Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-29 / 256. szám
MIMI Jelentés a tss-ekbdolgozó fiatalokról Díákdemokrácia Békéscsabán a 611-es iparitanuló intézetben jártam a napokban. Diákparlamenti ülésre hívtak. Kicsit félve vártam az ülés megkezdését, attól féltem, hogy a diákok nem mernek majd őszintén beszélni, kényes kérdéseket feltenni tanáraiknak. Szerencsére csalódtam és az az őszinte nyílt légkör, mely az egész tanácskozást jellemezte példaként szolgálhatna a felnőtteknek is. Az elhangzott javaslatok megtöltöttek egy füzetet és a felszólalásokról 5 órai magnófelvétel is készült. Volt ott szó sokmindenről. Az Iskola-buszokról és azok hiányáról, tankönyvekről, munkáról, sportolásról. A sok okos javaslat és jogos kérdés mellett elhangzott persze néhány olyan felszólalás is, ahol bizony elragadta a hév az ifjú képviselőket. De ez már a korral jár, és senki sem haragudott meg ezért. Néhány problémára azonnal választ is kaptak a vállalatok jelenlévő képviselőitől (sajnos nem jött el mindenki, akit meghívtak) ami pedig kivizsgálást, utánajárást igényel azt feljegyezték az iskola vezetői és megígérték, hogy egy hónapon belül minden kérdést részletesen megválaszolnak. A diákokkal együtt mi is várjuk a válaszokat és még visszatérünk rájuk. ••■■■■BBBMSBBBBBMBBBBBBBBmaBBBBBBBBBBBBBB« A Mini Magazint összeállította: Lányai László Mielőtt a megyénk közös gazdaságaiban dolgozó fiatalokról szóló jelentést a gyulai járásban tapasztaltak ismertetésével folytatnánk, talán nem árt emlékeztetni arra, hogy az 1971. évi IV. törvény, amely az ifjúság helyzetéből adódó és azzal kapcsolatos gondok, feladatok megoldásáról intézkedik, a törvény végrehajtóit állandó, folyamatos munkára kötelezi. Ez természetesen magától értetődik, hiszen amíg van ifjúság, addig mindig van mit tenni az ifjúság helyzetének javításáért. A mostani jelentéssorozat, tehát nem egy lezárult munka értékelése, hanem éppen a folyamatos feladatvégzés eredményességének felmérése, a fiatalok letelepedését térítés nélküli házhelyjuttatással és lakósépítkezési segéllyel támogatják. Egyébként a termelőszövetkezetek mostani alapszabálymódosítása után a legtöbb helyen különböző alapok szolgálják a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok oktatási, kulturális és egyéb igényeinek kielégítését. De ugyanilyen mértékben került előtérbe az ösztöndíj-juttatás, a szakmunkásképzés anyagi és tárgyi feltételeinek biztosítása, a házasságot kötők anyagi segítése, a szocialista brigád ég munkaverseny mozgalom fokozott anyagi és erkölcsi megbecsülése is. A hiányosságok között elsősorban arról kell szólni, hogy azok az anyagi eszközök, amelyek az ifjúsági célok megvalósítását hivatottak elősegíteni, a gyulai járás termelőszövetkezeteiben nem minden esetben használják fel meggondoltan és előre1 átóan. Ennek legtöbb esetben az a magyarázata, hogy a gazdasági és ifjúsági vezetők együttműködése még mindig hagy egy-két kívánni valót maga után. (Kőváry) inniiiinmHMMmiHiaii 4 gyulai járásban 1971-ben az 1951. után született „huszonévesek” közül 213 fiatal — közöttük 53 lány — lépett be tagként a termelőszö- vetkezetek valamelyikébe. A közös gazdaságok szakmunkás tanulóként 71 fiatalt vettek fel. Ezek a fiatalok a termelőszövetkezetek közgyűlései, illetve vezetőségi bizottságaiban néhány esetben még a tsz vezetőségében, is nemre való tekintet nélkül helyt kaptak. Örvendetes továbbá az is, hogv a gazdaságok végzős ösztöndíjasai néhány kivételtől eltekintve az ösztöndíjat adó isz-ben helyezkedtek el. Ezt a folyamatot a telekgeren- dási Vörös Csillag Termelőszövetkezet példájához hasonló esetek sokasága erősíti. Itt ugyanis | Lemezügyben Natasánál ■ Regien néztünk már széf a le- ! mezbolt házatáján. Azóta nyug- ! díjba ment a régi boltvezető, S s tőle a városszerte ismert Nata- I sa — Galoviez Lajosnó — vette | át a bolt irányítását. S Kedves sürgés-forgással áll a • vevők rendelkezésére. Szorgial_ ■ ■ «■•■»■■sas Házasságügyben —- Jamaica szigetén az udvarló szerelmi nyilatkozatát dohány- veire írja. Ha a levél vétele után a lány összegöngyöli a levelet és rágyújt, ez annyit jelent, hogy számára az ügy tárgytalan. — Angol orvosok szerint a mézeshetek a fiatal pár számára egyáltalán nem azonosak a „földi paradicsommal”. Sőt éppen ellenkezőleg. A mézeshetek idején gyakori jelenség, hogy a fiatalok „kiborulnak”, veszekednek egymással. Az orvosok egy pohár bor fogyasztását javasolják a házasságkötés után, valamint azt, hogy másnap reggel a. fiatalok menjenek be dolgozni munkahelyükre. 1. (3) Búcsúzom tőletek cimborák (Bergendi) 2. (2) Egy viharos éjszakán. (Corvina) 3. (5) Itt a kezem (Koncz) 4. (1) Mit tehet az ember (Generál) 5. (4) Elment a hajó (Koncz) 6. (9) Vár az út (Beton) 7. (7) Add már Uram, az esőt (Kovács Kati) 8. (8) Elmentéi tőlem (Kovács Kati) 9. (10) A kőfalak leomlanak (Taurus EX—'T) 10. (6) Ügy szeretném (Bergendi) másán jegyzi ki-milyen lemezt igényel, ami most nem kapható. — Tudod, az illatszerboltból „csöppentem” ide, két hónapijai ezelőtt Sokat kell tehát tanulnom, lemezeket hallgatnom, hisz nem születik az ember zeneszakértőnek. Ha Szegeden, Pesten járok igyekszem tapasztalatokat szerezni. Meglátogatok egy-két lemezboltot. Figyelem a díszítést, kirakatrendezést Csak lenne kétszer ennyi időm! Változatos és szórakoztató a munkám. Szeretem. Jó érzés, amikor a kéréseket teljesíteni tudom. Kartotékrendszert használók és ha megjön a kért lemez, kiértesítem a kedves vevőt. — Melyek azok a lemezek, amelyek különösen kedveltek? — A nagylemezek közül első helyen Koncz Zsuzsa felvétele áll, aztán Illés, Bergendi, Omega, és Korda lemezfelvételei. A kislemezek közül még mindig a fesztiválszámok mennek. Igen keresett Szócsi: -Távoliét, Zalat- nai: Félteni kell című kislemeze. A külföldiek közül Caravelli, Barbara Streisand, Luis Armstrong számai kelendők. Felkészültünk már a közelgő karácsonyra is. Meselemezektől a Csárdáskdrálynőig, János vitézig igen nagy a választék. Talán soha ennyi komolylemez nem volt még. Beethoven IX. szimfóniáját keresik a legtöbben, de sokan vásárolják Vivaldi, Bach, Mendelsohn, Liszt és más klasszikus szerzők műveit is. Biztos vagyok benne, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelő lemezeket. Az elsősök avatása, a gólyabál mindig nagy esemény. Az egyetemi KISZ bizottságon szüntelenül cseng a telefon. Jegyek iránt érdeklődnek. De a válasz mindig egyforma. ..Sajnáljuk, mint* a 2300 belépő elfogyott.” Este 9 óra. Kívül még sorbanállás, tumultus* bent a rektor már megnyitja a bált. A budapesti Műszaki Egyetem első éveseit köszöntik vidám gólyabállal. A báli forgatag központja az impozáns 10 emeletes E épület. Itt játszanak először Bergendiék, később az Atlantis és a Nautilus. Néhány forintért bárki benevezhet alkalmi filmrendezőnek, s akinek sok a pénze mindenféle automatákba is bedobálhatja. Működik persze gyorsfényképész is. A szomszédos R épületben népizenekar muzsikál, Balogh Imre a prímás. A kezdés után nem sokkai megjelenik a gólyabál „hivatalos” lapja a Paca ’72 (emblémája látható képünkön). Működik a Disc Jockey is (Keresztes Tibor) hatásos a szövege, a zenéje méginkább. Gyertyafény világít a folyósószögletekben. foglalt minden asztal. Igazi báli hangulat. Szüntelen a mozgás. A bál egyben divatbemutató is, mindenki igyekszik „hozni magát”. Mindenki mindenre és mindenkire kíváncsi. A lányok kritikus szemmel vizsgálják egymást. Az egész forgatag egy áruház karácsonyi zsúfoltságára emlékeztet. ' Gólyák az „E”ben Találkozunk Békés megyei gólyákkal is. Kettővel a 360 elsős gépész közül. Rumos cola mellett beszélgettünk. Kőszegi László mondja: — Gyomai vagyok, ott végeztem a gimiben kitűnővel. Klassz itt minden — mármint az egyetemen. Persze a bálban is. A tananyag elég nehéz, legnehezebb a matek. Általában éjfélig tanulok, rövid megszakításokkal. Egyelőre más- j ra nincs időm. ■ A tótkomlós! Joanovics László bólint és így • folytatja. ■ — Van itt egy életritmus, amit át kell venni. S Ha ez sikerül, minden könnyebb. Én Szegeden ■ a gépipari szakközépiskolában végeztem jelessel. • A tanulás mellett igyekszem időt szakítani az ■ irodalmi stúdióra is, mert nagyon szeretem a ■ verseket. : ■ ■ Avatják a gólyákat. Ábrahám György, a gé_ ; jészkar KISZ-titkára beszél. Gördülőcsapágyat S és jelvényt kapnak a főszereplők. Mindjárt éjfél, [ megválasztják a bálkirálynőt. Kitűnő a hangulat, ■ s az is marad hajnalig. Ez az este közel kétezer, most idekerült ifjú j egyetemista köszöntése. Ismerkedő egymással és ! a szombatesti E-vel, az első eltelt nehéz hónap ■ ■ után. A vizsgákról még nem esik szó, minek is S esne most. : F. L ! Fiatalok arcképcsarnoki Titkár és titkárnő Először a titkárnővel beszéltem a békéscsabai Kertészeti és Köztisztasági Vállalatnál, öt kértem, segítsen megkeresni a KISZ-titkárt. Nevetve mondta: — Szerencséje van, nem kelj messzire mennie. A KISZ-titkár is én vagyok. Fogarasi Gergelyné, vagy ahogy mindenki ismeri a vállalatnál: Rozika egy esztendeje KISZ-titkár. s öt éve titkárnő. Tagja az Angela Davis szocialista brigádnak. A titkámőségbe jól belerázódott már, de a KISZ- titkánsággal voltak nehézségei kezdetben. Egy vállalatnál, ahol a KISZ-tagok többsége sokfelé, szanaszét dolgozik, nehéz jól működő, összefogott KlSZ-szer- vezetet kialakítani. Rozikának sikerült, s nagyon büszke erre. Szerencsés természetem van — mondja, hamar és tartósan tudok lelkesedni. Nem törtek le az első kudarcok. Volt olyan, hogy társadalmi munkát szerveztünk és csak hárman dolgoztunk. Próbáltam utána szép szóval meggyőzni a tagságot & azt hiszem nem eredménytelenül. Harmincötezer forint értékű társadalmi munkát végeztünk egy év alatt, és ez-34 KISZ- tagtól nem rossz teljesítmény. Meg is kaptuk érte a városi KISZ-bizattság dicsérő oklevelét és plakettjét, s ajándékba egy rádiót is. Mikor jöttem a KISZ-bizottságról, kezemben az oklevéllel, el sem tudom mondani, mennyire örültem. Gyorsan összehívtunk egy rendkívüli KISZ-gyűlést és ott mondtam el az örömhírt. Rozikámak van, egy ötéves kisfia is, és a család mellett bizony ügyeskedni kell, hogy azt a napi körülbelüli egy óra plusz munkát, amivel a KlSZ-titkár- ság jár, el tudja látni. Szerencsére — mondja — férjem nagyon megértő és sokat segít nekem. Szabadideje persze kevés van és az is problémát okoz, hogy messze laknak a várostól. Színházba azért rendszeresen eljutnak, — bérletük van — de a mozit a televízió pótolja. — Gyakran van úgy, hogy itt benn nagyon sok a munka, s utána még KISZ-gyűlést kell tartani, vagy valamilyen beszámolót megírnom. Nagyon fáradtnak érzem magam ilyenkor, de felnézek a falra a dicsérő oklevélre, és dolgozom tovább, mert látom, hogy, amit csinálok nem hiába teszem. k k