Békés Megyei Népújság, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-12 / 215. szám
Jó tudni a ümölcsszedésről? a l»iii‘£»onva tárolásáról A sok termést viselő körte- és almaágakat támasszuk alá erős rudakkal, karókkal, nehogy letörjenek, Vigyázzunk, hogy az alátámasztási pontokon az ágak ne sérüljenek meg. Készüljünk fel az alma és a körte tárolására. A helyiséget söpörjük és meszeljük ki, a polcokat, tárolóedényeket mossuk le ultrás vágj más mosogatószert, fertőtlenítőszert tartalmazó, langyos vízzel. Végül, miután kiszáradt a helyiség zárjunk be minden ajtót és ablakot, és égessünk el benne azbesztként. Tíz négy_ zeméterre egy- két azbesztkén- iapot számítsunk. A vihar által letöri; ágakat, a helyükön maradt csonkokat fűrészeljük le tőből, a sebeket faragjuk simára, és kenjük be sebzáró anyaggal Az alma- és körteszüret idején, bar a kaliforniai pajzstetü lárvarajzása miatt még szükséges lenne, növényvédőszenel nem kezelhetjük a fákat. A szeptember végén érő fajtákat viszont még érdemes a legrövidebb várakozási idejű rovarölőszerrel — a nyersnikotin 0,1 százalék töménységű oldatával — leperme_ tezni. A nikotint a szüret előtt három nappal használhatjuk utoljára. Az októberben érő fajtákat még permetezhetjük a 7 napos élelmezés-egészségügyi várakozási idejű — DDVP hatóanyagú, 0,1 százalékos Nogos 50 EC, Vapona 48 EC, Unifosz 50 EC — készítményekkel js. A gyümölcsöt lehetőleg ne szedjük nedves, harmatos, illetve a tűző naptól erősen felmelegedett állapotban. A termést már szedés közben vagy közvetlenül utána válogassuk át. Gondoljunk arra, hogy hosszabb ideig csak a teljesen egészséges', sérülési- mentes, kocsánnyal szedett gyü_ mölcs tárolható. A varas, moníliás vagy egyébb gombabetegséggel fertőzött gyümölcsöt éppen úgy szedjük ki az egészségesek közül, mint az almamoly hernyója, esetleg egyéb kártevő által megrágott, illetve valamilyen más módon sérült, nyomódott. kocsánynétküli gyümölcsöt. Ezeket elfogyasztásukig, az állatokkal történő feletetésükig vagy egyéb felhasználásukig is tartsuk elkülönítve. Az üzletekben nagyon sok az éretlen szőlő. Aki szőlőjéből eladásra is szán, csak a beérett fürtöket szedje le. A szőlő nem utóérő s a leszedett éretlen gyümölcs élvezhetetlen marad! Aki még nem látott a szüret előkészítéséhez, mielőbb gondoskodjon a hozzá szükséges anyagok — a kálimmetabilszulfit, az azbesztkénszelet, a mustfokoló — beszerzéséről. A présház alapos kitakarítása után meszeljük ki a helyiséget, fertőtlenítsük a padlózatot. Tegyünk rendet a pincében is. Az üres hordókat 1978, SZEPTEMBER 18. mossuk ki és kénezzük. A sérült, öreg hordókat még most javítsuk ki, mert szükségünk lehet rájuk a szüret idején. A temés érése és a szüret ideje alatt csak mechanikai eljárásokkal védhetjük meg szőlőinket. A meglevő termést védjük, ha a fürtökből kivágjuk a szürkerothadással, a fakórothadással vagy egyéb károsítok által megtámadott fürtrészeket. Ha ezek kártételét a csapadékos, nedves időjárás nagymértékben fokozza, a termés jelentős része pusztulásra van ítélve. ilyenkor nem tehetünk mást. kényszerszüretet kell alkalmaznunk. Szeptember elején már szedjük a másodvetésű növények termését, az uborkát, zöldbabot. Az előbbinek a folyamatos szedése különösen fontos, mert annál több termést fejleszt, minél többet szedjük. Az őszi káposztafélék már figyelmes gondozást igényelnek!. A kártevők leküzdésén, túl például a karfiol rózsáit a naptól is védeni kell ezért szokták a leveleit a rózsa