Békés Megyei Népújság, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-19 / 195. szám

Huszonöt éve a népművészetért Kezében mikrofon. Valaha — amikor megismertem — kama- szos hangja most huszonöt év után férfiasán, keményen cseng, amint a színpadon mozgó fiúk­nak adja az utasításait. Nem hiányzik belőle a régi türelmet­lenség, ami akkor annyira jel­lemzője volt. Nem hiányzik, hiszen a jelenlegi megfontolt­ság, nyugodt és mégis belső feszültséget árasztó lüktetés így is eléri célját. A tánckar munkáján, összeforrottságán ez látszik. Szerényen, szinte láthatatlan egyszerűséggel dolgozik a nem­zetközi folklór-berkekben na­gyon is jól ismert békéscsabai Balassi Táncegyüttes művészeti vezetője, Born Miklós, immár huszonöt éve. Nevét sokan is­merik nemcsak megyénkben, hanem szerte Európában is. Sok megérdemelt forró siker kovácsa az őszhajú „Samu bá­csi”. Táncosaink és azok, akik barátjuknak mondhatják a mű­vészeti vezetőt, csak így szólít­ják. Ebben a rövid írásban nem vállalkozhat a krónikás arra, hogy felsorolja azokat a tánco­kat, táncjátékokat, amelyeket az ő nevével együtt ismert meg az ország és sok külföldi em­ber. Nem is ez a cél. A rövid beszélgetés alatt, amire lehető­ség volt a táncegyüttes szak­mai bemutatója előtt, csupán annyit kívánt megtudni: miért is kapta meg Bőm Miklós au­gusztus 11-én a Munka Érdem­rend bronz fokozatát? — Erre másoktól kaphat vá­laszt — mosolyog szerényen —, én nem sokat tudok mondani. Mint annyian mások ebben az országban egyszerűen csak dol­goztam. Szerencsém, hogy azt csinálhattam, amihez kedvet éreztem már 1947-ben is, és ma is. Igen az első sikert a Vi­harsarok táncainak feldolgozá­sával értük el 1949-ben, a me­gyei néptánc-versenyen és így jutottunk el a Világifjúsági Találkozóra is. Arról azonban hallgat, hogy ezt a tánckompozíciót is ő sze­rezte és ezzel indította világ­hír felé a Balassit. Felcsillan viszont a szeme, amikor azt kér­dezik tőle: irti a legkedvesebb emléke az elmúlt negyedszá­zadból ? — Az erdélyi Kecset falu­ban gyűjtöttem táncokat és hozzá zenét. Az a hatszáz lelket számláló székelytelepülés, ami­kor az ott lakók megtudták mi­járatban vagyok, szinte egy em­berként segítette munkámat. Nagyon emlékezetes jó érzés. Amikor pedig azt kérdezzük, mit kíván a jelenlegi együttes­nek, kis gondolkodás után vá­laszol : — A tándkar mostani tagjai ragyogóan képzettek technikailag. Nagyon jó lenne, ha megvolna bennük az a ha­tártalan ügyszeretet, ami az elő­deiknek éltető eleme volt. Munkájának ilyen magas elis­meréséről, mint amilyet a Mun­ka Érdemrend kifejez, az a vé­leménye: mint ahogyan az együttes sikeres működése sem csak egy ember munkája, ugyanúgy az elismerés is a kollektívának szól. Személyes örömében viszont nemcsak a Balassi táncosai osztoznak, ha­nem valamennyien, akik ismer­jük és becsüljük a fáradhatat­lan táncost és koreográfust. Vészharangok vagy valóságismerst? Beszélgetés fiatalokkal a művelődésről Az utóbbi évek film-termésé­ből ismerem azt a Nyugaton el­terjedt életfelfogást, mely sze­rint a művelődés felesleges idő­töltés, a lényeg az anyagi jólét — és az ehhez hasonló nézetéket. Űjabban már hazai környezet­ben is hallottam ezt. Kétségtele. nül igaz, hogy nem általános, mégis az a tapasztalatom, hogy befolyásolja minden ilyen szél­sőséges felfogás a közvéleményt. Különösen a fiatalok