Békés Megyei Népújság, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-13 / 190. szám

Megyei bajnoki rajt 1972—73 Körséta csapataink házatáján, Békéstől—Orosházáig Megkezdődik az 1972—23. évi me­gyei I. osztályú labdarúgó-bajnok­ság. Hogyan töltötték a nyári pihe­nőt a játékosok, vezetők, milyen előkészületi mérkőzéseket vívtak, s hogyan alakult ki a ma délután pá­lyára lépő együttes? — erre vol­tunk kiváncsiak, amikor tudósítóink segítségével felkerestük a Szalvai SEI Mezőkovácsházi MEDOSZ, Me- zőberényl Spartacus, Dózsa SE, Bat- tonyai SZSE házatáját. Most folytatjuk rajt előtti körsé­tánkat. Hojcska Mihály, Nagy Mi­hály, Kocsis Imre, Papp Károly, Otrok Mihály, Kubicza János, Soós István az alábbiakban számol be — hét csapatunk — nyári műsoráról, őszi célkitűzéseiről. MEDGYESI MEDOSZ A nyár legnagyobb sikerét a Med- gyesegyházi MEDOSZ aratta: elnyer­te a Szabad Föld Kupát! Azóta azonban gondok redőzik a vezetők homlokát. Tekintettel arra, hogy a kupa-küzdelmek belenyúltak a nyárba, csak a Megyeri úti Kupa­döntő után kerülhetett sor — rcvid szabadságra. Azután — becsapott a „bomba”. Néhány játékos — kulcs­ember — a visszavonulásról kezdett beszélni. Edzőmérkőzésekre nem kerülhetett sor, Így a kezdőcsapa­tot nehéz összeállítani. Ilyen körülmények közepette — sajnos — nem lehetnek optimisták a sportkör, a szakosztály vezetői és a szurkolók .. ■ BÉKÉSI SPARTACUS A tavaszi idényben remekül sze­repelt csapat a nyarat aktív pihe­néssel töltötte, voltak Badacsony­tomajban üdülni (de már ott is szor­galmasan edzettek), majd megnyer­ték a járási olimpiai kupát a Me- zőberényi Spartacus előtt. Hét elő­készületi mérkőzést játszottak vere­ség nélkül, 39—13-as gólkülönbség­gel. A kitűzött cél a tavaszi forma átmentésével — (az 1—4. hely meg­szerzése. A bajnoki rajtra l»-es keret ké­szült. Jenei edző minden valószínű­ség szerint az alábbi csapatot küldi pályára a Vasas ellen: Pataki 1. = Békéscsaba város férfi- és női egyéni tefcebajnokságát az Előre Spartacus 4-es tekecsam okában rendezték meg, Előre Spartacus és a MAV-versanyzőfc részvételével. A bajnokság végeredménye. Fér­fiak. 1. Dorkó János (Előre Sp.) 411, 2. Kiss László (BCS. MÁV) 405, S. Gól Tihamér (Előre Sp.) 400, 4. Szilágyi Károly (Bcs. MÁV) 399. Nők: 1. Lipták Katalin (Bcs. MÁV) 36«, 2. Kovács Katalin (Előre Sp.) 356, 3. Trank Anna (Bcs. MÁV) 388, 4. Szabó Edit (Előre Sp.) 337 fával. Békéscsabán a Csepel A jövő hét szerdáján, augusztus lá-án Békéscsabára látogat a Cse­pel NB I-es labdarúgó együttese. A gyári csapat 16.15 órai kezdettel ba­rátságos mérkőzést játszik az Előre Spartacussal — a Kórház utcai sporttelepen. Kun (Békési), Frankó, Wagner (Se­bestyén), Acs — Pataki II, Papp — Kopárdi, Kurilla, Vágási III, Vágási II. Készenlétben áll: Varga, Kiss, Balogh, Zseák, Nagy, Vágási U BCS. VASAS A gyári együttes július 20-án kezd­te el a felkészülést, s látszott, hogy a pihenő nem ártott meg a játéko­soknak; valamennyien szorgalma­san dolgoztak az edzéseken. Az újoncok hamar beilleszkedtek az együttesbe, úgy, hogy jó szellemű csapattal várják a rajtot. Közel húsz labdarúgó pályázik egyforma eséllyel a csapatba Kerü­lésért. Az edzőmérkőzéseken a 4—3 -3-as játékrendszert gyakorolták. Sorsolásukat kedvezőnek tartják an­nak ellenére, hogy a kitűnő B. Spartacus ellen, annak otthonában kezdenek! A szakvezetés azt várja a csapat­tól, hogy az új idényben a tavalyi 11. helynél előbbre végezzen, mert a fiúkban sokkal több van, mint amit az elmúlt szezonban nyújtot­tak. És az előbbrelépés csakis a já­tékosokon múlik! ZALKA SE Jó képességű játékosokból álló szimpatikus együttes felkészülése során — a heti három edzés mel­lett a következő ellenfelekkel ját­szott, s így szerepelt: Csorvás ellen 1—o, 3—3, Kondoros 6—3, Gyulai MEDOSZ 1—1. Szeghalmon a következő együttes kezd: Ecker rí Harmati, Arató, Nagy, Zábrák, Potocska, Bdnszki, Boros, ölveczki, Karadi, Tóth, Hogy mik a célkitűzések? A ve­zetők az 5—10. hely megszerzését tűzték ki, mivel olyan képességű labdarúgók kerültek a, Zalkához, akik képesek a szakvezetés elképze­léseit megvalósítani. MH. CUKORGYÁR A szezonnak „új” névvel vág neki az együttes, amely a jövőben Me­zőhegyest Cukorgyári SE néven sze­repel. Ez azt jelenti, hogy a 25 éves klub — az alakulásánál meghatáro­zott nevéhez tért vissza. Ez jobban kifejezésre juttatja a bázisszervvel, a cukorgyárral való összefonódást, a jó kapcsolatot! Július 12-én kezd­tek, a Pitvaros, Magyarbánnegyes, Makói Spartacus, Oh. Kinizsi volt az ellenfél az előkészületek során. Ezeken a találkozókon az együttes mérkőzésről mérkőzésre fejlődést mutatott. Nyári Mihály 14 Játékost jelölt az első mérkőzésre. Ezek: Harangozó, Koszó, Nagy II, Nagy IV., Kovács, Szabó I, Bajnóczt, Szatmári, Csordás I, ' Csordás II, Pepó, Havasi, Szabó Hl, Puskás. \ A fiúktól lelkes játékot, becsüle­tes küzdőszellemet, sportszerű ma­gatartást várnak és a 10—12. hely megszerzésében bíznak a gyári együttes vezetői. GYULAVÁRI MEDOSZ A meglehetősen hosszú „távoliét” után a megyei I. osztályú bajnok­ságba visszatért Gyulavári MEDOSZ alaposan készül a magasabb osztály­ban való helytállásra. A Kevermes ellen 8—1, 5—2, a Központi Sportis­kola ellen 3—2, 2—1 arányban nyer­tek. Az Újkígyóst 6—0-ra verték. A vezetők elképzelése szerint (te­kintettel arra, hogy mai mérkőzé­sük „ellenfél hiányában” elmarad), ez lesz a jövő héten rajtoló csapat: Király — Csepragi, Molnár, Sál, Mészáros, Cuti, Gáczi, Nagy, Faul- háber, Lovász (Gyimesi), Kalló. Előtérben van Karácsonyi I, Gácsi, Karácsonyi II és Sipaki szereplése is. A szakvezetés azt várja, hogy 9 MEDOSZ az első hat közőst zárja a szezont. Elég egy pillantást vetni az összeállításra, hogy megál'apít- suk: mindez nem utópia! OH. MEDOSZ A Nyugati csoportból felkerült orosházi együttes július 15-én húsz játékossal kezdte meg felkészülését, heti négy edzéssel. Tíz edzőmérkö- zést játszottak NB m-as és megyei II. osztályú csapatokkal. A mérleg: hat győzelem, három döntetlen, egy vereség. Az elsődleges feladat a csapat- egység megteremtése volt. A veze­tők véleménye szerint az újoncokat sikerült megfelelően beépíteni a csa­pat gépezetébe. Túri Mihály edző az alábbi csapattal kezd: Plesovszki —> Bognár, Harmati II, Boér, Né­meth, Iványi, Kovács, Lovas, Bállá, Túri, Hemző. Fő célkitűzésük — a „megkapasz­kodás” mellett — a támadójáték, a helyzetkihasználás javítása! Újság, hogy mérkőzéseiket a Rákóczitelepi MEDOSZ-pályán rendezik meg. Zsolt Róbert: Két keréken A Vue Touristique Kiadó gondozásában megjelent Zsolt Róbert „Két keréken” című, a motorosokat és a sportkedve­lőket bizonyára érdeklő könyv. Szabó László és Máthé Sán­dor ismert versenyzők, évek óta járják Európa híres versenypá­lyáit. Zsolt Róbert, a kiváló sportújságíró az ő elbeszéléseik alapján vezeti be olvasóját 188 oldalon a tőle megszokott kitű­nő stílusban, a motorsport rej­telmeibe és izgalmaiba. A könyv végigkíséri önt a motorkerékpározás történetén, bemutatja a versenyágakat, a világ legismertebb versenyző­egyéniségeit, ízelítőt ad a világ- bajnoki futamok sajátos légkö­réből, felelevenítve a legizgal­masabb, legnagyobb tétre menő versenyeket, a márkák közötti ádáz harcot. Helyet kap a mo­torkerékpáros sport többi, ku­riózumnak számító versenyága is: a salakmotorozás, hegyi ver­senyek, jégmotorozás stb. A kiváló versenyző nem ar­ról ismert, hogy a végletekig kockáztat, hanem arról, hogy reálisan fel tudja mérni, mire képes ő maga, és mire képes a motorja. Ez az ismeret, magas vezetői tudással párosulva a biztonságos közlekedésnek is előfeltétele. A motorosok nagy tábora ré­szére hasznos, mindenki más részére igen szórakoztató olvas­mány a Két keréken című könyv. Fischer nyerte a 13. játszmát Reykjavikban, pénteken dél­után folytatták a sakkvilág­bajnoki döntőn csütörtökön függőben maradt 13. játszmát. Szpasszkij borítékolt 42. lépése Kg3 volt (a 41. lépést — d7, Fd5 — még az előző nap meg­tették). Fischer 25 perc késés­sel érkezett és Ba3 sakkal vá­laszolt. / Fischer előnye ellenére Szpasszkij rendkívül szívósan küzdött és szinte a lehetetlent is megpróbálta. De amint az várható volt, az amerikai nagy­mester szabad gyalogjait a vi­lágbajnok nem tudta semlege­síteni és a parti a 74. lépés után Fischer győzelmével végződött. A párosmérkőzés állása: Fi­scher—Szpasszkij 8:5. A 14. játszmára ma este ke­rül sor. BUBENKÓ JÓZSEF VEZETI A MEZŐNYT A szarvasi jubileumi mester- jelölti csillagszerző sakkverse­nyen valamennyi sakkozó pél­dás küzdelemről és sportszerű versenyzésről tett tanúbizonysá­got. Jó néhány mérkőzés meg­lepetést hozott. A sportág hí­vei érdekes izgalmas játszmá­kat láthattak. Eddig csak az el­ső három forduló híreit közöl­tük, most beszámolunk a IV— TX. forduló eseményeiről. IV. forduló: ifj. Perényi—Be­csei 1:0, Roszik—Toókos 1:0, Nagy—Vodicska 1:0, Bubenkó— Osgyán 1:0, Szabó—Lovas 1:0, Bánszky—Herzberger 1:0, Ha­ragos—Kalmár 1:0. V. forduló: Osgyán—Szabó 1:0, ifj. Perényi —Haragos 1:0, Kalmár—Herz- berger 1:0, Bubenkó—Vodicska 1:0, Roszik—Becsei 1:0. A Lo­vas—Bánszky és a Toókos— A mai nap kiemelkedő Békés megyei sportmű­sora: Sakk. Szarvasi Jubileumi verseny, Árpád szálló emeleti kis tanácster­me, 8.00 óra. Kajak-kenu. Országos D-kategóriá. jú verseny, Szarvas, Körös Holtág, 9.00 Lovaglás. Megyei lovasbajnokság IH. fordulója, Békéscsaba. Szabad­ság TSZSK pályája, Csanádapácai út mellett 8 és 13.30 órától. Kézilabda. NB. I/B Bcs. Előre Sp. —Borsodi Bányász, női, 9.30. NB n. Férfiak. Bcs. Előre Sp—Kiskunhalas, 10.45 Nők, Bcs. Konzerv—Kiskörös, 10.00 Röplabda. MNK. Gyulai Len­dület—Szegedi Kender, női, Gyula, Szent István u. 11.00 Labdarúgás. Nyári Tot,j Kupa: Bcs. VTSK—Gyulai MEDOSZ, 17.00 Megyei I. osztály (Kezdés egysége­sen 17.00 órakor) Mezőhegyes! Cu­korgyár—Mezőberény, 16.30 Békés— Bcs. Vasas. Oh. MEDOSZ—Bcs. Elő. re Sp. n. Dózsa SE—Szarvasi ME­DOSZ. Szalvai SE—Battonya. Zalka SE—Szeghalom. Endrőd—Mezőko. vácsháza. Medgyesegyháza—Mh. ME­DOSZ, 16.30.#, Barátságos mérkőzés: Gyomai TK —Salgótarjáni BTC., 16.00. Nagy játszmák döntetlenül vég­ződtek. VI. forduló: Roszik— Haragos 0:1, Herzberger—Lovas 1:0, Nagy—Becsei 1:0, Szabó— Vodicska 1:0, Bubenkó—Toókos döntetlen, Bánszky—Osgyán, Perényi—Kalmár játszma füg­gőben maradt. VII. forduló: ifj. Perényi—Roszik döntetlen, Lo­vas—Kalmár döntetlen, Vodics­ka—Bánszky 1:0, Szabó—Toó­kos 1:0, Bubenkó—Becsei 1:0. Függőben maradt a Haragos— Nagy és az Osgyán—Herzberger találkozó. Vili. forduló: Lovas —Osgyán 1:0, Kalmár—Roszik 1:0 (mindkettő óriási meglepe­tés!) ifj Perényi—Nagy 1:0. Döntetlenül végződöt a Buben­kó—Haragos, Szabó—Becsei, Bánszky—Toókos, Vodicska— Herzberger játszma. IX. fordu­ló: ifj. Perényi—Bubenkó dön­tetlen, Osgyán—Kalmár 0:1, Lo­vas—Vodicska • 1:0, Bánszky— Becsei 1:0, Haragos—Szabó dön­tetlen. Függő a Toókos—Herz­berger és a Roszik—Nagy játsz­ma. Az első fordulóbeli Osgyán —Perényi játszmát Osgyán nyerte. A verseny állása a IX. fordu­ló után: Bubenkó 7, Haragos 6,5, Szabó 6,5, Kalmár 5,5 (1 függő), Roszik 5,5 (1), ifj. Pe­rényi 5 (1) Nagy 4,5 (1) Bánsz­ky 4 (1), Lovas 3,5, Osgyán 2,5 (2), Toókos 2,5 (1), Becsei 2, Herzberger 1,5 (2), Vodicska 1,5 ponttal. Fekete krónika Nem mindennapi ügyet tárgyalt a közelmúltban a gyulai járási­városi labdarúgó szakszövetség fe­gyelmi bizottsága, 1972. július 16- án a Sarkadkeresztúri TSZSK— Sarkadi KSK Nyári Kupa labdarú­gó mérkőzésen a helyi csapat egyes játékot produkáltak, hogy az játékot produkáltak ,hogy az első fél órában négy sarkadi játékos szenvedett sérülést. A kö­zönség egyes tagjainak fenyegető magatartása, nyomdafestéket nem tűrő bekiabálása — már csak olaj volt a tűzre. A nézők behatoltak a pályára, inzultálták a sarkadi ed­zőt és a játékvezetőt. Ezért a já­tékvezető az első félidő 35. percé­ben lefújta a találkozót. A bizottság a történtekkel kap­csolatban a következő határozato­kat hozta: Kovács Sándor sarkad­keresztúri labdarúgót 1972. október 19-ig mindennemű nyilvános mér­kőzésen való szerepléstől eltiltotta. Hasonló ítéletet hozott Fábián Sándor sarkadkeresztúri játékos­edzővel szemben is. Kovács Sándor nézőt és Méhes György sportköri vezetőt a sportpályák látogatásától, illetve a sportköri tisztségviseléstől két évig (1974. július 19-ig) eltiltot­ták. A bizottság ezen kívül meg­semmisítette a pályán elért ered­ményt és a mérkőzés újrajátszását rendelte el. Felveszünk azonnali belépésre gyakorlattal rendelkező marést, szerszámkészítőt Fizetés megegyezés szerint. Megközelítés, autó­busszal. Jelentkezés: Október 6 Mg. Tsz, Békés. Sebők-kert. 3316 ......... ■ II I I, II I ■■'-.'■■■I. ........... N yári olajkályhamakció augusztus 14-től szeptember 2-ig a CENTRUM ÁRUHÁZBAN II 622, 630, 1022 és a jugoszláv Álla Polez olajkályhákboz 1 db. 20 literes olajtároló kannát ajándékozunk OTP-hitellevélre 20 százalék előlegbefizetés Díjtalan házhozszállítás _____________________________________________________________________ . __________________ 413973

Next

/
Oldalképek
Tartalom