fölött összekötni. így szép zöldesfehérek maradnak. A letermett zöldségfélék kiüresedett ágyasait (a sárgadinnye, uborka, korai paradicsom helyét) készítsük elő az őszi salátafélék, esetleg az áttelelő káposztafélék palántáinak kiültetéséhez. A kellő erősségű salátapalántákat szeptember közepéig tanácsos kiültetni, hogy még az ősz folyamán kellően begyökeresedjenek, és megerősödjenek, így könnyebben telelnek át. Nagyobb háztáji kertben spárgát is telepíthetünk. Aki szereti ezt a korám termést hozó, ízletes zöldségfélét, tavasszal telepítsem. Ehhez azonban a talajt mélyen meg kell forgatni és trágyázni, ez viszont őszi munka. A kellően megülepedett talaj' azután tavasszal alkalmas a spárga telepítéséire. A burgonya betakarítására lehetőleg száraz időt válasszunk. A nedves burgonyát nem tudjuk megfelelően tárolni, a különböző károsítok könnyebben elszaporodnak rajta. A tárolás előtt válogassuk át a gumókat, és csak a teljesen egészséges, sérülésmenteseket tároljuk. Ha prizmázunk, a felszedett gumót még ideiglenesen sem szabad a burgonyaszárral betakarítani, mert a rajta található kórokozók az addig még egészséges gumókat is megfertőzik. A raktározás céljára használt pincék, tárolóhelyek hőmérséklete 4—5 C-fok körül legyen. Az ősz és tél folyamán időnként válogassuk át a gumókat, és a fertőzötteket távolítsuk el. * * • A rövid tenyészidejű egynyári virágok már elhervadtak, és új bimbókat sem féjlesztenek. Ha már lombjuk is sárgul, hervad, távolítsuk éL Szükség is van a helyükre, mert a kétnyáriak, a hagymásgumós tavasziak még kiültetésre várnak. Szeptemberben már ezt is megkezdhetjük, a helyi adottságoktól függően. A laza, könnyen melegedő homokos talajokon ugyanis hamarább meggyökeresednek, mint a hidegebb, kötöttebb talajokon. A munkákat ezért eszerint időzíthetjük. A helyet akkor is készítsük elő a növények számára, ha még nem ültetünk. Sok virág díszük a fagyokig A dáliák, kának, őszirózsák, muskátlik még sok virágot hoznak. Ezeket érdemes let&szto- gatni a száraz virágszirmoktól és levelektől, s ha kell, karóikat is igazítsuk meg. Kedvelt őszi virágunk, a krizantém kezelése most már rendszeres munkát ad. Az oldal- és mellékbimbók eltávolítása, eset. leges kacsozás, a trágyalevezés nagyban segíti a növények, főként a virágok fejlődését. Folytathatjuk az évelők őszi szaporítását, és kezdjük meg az előkészületeket (a gödör ásását) az esetleges díszfák és cserjék ültetéséhez. A TISZÁNTÚLI TALAJJAVÍTÓ ÉS TALAJVÉDELMI VÁLLALAT KÖZPONTJA • SZARVAS, Szabadság u. 39. pályázatot hirdet azonnali belépéssel az alábbi munkakörök betöltésére: közgazdasági és igazgatási osztályvezető Követelmény : közgazdasági egyetem, vagy számviteli főiskolai végzettség, 5 éves gyakorlat. Belső ellenőr Követelmény: v mérlegképes könyvelő, 5 eves gyakorlat. Építési ágazati előadó Követelmény : vízépítő mérnöki képesítés, vagy vízgazdálkodási üzemmérnök. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban a személyzeti vezetőnél. x ..................-------------- ' ........................ K ertbarátok hete Pomázon Szeptember 25. és október 1.1 között rendezvénysorozatra ke- ! rül sor Pomázon, a Hazafias Népfront Porpáczy Aladár Kertbarát Klubja szervezésében. A gazdag program kiemelkedő eseménye lesz a III. kiskertek mesterei egyéni országos versenykiállítás és szeptember 29. és október I. között a kertbarátok bar. kacs-, újító- és ötletbemutatója. A szervező bizottság ebbői az alkalomból ismét országos pályázatot hirdet. A versenykiállítá- son és a bemutatón minden kiskert-tulajdonos résztvehet, saját kertje terményeivel, nyers és feldolgozott formában. Pályázni lehet foglalkozásra való tekintet nélkül saját készítésű (újított, barkácsolt) eszközökkel, kisgépekkel, továbbá kerti témájú művészi alkotásokkal. Örömmel fogadja a szervező bizottság az értékes, már csak a kiskertekben fellelhető gyümölcs-, szőlő-, zöldség-, virág, és dísz- növényfajták, gyűjtemények be[ mutatását is. Pályázni lehet új, ! bevált házikerti termesztési módszerek illusztrációjával, szemléltető bemutatásával is. Egy-egy pályázónak 1—3 négyzetméter terület áll rendelkezésére. A Kertbarátok Hete keretében szeptember 30-án este első ízben rendezik a kertbarát községek és városok kulturális találkozó, ját, majd ezt követően a kertbarátok országos társadalmi szövetsége bálját. A kulturális találkozóra 1—5 főnyi művész- együtteseket, (előadóművészt, csoportot) vár a rendezőség azokból a községekből és városokból, ahol kertbarátok közössége (társulás, klub, szakkör) működik. A rendezvénysorozaton való részvételre jelentkezni, részletes (egész hetes) programot, meghívót igényelni szeptember 20-ig a következő címen lehet: Kertbarátok Porpáczy Aladár Klubja, Pomáz. Saláta, spenót télire — tavaszra A saláta a leghosszabb fogyasztási idejű zöldségféléink közé tartozik. A különféle fajok többféle termesztési módjai ugyanis ma már lehetővé teszik, hogy a két legmelegebb nyári hónap — a július, augusztus — kivételével egész éven át termesszük és fogyasszuk. Egyre jelentősebb a fóliás salátatermesztés. Ilyen módon a háztáji és kiskerttulajdonosok is hajtathatják ősztől tavaszig kevés fűtéssel ezt a kedvelt zöldségfélét. A fejes saláta termesztési idényének kezdete augusztus vége, szeptember eleje, akkor vethetjük a magot s ettől az időtől folytathatjuk ezt a hónap végéig. A szeptember végefelé történő vetéshez már az áttelelő fajtákat kell előnyben részesíteni. A hajtató fajták, a Budai és Soroksári rövid tenyészidejűek, az áttelelő fajták, a Téli vajfej és a Nansen hosszabbak. A hajtatokból 5, az áttelelőkből 10 grammos a legkisebb vásárolható mennyiség. Ugyancsak egész télen át fogyasztható a szeptemberben vetett madársaláta. Nem fejesed ik. de leveleit tépkedve, kellemes ízű salátát készíthetünk belőle. Takarással a fagyoktól is megvédhetjük. Termesztésre alkalmas fajtái a széles, és a kes- kenylevelű madársaláta. A salátafélék magját hidegágyba vetjük és innen palántáz- zuk állandó helyére. Tápanyagigénye nagy, ezért tanácsos tér. mesztése előtt komposzt-, gomba vagy egyéb trágyát bemunkálni a talajba. A fejessalátát a kelés után sekélyen megkapáljuk, majd 3—4 leveles korban palántázzuk. Állandó helyre vetve palántázás nélkül is termeszthető, ez esetben azonban ritkítani kell. A palántákat sekély barázdákba is szokás ültetni, így a tél hidegétől védjük a növényeket. A spenót is — hasonlóan a salátához — ősszel, több szakaszban vethető. Ha a fagyokig 3— 4 levél kifejlődik egy-egy tövön, akkor baj nélkül áttelel. Ha a tél hidege ellen takarjuk és fogyasztásra ritkítva szedjük, akkor a megmaradók erőteljesen fejlődnek. Legjobban áttelel az Eszkimó és a Matador fajta. ^ MŰSOROS SZAMHÜZAS szeptember »-én este a Televízióban. Nagy összegű pénznyeremények* A rendkívüli tárgynyere- mény-sorsoláson MOO értékes tárgynyeremény^ A főnyeremények: Balatoni üdülőtelkek, teljesen berendezett hétvégi faházakkaL A tv-lottószelvénnyel szóra- kozva nyerhet!