körében. Divattá, sikké válik, vagy válhat a „nem olvasok, nem járok szín­házba, hangversenyre”. Persze ez a dolognak csak egyik oldala. Az igaznak látszik (a statisztikai adatok szerint), hogy kevesebben járnak a könyvtárakba, a moziba, a szín­házba és az ifjúsági klubokba, mint akár néhány évvel ezelőtt, de ezért csak kis részben lehet felelőssé tenni a diva tos „anti- műveltség” ostoba képviselőit A szabadidő eltöltésének mód. ja közvetlen összefüggésben van a képzettséggel, a foglalkozással, a jövedelemmel, a társadalmi aktivitással, a nemmel és az élet­korral. Ez utóbbi különösen meghatározza a művelődés mér. tekét és tartalmát. Megnövekedtek a lehetőségek. Mindenütt előadásokat, vitákat, filmeket, sportbemutatókat, ki­állításokat, rádió- és tv-műsort, színházi programot, hangver­senyt, táncestet hirdetnek. A fia. talok (a huszonéves dolgozó fia­talok) száma mégis csekély e helyeken. Elsősorban nem a részvételi díjak miatt, hanem mert igen sok fiatal szabadidejé­ben pénzt keres. Gondoljunk csak arra. hogy nagy részük pályakezdő. Anyagi és erkölcsi egzisztenciát kell te­hát teremtenie. Idejét és pénzét nagyrészt ez köti le. Pontosab-' Augusztus 18—19—20: Kelet­magyarországi Néptáncfesztivál Debrecenben. A gyomai Körös­menti Szövetkezeti Táncegyüt­test az a megtiszteltetés érte, hogy ezen a 3 napos rendkívüli szép, gazdag tartalmú rendez­vényen egyedül képviseli Békés megyét. I ban a lakásra, annak berendező- j sére gyűjtés, és közben az albér- I let nem csekély összege. Ezért hiába növekszik szabadidejük, a művelődés közvetítői nehezen nyerhetik meg őket, mert felsza­badult óráik ismét munkaidővé válnak. Hírős műveltségbeli alapcár és igények szükségesek ahhoz, hogy közülük valaki ezzel együtt a művelődésre is fordítson, ener­giát és időt. Természetesen a lehetőségek sem egyformán adottak falun és városon. Köztudott, hogy kisebb településeken többnyire hiányoz, nak még például a képzőművé­szeti kiállítások és a hangverse­nyek. Az általam felsorolt tények is­mertek. Sok vita folyik erről napjainkban, de szükséges fel­eleveníteni azért is, hogy elke­rüljük az általánosításokat és hogy ne csupán érdektelenség­ről beszéljünk, ha nincs a mű­velődési programoknak elég fia­tal látogatója. A békéscsabai KlSZ-táborhan ifjúsági vezetőkkel beszélget­tünk. Egyhetes továbbképzésen vannak iskolai, üzemi, termelő­szövetkezeti KISZ kultúrfelelő- sök. Azt mondják, nem vészha­rangot kongatnak, hanem való­ságismeretről adnak bizonysá­got: Varga Ilona, Békéscsaba: — Azt hiszem, lejjebb süllyedtünk az irodalomkedvelésben, a pél­dakép-keresésben. Két-három éve — amikor még középiskolás voltam — napi esemény volt ne­künk a könyvtárba járni. Most jóformán csak idősebbeket látok ott. És a példaképek: ismerőseim stadionban látványos bemuta­tót tartanak. A gyomai Béres András: Hor­tobágyi pásztortáncok című koreográfiáját táncolják. A ren­dezvényeket a folklórruha- verseny, a gálaest és a néptán­cosok bálja teszi még emléke­zetesebbé. között kevésnek példaképei nagy írók, vagy azok regényalakjai. Tóth Ilona. Szeghalom: — Or. szágos versenyen is részt vett beat-zenekarunk. Minden szom­baton táncestet rendezünk és már oda sem járnak el a fiata­lok. Nem tudom, hová mennek. Balkus Mária, Vésztő: — Van egy szeszmentes szórakozóhe­lyünk, de nem érezzük jól ma­gunkat ott, mert sok a részeg rendbontó (?!) Földesi Anna, gyulai kórház: — Nem tudunk kimozdulni a kórház tértijeiéről a három mű­szak miatt. Bent viszont nagyon kicsi a helyiség. Sarkadi László, Budapest, Or­vostudományi Egyetem: — Va­laki azt mondja, hogy nem ol­vasnak a fiatalok. Tapasztala­tom szerint az orvosi egyetemek hallgatói szépirodalmat rendsze­resen olvasnak. Rendkívül szük­séges ez azoknak, akik embe­rekkel bánnak. Szavak nélkül nehéz gyógyítani. A műszaki egyetemistáknak egyáltalán nincs idejük szépirodalomra. Ami ide­jük marad, azt klasszikus zenére fordítják. A dolgozó fiatalok ol­vasnak, de elsősorban a problé­ma nélküli irodalmat keresik. Van éppen elég nehézség saját életükben,.. Őszintén megvallom, kicsit él. keseredtem ezeken és az eh­hez hasonló megnyilatkozáso­kon. Biztos vagyok benne, hogy kiélezetten merülnek fel a prob­lémák, és nem ilyen kilátástalan az ifjúság művelődési helyzete. Az igaz, hogy sok az akadály, de meg lehet és meg kell találni azokat a megoldásokat, melyek lehetővé teszik, hogy minden if­júsági korosztály bekapcsolódjon a kulturális élet eseményeibe. Júliusban a KISZ Békés me­gyei Végrehajtó Bizottsága meg­vitatta a különböző ifjúsági ré­tegek művelődési igényeinek ki­elégítésével kapcsolatos kérdése­ket, és meghatározta a feladato­kat. Sok új ötletet adtak a sza­bad idő eltöltéséhez és az önmű­veléshez és ezeket eljuttatják a KISZ-alapszervezetekhez. Nem konganak hát hiába az úgynevezett „vészharangok” és időben érkezik a segítség. Réthy István Gyomai táncosok Debrecenben A program igen sokrétű, tíz együttes részvételével tartják meg a fesztivált, ezenkívül a versenyen induló együttesek a virágkameválon is részt vesz­nek a virágkocsik között me­nettáncot táncolnak, majd a Zenekarok. művelődési intézmények figyelmébe! Korszerű zenekari eszküzlk választékát kínálja az UIIVIRZll békéscsabai hangszer-szak. üzlet: (Tanácsköztársaság u. 23.). — Selmer ének hangfal 100 W 14 500,— Ft — Marshall erősítő 100 W 40 000,— Ft — Meazzi erősítő 90 W 29 000,— Ft — Meazzi erősítő 20 W 7500,— Ft — Regent erősítő 30 W 6900,— Ft — TO 10 Orgona 11500,— Ft — Hermann pianínó 20 000,— Ft — Legnica pianínó 19 700,— Ft A zenekari eszközök, hang. szerek OTP hi- tellelélre is vá­sárolhatók. % 4 Mrnjmm 19W. AUGUSZTUS 19. 17. — De hülye vagy, neked nem kell a pénz? ! — Miért, mennyit akarsz érte adni? — kérdem önkéntelenül. — Az attól függ — feleli. — Mitől? — Hogy hány gramm. — A félszemű török tudja, hány gramm! — mondom inge­rülten. Magamra vagyok pipás, ■ minek megyek bele ebbe a du- i mába. S A sofőrt nem érdekli a ke- S délyállapotom. Kinéz az öregre, ■ aztán valahonnét előhúz egy ■ kis dobozt kinyitja. Bársony­• bélésű kis doboz, apró rézmér- E leg van benne, alul fényes kis ■ súlyok. ; — Itt van a félszemű török — ■ és jelentőségteljesen odabök az ■ ujjával. Akkora pecsétgyűrűt Iá. i tok rajta, mint egy kistányér. ■ — Mi vagy te, ékszerész? 5 — Képzeld, az vagyok — közli S nyugodtan —, de nem mindegy ■ az neked? Az a fontos, hogy ne­■ kém, van pénzem, neked meg • van egy láncod, meg egy érméd, ! amit pénzzé akarsz tenni. S — Akar a nyavalya! ? .Várom, mikor jön ki a sodrá­ból. Várhatom. Elpakolja a mér­legét, még csak válaszra se mél­tat, felém se fordul. Hülye. Kiszállnék, de már az öreg is jön. — Ismerős itt? — kérdi a pi­lótát. — Igen. Se „jelentem”, se semmi. Ál­lati blazirt kölök. Indítunk. Mögöttünk feldübö­rögnek a tehergépkocsik. Ha órám volna, kiszámíthatnám mennyit jöttünk. Későre járhat. Útkereszteződéshez érünk; vá­rom hogy a katona, aki középen áll, utat enged — de nem. Ke­resztben mindenféle jármű, oda is, vissza is, ormótlanul megpa­kolva. Sokáig kell várni. Már a nyelvem hegyén, hogy mondjak egy-két szót a forgalomirányító címére, de inkább hallgatok, nem vagyok én még itt olyan stabil, hogy cukkoljam az öre­get. Azon gondolkodom, ka­punk-e valami vacsorát. No, végre! Indulunk! S ahogy lassan elhaladunk, meglátok egy szekeret. Két olyan ló áll a rúd mellett, csoda, hogy bírja a lába: mindegyik­nek kinn vannak a bordái, lóg a dBB&sasau&asaasaBto Miért ide jöttek? Debrecenben üdült az a 40 gyermek, akik július 31- én autóbuszon utaztak visz- sza Békéscsabára. A hőség miatt nagyon szomjasak voltak, amikor délután egy órakor Szeghalomra érkez­tek. Én, mint a csoport veze­tője, megállítottam a buszt és a gyerekekkel bementem a Napsugár presszóba. A kis vendégek vidáman he­lyezkedtek el az asztalok­nál. Egy-egy fagylaltot és jaf- fát kértem nekik. A csinos barna felszolgálónő barát­ságtalanul kérdezte: — Mi az, le akarnak ül­ni? Igaz is: hát mit képze­lünk mi? * Két hét múlva, augusz­tus 14-én 44 kislánnyal utaztam Debrecenből Bé­késcsabára. Szeghalomra érve velük is bementem a . Napsugár presszóba. A 44 \ kis vendég ugyancsak el- ] helyezkedett az asztaloknál, \ A felszolgálónő azonban j akkor nem barna, hanem j szőke volt. Amikor kértem a kislá­nyoknak egy-egy fagylal­tot és jaffát, „kedvesen’* megkérdezte: — Miért ide jöttek, drá­ga? Azt hittem, nem jól hal­lok, de ő megismételte a kérdést és még azt is hoz­zátette, hogy „miért nem a fagyizóba mentek?* Végülis belátom, hogy én vagyok a hibás. Nem okul­tam az első esetből, és má­sodszor is ot Napsugár presszóba mentem a gye­rekkel. Dombi Béláné, a MED ŐSZ megyei bizott­ság szoc.-pol. munkatársa ivaasssi feje, a csülke sáros. A bakon egy rongyos lópokrócban dider­gő kislány, a lyukak a gépkocsik reflektorfényében, mint egy-egy fekete tusfolt A seekérderékban pedig, párnák között, egy ko­pasz öregasszony. Néhány szál haja van, hordja a szél. A feje férebiUenve, a szeme lehunyva. Él még, s halálán van? Vagy már mindegy neki, hová viszi a rozoga sízekér? Hol van a csa­ládja, s mit hagyott eb ami nem fért föl melléje? A kérdé­sek úgy buknak föl az agyam­ban, mint háborús filmekben a rohamozó katonák a lövészár- kokbol. De már minden elmarad mö­göttünk, idegen homlokú, lezárt szemű házak közt kanyargunk, a forgalom eltűnik, kiérünk egy térre, oldalt valami parknak a röntgenképe, csak a fák gerince, az ágak bordái feketéllenek a reflektorok fényében, a padok betonlábai közt botladozik a pillantás — ha nincs az a sze­kér, ha a fiúk közt vagyok, jól tudom, már arról regélek, mi­féle mókák folynak a diáklá­nyokkal ezeken a padokon. Mi­ért szemét az ember hét napból hatszor, s miért tud rendes len­ni a hetediken? Ha nem lenne hülyeség még a gondolata is, most odaállnék á kocsikról leugráló bajtársak elé és prédikálnék, mint aranyszájú szent János;. Szétfeszítenék a hirtelen támadt gondolatok. Beülök a kocsi sarkába, onnan figyelem, mi lesz. Nem kaptam parancsot, s most örülök néki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom