Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-17 / 271. szám
Idény zart» verseny Gyulán Hat MEOOSZ-fíalal teljesítene az aranyjelvényes szintet Főleg helybeli atléták részvételével idényzáró versenyt rendezett a Gyulai MEDOSZ. Elsősorban összetett jellegű számokat írtak ki, de sor került néhány meghívásos számra is. A kellemes, szélcsendes időben az ötpróbázó Kovács László, Szilágyi Ferenc és Skultéti László, továbbá a 800 méteren Engedi Mária, hárompróbában pedig Csűri Zsuzsa és Béla Emese (valamennyien Gy. MEDOSZ), aranyjelvényes szintet ért el. Az országos összetett bajnokságon, az esőáztatta, síkos elugróhely miatt formájuk alatt szerepeltek, ezúttal viszont kitettek magukért. Kovács László például mostani eredményével országos bajnok is lehetett volna. Külön örvendetes, hogy Enyedi Mária — kétévi szorgalmas edzésmunkája gyümölcseként — egyedül futva érte el az aranyjelvényes szintet. Eredmények. Fiúk. Ifjúsági tízpróba. 1. Ambrus János (Gy. MEDOSZ) 4511, 2. Nádházi István (Gy.) 4493, 3. Zsilinszki Mihály (Gy.) 3219. Serdülő „A” ötpróba (17 évesek). 1. Kovács Manófalva az őszi bajnok A gyulai városi nagypályás labdarugó-bajnokság őszi végeredménye: 1. Máriafalva 11 9 1 1 24—11 19 2. Építők 11 7 3 1 22— 9 17 S. Vízügy 11 8 — 3 31—10 IS 4. Gépjavító 11 7 1 3 30—16 15 5., Spartacus 11 5 2 4 20— 9 12 K. Harisnyagyár 11 5 2 4 22—22 12 7. Körösi VT 11 4 1 6 17—21 9 8. Húsüzem 11 3 2 6 17—20 8 9. Vízmű 11 2 4 5 18—32 8 10. Nyomda 11 2 3 6 15—26 7 11. Vasas 11 2 2 7 17—22 G 12. Vendéglátó 11 1 1 9 7—37 3 Bensőséges, családias hangulatú összejövetel színhelye volt kedden délután Gyulán a Vízművek székháza. A váUalat gazdasági és társadalmi vezetői találkoztak az idei évben legeredményesebben szerepelt ME- DOSZ-uszókkal és szüleikkel. Ott volt Nádházi András igazgató, Farkas Sándor, a Vérfürdő vezetője és Tenkei Antal, a MEDOSZ módszertani előadója is. Először Molnár Lajos edző összegezte az elmúlt idény munkáját, majd Nádházi András, a Vízmüvek igazgatója szólt a szakosztály támogatásának további lehetőségeiről. Kilátásba helyezte, hogy jövőre szombat-vasárnap kivételével kizárólag a sportolóké lesz az 50 mé- j teres versenyuszoda. Szó van arról is, hogy a medencét a későbbiekben műanyag sátor-tetőzettel látják el. Ezután könyvjutalomban részesítette azoka( a versenyzőket, akik 1972-ben kiharcolták az országos döntőbe jutást: Nagy Julianna, Nagy Teréz, Töreky Tamás. Nagy Sándor, Kassai Péter, Szabó Lajos és Nyikos Imre. Nagy Sándor szakosztályvezető ismertette a jövő évi versenynaptárt, melyben két jelentős rendezvény szerepel. Július 17—20 között rendezik meg a vízilabda Országos Ifjúsági Kupa döntőjét, míg augusztus 11—12-én nemzetközi korosztályos úszóversenyt bonyolítanak le a gyulaiak. Ezzel kapcsolatban tegnap Gyulára érkezett Maróti László, a MOSZ szakfelügyelője és Bartalis István, a vízilabda bizottság tagja, hogy a helyszínen tanulmányozzák a körülményeket. László (Gy.) 3095, 2. Szilágyi Ferenc (Gy.) 2811, 3. Szikes Márton (Gy.) 2554. 15 évesek. 1. Skultéti László (Gy.) 2832, 2. Jász József (Gy.) 2641, 3. Gulyás Zoltán (Gy.) 2450. Serdülő „B” hárompróba. 1. Pallag Imre (Gy.) 1158, 2. Lovász Sándor (Gy.) 1049, 3. Daróczi László (Gy.) 990. 1500 méter. 1. Kiss Guba András (Gy.) 4:25,6. Magasugrás. 1. Laduver Ferenc 180, 2. Aradszki András (mindegyik Bcs. Előre Spartacus) 180. Kalapács. Ifjúsági. 1. Pántye Péter (Gy.) 46,14, 2. Réti László (Gy.) 45,34, 3. Koszár László (Gy.) 39,96. Nők. Ifjúsági ötpróba. 1. Jó- zsa Erika (Orosházi MEDOSZ) 2765. Serdülő ötpróba. 1. Tömöri Rozália (Gy.) 1670. Serdülő „B” hárompróba. 1. Csűri Zsuzsa (Gy.) 1979, 2. Béla Emese (Gy.) 1845, 3. Kulcsár Edit (Bcs. Előre Sp) 1577. 800 m: 1. Enyedi Mária (Gy.) 2:25,3. Magasugrás: 1. Matuz Márta (Bcs.) 140. Súly lökés: 1. Katona Cecília (Gy.) 10.26. Diszkosz: 1. Katona Cecília (Gy.) 31.74. Kovács István Női NB n Keleti csoportjában a hét meglepetését a Mezőberényi ÁFÉSZ „szállította”. A herényi Iá. nyok a Szarvason lejátszott mérkő. zésen 50:18 arányban nyertek a Kis. kunfélegyházi Vasas ellen. A xxn. forduló után igy áli a tabella a Keleti csoportban.. 1. DVTK 22 21 1 1598 : 960 43 2. G..MAVÁG 23 20 3 1183: 859 43 3. Kiskunf. V. 23 16 7 1293:1075 39 4. Mezőberény 23 15 2 1226:1058 38 5. SZEOL. 22 16 6 1377:1125 38 6. OSC 23 15 8 1301:1072 38 7. É. Gyógyszer 22 14 8 1166: 988 36 8. DVSC 23 16 13 1204:1163 33 9. Tipográfia 23 10 13 1259:1296 S3 10. Eger 33 7 16 1158:1272 30 11. Szegedi TK 22 7 15 1051:1329 29 12. Duna Cipő 22 « 16 939:1043 28 13. LMTK 23 1 22 985:1368 24 14. Salgótarján 22 — 22 628:1725 22 ... A járási-városi kosárlabda szak- szövetség Gyulán .kiírta a városi bajnokságot. Az első fordulót már lebonyolítottál:, a másodikra november 25-én (au—) és november 26-án (fér. fiák) az Erkel Gimnáziumban, il. letve a szakmunkásképző intézetben kerül sor. A férfiak küzdelmében három gimnáziumi csapat, valamint a Spartacus II., a Szakmunkásképző, és a Sarkad együttese vesz részt. A nőknél két-két gimnáziumi és ÍTSK-beli együttes, valamint a Sarkad küzd az első helyért. Asztalitenisz híradó A megyei szakszövetség Békéscsabán bonyolította le a II. osztályú asztaliteniszezők egyéni bajnokságát. Az egyes csoportokból a két legjobb versenyző jutott a hatos döntőbe, ahol körmérkőzésen dőlt el a bajnoki cím sorsa. A férfiaknál a Bcs. Konzervgyár, a nőknél a vésztői és békési lányok osztoztak a helyezéseken. Eredmények: Férfiak. 1. Lő- rincz Ferenc, 2. Botyánszki László (mindkettő Bcs. Konzerv.), 3. Kakuk Sándor (Oh. Kinizsi), 4. Czuppon Tibor (Bcs, Konzerv). Nők. 1. Balogh Ilona (Vésztői KSK), 2. Nyeste Mária (Békési VM), 3. Tóth Éva (Vésztő), 4. Makai Erzsébet (Békés). Láza János és Németh Lajos az NB I B-s válogatottban A közvélemény örömmel nyugtázta azt a hírt, hogy az MLSZ játéklehetőséget biztosít az NB I B-s labdarúgó válogatottnak. Kovács Imre, a győri MÁV DAC edzője kapta a megbízást, hogy a második vonal legjobbjaiból ütőképes csapatot szervezzen. A válogatott keretbe meghívást kapott négy békéscsabai labdarúgó: Dávid Imre, Kvasz János, Láza János és Németh Lajos is. Közülük ketten — Láza és Németh — tagja maradt a szűkített keretnek és már pályára is lépett az NB I B-s válogatott színeiben — a Népstadionban — az ifjúsági válogatott ellen. Ifjúsági válogatott—NB 1 B-s A tömegsport jegyében: Á kollégium csapata nyert a „grund-válogatott" ellen Ebben az esztendőben második alkalommal írta ki a Gyomai Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola november 7-e tiszteletéire a kispályás labdarúgó kupát. A torna védnökségét Vámos László, az iskola igazgatója vállalta. Az idén nyolc csapat indult, melyek két négyes csoportban küzdöttek az elődöntőbe jutásért. Itt — 300 néző lelkes buzdítása mellett — a következő eredmények születtek: Grund válogatott—Kályhaüzem 14—2. Kollégium—Mg. Szakmunkásképző Isk. 2—2, (A továbbjutást hétméteres rúgásokkal döntötték él, melyekből a Kollégium 5, ellenfele 4-et értékesíBefejeződtek Orosházán az Úttörő Olimpia városi sakk döntőjének versenyei. Eredmények. Leány egyéni. 1. Tóth Edit (Oh. 1. sz.), 2. Kolozsi Margit (Oh. 1. sz.), 3. Károlyi Valéria (Szentetomya). Kisdobosok: 1. Hajdú Natália (Oh. 3. sz.), 2. Mő- roez Ildikó (Rákóczitelep), 3. Kovács. Ildikó (Oh. 1. sz.). Fiú egyéni. 1—3. Kiss Attila (Oh. 1, sz.), Sütz Zoltán (Oh. 2. sz.) és Szabó Dénes (Oh. 3. sz.). Kisdobosok. 1. Gajdán Károly (Szentetomya), 2. Kakuk Sándor (Oh. 1. sz.) 3. Balogh Zoltán (Oh. 2. sz.) és Babarczi Sándor (Oh. 3. sz.). A megyei döntőn az 1-2. helyezettek, a kisdobosoknál a győztesek indulhatnak. tett. Igazi kupa-hangulat uralkodott a döntőn is, melyre szintén az iskola remeikül előkészített kézilabda-pályáján került sor. Szép számú közönség előtt, a lelkesebben játszó Kollégium csapata megérdemelten győzött 6—2-re az esélyesebb Grund válogatott ellen és így elhódította a serleget a korábbá védő. Mezőgazdasági Szakimul, kásképző iskola gárdájától. A kollégium kupagyőztes csapatában a következők szerepeltek: Janovszki, Kurtz, Rosza, Fekete, Varga, Opra. Kása, és Hengsperger. R I* Szerkesztői üzenet ismeretien Ismerős, Vésztő. Sorait köszönjük, de kérjük, fedje fel kilétéit, annál is inkább, mert amit írt — nagyon érdekes. Azt azonban meg kell értenie, hogy ,J. i.” je. ligével aláírt cikket — nem közölhc. tünk rovatunkban. Láza János Németh Lajos (Sági István rajza) válogatott 1—1 (1—0). Népstadion. V.: Teusohler. Az NB I B-s válogatott így állt fel: Szarka (Haladás) — Stander (Ganz- MÁVAG), Kovács (MÁV-DAC), Papp II (SZMTE), Láza (Bcs. Előre Spartacus) — Lakics (Várpalota), Nagy F. (SZMTE), — Pálos, Gyomoréi (mindkettő MÁV-DAC), Laczkó (Dorog), Szolnoki (SZMTE). A második félidőben Szarkát — Dómján (Pénzügyőr), Gyomoréit — Gábor (Bp. Spartacus), Laczkót — Németh (Bcs. Előre Spartacus) váltotta fel. A jó iramú, változatos mérkőzésen az ifi válogatott gólját Szabó, az NB I B-s válogatottét Németh Lajos szerezte. Az NB I B-s csapatból Stander, Láza, Nagy F., Németh tűnt ki. A két csabai játékos november 20-án, hétfőn a Népstadion szállóban találkozik a válogatott többi tagjával, majd kedden reggel utaznak Jugoszláviába, ahol november 22-én Zomborban lépnek pályára. Gratulálunk a bét lila-fehér labdarúgó válogatottságához és kívánjuk, úgy menjen nekik a játék jövő hét szerdáján — Jugoszláviában — mint nemrégiben, a Népstadionban! Labdarúgás Ae NB I szerdai fordulóinak az eredményei a kővetkezők: MTK— ZTE 1—1 (0-0), Vasas—Rába £TTO 0—2 (0—1), Honvéd—Videoton 4—1 (2—0), Csepel—Ü. Dózsa 0—0, SBTC—FTC 1—1 (1—1), Tatabánya—VM Egyetértés 3—8 (1—0), DVTK—SZEOL. 1—1 (1—1), Pécsi Dózsa—Komló S—1 (2—1). Az NB X állása. 1. Honvéd 10 5 4 1 18— * 14 2. FTC 10 6 2 2 22—14 14 3. O. Dózsa 10 4 1 3 18— 8 13 4. ETO 10 4 1 3 21—1* 13 5. MTK 10 4 5 1 IS—11 IS S. Vasas 10 5 2 3 18—12 12 7. Tatabánya 10 4 3 3 13—13 11 8. Csepel 10 2 5 2 16—14 10 9. ZTE 10 4 2 4 11— 9 10 10. Videoton 10 4 2 4 16—16 10 11. SZEOL 10 2 4 4 11—18 8 12. SBTC 10 3 1 « 15—19 7 13. Egyetértés 10 2 3 5 9—20 7 14. DVTK 10 1 4 5 8—15 6 15. Pécs 10 1 4 5 6—14 6 14. Komló 10 1 4 5 10—20 6 A PAMUTTEXTILMÜVEK ÉS AZ UNIVERZÁL KISKER. közös rendezésében, árusítással egybekötve bemutatja a közkedvelt „PATEX” gyártmányokat Békéscsabán, a 2. sz. méter—lakástextil (István kir. tér 8.), Gyulán, a 22. sz. méterszaküzletben (Városház u. 5). Nagy választéki — BÁRSONY ANYAGOKBÓL, (változatos színek) — FROTTIER ARUKBÓL (fürdőköpenyhez, törülközőkhöz) — HÁZTARTÁSI TEXTÍLIÁKBÓL (abroszok, szalvéták, törlőruhák) — damaszt Ágyneműkből változatos színekben és mintákban,, különféle minőségekben. Kirakataink tájékoztatják Önt! Kérjük, tekintse meg az ott bemutatott árukat! 229508