Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-15 / 244. szám
Fél évszázad a párt tagjai sorában ötven esztendő!í' Némelyik embernek nem is adatik meg, hogy megélje. S akiknek igen, azoknak vájjon hány részre osztható az életük: eszmélés, vállalás, kiábrándulás, gyötrődés, míg elérkezik a megálla- podottság. Csak a nagy elhivatottsággal rendelkezők jártak végig ekkora utat úgy, hogy egyetlen eszmére tették fel életüket. S ők is kevesen vannak már, mert az évtizedek harcai megtizedelték soraikat. Akik azonban ma is köztünk lehetnek, azok az eszme igazságának élő tanúi. Janovits Imre városszéli otthona Orosházán, mintha az eszmei hűség tárgyi bizonyítéka lenne. Itt született, itt élt és él ma is. pedig lett volna lehetősége elhagyni. A hűség atmoszféráját érezni itt a szavak és a falak között. — Mostanában úgy adódik, hogy gyakran visszaemlékezem a múltra. Legkorábbi emlékem alig tíz-tizenkét éves koromból való. Kőműves tanuló voltam az első világháború kitörése idején, s gyerekfejjel hallgattam az idősebbek beszédét erről. Nem értettem, miért baj az nekünk, hogy megölték a trónörököst és egyáltalán mi közünk van hozzá. Inkább azzal foglalkoznának, hogy több bért, jobb megélhetést adjanak — gondoltam magamban. Azután néhány nap múlva hallom, hogy ezt énekelik: „Megállj, megállj, Szerbia ,nem lesz tiéd Hercegovina!” Ezt azután végképp nem értettem, s amikor elmondtam az idősebb szaktársaknak, mert ez a kifejezés nem mai keletű ám, egy könyvet nyomtak a kezembe, s ezt mondták „no, gyerek, ezt olvasd el, akkor majd megértesz sok mindent”. Ma is emlékszem, Farkas Antal: Megnyílt a börtön című könyve volt. Ettől kezdve állandó látogatója voltam a munkásotthonnak és olvasója a könyveknek. Mindaz amit ezekből tanultam, 1919-ben igazolta a gyakorlat. A tanonciskola ifjúsági csoportjának vezetője lettem, terveket szőttünk a jobb, igazabb életről. A megvalósításra azonban már nem volt lehetőség. A Tanácsköztársaság bukása után jött a fehér terror, amely sokakat megtántorított, másokat megerősített, kommunistává érlelt. — Azokban a zavaros években lejött egyszer Orosházára a szociáldemokrata párt egyik tagja Budapestről, s mikor látta. hogy nem nagyon rajongunk semmiféle egyezkedésért, rosz- szallóan kérdezte: „Kentek, ugye. kommunisták? No, ennek nem lesz jó vége” — tette hozzá. Túl sok jót nem is várhattunk, tudtuk, hogy nehéz idő vár ránk. Amikor 1922-ben beléptem a pártba, már felkészültünk az illegalitásra. Megpróbáltatások, letartóztatások sora következett. Azzal fogadtak a csendőrök, hogy megmutatták a kínzószerszámokat. Volt úgy, hogy a fogdában tartottuk a vezetőségi ülést. Emlékszem, 1944. húsvétja előtt dolgoztam valamelyik építkezésen, amikor láttam, hogy az egyik társunk táskával a kezében egy másik emberrel együtt ott ment el előttünk. Kérdezem tőle: „Hová utazol. Jóska?” Mire ő: majd meglátod, jössz te is nemsoká! Néhány óra múlva engem is bekísértek, többek között a röpiratok miatt. Akkoriban ugyanis mindig kaptunk ilyeneket Budapestről, s itt terjesztettük. Sokáig nem tudtam, személy szerint ki küldte ezeket a röplapokat, egy évvel ezelőtt derült ki, hogy egyik ma is élő, neves írónk volt ezek küldője. A nehéz évek után végre eljött a szabadság napja, 1944. október 6-a, Orosháza felszabadulása. — Soha nem szakadt ránk annyi munka mint akkor és soha nem végeztük a néha erőnket is meghaladó dolgokat olyan könnyedén, mintha mindegyi- kőnkbe három ember ereje szorult volna. Szerveztük a közellátást, kapcsolatot teremtettünk a már felszabadult országrészekkel, újságokért jártunk Szegedre,' mert az írott szó erejében mindig hittünk. Azután megindult az élet, visz- szatértem a szakmámhoz, persze azért tagja voltam az elsőként megalakult párt végrehajtó bizottságának is. Sokáig itthon dolgoztam, majd egy fővárosi építőipari üzemben lettem művezető, nyugdíjazásomig. Tíz éve vagyok nyugdíjban, nemrég múltam hetvenéves. Ezt azt hiszem senki nem mondaná meg róla, ma is friss, fiatalos. S ahogy nem tud meglenni fizikai dolog nélkül, úgy a pártmunka nélkül sem. Tagja a városi pártbizottságnak, titkára a területi alapszervezetnek. — Mit mondhatok még? Soha nem pályáztam babérokra, politizáló munkásember voltam és maradtam ma is. Szép életem volt. Igen, szép. Babérokra soha nem pályázott Janovits Imre, a kitüntető elismeréseik pedig — a Szocialista Hazáért Érdemrend, a Felszabadulási Emlékérem, a Magyar Partizán Emlékérem és a többi — egy gazdag élet elismerését jelentik. Olyan ötven esztendőét, amelyet csak a nagy elhivatottsá-. got érzők jártak végig. Seleszt Ferenc A Gyulai Fa- és Fémbútoripari Szövetkezet felsőfokú gépipari technikumi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező TERMELÉSI OSZTÁLYVEZETŐT; gépipari technikusi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező KOOPERÁTORT; mérlegképes könyvelői végzettséggel és gyakorlattal rendelkező BELSŐ ELLENŐRT keres felvételre. A szövetkezet minden héten szabad szombatot biztosít. Jelentkezés Gyula, Zrínyi tér 1—2 szám alatt Reisz József személyzeti vezetőnél. 366828 Mérlegelés Ruzicskay György festőművész az igazgatók megyei klubjában Azrigazgatók megyei klubjában Békéscsabán pénteken este Ruzicskay György és felesége volt a meghívott vendég. Ott volt a megyei tanács, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, az MSZMP békéscsabai városi bizottságának több képviselője és az igazgatók egy csoportja. A megjelenteket Nagy János, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte, és bemutatta a szarvasi születésű Ruzicskay György festőművészt, ismertette munkásságát, sikereit. Ezután baráti beszélgetés alakult ki a művészet szépségéről, az emberi életre gyakorolt hatásáról, a művészetpártoló gazdaságvezetők és az alkotóművészek emberi kapcsolatának sokoldalú jelentőségéről. Az igazgatók kérdéseire válaszolva a festőművész elmondotta többek között, hogyan indult el szinte gyermekfejjel az alkotóművészek küzdelmes életútján, hol, kitől tanult, milyen volt a gyötrelmekkel, sikerekkel váltakozó kibontakozás. Szó volt a művészetről általában. amelyet Ruzicskay György az emberiség széoségállomásának nevezett. Ezután filmvetítés segítségével ismerhették meg a jelenlévők Ruzicskay „Szerelemkereső” rajzsorozatát, amelyet a gazdasági világválság idején alkotott, látva az emberiség mélységes nyomorát, átérezve a gyötrelmet, a fájdalmat. Művészi eszközökkel igyekezett megmutatni: a bajból kijutni, a fejlődés útját megtalálni egyénileg nem lehet, a kollektíva ereje azonban minden akadályt leküzd. A. Nehéz meghatározni, hogy a politikai-mozgalmi életben mi tekinthető élénknek, mozgalmasnak, hasznosnak. Bizonyos, hogy a formalizmus, mint oly sok dologban, ebben is könnyen megtévesztő látszatot teremthet. A valóságra törekvő párt-, szak- szervezeti, vagy KlSZ-titsztség- viselő ezt gyakorta tapasztalhat, jaA politikai, mozgalmi aktivitás mérlegelésében egyesek — sajnos nem is ritkán — ezt a „tevékenykedőt” tartják értékesnek, aki a felszínen gyakran szerepel, és szinte mindenhez hozzászól. Az élő szónak valóban nagy a jelentősége, de az ember értékelésének helyes mércéje semmiképpen sem lehet. A mozgalmi, politikai tevékenységnek fontos része a taggyűléseken, a marxista-leninista szemináriumokon, termelési tanácskozásokon való részvétel, de az aktivitás méréséhez ez sem adhat elégséges alapot. A párt-, szakszervezeti és KISZ-alapszervezetek akkor cselekszenek helyesen, ha minden egyes tagjukat alaposan megismerik. Az emberek tulajdonságainak elemzésekor megmutatkozik. hogy alapos felkészültségű, kiforrott véleményű munkásak, parasztok és értelmiségiek között gyakori az olyan, aki főleg nagyobb csoportok jelenlété, ben nehezen szólal meg. A kommunisták, valamint a szakszervezeti és KISZ-tagok gondos, alapos minősítése alkalmával az is figyelembe veendő, hogy az állampolgárok érdeklődése, képessége, hajlama eltér egymástól. A különböző hangulatú, vérmérsékletű emberekkel való hoz. záértő foglalkozással lehetséges az önkéntes, társadalmi érdeklődés kibontakoztatása. A marxizmus-leninízmus klasszikusainak tanításai, az MS2MP-nek a mozgalmi munkáról szóló határozatai és az élet tapasztalatai egyaránt azt tanács« Iják, hogy a legszebben hang- I zó szónál is érdemesebb többre I értékelni a cselekedeteket. Aki nem feledkezik meg arról, hogy a munkáshatalam kivívása te megszilárdítása után a legfontosabb az új társadalom sikeres építése, az előtt világos, hogy nem elegendő a szicializmussal szavakban egyetérteni: lényegesebb az eleven, gyakorlati tett. Természetesen az sem helyes, ha a szocializmus építését az üzemi, tsz-i, intézményi munkára szűkítik. A munkás—paraszt hatalom szolgálata ezernyi módon valósul meg. Nagyon fontos az általános társadalom-politikai és szakmai tudás fejlesztése. Rendszerünk építésének elválaszthatatlan tényezője a munkahelyi és a nagy társadalmi közösségben való alkotó részvétel. Az építő cselekedetek méltatása és a formális külsőségek elvetése nem cáfolja az élő, felvilágosító sízó jelentőségét. Az igazi párt-, szakszervezeti és KISZ-aktivitás azoknál mutatkozik, akik példásan dolgoznak a munkapadok mellett, a földeken, az iskolákban, laboratóriumokban, amikor pedig szükséges, hirdetik és okos szóval terjesztik rendszerünk igazságait Pártunk rendszerünk sikerei éppen abból táplálkoznak, hogy a kommunisták, a szakszervezet, a Hazafias Népfront népnevelői tudatos termeléssel és. ahol csak kell, nyílt őszinte szavakkal kiállnak a munkás—paraszt hatalom mellett. A társadalmi, gazdasági, politikai tevékenység együttes elemzése mutatja a téma változatosságát összetettségét. Csupán egy-egiy emberi tulajdonság és cselekedet alapján nehéz és nem is helyes valakiről ítéletet alkotni. Ám, aki megtartja és fejleszti termelő-, nevelő-, szervezőképességét, megőrzi szerénységét növeli mozgalmi képességét és hajlamának megfelelő politikai megbízatást vállal, tudatosan, önként kiáll a szocializmus ügye mellett: és jól értelmezi a