Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-30 / 178. szám

Az elvesztett egyensúly Csökkent a teher-? nőtt a személyszállítás „Résztapasztalat” a vállalati gépkocsik leadását előíró rendeletről Beszélgetés a Volán Vállalat igazgatójával Megyénkben 1969-ben csak­nem 900 házasság bomlott fel. A házasság felbomlások száma sem 1970-ben, sem 1971-ben nem csökkent számottevően. A felbontások okát a bíróság nem minden esetben tudja feltárni. Hiszen azok gyakran nem a fel­színi konfliktusokban, hanem mélyen a személyiségben^ az életvezetésben, a felfogásban rejtőznek. Féltem a fiamat B. András malomkő vállú fiatalember. Ideges nyugtalan­sággal tekint szét a szerkesztő­ségi szobában. Kissé lehiggad ugyan miközben előadja pana­szát, de utána újra fogcsikor- gatóan vibráló lesz a hangja. — Segítsenek, hogy vissza­kaphassam a fiamat — A bíróság kinek ítélte a gyereket? — A feleségemnek. — Veszélyben van a gyer- meg fejlődése? — Igen. Nagyon féltem a fiamat. — Bizonyítékok? — Lesznek. Ha kell fényké­pet készítek. — A gyerekről? — Nem, hanem a feleségem­ről. Most egy nála jóval idő­sebb férfivel jár. Kocsija van az illetőnek. — Ez nem elegendő. — De a gyerekkel nem törő­dik. Most is az anyjánál van. Én ilyen nőnek nem fizetek gyerek tartást. — A szerkesztőség nem tud segíteni ebben az ügyben. A válasz villámcsapásként éri. Feláll. Tehetetlenül ló­bálja a karját. — A múlt este olyan ideg­állapotba kerültem, hogy ha találkozom a volt feleségem­mel ... akkor én nem is tu­dom ... Kezével félelmet keltő moz­dulatot tesz. Aztán legyint. — Nem tudom, mihez kezd­jek. Megtanítottam dolgozni Tanya Békéscsaba közelében. Mellette egy félig kész családi ház. Az udvaron egy megter­mett asszony tesz, vesz. Riad­tan tekint a kiskapu felé. — Talán valami történt a fiammal ? A válasz csak részben nyug­tatja meg. Kikerekedett szemé- bep szinte tüzel az aggodalom. — Vagy egy hónapja nem volt idehaza. Akkor is részegen jött. Nem tudtam Vele beszél­getni. Már az építkezéssel se törődik. — Mi bántja? — Hogy tönkre ment a há­zassága. r— Miért ment tönkre? — A fiam jól keresett a kő­műveseknél. Amikor hazajött a munkából, itthon is dolgo­zott. — Veszekedtek? — Egyetlen egyszer sem tet­tem szemrehányást a menyem­nek. A fiam se. Csak később, amikor elköltözött. Nekünk még veszekedésre sem volt időnk, mindig munkában vol­tunk. A menyem pedig kiült a tornácra és olvasott. Azt mond­ta, hogy ő idehaza nem csinál semmit. Inkább elmegy a mo­ziba. És nemegyszer el is ment. — Egyedül? — Egyedül. — Hát a fia? — ö nem ment, házat építet­tünk. Én megtanítottam a fia­mat dolgozni. Nem is kellett őt nógatni. Kocsira gyűjtötte a pénzt. Ezért vállalt vasárnap is munkát. Most aztán sem ez sem amaz. Csak lumpol. Ez volt a téma B. Andrásné mikor elváltak lemondott férje nevéről. Csi­nos. Egoizmusa és könnyed fintorokkal kísért, cinikus meg­jegyzései azonban taszítanak. — Miért váltak el? — Nem tudtuk megérteni egymást. A férjem nagyon ko­molyan vette az életet. Nem volt egy szabad vasárnapja se. Fusizott. — De hiszen a családjáért tette. —Nevetnem kell. Fogához verte a garast, mint az any­ja, Ház, kocsi ez volt a téma. — önnek is ez volt a vágya. — Természetesen csak nem így­— Hát hogyan? — Nézze én fiatal vagyok, 23 éves. — A férje se volt idős. — A férjem 26 éves. De mon­dom másról van szó. Az ember állandóan hajtson, hogy no, majd egyszer lesz valamije. — Hogyan képzeli el az éle­tét? — Ez az én szuverén ügyem. Különben ha érdekli férjhez megyek. Laci ugyan jóval idő-: sebb nálam. De engem ez nem zavar. — Bizonyára van autója és háza. — No, és! Néha bevásárolt A fiúcska lehet vagy három­éves. Belecsimpaszkodik a nagymama szoknyájába. A nagymama elkeseredett arccal válaszol. — A lányom otthagyta a fér­jét. Pedig B. Andrásék nagyon rendesek. Szorgalmas család. — Hogyan nevelte a lányát? — Egyedül, özvegy asszony vagyok. — Sokat vobak együtt? — Ezt nem állíthatom. Néha késő estig dolgoztam. Igyekez­tem mindent előteremteni ami­re szüksége volt. Taníttattam. — Milyen iskolát végzett a lánya ? — Csak középiskolát. Nem akart továbbtanulni. Mikor kö­zépiskolába járt, még zsebpénzt is kapott. — És a munka? — Mindig azt mondta, hogy sok a tanulni valója.. Én jól kerestem. — Házi munkával sem bíz­ta meg? — Néha bevásárolt. Nem tu­dom miért váltak el. Őszinte leszek, a lányomat sem értem. Könnyelmű. • Könnyelműen vette a házas­ságot. Vajon miért? A bírósági tapasztalat szerint a fiatalkor­ban kötött házasságok felbom­lásában gyakran szerephez jut­nak az anyagi feltételek is. Sőt az is, hogy a fiatal házasok előtt vágyként lebegő autó, vagy családi ház megszerzésé­hez a költségeket hogyan szán­dékozzák előteremteni. Az a fiatal, akit gyermekkorától munkára neveltek, nem kétsé­ges. hogy ezt az utat választ­ja. Viszont mit tesz az, aki min­dent készen kapott a szülői ház­tól. Bár kétséges, hogy B. And­rásék házasságának felbomlá­sa közvetlenül a feleség maga­tartására vezethető vissza. Ám, ez csak az okozati lánc egyik szeme. Hiszen nyitott kérdés, hogy mennyire lehet őt elítélni akkor, ha figyelembe vesszük, hogy sem odahaza, sem pedig középiskolás korában nem ta­nították meg az álhatatos mun­ka szeretetére. A helytelen ne­velés olyan, mint a bumeráng, visszaüt. (Serédi) A szállítással foglalkozó válla­latoknál általában a nyári és őszi hónapok a legnehezebbek. Az építkezésekhez (ezen belül mindenekelőtt az útépítésekhez) szükséges anyagok, ezen túl pe­dig a mezőgazdasági munkákkal összefüggő szállítások lebonyo­lítása maximálisan igénybe ve­szi mind a gépparkot, mind az embereket Ez az év azonban rendhagyó. A 8-as számú Volán Vállalat ugyanis ez év első hat hónapjában mindössze csak 60 százalékra teljesítette,,hagyomá­nyos” teheráru-szállítási tervét. Ennek okáról beszélgettünk Ka­zamér Károllyal, a vállalat igaz­gatójával. — Való igaz, hogy tavaly or­szágosan is jelentős mennyiségű árut mozgattunk Békés megyé­ben — mondotta az igazgató. — Az idén nem sikerült sem súly­ban, sem kilométerben teljesíte­ni a tavalyi szintet. Ennek oka? Nem a rosszabbul szervezett munkában, vagy más szubjek­tív tényezőben keresendő. Ha­nem olyan országos intézkedés következménye, mondhatnám úgy is, mellékterméke, amely más vonatkozásban viszont ko­moly népgazdasági érdekekkel, megfontolással van összefüggés­ben. A túlzó beruházások v issza - fékezésére, a korábban nagy szállítási volument is jelentő út­korszerűsítések és más építkezé­sek tudatos csökkentésére gon­dolok, melyek ez évben a szoká­sosnál jóval kevesebb feladato­kat róttak ránk, mint akár ta­valy, vagy azelőtt. A Hódmező­vásárhelyi és a Debreceni Köz­úti Építő Vállalat több száz milliós értékeket képviselő gép­parkja sincs a fentiek miatt ki­használva, és a mi gépparkunk kapacitásának is jelente® része „parlagon hever”. — Ennek az állapotnak a ja­vítására tett, vagy tesz-e vala­milyen lépést a Volán vezető­sége? — Igyekszünk tenni. Megálla­podtunk a lökösházi termelőszö­vetkezettel, az ottani sóderbánya szállításainak ellátására, a béké­si vegyesipari szövetkezetnek, az építőipari vállalatoknak több­ezer tonna sódert szállítottunk; húsz billenős teherkocsival be­kapcsolódtunk a kiskörei vizlép. cső talajmunkáinak a segítésébe; a két megyei cukorgyárral „rendhagyóan” megállapodtunk abban, hogy az idén jóval na­gyobb mértékben vegyék igény­be a cukorrépa-szállításnál gép­kocsijainkat. — Miért rendhagyó ez a meg­állapodás? — Mert eddig inkább arra be­széltük rá őket, hogy minél: több répát vasúton- szállíttassa­nak. Most, a tavalyihoz képest mintegy 15 százalékkal nőni fog a Volán munkája ezen a vona­lon. — Az elmondott „pótfelada­tok” teljesítése az első félév­ben már „hozott” valamit? — Igen. Noha az úgymond „hagyományos” szállítás csök­kent a beruházások elmaradása miatt, az össz-áruszállítási tervet kilencven százalékra teljesí­tettük a második félévben. De nagyobbrészt a második félév­ben jelentkezik majd a „pótfel­adat". A megyei szállítási bizott­ság (arríedynek Kazamér elvtárs a titkára. Szerk.) a korábbi években inkább csak a mező- gazdasági termékek szállításának szervezésben segített, s ha a hely­zet úgy kívánta, szombatra és vasárnapokra biztosított gépko­csikat a mezőgazdasági üzemek­nek. Az idén a hétköznapokon történő gépkocsiszállítást is biz­tosítja az őszi betakarításhoz. — A személyszállításról mit tudna elmondani Kazamér elvtárs? — Ez magasabb színvonalú, mint tavaly volt. 1972. első fél­évében 14 százalékkal növekedett személyszállítási forgalmunk, de még korántsem tudjuk kielégí­teni a jelentkező igényeket. A növekedés elsősorban a kis­vasutak megszűnéséből fakad, amely vonalakon átvettük a sze­mélyszállítást, A MÁV által jel­zett utasforgalom a Szabadkí­gyós—Békéscsaba, vagy akár a Békéssámson—Békéscsaba1 vona­lon nem bizonyult reálisnak,, ezért majdnem megdupláztok azóta az induló kocsikat. Olya­nok is igénybe veszik a járato­kat, akik nemigen utaztak a kisvasúttal, mert arra oda-vissza az egész napjuk ráment. Most a sűrű járatok és a rövid menet­időik (cca 80 perc alatt érnek Békéscsabára Békéssámsonból) fokozták az utazási kedvet is. Ugyanakkor a buszok befogadó- képessége is. nagyobb, mint volt. öt éve érkeznek megyénkbe csuklós buszok és mindig a leg­szükségesebb vonalakra — ahol természetesen az útviszonyok engedik — állítjuk be azokat — Hogyan tudná jellemezni Kazamér elvtárs a személy­szállítás fejlődését? i— A nagyobb városokban tra­díciója van a helyi közlekedés­nek. A mi megyeszékhelyünkön 1954-ig csak „madzag-vasút” volt és ennek megszűnésével vezettük be az első helyi busz­járatot. A vasútállomástól Mező- megyerig közlekedő első helyi járatunkon bizony alig volt utas. Idegenkedtek tőle. Pedig' csak 50 fillérbe került a vonaljegy. Hogy megkedveltessük a lakosokkal a buszközlekedést, a mi dolgozóin kát utazgattattuk végállomástól végállomásig. Két esztendeig ez az egyetlen helyijárat volt csak Békéscsabán. Ma 14 van, emel­lett három-négy kocsi „rásegítő” szolgálatot tart, vagyis akkor lép be a személyforgalom lebo­nyolításába, ha esős idő miatt megnövekszik a forgalom, vagy ha valamelyik busz üzemi hiba miatt elakad valahol. Persze az időjárást nem lehet előre látni, és emiatt aztán néha zsúfoltság mutatkozik a helyi járatokon. Néha pedig, amikor szép az idő, azok is, akiknek bérletük van, inkább sétálnak hazáig, buszozás helyett. Még valami. 19.r;7-ben 18 busza volt az egész megyéinek. Ma 196 van, és minden nagyobb községben helyijárat közleke­dik. A városokban több is. — A vállalati és magángépko­csik használatát szabályozó rendelet hoz-e változást a Vo­lán gépparkjában? — Készítettünk egy felmérést, hogy a vállalatok által kötelező­en leadandó gépkocsik után mi­lyen feladatok hárulnak elsősor­ban taxiállomásainkra. Ügy szá­mítottuk, hogy ha a rendeletet maradéktalanul végrehajtják az érintett vállalatok, akkor jelentő­sen bővíteni kell taxiállomá­nyunkat. Annál is inkább szük­ség van erre, mert az elmúlt évek során visszafejlődött me­gyénkben a taxiellátás. E szol­gálat beindításakor 56 taxink volt, ma pedig csak 25-tel ren­delkezünk. (Ebből Békéscsabán 12 van.) Egyszóval mintegy há­romszorosára terveztük a taxi­park növefé^ét, azaz 50 személy­gépkocsi-vásárlást ütemeztünk be. Ebben az évben azonban csak tizenöt Zsigulit vásáro­lunk, mert véleményünk szerint többre nem lesz szükség egye­lőre — Úgy értsük ezt, hogy rossz volt a felmérés? — Inkább az a helyzet, hogy szinte valamennyi vállalat, ame­lyikre vonatkozik a rendelet „alkudozik” a minisztériumok­kal, hogy valamiképpen kihar­colja magának a leadandó gép­kocsik visszatartását. Csak né- hányan válaszoltak érdeklődő levelünkre, hogy a jövőben mennyiben tartanak igényt a szolgálatunkra. Kismértékben azért mégis növeljük taxiállo­mányunkat és ezért szükségünk lesz legalábbis részbeni, azokra a gépkocsivezetőkre, akiknek a rendelet következtében munka­helyet kell változtatniuk. A beszélgetés körülbelül Itt be is fejeződött. A magunk ré­széről két hozzáfűzni valónk volna; egyrészt az áru-, másrészt pedig a személyszállítással kap­csolatos tájékoztatóhoz. Az áru­szállításban azért maradt el a Volán (mintegy 10 százalékkal) a féléves terve teljesítésétől, mert mindenekelőtt az útépítkezések! ütemében következett be csök­kenés. Ügy gondoljuk, ez az ál­lapot nem lehet tartós. Nem is lenne helyes, ha tartóssá válna. Nemcsak azért, mert a közút­építő vállalatokat is sújtja a be­ruházások elmaradása, hiszen több százmilliós értékű géppark­juk kapacitását csupán 70 száza, lókra tudják kihasználni. Ha­nem elsősorban azért, mert köz­tudomásúan — és sajnos nem­zetközileg is ismerten! — rosTi­szák a magyar közutak és köz­tük aláhúzottan Békés megye közútjai. Akik hazánkban jár­nak, másra nem is panaszkod­nak. csak útjainkra. Korszerűsí­tésük, karbantartásuk mindeze­kért, és elsősorban azért, mert az élet vérkeringéséhez van szükség a jó utakra, nem húzód­hat sokáig. A személyszállításban pedig való igaz, hogy sokszor okoz bosszúságot a helyi járatok zsú­foltsága, és az is, hogy igen ma­gas a taxi kilométerpénze. (Há­rom, forint!) Ha a közponitból az állomásra megyünk, az óraállás szerint néha 10—12 forintot is fizetni kell a taxiért. Ügy véljük, mindezen valahogy ezért változ­tam kellene. Vagy pontosabb taxiórák beszerelésével, vagy a kilométerpénz csökkentésével. A buszok zsúfoltságán pedig — különösen a közeli vidéki já­ratoknál! — a forgalom irányí­tóinak jobb és gyorsabb infor­máltságával. Ha ugyanis példá­ul Békésen lemarad 40—50 utas, mert eső lévén nem motorkerék­párral akar Békéscsabára jönni, csak miután ezt a Békésről be­érkező busz vezetője jelzi, tör­ténik gondoskodás a szállitásuk- ról. Ha viszont közvetlenül te­lefonon jelentenék Békésről a zsúfoltságot már az indulás ide­jén, ebben az esetben gyorsab­ban tudnának intézkedni a rár segítő buszok beállításáról is. A Volán vezetősége — ahogyan ezt a Szerkesszen velünk rovatunk­ban közölt leveleik már évek óta tanúsítják — az utazóközönség szolgálatában tőle telhetőén mindent megtesz a jogos észre­vételek. kérések és javaslatok megvalósításáért. Minden bi­zonnyal ez a jövőben is így lesz. Varga Dezső VÁLLALATOK, MAGANÉPfTTETÖK, FIGYELEM! Saját készítésű beton kerítéselemeinkből rövid határidőre vál lalunk kerítéskészitést, helyszínen történő teljes beépítéssel Külön megegyezés alapján díszkerítéshez vasbetétek készítését is vállaljuk. BETONÁRUSZAKIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT Gyula, Henyei Miklós u. 13. Tel.: 138. x

Next

/
Oldalképek
Tartalom