Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-28 / 255. szám

A Slaünany lómúseum A mai Csehszlovákia terü­letén, a Labe-menti Kladru- by-ban volt II. Rudolf csá­szár (1552—1612) udvari mé­nese; ez Europa legrégibb méneseinek egyike. A 16. század végén az úgynevezett régi kladrubi fehér lovat, a 19. század elején pedig a hol­lófeketét tenyésztették itt. Ezen a környéken rendezték a legelső lóversenyeket, s ehhez a hagyományhoz ma is évenként visszatérnek a pardubicei híres lóversenyté­ren. Csaknem törvényszerű tehát, hogy a Labe mentén, a Prágától keletre fekvő Sla- tinany kastélyban létesült a Csehszlovák Tudományos Akadémia Kutatóintézetének gondozásában az első hippo- lógiai múzeum. Mit ígér a T? a jövő hétre? Október 31-én. kedden dél­után „Határidő 1972” címmel helyszíni riportműsor számol be az idén kezdődő nagy beruházá­sok és a technikai modernizálás jelenlegi állapotáról. A műsor- • ból kiderül, hogy ezek a beruhá­zások hogyan szolgálják a jobb áruellátást, a lakosság életkörül­ményeinek javítását. Riporte­rek: Balogh Mária, Bán János és Horváth János. Este Anthony Shaffer, „Mesterdetektív” cimű bűnügyi játékát közvetítik a Madách Kamaraszínház előadá­sában — felvételről. Szereplők: Mensáros László, Márkus László. November 1-én, szerdán An­tonio Gades, a kiváló spanyol táncművész és együttese szóra­koztatja a nézőket, utána „Ha­za a magasban” címmel Illyés Gyula szerzői estje kerül képer­nyőre — az iró 70. születésnap­ja alkalmából. A műsorban drá­marészletek, versek és dramati­• 0 Kincs a háznál 0 0 a Kincses kalendárium KAPHATÓ A KÉZBESÍTŐKNÉL, AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL ÉS A POSTAHIVATALOKBAN, Takarítónői felveszünk november l.-j belépéssel. AMFÖRA-ÜVÉRT VÁLLALAT, BÉKÉSCSABA, KAZINCZY U. 1—2 229266 KERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet áruforgalmi előadói munkakör betöltésére. Munkaköri feltétel: középfokú áruforgalmi szakképesítés és a vas­szakma ismerete. Pályázatokat a Lapkiadó Vállalat cimére kérjük küldeni. (x) Fizessen ele lapunkra! OST vegyen, ha JÖVŐRE építkezni akar! I. o. B 30-as blokktégla I. o. B 29-es blokktégla korlátlanul kapható! A TÜZÉP-NÉL FIZETI, GYÁRBÓL RÖGTÖN VIHETI! Vállalat 229280 zált feldolgozás adnak ízelítőt a költő gazdag életművéből. Rendező: Félix László. November 2-án, csütörtökön Vidocq újabb kalandjai után „Az ember erősebb” címmel Balogh Judit és Szűcs László szibériai filmsorozatának első darabját sugározzák. A három­részes sorozat, amely az APN szovjet hírügynökség segítségé­vel és közreműködésével készült, a magyar forgatócsoport szibé­riai útjáról számol be, bemutat­va a fejlődő országrész mai ar­culatát A november 3-i programban szerepel a „Kék fény”, a Bem- stein-sorozat újabb adása és Komlós János jelentkezik az „Én csatornám” című műsorá­val. November 4-én, szombaton este a „Kicsoda — Micsoda?” műsorok újabb sorozata indul meg. November 5-én, vasárnap su­gározzák a szibériai filmsoro­zat „Ázsia kapuja” című máso­dik részét, este mutatják be a „Salud Marija” című magyarul beszélő szovjet filmet. Utána Frank Sinatra és Ella Fitzge­rald közös műsorát láthatjuk. (MTI) I Milyen a frontát­vonulás hatása az emberi szervezetre, s az emberi lélekre? Nézzük, mi törté­nik akkor, ha nincs frontátvonulás! Férfi érkezik az üzemi ebédlőbe. Le­ül egy asztalhoz, ahol már ül valaki. Pár pillanat múlva megszólal: — Bocsánat, meg sem kérdeztem, sza- bad-e a hely? — Persze, hogy szabad. Nyugodtan ide ülhet. De mi történik, ha frontátvonulás van? — Bocsánat, meg sem kérdeztem; sza­bad ez a hely? — Igazán nem azért néztem önre, mert ideült! — Én meg nem azért kérdeztem, mert láttam, hogy On idenéz, hanem azért, mert ilyen a termé­szetem. — Hát éppen azért azt is megkérdezhet­te volna, amiért oda­néztem, mert vég­eredményben foglalt Frontáivonulás is lehetett volna ez a hely! — Az a fontos, hogy mégsem foglalt! — Honnan tudja azt maga? Lehet, hogy én csak puszta udvariasságból nem mondtam önnek, hogy foglalt a hely, mert egyébként is annyira meglepett az, hogy ön csak úgy ukk-mukk-fukk ide­jön és levágja magát a székre. Anélkül, hogy megkérdezné, szabad-e a hely! — De hát ön mondta, hogy . nem foglalt! — Persze, hogy mondtam, mert mit mondtam volna? Mondjam azt magá­nak, hogy foglalt, álljon fel maga vízi­ló, mert a hely fog­lalt, itt ül a legjobb barátom, csak épven kiment, mert tele­fonhoz hívták, és most maga miatt nem tudunk zavartalanul beszélgetni? Ezt mondtam volna? — De kérem! Én fel is állhatok! — Ember, nem ér­ti. hogy a hely sza­bad, de ennyi erővel foglalt is lehetne! Ha most feláll, akkor tudom, hogy átkoz engem, amiért felál­lítottam. Na hát, én nem szeretem, ha át­koznak, mert akkor nem tudok nyugodtan étkezni, és én nem szeretném, hogy az ilyen piszok alakok, mint maga, csak úgy átkozódjanak! Én nem akarok gyomor­fekélyt kapni, már­pedig ha állandóan arra gondolok, hogy maga most miket kí­ván nekem, akkor előbb-utóbb kilyukad a gyomrom, és ennek maga lesz az oka. Maga, aki anélkül szemtelenkedett ide, hogy megkérdezte volna, foglalt-e vagy szabad-e ez a hely! Gőz József Äprohirdetösek Békéscsabai Patyolat Vállalat meg. vételre kínálja Volkswagen mlkro. buszát Nysa—501 gépkocsiját. __________________________________220237 K ING galambok eladók, fehér, kék, ezüst, vörös fekete, sárga színek, ben Igényesnek is Berényi István. Békés. II., Iglól U. 10. _ 220233 Elveszett egy komondor kutya ok. tóber 20—2l.e között. Nyomravezető, jét jutalmazom Kisrét 62. Nagy. ________________________________ 3740 L akásváltozás miatt hároméves, tigriscsíkos HPJ dogszuka és öthó. napos tigriscsíkos dogszukák el­adók részletre is Horváth Zoltán, Berettyóújfalu. Péterszegl u 2 _______________________________________S7SO 3 szobás, közoontifűtéses, hideg.me. legvizes családi ház azonnal beköl. tözhetflen. álon alul eladó. Tótkom. lös. IV., Horváth S. 5. _______ 3736 1 3 mázsa I osztályú, száraz cirok, szakáll sürgősen eladó. Érdeklődni: Gál Sándor, Kaszaper. Rákóczi u. 81 _________ 445643 H egesztőtrafó eladó. Villanyszerelés és tervrajz-készítés Halmosinál, Bé­késcsaba, Achim A, lt. 2._______ 3728 2 00 négyszögöl házhely eladó Mező. megy er. Zöldfa u 4.___________229213 5 hónapos simaszőrű foxi 500,— Ft_ ért részletre Is eladó Békésfesaba, Rákóczi u 7. 11—940 telefonon 229211 Törzskönyvezett, tigriscsíkos boxer, kölykök eladók Békéscsaba. Frank- lln u. 47/1______________________ 229205 S koda MB 1000.es eladó, most mű­szaki vizsgázott. Csanádapáca, Rózsa u. 8._____________________________ 29202 Eladó teljes kötödel berendezés, spe. ciál lakatos gépek, 7,70., 8 80.as ke. resztorsózó, 3 fejes. Békéscsaba, Baj. za u. 15. Gulyás._______________ 229246 K ülönbejáratú, azonnal beköltözhető (egyszobás) családi ház eladó. Békés, csaba, ín., Vereczkei u 3. 229270 Első emeleti kétszobás, OTP_s örök. lakás eladó. ..Kullch ltp.” Jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 229217 1 kh szántóföld a vésztől határban, a békési úthoz közel sürgősen eladó. Érdeklődni: Békéscsaba. IV., Piski u. 2. 16—18 óra között. 229240 Békéscsaba, Gyöngyösi 81 számú te. lek és azon levő házzal lebontásra eladó. Érdeklődni: 16 óra után I. kér., Damjanich BŰ alatt és Gyön. gyöst 88 alatt bármikor. 3753 Kifogástalan állapotban levő 408.as Moszkvics személygépkocsi eladó. Békéscsaba. Lázár u. 35 _________ 3756 N agykerekű looo.es Wartburg sürgő, sen eladó. Hunya. szeszfőzde. 3757 Egyszobás házrész beköltözhetően eladó Békéscsaba. Bethlen utca 5. 3759 OTP.s társasház beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Békéscsaba. Lenin u. 10. 17 óra után, napközben H— 318_telefonon.________ 229231 E lcserélném leninvárosi két s2oba, összkomfortos. tanácsi lakásomat békéscsabai hasonlóra OTP. vagy szövetkezeti átvállalással Is. Érdek, lődni: Békéscsaba, Bánát u. 32. Ff er. vári.________________________219230 Sz ép, új. barna műszőrme bunda el. adó Békéscsaba. Kullch ltp 23 b. Hl. 9 229271 CM.es, 408_as Moszkvics tavasszal vizsgáztatott Igényesnek eladó Bé. késcsaba. Kulich ltp. V. 23. I. 13. Érdeklődni: Árpád sor 50___ 229219 K omplett politúrozott hálószoba, bútor, gyermekkosár 3 áeú flkusz eladó Békéscsaba, VI. Ponty u. 3. ________________________ 229272 IM-es Zsiguli eladó. Szentes. Deák Ferenc u. 3.______________ 409425 IC rendszámú, 130O.as Polski Fiat eladó. Gyula. Zöldi u. 4_______366880 Volkswagen eladó. Sarkad, Bánét ú. 1._______________________366879 H ét négyzetméteres fűtőfelületű kis. ipari lemezkazán eladó Gyula. Bá rány u, 15.__________________366881 5 hónapos hasas üsző eladó. Fürjes. Tanya 1615 Hugyecz._______ 229227 U tcai fél ház eladó. Békéscsaba, V.~ Temesvári u. 18. Érdeklődni: csak vasárnap___________________229226 T enyészállatot tenyészteleprfll 1 Auto, sex Texán Pioneer húsgalamb te. nyészpárok és fajtát előállító ameri. kai tenyészetből Importált szülőktől 400,— Ft-ért beszerezhetők Béres. Hódmezővásárhely. Vágóhíd mellett. ___________________________________62531 36 5 négyszögöl telek eladó Békéscsa­ba, V.. Thököly u. 16. Érdeklő'"'* • V„ Mikszáth U 39.____________229256 B ékés. Hajnal u. 37 számú ház be. költözhetően, sürgősen eladó. 229254 Sport Czetka 175 köbcentiméteres el. adó. Gyula Kossuth u. 38._____366883 2 00 négyszögöles porta eladó. Oros. háza. Vereczkei u. 12________ 445645 E ladó kötőgép, komplett fürdőhen. ger, fűrészporos dobkályha, 0T'"c'v'á- za. Észak utca 23.________ 445646 E ladó 2 darab ló. 2 darab gumiké, rekű kocsi és szerszámok. Békéscsa­ba Nagyváradi utca 1.________3742 Ü zemképtelen 60O_as Zündapp oldal, kocsis motorkerékpár eladó. Oroshá­za, Csizmadia Sándor utca 72. __________________________ 45601 Figyelem! Orkánjait, ruháit, bún. dáit festesse, tisztítássá: Gerzsényi. nél. Békéscsaba. Hunyadi tér 4 _______________ 3684 K étszobás. beköltözhető ház eladó. Békéscsaba, V., Gyár u 45. _ 229101 Beköltözhető családi ház eladó. Bé. késcsaba. V„ Lugossi u. 12. 229194 353-as Wartburg Jó állapotban eladó vagy kisebb kocsira elcserélhető. „Márka’ ieUgére a békéscsabai hír. detőbe._____________________ 229277 H álószobabútor megkímélt állapot­ban eladó. Békéscsaba. Vörösmarty I u_8. 229273 I 250 cmxllO cm méretű. 15 darab hűl. I lámpala és egy hordozható cserép, kályha eladó. Békéscsaba. V.. Kassal U. 27._______________________229269 T örzskönyvezett szülőktől 3 hónapos boxer szuka eladó. Szabádkí”''ós, Tulipán u. 5.________________229258 B eköltözhető ház eladó. Békéscsaba, 1., Lehel u 6.________________229259 Há z és csemnekályha eladó Bőkés. Csaba, V., Franklin u. 2'1. Érdeklőd, ni: vasárnap 9—14 óráig. 229251 Díjnyertes szülőktől származó ko. mondor szuka, 3 hónapos eladó. Bé. késcsaba, Gyulai út, Koczlszky György. 229250 Udvari házrész eladó Békéscsabai 1., Kisfaludy u. 6. Érdeklődni: 3—5 óráig, mindennap. 229248 Medgyesegyháza, Bercsényi u. 18 számú ház olcsón eladó, paprikater. melésre alkalmas kerttel. Érdeklőd, ni: Békéscsaba, Deák u. 10 Bőgi Mihálynál 229243 Kisebb ház eladó. 300 négyszögöl teL ken. Békés. V., Révai 65. 417086 Eladó egy darab 3 méteres cement, vályú, Békéscsaba, Mednyánszky 14 3741 Eladó 1 darab csempézett tűzhely, 1 darab káposztáshordó, használt ágyak, zsákok, 100 kg.os mérleg. Bé­késcsaba, m„ Vasvári P. utca 5. ____________________________________ 3745 Gyula, Thököly u. 1. számú két. szintes új családi ház. két családnak Is alkalmas, eladó. 366877 Felhívja az Újkígyóst ÁFÉSZ az érdeklődők szíve« figyelmét, hogy Iparcikk Vas- Műszaki boltjában az alábbi cikkek kaphatók: Horganyzott cső: 1/2 col, 3/4 col, 1 col, 5/4 00L Szőgvas: 20-as, 25-ős, 30-as, 35-ös, 40-es. T-vas: 30-as, 40-es. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. 229264 12 kvadrát föld a Körös mentén kertészetre kiadó. Érdeklődni: Bé- kés, II., Szabó D. u. 2 417087 1 darab 4 éves heréit szamár szer. számmal, kocsival eladó. Érdeklőd­ni: Szarvas. Szentesi út. 2_es km-kő mellett levő tanyában. _____ 357566 K étszobás ház nagy telekkel eladód Békéscsaba. I., Partizán u. 23. 229238 Utcai fél ház eladó. Békéscsaba, VI., Aulich u. 25. Érdeklődni: min­dennap 10—16 óráig 229239 Kétszobás házrész eladó. Békéscsa­ba, Mednyánszky u 15. 229232 Figyelem! Szőlőoltványt azonnal szállítók. Fajták: saszla, Csabagyön­gye, szőlőskertek, afuzali kardinál, Pannónia, otonell rizling-szilváner, bánáti-rizling, olaszrizling I. o. 8,—, II. 4,—, hazai gyökeres 4,— forint. Bádonyi, Abasár. 385495 Szőlőoltványt azonnali szállítok! Berlandéri alacsony. rizling-szilvá­ner. irsai-oiivér, olaszrizling. bánáti- rizling, muskát-otonell szőlősker­tek, Pannónia, saszla. Csabagyöngye, hamburgi-muskotály, muskát-lüner. Ara: I. .8,—, II 4,— forint Rostás Istvánná, Abasár, Fő út 163 385497 11 békés 1972. OKTÓBER 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom