Békés Megyei Népújság, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-26 / 201. szám

Felhős idő Várható idő­járás ma estig: Időnként felhő­södé«, egy-két helyen kisebb eső, zápor eső. Mérsékelt, he­lyenként meg­élénkülő északnyugati, északi szél. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 10—15, leg­magasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPjA A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lotto igaz. gatóság tájékoztatása szerint Siófokon, a szabadtéri színpa­don megtartott lottósorsoláson a 34. játékhéten a következő nye­rőszámokat húzták ki: 10, 44, 58, 66,73 Az augusztus 28-án a Sport­fogadási és Lottó Igazgatóság székházában megtartandó nyil­vános havi tárgynyeremény-sor- solásan a 34. lottó-játékhét szel­vényei vesznek részt. (MTI) — AZ IFJÚSÁGI KLUBOK HELYZETE. A KISZ gyulai já­rási bizottsága ma, szombaton délelőtt ülésen vitatja meg a klubmozgalom járási helyzetét, és a fejlesztésre vonatkozó el­képzeléseket. Ezen kívül megtár­gyalják a KISZ érdekvédelmi munkáját is, — ZÚGJON DALUNK. A Mű­velődésügyi Minisztérium, a SZOT és a Magyar Televízió munkásdal-gyűjtő akciót hirde­tett Gyűjteni lehet politikai da­lokat, börtön-sztrájk-felkelés. szolidaritás-emeigráns és sum- másdalokat Jelentkezni lehet 1972. október 1-ig a megyei tanács művelődési osztályán. — KETTŐS HELYETT NÉ­GYES TEMETÉS. Múlt hét vé­gén az Egyesült Államokban le­zuhant egy kétszemélyes repü­lőgép. A repülőgépen ketten igyekeztek két barátjuk temeté­sére. Így került sör kettő helyett négyes temetésre. limpiai ügyelet a Gelkánál Nemcsak a sportolók, hanem a Gelka központ is felkészült a ma nyíló olimpiára. Lődy And­rás, a megyei kirendeltség ve­zetője elmondotta, hogy a vár­A szeghalmi Petőfi Termelőszövetkezet megrendeléseket fogad el: sírkő, járdalap, betoncső, mozaiklap termékeinek gyártására. Érdeklődni lehet a tsz köz­pontjánál. Telefon: 14. x Köszönetnyilvánítás. Fájó szívvel mondunk köszö­netét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetet­len férjem, édesapánk, nagy­apánk, testvérem, steblAk jözsef temetésen megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönetét mon­dunk a Kötöttárugyár vezető­ségének, munkatársainak, vala­mint kezelő orvosainak. A gyászoló család. 342« ható forgalomra való tekintet­től minden szükséges álfcatrész- szeű. feltültöttéik a raktárakat. Bevezetik a telefonügyeletet is. Mától kezdve minden nap, szombat, vasárnap is Békéscsa­bán, Orosházán, Szeghalmon és Gyulán telefomügyeletet tarta­nak 17 óráig. A műszerészek készenlétben várják a híváso­kat és lehetőség szerint azonnal kimennek a helyszínre. A bé­késcsabai ügyeletét a 11—555-ös telefonszámon lehet felhívni. A képünkön látható készüléken is — Fábián János tv-szerelő munkája nyomán — már néz­hetik tulajdonosai az olimpiai közvetítéseket. Foto: Demény Az ujkígyósi Aranykalász Mg. Tsz szeszfőzdéje az üzemelést megkezdte Cefre-bejelentés vé­gett érdeklődni lehet: Kovács István ügyin­tézőnél Évforduló Huszonöt évvel ezelőtt, i*4v. au­gusztus 26-án halt meg — 67 éves torában — Stanislav Kostka Neu­mann eseti költő és publicista. A kommunista pért egyik alapító tagja volt és Vörös Dalok című kö­tetében tudatos marxistaként; forra­dalmárként szállt síkra a munkás- osztály igaza mellett. — DÓZSA EMLÉKMÜSOR. Holnap, augusztus 27-én, vasár­nap este 8 órai kezdettel Gyu­lán a várban Dózsa emlékestet rendeznek neves fővárosi művé- zek közreműködésével. Ravasz Vadásztársaságban a ró­kák ravaszságáról beszél­getnek. Valaki megjegyzi: — A róka igen könnyen rászedi az embert. Nemrég egy álló napig voltam nyo­mában egynek, s amikor végre lelőttem, akkor de­rült ki, hogy kutya. — ÜZEM A VENDÉGLŐBEN. A Békés megyei Méretes Szabók és Szűcsök Szövetkezete Gádoroson kibérelte a-z ÁFÉSZ volt vendég­lőjét és megkezdte átalakítását A tervek szerint szeptember 15- én indul meg a munka. Az át­alakítás után az eddigi 40 lány és asszony helyett az új üzem­ben 100-an jutnak munkaalka­lomhoz. Az üzem bővítéséhez helyi tanáes és az ÁFÉSZ anya­gi támogatást biztosított. — ÚTIRÁNY: EGER, MIS­KOLC. Az okányi Alkotmány Tsz KISZ-szervezeténefe 40 tagija augusztus utolsó napjai­ban körutat tesz az Északi hegyvidéken. A kirándulás költségeit abból a 15 ezer fo­rintból fedezik, amelyet a ter­melőszövetkezettől kaptak öt hold napraforgó megkapálásá- ént. — VILLAMOSMÉRNÖK négyée ves energiaipari gyakorlattal Békéscsabán állást keres. „Erős­áram” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 39154 — SEGÉDMUNKÁST felvesz Gsőke kőfaragó, Gyula Beleznai S. u. 9. 366795 — BESZÁMOLÓ AZ ELMÚLT TANÉVRŐL. Revenues községi tanácsa ma délelőtt tartja üléséi, Ezen többek között beszámoló hangzik el az általános iskola el­múlt tanévi munkájáról, a sza­bálysértési bizottság munkájá­ról & a végrehajtó bizottság mű. ködöséről. Ma: Izsó napja Az Izsó eredetileg az Izsák becéző formája volt és ebből vált külön névvé, de Izsóra rö­vidítették az Izidort és a Sá­muelt is. A héber „Jiszhák” „nevetés” szóból származik. TILTAKOZÓ NAGYGYŰLÉS SARKADON Tegnap délután a MEZŐGÉP sarkadi gyárában az üzem KISZ fiataljai tiltakozó nagygyűlést rendeztek. Ezen nemcsak a KISZ-esek. hanem a dolgozók közül is igen sokan részt vettek. Több mint 140 részvevő előtt kezdődött el a gyűlés Fábián Béla szb-titkár megnyitójával. Ezt követően Illyés Sándor, a KlSZ-alapszervezet titkára tar­tott ünnepi beszédet. Ismertette az agresszorok kegyetlenkedé­seit, és elismeréssel beszélt a hős vietnami nép harcáról. A rövid ünnepség után Fábián Béla szb-titkár felolvasta azt á tiltakozó táviratot, amelyet a nagygyűlés elfogadott és amit elküldték az amerikai nagykövet. segre. Az ünnepség elnökségében ott volt Do Chu vietnami diák is, aki hazánkban a Műszaki Egyetemen tanul. A nagygyűlés után a KISZ-fiatalok a nagy­község útjaira tiltakozó jelmon­datokat festettek. HALÄLOSBALESET BÉKÉSCSABÁN Tegnap, agusztus 25-én a dél­utáni órákban halálos végű köz­lekedési baleset történt Békés­csabán. A Jókai utcában Kecs­keméti Bálintné, 78 éves, békés­csabai lakos figyelmetlenül lé­pett le az úttestre és .egy to­lató GAZ-kocsi elütötte. Az idős asszony a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás köz­ben belehalt sérüléseibe. A békéscsabai MÁJUS 1 TSZ lábonálló lucernát es füvesherét kínál eladásra egyszeri kaszálásra. Érdeklődni: a tsz központjában, Susánszki András ügyintézőnél. 80294 A HÜTÖHÁZ felvesz gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust Jelenetkezés a sze­mélyzeti vezetőnél. A BÉKÉSI VEGYESIPARI KISIPARI SZÖVETKEZET azonnali felvételre keres lakatos és hegesztő szakmunkásokat valamint segédmunkásokat Bérezés megegyezés szerint. 44 őrás munkahét! Jelentkezés a szövetkezet Verseny utcai telepén; Békésen, Püski László művezetőnél. x Húsz éve a fanács szolgálatában Augusztus 18-án délelőtt 9 órakor kapta meg a „Tanácsi munkáért” jelvény kitüntetést dr. Török Jánosné, Szeghalom Nagyközség Tanácsának dolgo­zója, aki 20 éve tevékenykedik itt. Az ünnepség után a mindig mosolygós, de nagyon szerény asszony elmondta, hogy 20 évvel ezelőtt mint adminisztrátor ke­rült a tanácshoz. Az igazgatási csoporton belül tevékenykedett, és azon igyekezett, hogy beosztá­sában minden munkát megis­merjen és azokat önállóan el is tudja végezni. Mint kezdő fiatal­nak, a munkatársai ebben sokat segítettek. Nagyon sok pihenőnapot, va­sárnapot áldozott fel arra, hogy tanuljon. A munkavégzés mel­lett letette az anyakönyvveze­tői szakvizsgát és 1958. augusz­tus 1-től kezdve mint anya­könyvvezető tevékenykedik. Mosolyogva mondja, hogy az­óta több mint 1400 párt esketett meg, akiket elindított az élet útján. Kitüntetéséhez gratulálunk! Nátor János — TÉRZENE — JÖ IDŐBEN. Az elmúlt vasárnap a kedvezőt­len időjárás miatt elmaradt a békéscsabai vasutas, városi fú­vószenekar hangversenye. A koncert új időpontja augusztus 27-én délelőtt 10 óra, helye az István király tér. A fúvószene­kart Ötvös Nándor vezényli. — VÉRDÍJ A BAKONYI BE­TYÁRVEZÉR ELFOGÁSÁÉRT. Zircen a helyi múzeumnak ado­mányozta egy magángyűjtő azt a körözőlevelet, amelyet Veszp­rém vármegye 1837. június 18-án adott ki. A körözőlevél Sobri Jóskát és alvezérét Papp Andort névszerint is megjelöli, ötven császári aranyat tűzött ki vérdí­jul a bakonyi betyárvezér élve való elfogásáért. békés mm Az MSZMP megyei bizottsági és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FÖSZERKESZTÖHELYETTES : Deák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Rocskár János GAZDASÁGPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Podina Péter MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sass Ervin SPORTROVAT VEZETŐ: Machalek István Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17. in. emelet Telefon: 12—196, 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba, n., Tanácsköztársaság útja 5. Telefon: 11—021,. 11—051 FELELŐS KIADÓ: Lehoczki Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy flóra 20.— Ft. Békés megyei Nyomdaipar] Vállalat. Békéscsaba. Index: 25 051 gyeletes riporterünk irr __

Next

/
Oldalképek
Tartalom