Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-10 / 214. szám

íIIMIUUUUIU !ainaaiaaaiuiBuiai»aiaBiaiMf mm aBaBaaiaaaiBiBaaiBBBaaaiaia Olimpiai h umorszolgálatun Aforizmák Sohase érjen felkészületlenül a csalódás. (Albert Schweitzer) Sokan emberfeletti, sokan pe­dig „ember alatti” boldogságot keresnek, pedig a boldogság emberközelben van. Annyiféle boldogság létezik, ahány ember. (Koniücius) A nő igen gyakran múzsája a nagy vállalkozásoknak ... me­lyek végrehajtását később aka­dályozza, (Alexandre Dumas) Ha valakit rászoktatsz arra, hogy a te számládra egyen, va­lahányszor meglát, mindig éhes­nek fogja magát érezni. (Tunéziai mondás) Aki halkan nyit ajtót, az le­gyen elkészülve rá, hogy halla­ni fog magáról valamit. (Leopold R. Nowak) Boldognak lenni annyit je­lent, hogy az embernek nincs ideje a boldogság kérdésével foglalkozni. (Marcell® Auclair) (Ford.: Harry Judit) Egy angol kollégiumban, ahol szigorú a fegyelem, az egyik di­ák késve érkezik a filozófia órára, a professzor azonban nem szól semmit. A következő órára egy másik diák érkezik késve, őt a professzor szigorú­an megbünteti. Az egész osz­tály magyarázatot kér. — Professzor úr, miért bün­tette meg a másodikat és az el­sőt miért nem? — Édes fiam — válaszol a ta­nár —. minden egyes nap tar­togat számunkra valami tanul- nivalót. Ma például azt tanul­tátok meg, hogy nincs igazság ezen a földön! • • • Róma egyik utcáján lerobban egy kocsi, amelyet egy hölgy vezet. A vezető odafordul mel­lette ülő férjéhez és megkérdi: — Most mit csináljak? — Furcsa — morogja a férj —, amikor én vezetek, mindig te tudod jobban, mi a teendő. • * * Két öreg csavargó bandukol Velence utcáin, amikor egyikük lehajol és felemel a földről egy ötezer lírás bankjegyet. — Hurrá! — most végre ve­hetünk magunknak néhány fiaskó bolt és tíz deka sültha- , lat. Társa végigméri és rosszal- ; lóan így szól: — Ennyire éhes vagy? * * * Egy film forgatása közben vi-; haros veszekedés tör ki két szí- [ nésznő között. Közbelép a ren- j dező, de mielőtt végleg elcsen- : desednék a vita, az egyik szí- • nésznő vitriolos hangon kiáltja \ kolléganőjének: — És ne vágj fel annyira! — ! Senki sem tudja, hogy ki volt : az anyád! — De jobb lenne, ha nem esi- ] nálnál ilyen jelenetet, elvégre \ kiderülhet, hogy éppen te vagy : az anyám! * * • Vincenzo Caredelli már jócs- ■ kán előrehaladott korban volt, ; amikor egy este színházból ki- ’ jövet odasodródott hozzá egy : férfi, aki pornográf képekkel il- ■ lusztrált kártyacsomagot kínált j megvételre. Az idős költő mo- 5 solyogva utasította el az ajánla­tot: „Köszönöm, én már nem játszom.. "■ * • * — Hülyék! A szemük láttára kereket oldott a bűnöző! — ki­abál Brown rendőrfelügyelő. — Miért nem zárták le a mozi ösz- szes kijáratát, ahogyan paran­csoltam? — Lezártuk, Sir, de ez az alak nyilván a bejáraton keresztül lógott meg — válaszol az őrmes­ter. • • » Egy divatos római fodrászsza­lonban Paola Pitagora megkér­dezte a tulajdonost: — Azt hallom, hogy önnek néhány alkalmazottra lenne szüksége... A világért sem! Pontosan annyi alkalmazottam van amennyire szükségem van. — Akkor legyen szives küld­jön ide egyet — mosolygott a színésznő —, mert éppen húsz perce várakozom! • * * Egy híres utazó, amikor a Dé­li-sark vidékére indult, expedí­ciója tagjai közé felvette a leg­csúfabb nőt, akit csak talált. Eljárását így magyarázta: — Amikor majd ez a nő szép­nek látszik, akkor rájövök, hogy legfőbb ideje hazamenni. • • • Krügerné asszony jó hangu­latban van. — Egon — mondja a mun­kából hazatérő férjének —, ma este elmehetsz a kávéházba. — De én nem akarok — dünnyögi Egon. •— Ugyan miért nem? — Egyszer nekem is lehet akaratom! • • • Egy borbély pénzt kapott köl­csön barátjától. — Köszönöm pajtás — mond­ta elérzékenyülve a borbély. — Ha valamikor baj ér, ha az egész világ elfordul tőled, ha a szüleid, a feleséged, a fivéred és a nővéreid mind elhagynak — akkor jöjj el hozzám: én ingyen megnyírlak! Iskolakezdet ígérd meg, hogy a tanév végéig vársz rám!.' ’. J ■ ■aflBBBBBaaBBBBBBBBBBBBBBBBaBIBBBaaBBaBBBBaBnaf ■ BB■ ■ ■ BBBBBBBBBBBBBBBB1BRBBBBBOMBBBBM1BBMMMOMMMM*«*« Sodernyák elhatározta, hogy segít az emberisé­gen. Vásárolt egy kis kariberű légpuskát, to­kostul a kocsijába tette és kiment az erdőbe, hogy halálra sebezze a mérges gombákat. Ép­pen fejen találta az egyi­ket, mert levente korá­ban jó céllövő volt, ami­kor patazaj verte fel az erdő síri csendjét. A pa­tazaj mögül egy komp­lett ló bukkant fel. Rajta behemót ember, vastag, füligérő bajusz- szal. A bajusz mögül gúnyos szempár tekin­tett a megszeppent So- dernyákra, aki sokáig megbűvölten meredt a fel s alá gyorsan mozgó szőrpamacsra. Ez a moz­gás tulajdonképpen kü­lön hangsúlyt akart ad­ni a felhangzó kereszt­kérdésre. ■— Vádászgatunk, va- dászgatunk? Sodernyák éppen ta­risznyába tette ' első zsákmányát egy szépen fejlett gyilkosgalócát és csőretöltötte a tavalyi kukoricaszemet, amikor tudatába hasított a gú­nyos kérdés. — Mif .., mit tetszett? — Nem tudja, hogy itt tilos a vadászat? — vil- lódzott a bajusz. — De hiszen én... csak a gyilkos ... A lovas rácsapott a feleletre: t— Ez az! Gyilkolunk, gyilkolunk! Pusztítjuk az állományt. — ... galócát lövök — fejezte be dadogva So­dernyák. — Minden orvvadász ezt mondja. — ereszke­dett most le a bajusz a ló tomporáig majd va­lahonnan előkerült egy papír — A rendszámát már felírtam, mert hogy felelőtlenül otthagyta kocsiját az országúton. Most a nevét. — Sodernyák. És ma­gát hogy hívják? — Györfi, vagy mife­ne, de az nem fontos. Maga a második orvva­dász, akit ma tetten érek. Az első azt hazud­ta, hogy csecselegyet ül­döz. — Az is ártalmas, ké­rem szépen... — Lakik? — hárította el a feleletet a bajusz­tömeg. Persze. De tessék elhinni csak jót akar­tam az embereknek. Annyian halnak meg bolondgomba mérgezés­ben. Maga még nem evett? — Nem. — Kár. — Ne cukkoljon az istenségit, mert még a légfegyverét is leszerel­tetem! — Nem cukkolom én, csak azért kérdezteip, mert akkor tudná, hogy milyen rossz az. Ezen a héten úgysem volt más dolgom, mert tetszik tudni szabadságon va­gyok és elhatároztam, hogy itt az erdőben ki­irtom az összes mérges­gombát. — Ha magának fegy­vere van, akkor tudhas­sa, hogy itt nincs meg­engedve a vadászás. — Csak önvédelemből lőttem rájuk. — Az teljesen mind­egy. Következő kérdés: lakik... ja azt már be­vallotta ... és mért orv­vadászott? Talán éhezik a családja? Mert az eny­hítő körülmény. — Dehogy kérem. Nincs is családom. Bo­londgombát ettek. — És még tetőzi a ba­jukat ezzel az orvlövé­szettel. — Kérem szépen, csak humanitásból csinálom. — Ahhoz is engedély kell! Papírok nélkül akarja megváltani a vi­lágot?! Tudhassa, hogy így nem lehet... Ne csicsókálj te Fakó! Hé még levet a hátárul... Szóval feljelentem ga­rázdaságból elkövetett orvvadászás szándéká­nak a tette miatt. Le­foglalom a bizonyítéko­kat, azaz a delirium di- rektit. Ide azzal a ta­risznyával. —t De felügyelő úr kérem, hiszen még csak egyet lőttem. — Miért ilyen muja? Nem baj. Elég az az egy is a bizonyíték alá­támasztása miatt. — Ha itt maradnak ezek a mérges gombák, mi lesz azokkal az em­berekkel, akik még nem ettek belőle? — Az emberiséggel maga ne törődjön. Azért vagyok én itten, hogy megvédjem a magához hasonlóktól az emberi­séget. Sodernyákban most már végleg felszaladt a pumpa. Megragadta kis kariberű légpuskáját és a frissen töltött kukori­caszemmel dühösen úgy derékba lőtte a legköze­lebbi gyilkosgalócát, hogy szegény csak, úgy nyögött. Aztán bevágta azt is a tarisznyába. — Itt van! — kiáltot­ta elkeseredetten. — Legalább kettőért ítélje­nek halálra! Varga Dezső I fél jenek halálra! Tréfák, anekdoták

Next

/
Oldalképek
Tartalom