Békés Megyei Népújság, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-16 / 192. szám

Miért van szükség külön klubra?

A H*P —•, hogy Békéscsabán megalakult a megye vállalatainak termelését irányító vezetők klubja — pénteken jelent meg lapunkban. Hétfő reggel pedig a szerkesztőségbe jövet, egy régi kedves ismerősöm állított meg azzal, hogy magyarázzam meg neki, miért van szükségük saját klubra az igazgatóiknak? Miért kell őket elválasztani a többi embertől?

Hogy kielégítő választ adjak, nem kellett hosszasan töprengenem, mert abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismerem a Szervezési és Vezetési Tu_ dományos Társaság Békés megyei Szervezetének (amely az igazgatók klubját létrehozta), a klubbal kapcsolatos elképzeléseit.

Megyénkben kétszáznál jóvaft több olyan ember dolgozik, aki teljes felelősséggel irányítja százak és százak munkáját. Ezek a vezetők sokszor csak egymagákban, talán egy kicsit még elszigetelten is birkóznak a napi feladatokkal. Esetleg még ugyanazon iparághoz tartozva sem ismerik nagyon egymást, jólle. hét vállalataik között termelési kapcsolatok is létrejötték, kialakultak már. Vagy, ha nem, azért még lehet, hogy ugyanazok a gondok „emésztik3 egy-egy vállalat igazgatóját, amelyet már egy harmadik sikeresen megoldott.

Ha ezek a vezetők mindany- wyian rendszeresen találkozhatnak egymással, baráti beszélgetésekben — a hivatali kötelességek sokszor álmosító nyűge nélkül — kicserélhetik tapasztalataikat. Együttműködés alakul_ hat ki ilyen formán közös megegyezéssel az „ismerősök” között abban, amiben „ismeretlenekként” nem is tudnák, hogy kezdeményezzenek, amivel eset. leg külön-külön vesződnek, ahelyett, hogy összefognának.

Többek között ilyen célokat Is szolgál az igazgatók klubja, amely minden második hét péntekjén tart foglalkozást a békés■umnanumtcsmBnaicfBBViawiaimii

tw adtak exportíej lesztésra különböző termelőüzemeknek. Egy példa arra, hogy itt többről van szó, mint cégek közötti kapcsolatokról; népgazdasági érdekekről. Ezek igazán akkor érvényesülhetnek, ha csökkennek az ipar fedezetlen — más területek termékeinek exportjával kiegyenlített — behozatali igényei. Mert tény — csak egy dolgot említve —, hogy a dollár elszámolású export egyharmadánál kedvezőtlen az átváltási arány, azaz a dollárkitermelési mutató. <Az már a szabályozók ellentmondásossága, hogy nem azoknak a vállalatoknak a jövedelmezősége a jó, ahol a dollárki- termelési mutató kedvező, s ez aligha ösztönöz export-növelésre.) Ugyanakkor a vállalatok: beruházási, fejlesztési terveiknél fokozottan támaszkodnak a dollárral fizetendő behozatalra.

Az év első felében például a nem rubel elszámolású országokból 11 százalékkal több gépipari terméket importáltunk, mint a múlt esztendő hasonló időszakában. A kivitel" viszont ebből a termékcsoportból 19 százalékkal kevesebb volt.. Ami nem magyarázható csupán a konjunktúra lanyhulásával. Közrejátszik benne a kínálat szegénysége, a szállítható gépipari termékek korszerűtlensége is. Ám hosszabb távon nem tartható fenn e fordított folyamat!

Egyes esetekből szabályt

Kivitelünk összetétele —mind rövidebb, mind hosszabb távon —■ ugyancsak jelzi a teendőket.

csabai Körös Hotel emeleti termeiben. A klub tagjait tehát nem a többi emberitől való valamilyen fajta „elkülönülési törekvés”, hanem a közös gondok hozzák össze munkaidő után, mert alatta ilyesmire úgysem érnének rá. Hogy mennyire a közös gondok jelentik a közös nevezőt, azt a program is bizonyítja. Hiszen klubnapról-klubnapra olyan országos gazdasági, illetve pártvezetőket látnak majd vendégül, akiknek tájékoztatója hathatós segítséget ad a vállalati tervezéshez, illetve a termelés alakításához.

Mód és lehetőség nyílik arra is, hogy az igazgatók a megye párt. és állami vezetőivel rendszeres eszmecserét folytassanak, aminek hasznát szintén a megye gazdasági élete látja majd. Ugyancsak a tapasztalatok gazdagítására klub tevékenységébe (amely a komoly beszélgeté. sek mellett kötetlenségével, szolid szórakozási lehetőségeivel egyben felüdülésre is alkalmat ad), szeretnék bevonni a már nyugdíjas igazgatókat is. A klub vezetőségét pedig — az igazgatók ágazatok közötti kapcsolatainak fejlesztésére — úgy alakították ki, hogy abban minden iparág képviselve legyen.

Még csak annyit, hogy az igazgatók klubja nem annyira zárt, hogy akit a soron levő foglalkozáson várhatóan elhangzó dolgok érdekelnek, ne látogathatna el a klubba. (A következő, augusztus 25-i klubnapra az Ár- hivatal vezetőit hívták meg).

Ügy érzem, ennyi talán elég, hogy belássuk: az igazgatóknak azért kellett egy külön klubot alakítani, mert nemcsak ők nem, hanem az egész megye gazdasági előrehaladása sem nélkülözheti ezeket a kötetlen baráti „tárgyalásokat”, illetve azokat az információkat, amelyekhez az igazgatók a meghívott központi vezetőkkel folytatott beszélgetések során jutnak.

<k. e. p.)

Igaz a liozzánk hasonlítható; fejlett országokban is viszonylag : nagy a mezőgazdasági termékek : exportja, ám a mienkénél jóval s kisebb az anyagoké. Hazánk ■ vegyipara a kivitel hét százaié- s kát adja, az említett államok- S ban ez az arány húsz százalék ■ felett van. Gépiparunk az ex- ■ port 31,5 százalékát állítja elő,! de ennek csekély hányada jut • el tőkés országok piacaira, a: szocialista országokban viszont jj alkatrész-utánpótlási nehézsé-» glünk okoz minduntalan konflik- : tust a vevőkkel, örvendetes, • hogy az év első felében 11 szá- ■ zalékkal növekedett a dollár el- ■ számol ású kivitel, ám ezen be- : lül elsősorban a mezőgazdasági ; termékek — 34 százalék — és a : fogyasztási cikkek — 20 százalék • — exportja bővült. Ma még nem ■ állítható teljes bizonyossággal, j hogy ezt a belső ellátás nem i sínyli még.

Évék óta tartósan emeli kül- ■ földi értékesítéseinek összegét a « gyógyszeripar, Irak tízmillió: dollárért vásárolt autóbuszokat, • India négymillió dollárért lám- ; pagyárat... Vannak jó példák, ! biztató jelek; a folyamat kezde- • tekémt elfogadhatók. A folyta- ■ tástól függ, hogy az egyes ese- ■ tekből szabály lesz-e, azaz mi-; kor kerül egyensúlyba a sok • serpenyőjű mérleg.

Mészáros Ottó'

Hők — diplomával — tsz-ben

MAGDI

a sertéstelep vezetőjének helyettese

Megvallom, először csokorba akartam gyűjteni őket. A nőket, akik csak néhány éve szereztek diplomát. Vidéken telepedtek le és termelőszövekezetben dolgoznak. Hajtott a kíváncsiság: hogyan boldogulnak fiatalokként, nőkként, vezető beosztásban, olyan környezetben, ahol talán ma még naponta kell szembeszállni, csatázni azokkal az előítéletekkel ,amelyek a nőt, az asszonyt nemébe zárják.

Azután, amikor Oláh Imréné- vel találkoztam, akit idősek, fiatalok Magdinak hívnak, úgy éreztem, úgy döntöttem, érdemel ez a csokor annyit — egyelőre még nem oly hatalmas, hogy ne futná az időből —, hogy ne egyszerre, hanem szálanként szedjük össze:

A dobozi Petőfi Tsz szakosított sertéstelepének vezetője fehér köpenyt vetetett fel velem. Így mentünk együt megkeresni a helyettes vezetőt: Magdit, Oláh Imrénét.

Ott szorgoskodott a dolgozók között, akik éppen a hizlaldába telepítették át a nyolcvannapos állatokat. Ma már, hogy mind a 16 gondozó megtanulta mi a dolga, Magdi is könnyebben boldogul. Egy évvel ezelőtt, amikor az egyetem falai közül egy kis kálvária után végül- is ide került, még neki, magának is — annak ellenére, hogy parasztszülők gyermeke és egy évet már dolgozott a mezőgazdaságban, az egyetemre kerülése előtt — most újból meg kellett szenvednie a tudásért. A gondozók oktatása is rá várt, rá, a fiatalra, a nőre. Megismerni a technológiát, a feladatokat — ehhez be kellett járnia a megye már működő többi telepeit, mert ezekről (ki tudja miért?) a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szinte semmit sem tanultak.

Így pedig nagyon nehéz bizonyítani. Bizonyítani az idősebbek, a férfiak előtt. Bizonyítani, hogy nem hiába végzett egyetemet. Bizonyítani, hogy fiatalon is lehet — alapos felkészültséggel, lelkiismeretesen — olyan eredményeket felmutatni, mint csupán csak hosszú évek tapasztalataira támaszkodva. És bizonyítani nagyon nehéz.

— Kiváltképpen, ha nő az ember — vágott a dolgok közepébe Oláh Imréné, egyéves gyakornoki múltját értékelve, s ezzel már helyben is voltunk. Igaz, nem kérdeztem rá, de valószínű, hogy kedvenc témája ez, mert nem volt nehéz szóra bírni. Az előre gyártott kérdésekről meg is feledkeztem. Szükség sem volt rájuk. Az interjúalany Magdivá lett. Olyan fiatal nővé, aki határozottan, megfontoltan és keményen görgeti a szavakat. De a mondatok végéről a pontot — a mosolyt

— soha nem felejti el. (Hiszen mégiscsak nő.)

— Igen, de ez már biológia

— mondta. (És ő ezt nálam jobban tudja, hiszen agrármérnök.) Meg is magyarázta:

— A nő gyereket szül. Legkevesebb fél évre kiesik a termelésből. Ez a gazdaságnak gondot okoz. Nem is szívesen foglalkoztat diplomás nőt, akinek magának is elég nagy gondot okoz az, hogy ha esetleg

— mert nincs elég óvoda, bölcsőde — három évre kiesik a

gyakorlatból. Az anyagiakról nem is beszélve.

Pedig azokról is beszélni kell. Hiszent Oláhék lassan már fél éve házasok. Februárban jön a pici. De egyelőre még csak albérletük van. Ezért azután letelepedési segélyt kértek, hogy építkezhessenek. így hát most már legalább öt évre dobozi asszony lesz Magdiból, a med- gyesegyházi paprikatermelő lányából. Ügy tervezik, hogy ha lehet, ő is csak fél évig marad otthon. A 2100 forint, amit most kap havonta, mégiscsak több, mint 600.

— Meg aztán úgy vagyok vele: ha itt voltam és tehetségemhez mérten álltam a sarat a sok bonyodalommal járó induláskor, akkor talán jogom van a már „olajozottan működő gépezet” munkájában is részt vennem — vélekedett a fiatal- asszony. A fiatalasszony, áld tudja: azon, hogy egy fiatal nő második számú vezetője egy évente 8400 hízói kibocsátó szakosított telepnek, ma még mindig jó néhányan megakadnak.

A dobozi tsz sertéstelepére látogatók közül legtöbben eddig is nehezen hitték el, hogy Magdi, nem „csak egy egyszerű adminisztrátor”. Egy idősebb tsz- tag pedig meg is kérdezte tőle:

— Oszt megbecsülik egyáltalán itt magát a többiek, hogy olyan fiatalka, meg még nő is ráadásul?

És Magdi, Oláh Imréné helyett a többiek, a beosztottal feleltek: igennel..

* * *

Egy embert egyetlen délelőt- tön megismerni nagyon nehéz. Kiismerni pedig lehetetlen. Csak arra hivatkozhatom, hogy úgy érzem, Oláh Imrénének nemcsak joga, ereje is van ahhoz, hogy megtartsa amit megszerzett: a boldogságot.

Azt a boldogságot, amit olyan munkát végezvén érzünk, amelyről tudjuk, hogy egész embert, gondolkodó embert kíván. Mégha mindjárt asszony is az az ember.

íkőváry)

Kilencezer ifjú zenebarát

Tizenkettedik évadját kezdi 1972. őszén az ifjú zenebarátok mozgalma. Méghozzá nem is akármilyen sikerrel, hiszen a hangversenysorozat négy évfolyamán Békés megye huszonhat helységében kilencezer általános és középiskolás ismerkedik majd a muzsikával. A számok bizonyítják, hogy megyéink közül ebben Békés áll az első helyen. S ami a számok mögött van a fiatalok nem jelentéktelen része ezeknek a koncerteknek a hatására lesz felnőtt korában is hangversenylátogató, a zenének nemcsak hallgatója, hanem értője.

A négy évfolyam első hangversenyein a tizenéves közönség megismerkedik a fúvós és vonós hangszerekkel, a zenekarral, a barokk muzsika jellegzetességeivel. A második évfolyam koncertjeit a klasszikus zenéből állítják össze a rendezők, a harmadikét a romantikus és mai mesterek műveiből, míg a negyedévesek programja: magyar szerzők alkotásai és a dzsessz. Közben egy-egy alkalom arra is kínálkozik, hogy a balett, az opera világába pillantsanak be a hallgatók, s hogy összefüggéseket találjanak egy- egy kor képzőművészete és zenéje között.

A koncertek előtt zenetörténészek, esztétáik, ismert muzsikusok mondanak bevezetőt, ők irányítják a hangverseny témájához kapcsolódó zenei vetélkedőket, s azokat a beszélgetéseket, amelyek alkalmanként világszerte ismert kiváló művészek és a gyerekek között zajlanak. Kodály Zoltán „Legyen a zene mindenkié” — jelszavának megvalósítását szolgálja, annak egyik módja, hogy például Vésztőn, Magyarbánhegyesen vagy Körösladányban olyan művészeket hallhat „élőben” a közönség, mint Kocsis Albert hegedűművész. Mező László csellóművész, Gabos Gábor zongoraművész, vagy a Budapesti Fúvósötös és a Weiner vonósnégyes tagjai, nemzetközi versenyek díjazottjai, három világrész koncertpódiumainak rendszeres vendégei. S méltán sorakozik ebbe a gárdába a Pécsi Balett és a Magyar Rádió ! Gyermekkórusa.

A két-három évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen hangverseny-sorzatnak még egy dicséretre méltó jellegzetessége van: miután a gyerekeik által fizetett bérleti összeg nem fedezi egy-egy hangverseny költségeit, m᧠szervek is támogatják a mozgalmat. A művelődési otthonok a maguk állami támogatásából, a termelőszövetkezetek, ktsz-ek — például Fazesgyarmaton, Magyarbánhegyesen — anyagi lehetőségeikhez mérten s érthető módon, hiszen tagjaiknak, alkalmazottaiknak gyermekei hallgatják a koncerteket. Szép példái vannak az együttműködés más módjainak is: Mezőkovácsházá- ra átjárnak zenét hallgatni a végegyházi általános isíkolások, az újkígyósnak és szaibadkígyó- siak pedig együttesén szerveztek egy koncertre való hallgatót.

A szép eredmények mellett természetesen gondok is mutatkoznak: szervezettebben, fokozott összefogással lehetővé kellene tenni, hogy a legkisebb községek iskolásai is részesei legyenek az ifjú zenebarát mozgalomnak, a műsorok összeállítói az eddiginél is nagyobb figyelemmel lehetnének az iskolai tananyagra, talán legelsősorban pedig: az egyas hangversenyek után az ott hallottakat még jobban beleilleszthetnék a pedagógusok a következő énekórák programjába.

Halmágyi László

3 m, tm

1972. AUGUSZTUS 1«, %