Békés Megyei Népújság, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-06 / 184. szám
KOR ÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kiállításról kiállításra kiállítás-rendezői bravúrral XVI. századi parasztházban találjuk magunkat Durva asztal, ruhásláda, kemence, elöl pedig üveg alatt, félezer éves vasekék. kapák, ruhacsattok, apró ezüstpénz-csamó, nyomorúság és a szegénység múltból idekiáltó emlékei. Közvetlen közelben Bakócz Tamás esztergomi érsek, 1514- ben már pápai legátus, a Dózsa emlékkiállítás a Nemzeti Múzeumban keresztesháború szervezésének megbízásával Rómából Pestre érkező nagyúr aranyserlege, a mesés gazdagság jelképe... A túloldalon pedig, szemben a nyomorúságos parasztviskó másával XVI. századi főúri lakosztály, vasveretes ajtó, míves-drága szekrény, gyertyatartó-oszlop, házi számyasoltár, robusz. tus ebédelőasztal, ezüst kaB udapestem, a Nemzeti Múzeum lépcsőin felfele haladva nem lehet nem arra gondolná, hogy ott, baloldalt, a lépcsősort szegélyező magas párkány végén 124 évvel ezelőtt Petőfi Sándor állt, és a vigasztalanul hulló esőben a Talpra magyart szavalta Bent, az előcsarnokban pedig egy volt, komor-fenséges ravatal emléke fogadja a látogatót, az Ady Endréé... Aztán Lotz Károly freskói tekintenek ránk a díszes feljárón, az első emeleti nagyterem nyitott ajtószámyaá között pedig irtózatos fortisszi- móként üti mellbe az erobert a kolozsvári Szerváti- usz Tibor Dózsa-szobra. Ez a fém csontváz-izom-meg- égett emberi fájdalom-fel- magasztosulás-halálos görcsbe merevedés kísér végig az egész emlékkiállításon, melyet Dózsa György születésének 500. évfordulója alkalmából nyi. tottak az ország első múzeumában. Igen. Szervátíusz Dózsa- szobra lázit és felháborít. „Dózsából még senki sem csinált lerágott és megpörkölt csontvázat — írja az Oj írás júniusi számában P. Szűcs Julianna. — Pedig az engedelmes fém az első pillanatban kevesebb drámát és feszültséget ígér, mint a balladai tömörségű Erdélyben annyira kedvelt anyag, a fa, vagy a fecsegésre alkalmatlan kő... A fölényes szakmai tudás és iszonyú memento-tarta- lom pedig olyan feszültséget teremt, annyira ellentmond egymásnak, hogy a néző sokkol tan döbben rá : a frivol technicitás a legnagyobb borzalmat közvetíti.’* A kortárs, Stieröchsel kanonok írja Dózsa szörnyű koronázásáról: „...tört koponyájának bőven buggyant ki a nedve, ontja ki agyvelejét füle, szája s az orr üregén át..” A Temesvár alatti démoni színjáték, a véres bosszú őrjöngéssé fajult misztériuma négy hónap elementáris erejű történelmi eseményeinek egyik forrpontja, a török igájába hulló középkori Magyarország megsemmisülésének szörnyű előhírnöke volt. Üveg-tárlók alatt a parasztfelkelésről írott könyvek, tanulmányok vezetik el a látogatót a korabeli tárgyi emlékekhez. Az első tárlóban fő helyen: a Közoktatási Népoiztosság kiadásában (1919) megjelent füzet — Dózsa katonája vagy urak kutyája címmel. „Küzdeni a dolgozó Magyarországért és küzdeni a naplopó herék uralma ellen tűzzel-vassal!” — olvashatjuk a sorokat, ugyanitt pedig az ismert színházi műsorfüzet Sárközi Dózsa-drámájának gyulai várszínház! bemutatójáról. A magasban, a tárlók felett Derkovits Dózsa-sorozatának kinagyított másai, a második tárlóban megyénkfia Márki Sándor, tudós történész „Dósa György” című könyve. A Kétegyházán, 1853-ban született nagyhírű, progresszív világnézetű történész még nem volt 30 éves, amikor Dózsa-tanulmányát egy akadémiai pályázatra benyújtotta. Dózsával, a lázadóval addig is sokan foglalkoztak, de Dózsával, a forradalmárral nem, ahogy a középkor távolából fellángoló alakját látta. Márki csak dicséretet kapott, míg a pályadíjat Csáky István: „Egy magyar főűr élete a XVII. században” című dolgozata kapta. A Dózsa- tanulmány nagy port vert fel az Akadémián. Tonna Károly egyetemi tanár írta Márkinak: „Hogy Dósája miért nem került elsó helyre, bizony-bizony abban is a politikának, a magyar állapotok e rákfenéjének van része. De hát őszintén szólva, mi szüksége is volt rá, hogy Kossuth nevét műve colophanjában megemlítse, s szóljon róla úgy, mint aki szobrot érdemel Dósával egyetemben?” A harmadik tárlóban is nagy meglepetés: Ilyés Gyula kézírásos verse: „Dózsa György beszéde a ceglédi piacon”, majd egy nalak, aranydíszes övék. És a kettő között, Szervátíusz fából faragott Dózsa-feje alatt a paraszti és a nemesi fegyverek arzenálja, szemben egymással a kiegyenesített. kaszák, zúgó-vasszeges cséphadarók, nyílvescs. szók, kardok, dárdáik, veretes nemesi páncélok, erős pajzsok, acélszablyák. A zárókép: néhány tárló alatt a kortársak és későbbiek tudósításai a felkelés vérbefojtásáról, a szörnyű bosszúról, amely a parasztot örökös szolgaságba vetette. A vezér és 1514 emléke azonban tovább élt, száz esztendő múlva az 1631— 32-es Felső-Tisza-i paraszt- felkelés Dózsát és eszméit követi, kinek élete-halála évszázadokon ível át, és jut el hozzánk is, kései utódokhoz, akik ebben az évben — ezzel a kitűnő emlékkiállítással is — születésének félévezredes jubileumát tiszteljük meg. Sass Ervin A gondolatot dicsérő tihanyi szobrok arga Imre mű- vészeiével hét esztendeje tájilállcoztam elő- szőr személyesen. S mindjárt egyik legkiválóbb alkotását, a vasból hegesztőpisztollyal alkotott Prométheuszt láttam. A tüzet a legenda olimpo- szi isteneitől az embereknek elhozó, s ezért szörnyű kínokat tudatosan vállaló mitológiai szoboralakot, mely tépetten, szenvedőn, de diadalmasan, példát mutatva magasodott a kiállításlátogatók fölé. A nagyszerű eszmét tökéletesen fejezte ki a tűzi orrnál ta vasember és megfordítva, a tűzzel formált vasban tökéletesen ott izzott a művész közösségi embert-dí- csérő meggyőződése. A tartalom uralkodott a formán, az eszközök ritkán látható teljességgel szolgálták a szobrász gondolatát. Az akkori megrendítő élmény óta keresem Varga Imre munkáit tárlatokon, újságokban, folyóiratok hasábjain. Az eiső találkozás, s néhány rész-élmény után ezen a nyáron a tihanyi múzeum nyújtott átfogó képet a művész eddigi pályájáról, szobrai kiállításával méltó színvonalon folytatva immár hagyományos és hagyományosan kiváló tárlatsorozatát. Hatalrpas köztéri szobrok és belső terekbe szánt kisebb plasztikai alkotások adják a bemutató gerincét. Témáiuk, anyaguk, a megformálás módja nagyon is különböző. Egy dolog azonban közös mindegyik alkotásban: lényeges dolgokról szólnak humanista felelősséggel, komolysággal. A szikár-gondolatú, külsőségekben magábazárkózó bronz-Madách éppúgy, mint valóságos fakorlátra támaszkodó Radnóti Miklós, a kőasztai mellett hűvös nyugalommal pihenő, fémből mintázott Professzor nem másként, mint a régi újságokkal, plakátokkal teleragasztott „igazi” kerítésbe önmagát szinte belepré- selő-rejtő szélfútta-kabátos Partizán, a nagy szeretettel formázott Nagymama hasonlóan, mint a szándékosan édeskésre készült, hatalmas terpeszkedő szoknyát hordó porcelán asz- szony. S ugyanígy van ez a nem meghatározott személyeket, hanem történeteket, eseményeket, össz-emberi tragédiákat felelevenítő műveknél is. Az alkalmazott művészethez legközelebb álló, majdan Kiskörén felállítan- dó-megépítendő Jégzajlás jelenlegi megfogalmazásában — törött üvegszilánkok halmaza torlódik szabályos Radnóti krómacél formák közé; a Radnóti Miklós versét idéző Erőltetett menetben — megdöbbentően mutatja a fasizmus haláltáboraiba hajszolt emberek sorsát a durván mintázott vasbeton kígyóvonal, amelynek elejéről már lehullott a beton, csak a vas-csontváz darabjai látszanak: s a fájdalmas Hősi emlékműben — fej, fél kar. s fél láb nélküli katona hirdeti fényesre csiszolt két kitüntetésével az értelmetlenül, igazságtalan harcban meghaltak tragédiáját. / Gondolkodtató, s ameny- nyire a művészettől telik, tettre, az emberellenes erőkkel szembeni tettre sarkalló művek Varga Imre szobrai, Olyan alkotások, melyek mesterük rendkívül sok színű technikai tudásával nem visszaélnek, hanem élnek csupán. S ez a „csupán” az, amit a szobrokhordozta mondanivaló mellett örömmel, egyértelmű elismeréssel kell említeni. Hogy egy művész, láthatóan nem kényszerből, hanem belső meggyőződésből vállalja a tartalom'elsődlegességét, vállalja a művészeti és művészieskedő közvélemény egy meglehetősen hangos, csak-a-formára-es- küvő részének fitymálódá- sát, másfelől pedig igaza tudatában meri vállalni a legkülönbözőbb anyagok, technikák használatát s ami ezzel jár, a már korszerűtlen, erőltetett naturalizmus híveinek megbotránkozását. Hogy a maga lehetőségeinek gazdag kibontakoztatásával fejezze ki gondolatait, s közben akarva, vagy akaratlanul újólag meg újólag bizonyítsa a tartalomnak a tartalom-forma egységen belüli meghatározó szerepét. S ez az, amiért különösen jó szívvel lehet ajánlani minden művészetet kedvelő embernek a re mek tihanyi kiállítást. Danis Győző Virággal — Grúziába Csanády János Milyen virággal menjünk Grúziába? Batumi zöld babérja mellé szemünknek melyik virág kedvesebb? Legyen talán a szőlő levele? Ez nem virág. Legyen jegenye? Cseresznyeág? Szilvavirág? Ez sem virág, az sem virág, ahogy a babér is fényes örökzöld. Mégis tudok egyet, ősszel nyílik, s nem is a virág, hanem a szép gyümölcs, vad hegyek, dombok oldalában szelíd, piros, hívogatóan ég; tüskés galagonya bokra, piros gyümölcs-zuhatag, gyerekkéz. felsebző galagonya, csemeték iehelgetik dérmart levelét. Dózsa György kivégzése
