Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-08 / 238. szám

Asszonyi rejtelmek Varga Imre elbeszélése N emigen akarták elhinni nekem a minap, hogy mily szövevé­nyes holmi az asszonyi lélek. Hogy sokatpró- bált politikus legyen az, aki érti minden moccanását. Azt mondták, olyan az pontosan, mint a férfié... Ha ez így lenne, akkor kérem tisztelettel: fejtsék meg az alábbi his­tóriát! Amolyan csendes, szava- nyelő, soványkás ember Fi- gedi Lajos. Nem az idén töltötte a negyvenet, és a nagy alföldi községben egyesegyedül műveli jó két évtizede a faesztergályosság nemes iparát. Annakidején, a kisiparos korában meg­rendelésre ugyan elég ke­vés sikeredett. Ha megszo­rultak, akkor tőle rendel­tek némi furulya-esztergá- lyozást a megyei koporsó és hangszerkészítő főnökei. Máskor meg tajtékpipákat kellett remekelnie a Mű- tex nevű kulturcikk-nagy- kereskedelmi cégnek... Szóval éppen csak összeesz­tergálta azt a csekélyke pénzt, amennyi egy hetven kilós, vereshajú menyecs­kének a kosztolására elégsé­ges. A férjhez menéskor Kardos Juli beadta a fény­képész iparát, csendesen meghúzta magát Figedi szárnya alatt Egy ideig! Azon a télen, •mikor a paraszti nép meg­indult, egy gyeplőre fogta a szétfutó földeket, megcsi­nálta a szövetkezeteket, né­mi bajúszrágás után Figedi Lajos is elslattyogott ma­gaszántából a téesz-irodába, s a maga csendes szavával azt mondta Nagy Máté el­nöknek: — Hát akkor, Má­té... én is belépek a baba­gyárral egyetemben hozzá­tok ... Parola aláírás, ahogy szokás volt akkori­ban. Még kisüsti szilvalé is sikeredett, és Figedi fütyü- részve állított haza az At­tila király utcai lakásba. Kardos Juli viszont amint megsejtette, miről is esett döntés megkérdezése nél­kül, a háta mögött, dereká­ra biggyesztette kezét, s rá. kezdte. A felső cén. — No, szép lélek, akkor mától teneked foghagymás. Végeztünk. Én ugyan a kis- lábam ujját nem teszem abba a Jóreménységbe. Még mit nem! Hogy majd kidi­rigáljanak engem is répát egyelni! Engem?! Azt hi­szed, azért güriztem a fényképész segédlevelemért, hogy tengerit kapáljak?! Nem, fiam... Ha innen el­viszed az eszterga minden- séget, akkor vidd a fótos gatyáidat is! Nekem többet nem kellesz, a szagod sem állom tovább. A lakást én kaptam, és — alászolgája! Figedi szó nélkül elhur- colkodott. Nagy Máté de­rekasan megvigasztalta: mindjárt telerakta munká­val. Csomó diófa díszszék esztergályozásával bízta meg, zsíros munkaegység- beírással. Adott neki is, a gépeinek is egy kis takaros nádfödeles házat a Kalász soron. Csak dolgozzon ott békességben, lelki nyuga­lommal. ha már az a kígyó Juli asszonyság elmarta a háztól. Figedi pedig felsze­relte a gépeket, egész nap duruzsoltatta, tíz-tizenkét órán át mindennap, és mel­lé szomorkás nótákat fü- tyüréSzett, miként a férfi­ember szokta, ha szíve meg­keseredik. Nem így Kardos Juli asz­Szeretném Sass Ervin megnyitni a szó ti an szájakat az értelem lavináit kőhordalékát a csendnek és a némaságnak feltépni au üres szemeket a félelmek kútjalt véres színeit az őrültségnek és a kiáltásnak elárulni a hazugságot az öngyilkos hitvallásokat és fűillatú utakon menetelni a végtelenbe megölelni a világot tisztelni az óceánokat és bátran hajózni tovább az öröm szilánkjaiból ácsolt tutajokon szonyság! Hol itt, hol ott látták egy kis kese, ráncos- pofájú, hajdani cenzárral, bizonyos Csorbás Dezsővel. Jó évtizeddel vénebb volt ez a pendelkovács a me­nyecskénél, de állatfelvá- sárló lévén, az isten és őmaga erősen megdagasz­totta pénztárcáját. Az asz- szonyságnak ez a tulajdon­ság erősen tetszett, jobban, mint a répaegyelés. Míg te-- hát Figedi szomorúan és szorgalmasan gyűjtögette az egységeket, addig a me­nyecske egyre jobban vi­rult. Csorbás már bejáratos lett az Attila király utcai lakásba is. és a széthurcol- kodás után három héttel ezzel az ötlettel állt elő: — Itt van ni ez a hízó! Lám, ez is Figedi nevére van elkönyvelve. Jó lesz ezt levágni, lelkem Juli, mert mit tesz isten, ésatöb- bi, nem lehet tudni, drága asszonyom... Hm, ebben a téeszes világban legyen az ember eszes, hehe... Gye. rünk, kést neki... felfüs­tölni! Van énnekem egy fá- jin nyári konyhám, ott biz­tos helyen lesz... Lötyögött még aztán ar­ról is, hogy tud szerezni jó gömbölyű tiszafüredi bort is, tehát csapjanak kettes­ben egy tisztességes disznó­tort. Megcsinálja ő az ösz- szes munkát, aztán esznek, isznak egy kicsit, ugyebár. Juli asszony gondolt egyet: hát ha ennek a fene eszter­gályosnak ennyire fontos az a sok munka és a szállongó hírek ellenére nem védi meg az ő két éves, áldoza­tos hűségét, ha feléje sem üti az orrát, akkor — kést a cocának! Kedden esett meg mind­ez, piaci napon. Déltájban a szomszéd Szűcs Mátyás, aki megmaradt magparaszt, nak, vagyis egyéninek, és akibe temérdek kíváncsiság szorult, átnézett a keríté­sen Figedihez. Persze addig lesett át, amíg fel nem tűnt a mester, amint megfontol­tan ballagott a bizonyos bó­dé irányába. És akkor nem restellt átcsúfoskodni. — No, mit szól hozzá szomszéd, micsoda megve­szekedett fajzat az a maga megugrott menyecskéje ?! Nem elég, hogy elmardosta magát hazulrói!, de most azt a szép kis kövér disznót is felzaháltatja a cenzárjával! — Mit csinál? — vált fal­fehérré a faesztergályozás helybeli mestere. — A disz­nót? Az én disznómat?! Hát az én saját cocámat merte?! — Ó, a szomszéd nem is tudta? Ma reggel szúrta le Csorbás. Már tölti is a kol­bászt ... Hanem ugyan be- nyakalhattak a szomszéd pálinkájából is, ahogy jöt­tem az imént hazáfelé a piacról, kihallott ám, ugyancsak danolásznak ... Figedi nem szólt semmit, csak bement, megindította az összes motort Hersegett a keményfa, az ő fejében még inkább a gondolatok. Es úgy nekibúsult, fiogy egyszer csak kinyargalt a konyhába, nagyhirtelen va. lam if éle kötelet csavart a nyakára, és máris kirúgta maga alól a gyalogszéket. Szerencsére az ekkora férfi bolondságot a lesifü- les Szűcs Mátyás még jóvá- tehette. Meghallotta, hogy a masina kése valami va­sat csikorogtat már, hát csak úgy papucsban beóva­toskodott a műhelybe. És meglátta az istentelenséget a konyha gerendáján. Gyor­san lenyisszantotta a mes­tert, elny új tózta tta a föl­dön, s veszett módon el­nyargalt a rendőrökért. C&akhát azok nem a Ka­lász sor