben dolgozók. Az igazgató, valamint a párf- csúcsvezetőség, a szakszervezeti bizottság ós a KISZ-szervezet titkára üdvözölte a mintegy 150 idős férfit és nőt, akik az alap­jait teremtették meg a vállalat­nak. Többen közülük a felszaba­dulás utáni időkben ron­csokból összeeszkábált gépko­csin kezdték a szolgálatot és a ross2 utakon sok lemondás és balesetveszély árán megindítot­ták az ország keleti részének a vérkeringését. S ha kezdetben lassabban is, később egyre gyor­sult a fejlődés. A találkozón ezt a fejlődést ismertette velük Kazamér Ká­roly igazgató és megköszönte nekik áldozatos munkájukat. Az üdvözlő szavak elhangzása és a központi üzem megtekinté­se után a nyugdíjasokat terített asztal várta, ahol baráti körben jobbára a régi szép élményeket idézték vissza. Hófúváson téli napon Sándor Mihály, a „csodaka­pus’’ rokkantsággal került nyug­díjba. Mint darabárus, a rend- szertelen étkezési, a sok emelés, a nagy hidegek miatt lett be­teg. Pedig fiatalabb korában ki. tűnő kapus volt és a kispályás labdarúgó-mérkőzéseken is a védelem koronázatlan királyá­nak tartották. Tizenhét évig dolgozott a vál­lalatnál Köröstarcsa, Körösla- dány, Dévaványa, Szeghalom, Bucsa, Karcag körzetébe szállí­tott mindenféle árut. Ványai Mihállyal együtt naponta 60— 80 mázsát rakott fel és le. Az egyik legkellemetlenebb emléké_ re így emlékezett vissza: — Vagy hat évvel ezelőtt egy hófúvást® téli napon délelőtt 11 órakor indultunk Vésztőről Okányha. Kilométereket, lapá­toltunk. Este 8 órakor érkeztünk meg, lánctalpas traktorvontatás. sál. Viharban, csillagtalan sötét éjszakákon néha a gépkocsihoz sült Államok ugyanakkor felis­meri a világban kialakult erővi­szonyokat és hajlamos a legtöbb esetben tudomásul venni a sta­tus quot is. Tfyi a politikát a jelen vi­L21 iág realitásai támaszt­ják alá. Délkelet-Ázsiában pél­dául az, hogy a konfliktust ka­tonailag nem lehet befejezni. Itt — és a világ többi térsége­iben ugyanígy — az, hogy az erőviszonyok lényegesen módo­sultak a szocialista országok ja­vára. A megváltozott feltételek­hez tartozik Európában a két német állam egyre sikeresebb párbeszéde, a szocialista orszá­gok kezdeményező, intenzív kül­politikája, a kilencek Közös Pi­acának kialakulása. Amerika már nem az egyedüli — érin­tetlenül hatalmas — gazdasági erő, mint volt a második világ­háború végén. Az Európán kí­vüli térségekben ott van az egy­re erősebb Japán, az elszigetelt­ségből kilépő Kína és ott van­nak a gyarmati sorból felszaba­dult, politikai öntudatra ébredt fejlődő országok. E hatalmas erők következtében tehát Ame­rika számára gyökeresen eltérő stratégiát egy másik elnök, egy másik agytröszt sem dolgozhatott volna ki. A változó világ reali­tásához való — esetenként ne­hézkes, esetenként mellékutak- kal terhes — igazodás elkerül­hetetlenül szükségszerű. Enélkül az Egyesült Államok még gyor­sabb ütemben veszítene a világ­ban eiLfos2alt pozícióiból. Nixon a választásokból meg­erősödve került ki. A szavazatok több mint 60 százalékát kapta és egyes kommentátorok úgy ítélték meg a helyzetet, hogy az elnök négy évre most szinte diktátora lett az Egyesült Álla­moknak. Most mutatkozik majd meg igazi, szélsőséges jellege — mondták —, hiszen nem kell ar- ri figyelnie, hogy 1976-ban meg­választják-e. Az amerikai alkot­mány szerint ez ugyanis 'nem lehetséges. Ha a fentebb elmon­dottakat nézzük, a realitások nyomása miatt, a látványos el­fordulás a jelenlegi amerikai po­litikai vonaltól nemcsak egy új elnöknek, Nixonnak is megvaló­síthatatlan. Az azonban várható, hogy lelassul a politizálás üte­me. Nixonnak már nincs sarká­ban az elnökválasztás, nem nyo­masztja a választási esztendő, így van ideje, és esetenként módja is időt húzni. Ez a las­súbb ütem minden bizonnyal nem lesz azonban ellentétben a fő tendenciával. Mtvnn félidőben van. Négy iilXUU év elnökség után ismét négy évre bekerült a Fe­hér Házba. Ez az újabb négy esztendő hosszabb távú tervez- getésre, kapcsolatépítésre is mó­dot ad. A világ reméli, hogy azokon az alapokon — a reali­tások alapján — formálódik majd az USA világpolitikája, amely alapelveket a legtökéle­tesebben a szovjet-amerikai együttműködésről szóló nyilat­kozat foglalta össze. Ebben a 12 pontban minden szerepel, ami a két ellentétes társadalmi rend­szerű világban a normális nem­zetközi kapcsolatok bázisa le­het. A párizsi Figaro a békés egymás mellett élés tizenkét pa­rancsolatának nevezte ezt az ok­mányt. E tizenkét parancsolatot csakúgy, mint a bibliai tízet, az élet szükségszerűsége diktálta. A 7 pitink életrajzírói emu». előszeretet­tel ábrázolják olyan pragmati­kus politikusnak, aki mindig minden helyzetben megtalálta az előre vivő, leginkább sikeres formát. Napjaink világáról már az is nagyon sokat elárul, hogy Nixon — aki egykor az anti- kommunizmus bajnoka volt — most az amerikai reálpolitika képviselője. Szélsőséges hajla­mairól vagy arról, hogy kímélet­len szolgálója azoknak a politi­kai és gazdasági erőknek, ame­lyek az elnöki székbe emelték és ott tartják, senkinek sem le­hetnek illúziói. A Vietnamban elkövetett népirtás erről senki­ben kétséget sem támaszthat. Ha most ez a Nixon mégis el­küldi politikusait az európai biz­tonsági értekezlet előkészítésére, ha a Szovjetunióval való kap­csolatok rendezésén munkálko­dik, akkor vallóban megnyugta­tóan alakulnak a világban a po­litikai erővonalak. Nixon eddigi elnöki pályafutásának és újravá­lasztásának ez a legfőbb tanul­sága. ® K A. visszatalálni is „művészet’ volt Singer Gézáné 1951-ben, ami­kor a taxikat államosították a megyében, főnökasszony lett. A gépkocsikat térítés ellenében vette át az állam, a taxisok nagyrészt a volt tulajdonosok maradtak. Persze nem mai, hanem a múltból átmentett és főleg ron­csok alkatrészeiből összetákolt gépkocsikra, Opel Kadétra, Opel Olympiára és Skoda 1002- esre kell gondolni. Azért men­tek, ezek, csak hangosan berreg­tek, zörögtek, néha pedig mint a csökönyös szamarak, megáll­tak & egy tapodtat sem mozdul­lak, amíg valamelyik alkatrészt ki nem cserélték bennük. A megyében 46 taxi volt, a legtöbb — 30 — Békéscsabán. Nagyon kellett valamennyi. Sok­szor mentőkocsi helyett is. — Akkoriban történt — me­sélte el Singer Gézáné —■, hogy esküvő után a fiatal pór beült a taxiba, ami sehogyan sem akart elindulni. Majdnem hazáig tol­ta őket a násznép, mire a kocsi beindult Távirat: Elakadtam, Dányi Dányi Pál a legidősebb nyug­díjas. Már 1934-ben buszvezető volt. Bejárta a megyét, az or­szágot. Szolgálatának utolsó éveiben a Békéscsaba—Debre­cen között közlekedő buszt ve­zette és 1958-ban, 60 évesen bú­csúzott el az AKÖV-tőL Több mint 1 millió kilométert veze­tett balesetmentesen. A felsza­badulás utáni időkben kétszer lett sztahanovista, megkapta a Kiváló dolgozó, a Közlekedés Kiváló Dolgozója címet és jel­vényt, valamint a Munka Ér­demrend és mint egykori vörös­katona, a Tanácsköztársaság! Emlékérmet. A felszabadulás utáni, 1947. szeptemberében először L— Rába típusú buszra került, amit roncsokból raktak össze. Soha sem lehetett tudni, hogy mikor ér vele Békéscsabáról Debre­cenbe, vagy onnan vissza. Az asztalnál tréfásan jegyezte meg: — Azt sajnálom, hogy akkor még túlórát nem fizettek. Feladott egy táviratot. A szö­vegben röviden ennyi állt: „El­akadtam, Dányi”. Persze azért megtalálták Békéscsaba—Debre_ cen között. — Püspökladányban vonathoz volt csatlakozása a busznak. Az utasok sokszor türelmetlenül kérdezték tőlem: „Elérjük a vo­natot?” Megnyugtatásul közöl­tem velük, hogy én még soha sem késtem le. Odaértünk, a vonat már elment. Szabadkoz­tam, amikor szidni kezdtek: Hiszen igazat mondtam, nem késtem, maguk akartak azzal a vonattal utazni, nem én — me­sélte el derűt fakasztó régi él­ményét. Egyszer „paprikatolvaj” is volt. Négy zöldpaprikát emelt el Nagy Sándor szerelőtől, amit ebédhez készített Id magának. De a bűnét most vallja be Dá­nyi Pál! — Odajött hozzám Nagy Sán­dor ós szidta az egész világot.. „Tolvaj van közöttünk” — erő- sítgette. Én erre két paprikái adtam neki az övéből: Nesze komám, fogyaszd el jó étvágy- gyal! Elfogadta: „Köszönöm, majd holnap megadom.” És megadta. Nem emlélessel talán? Csabai Mihály, Dányi Pál váltótársa a nyugdíjas találko­zón sem érezte magát teljes „biztonságban”. — Majdnem minden nap „át­dobtál”, csak most kímélj meg — mondta neki mosolyogva. Én? — kérdezte ártatlanságot színlelve Dányi Pál. — Nem emlékszel talán? Ke­zet mostam, te pedig bekented zsírral a kilincset. Akkor még szappan sem volt. Vagy ... Néz­ted egy csövön az eget. Megje­gyezted: „A napfogyatkozást fi­gyelem”. Elkértem a csövet. Belenéztem, semmit sem láttam „Próbálgasd” — mondtad. A szememhez tettem. Egészen kö­zel. Akkor derül ki, hogy meg­int kópéskodtál. „Nézd csak a grófot, monoklija van” — gú­nyolódtak a többiek és derültek: a korommonoklin.* S ha a kópéságban el is ma­radt Csabai Mihály Dányi Pál­tól, a munkában kevésbé. Igaz, később kezdte, könnyebb volt a sora, mert már jobb kocsikat vezetett Azért is szerencsés, mert 32 éven át járt Ikarosszal külföldre, Csehszlovákiába, Ju­goszláviába, Bulgáriába és Ro­mániába. Eredményes munkája elismeréséül a váltótársáéhoz hasonló kitüntetéseket kapott, csak — mert fiatalabb — ké­sőbb. Most garázsmester a vállalat­nál — mint nyugdíjas. Gépko­csit még vezet, de csak a saját­ját. Mellette Zolika ül, az uno­ka. Örökébe a fia, ifjú Csabai Mihály lépett. Ö vette át a GC 14—86-os buszt. Láng Péter TBFUS — más szóval tehergépkocsivezetöként ment rokkantsági nyugdíjba. Né. héz ilyen munkakörben a 69. évet egészségesen megérni. Kü­lönösen annak, aki egy ideig roncsokból összeszedett, széllel- bélelt gépkocsit vezetett A bort a gazda fizette •«» Nehéz napokat élt át az el­lenforradalom után is. Nem volt utánpótlás pótgumiból, menni azonban kellett. Defekt esetén egy-két napig „röstellikedett” az út szélén. Télen tábortűz mel­lett. Árvíz idején néha napokig aludt és ennivalóhoz sem jutott Ma is mosolyog, amikor eszébe jut egy kis stikli: — Egy háznál voltunk. A gazda bizonygatta, hogy a tyúk­jait nem lehet megenni. Fogad­tunk vele, hogy lehet. Egy liter borban. Megtudtuk, hogy a pad­láson vannak a tyúkoik. Az egyik társam megszerezte a kulcsot. A tyúkokat behoztuk, a háziasszony megfőzte vacso­rára. Megettük együtt. Amik«' a házigazda reggel kinyitotta a padlást csak a kakas sétált le a létrán. A bort ő fizette, a tyúkok árát pedig mi. Moravszki Mihály 1950-ben rakodómunkásként kezdte a pá­lyafutását Lovaskocsikkal hordta a sokfajta árut, köztük a szenet és a meszet is. Mosako­dásra nem volt lehetősége. Később markológépen is dol­gozott ami nagy könnyebbséget jelentett számára. Hogy hány ezer tonnát emelt meg 22 év alatt kézzel és géppel, ki tudja? Most mégis azt sajnálja. hogy nem folytathatja tovább. Sőt legszívesebben élőiről kezdené az egészet. Csak persze a mai viszonyok között, amikor a ra­kodás mór sokkal jobban gépe­sített, van öltöző, fürdő, rendr- szeres étkezés és csökkentett a fnunkaidő. Amikor nemrég nyugdíjba ment, Kiváló dolgozó jelvénnyel tüntették ki. Valóban őfe teremtették meg a vállalat alapjait. Legtöbbször nehéz, keserves munkával. CsaS olykor-olykor akadtak vidám percek amelyek évek, évtizedek távlatában itt a fehér asztalnál megszépítik az egész múltat. Pásztor Bél#

Next

/
Oldalképek
Tartalom