szocialista társadalmi aktivitást. Lányai Sándor Gerencsér Miklós: Fekete tél S Ha félt valamitől Németh ; László János, az elsősorban a j gyávaság volt. Legalábbis ezt ■ hitte magáról. Arra nem gon- ! dőlt. hogy irányított akaratát S megkerüli a félelem és fáradt- j Ságként nehezedik idegeire. Rég ■ kívánta ekkora sóvárgással az • alvást, pedig az éjszakai mű- jj szaknak nézett elébe, este hatra S az öntödében kellett lennie. ■ Tüdeje már nem érzékelte a ; vonatkupé rossz páráját, l él eg - : zett álmosan és csüggedten, ■ " mint a többi ember. : A dohos kabátok, gyűrött ar; cok és szegényes batyuk káoszá- ; ban egy fiatal nő szépsége vi■ rágzott. Mivel Németh László • János sokkal inkább volt a mú- : zsa rajongója, mint öntödei ír- ; nők, a benne lakó költő feled■ tette a fáradt bujdosót; tiszta • örömmel csodálta a gyönyörű S nőt. Talán egyidősek lehettek, : mindketten húszévesek. A lány : viszonylag elegáns volt, kacér • fekete kalapocskája alól ritkán ; látható brohzbarna hajcsoda • omlott rá az irhabunda fehér • prémgallérjára. — Mikor érkezik a vonat • Győrbe? — kérdezte a mellette ; ülő suhanctól, de tudta, hogy a ■ választ az áhitatos fiatalember■ tői fogja megkapni. — Tizenhét óra huszonötkor lenne az érkezése, de valamit késni fogunk — felelte Németh László János és érezte, izzadni kezd az arca, amikor ránézett a lány. Megint fásultság telepedett a kupéra. A lány mellett ülő pattanásos kamasz felsóhajtott: — Legalább rágyújthatnék... Németh László János elővette a drapp színű cigarettás csomagot, gyűrött Leventét nyújtott a fiúnak. — Engem is megkínálna? — kérdezte a nő és ez a kis fesztelenség nagyon jólesett a fiatalembernek. Épp lobbant a gyufa, amikor sáriiig kivágódott a kupéajtó és betoppant két nyilas. Németh László Jánosnak megrándult a keze, de ezt a vonat lengésére is foghatta. Mindkét nyilast ismerte. A, egyik. Piriti József mészárossegéd, a másik Péter József vásári kucséber. — Mindenki a helyén marad! Igazolványokat kikészíteni! — rendelkezett kiabálva Péter József, mintha ezrekhez intézte volna szavait. A vagongyári öntöde írnoka nyugodtan lehajtotta komoly fejét, csukott szemmel válogatott belső zsebében papírjad között Először a pattanásos kamaszt kezdték faggatni. Piriti József kérdezgette higgadtan, majdnem gyengéden. — Hogy hívnak, édes fiam? A kamasz önkéntelenül pillantott a nyilas kezében levő igazolványára, jelezve mozdulatáról, hogy a papíron minden adat megtalálható. — Novék Márton... — Aztán tudsz-e valamit a statáriumról? A kamasznak csak a pattanásai piroslottak fehér arcán. — Kérem, én nem akarok bujkálni... — Honnan jössz?! — dörrent rá gorombán Péter József. — Budapestről... Épp a hadügyminiszter úr parancsára utazok haza ... Holnap reggel jelentkezni fogok. s. — Ajánlom is — jegyezte meg halkan Piriti József. Eközben anyás szeretettel nézte a kamaszt a bronzbama lány. Semmi megfilletődöttség nem látszott rajta, amikor Piriti József faggatni kezdte: — Hogy hívják a kisasszonyt? — Köteles Lenke. — Szóval Köteles Lenke. Aztán honnan tetszik utazni a kisasszony? — Szintén Budapestről. — Ne tessék izéin! velem. Láttam, amikor Komáromban jegyet váltott. Köteles Lenke játékos fej- mozdulattal ringatta meg gyönyörű haját. Akkor is Budapestről utazom. Komáromig. Hegymegi László vezérkari százados úr jóvoltából