környékén lakoz­nak, de a község főterénél. Mire odaért Szűcs Mátyás, pedig ugyancsak puffogtat- ta papucsát, a mester is feleszmélt a cudar földön. És elmélkedni kezdett fel­ültében: ugyan mi eshetett vele, hogy itt ül a konyha közepén?! Amint megpil­lantotta a kötelet, a felrú­gott gyalogszéket, a nyitva- hagyott konyhaajtót, tud- ta-látta már az összefüggést Kardos Juli asszonyság, a lakmározó Csorbás cenzár meg a kötélvég között. Ám éppen nem ezek ellen lob­bant fel a mérge, hanem a jótevője ellen. Na, Szűcs szomszéd, ezért most meg­fizetek, gondolta. Hanem ahogy az udvarra ért, hallik ám, veszettül kö_ zeledik valami motorkerék­pár. Szerencsére a lábtulsó szomszéd kerítése igen fog­híjas, átsurrant hát Figedi szomszéd egy résen és be­ült abba a deszkabódéba, mely a közegészségügy di­adalát hirdeti a falusi ud­varokon. Hát jócskán ku­porognia kellett, mert a rendőrök úgy gondolkodtak: ha már kijöttek, akkor ugyebár jegyyzőkönyvezni kell... Mégha az öngyilkos szemmel láthatóan el is szeleit, összejártak min­dent, belenéztek a kútba is, aztán szelíden motyogva egyszer mégis csak elpüfög- tek. Ez kellett csak Figedinek. Tudta már mit kell tenni! Ráért kiókum’álni! Kia­kasztotta nyakából a köte­let, s elusgyékolt az Attila király utcai házba. Aztán amit ott látott, egyszerre oroszlánná változtatta ... Csorbás éppen hússal töm. te ráncos fejét, Juli asz- szony arca már csaknem ki­csattant a benyakalt jó ti­szafüredi bortól. Figedi, a jámborság községi példaké­pe, egyetlen üvöltéssel cen- zámak ugrott, néhány ha­talmas ütés után eré'.yes rú­gásokkal kitelepítette az utcára, úgy, ingujjban, ahogy volt, mindene nélküL És beriglizte a kaput... Most jön a leszámolás! Mi­ként a végítélet angyala je­lent meg Juli előtt, és szó nélkül, a kötél görcsös vé­gével fertalmes nagyot vá­gott a húsos asszonyságra. De csak egyet csaphatott. Juli asszony hirtelen a nyakába csimpaszkodott, s oly szerelmes öleléssel fo­nódott rá, úgy nézett, mi­ként soha a szemébe, és teljes hihetőséggel, a sze­relmes asszony türelmetlen indulatával lihegte: — Édes Lajosom, drága babagyárosom! Hát ennyi­re szeretsz? Ennyire?! Ö te, mért nem így kezdted? Me­gyek vélen, én drága em­berem, ahová csak akarod... És tizenkét esztendeje immár boldog turbékolás- ban élnek. Tessék, ezt tessék megfej, teni... Balaton Bódis Miklós felvétele Tanító szavam Katona Judit Még utóljára elmegyek felgyújtott erdők s kertek sápadt arca előtt és bennem is a készülődök gyors vére vágtat. Elúsznak szárnyas fáim Is, őrizni foszló, égi kéket. Itt minden ház fénnyel jelölt hogy el ne tévedjen az élet. Itt minden úton kis cipők kopognak, lépnek át világot. Horpadt mellű tanyák elé úgy járnak, mint ki istent látott. A munka, csendek zöldje közt, amely már hófehérbe hamvad harsány-hangú lányok, fiúk osztanak volt-cseléd hatalmat. Arcukon friss, erős öröm tanító szavam bátran ejtik. Nevüket bátran ejtem én s ország-szemük rajtam felejtik. Berecz Andrásné Sopron Figedi keze egyszerre le­hanyatlott. Átengedte ma­gát Juli asszonyság boldo- gításának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom