Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-02 / 154. szám

A VIIL Nyári úttörő Olimpia utolsó naplón: V Két bronzérem, egy negyedik és eqy hatodik hely A békéscsabai e. számú iskola nagypályás iabdarúgó-oiapata, amely az úttörő olimpia területi döntőjén Báca megyét 4—0, Csongrád megyét 2—0 arányban legyőzte, Szolnok megyével 1—1-re végzett. A debreceni döntő­ben a gárda 3 győzelemmel és két vereséggel harmadik helyezést ért el. AH6 aor balról: Réta Pál edző, Dob- roczki István, Fiderlkusz Pál, Ravasz László, Mázán András, Gedó József, Szerencsi András, Somogyi Attila, dr. Marosi Jenőné testnevelő. Guggol: Pusztai Pál, Bagyinka János, Szatai Zoltán, Susánszki Pál, Fonyó Fe­renc, Tóth Miklós, Elől: Uhrin István. A VIII. Nyári Úttörő Olimpia utolsó napján a lövészetben és a legtöbb labdajátékban vidéki sikerek születtek. Este a debre­ceni nagyerdei stadionban záró. ünnepéllyel befejeződött a ver­seny-sorozat, melyen Szabó Fe­renc, a Magyar Úttörők Orszá­gos Szövetségének főtitkára mondott beszédet. Ezután be­vonták az olimpiai lobogót és a debreceni fiatalok átadták a zászlót a dunaújvárosiaknak, legközelebb ugyanis itt rendezik meg a nyári úttörő olimpiát. Harmadik napjához érkezett Békéscsabán, a VTSK ligeti te­niszpályáin az Udvarhelyi Má­tyás emlékverseny küzdelem­sorozata. Az országos jellegű verseny iránt nagy az érdeklő­dés, itt vannak — a többi között — a Bp. Honvéd. Újpesti Dózsa, Vasas, Budapesti SE. VM Egyet­értés, MAFC, a B’űzfői AK, a Kecskeméti Petőfi, a Berettyóúj­falui KSE teniszezői is a vendég­látó csabai szakosztály tagjai társaságában. A versenybizott-1 ság férfi egyesben Szőcsik And­rást (VM Egyetértés) emelte ki az első helyen, míg a második kiemelt Mayer László (Fűzfői AK). A női egyesben a fiatal Fagyas Katalin (Vasas) az első kiemelt, aki az elmúlt évben tört be a magyar női teniszsport első vonalába. A második ki­emelt Duday Melinda, a Bp. Honvéd kitűnősége. örvendetesen nagy létszámú a férfi II. osztály mezőnye is! A verseny első számú megle­petését Mészáros István (Bp. Honvéd) „szállította", a harma­dik helyen kiemelt Klein Péter (Ü. Dózsa) elleni 3:6, 6:4, 6:1 győzelmével. A Koltay Iván (Ú. Dózsa)—Mayer László mérkő­zést nagy érdeklődéssel várták a szakemberek, ugyanis a Dó- zsa-versenyző a közelmúltban jó néhány élvonalbeli játékost fektetett két vállra. Ezt várták Koltaytól most is. A meglepetés azonban elmaradt: Mayer 6:0, 0:3 arányban nyert. A Békés megyei résztvevők kö_ zül sportlövészetben a légpuska 40 lövéa leány csapatszámban Békés megye 928 köregységgel a harmadik helyet szerezte meg. A kétsopronyi leány kézilabda­csapat négy ponttal, a negyedik helyen fejezte be a küzdelme­ket. A békéscsabai 6. számú is­kola nagypályás labdarúgói Pécs és Körmend mögött hat ponttal bronzérmet nyertek. A repülő- modellek A—1-es kategóriájá­A női I. osztályú egyesben a péntek éjszakai esőtől fellazult pálya Fagyas Katalinnak ked­vezett jobban, aki a korábbi, sokszoros válogatott Bardóczy Klára (BSE) ellen sima 6:2, 6:1 arányú győzelmet aratott. Ki­sebb meglepetés az ötödik he­lyen kiemelt Hámori Tamás (Bp. Honvéd) 6:4. 6:2 arányú győzel­me az egy hellyel ■ előbbre ki­emelt Homola Tibor (MAFC) ellen. Az Udvarhelyi Mátyás emlék- verseny tegnap délutánig az elő­döntőkig jutott. A döntőket ma délután fél három órára terve­zik. Röplabda Gyulai Lendület—Bc9. Előre Spar­tacus 3:1 (14, —10, 10, 10) női MNK. Gyula. V.: Nagy. Lendület: Bálint A., Bálint M , Vő rőt, né, Szat­mári, Bundik, Magyarné. Edző: Rácz Kálmán. Előre Sp.: Nagy I, Barcs, Greek, Paultk, Markos, Hra- bovszki. Csérét Lipcsei, Tóth. Ed­ző: Búzássy Béla. Meglepetésre a kisebb játékerejű gyulaiak jutottak tovább. A Sarkad—Kecskeméti Volán mérkőzésen a közlekedésiek nem jelentek meg. A találkozónak azon­ban valószínű folytatása lesz. mert a kitan« erőkből álló kecskemétiek (az NB n listavezetői) félreértés miatt maradtak távol­ban Péli Mihály (Bcs, 3. számú Iskola) hatodik lett. A hajómo- dellezők eredményéről még nem érkezett hír. Nöl foci A hatódik fordulót is lejátszotték a békési járási női kispályás lab­darúgó-bajnokságában. Eredmé­nyek. Tarhoei Területi KISZ—Me- zőberényt Szőnyegszövő 1—0, Béké­si Szóig. KISZ—Békési SZMTE 3—4, Tarhosi Területi KÉSZ—Mezőberényi iHsnutszöyö 3—1, Mezőmegyeri KISZ—Békési ÁFÉSZ 1—3. A baj­nokság állása: 1. Tarhosi T. KISZ 4 4 11 15—4 9 2. Mb. SzŐnyegsz 4 4—2 11—4 8 3. Békési SZMTE 5 3 2 — 11—4 8 4. Békési ÁFÉSZ 5 3—2 13—5 4 9, Mb. Pamut. 1112 7—0 5 6. Mmegyeri KISZ 5 1—4 8-10 2 7. B. SZOlg. KISZ 0 ------- 4 4-32 — A góllövőlista élcsoportja: 10 gó­los: Várhegyi Mária (Mb. Szőnyeg­szövő), 9 gólos: Mező Katalin (Bé­kési ÁFÉSZ), 5 gólos: Czdkkel Re­beka (Békési SZMTE), Vagyon Erzsébet (Békési SZMTE), 4 gólos: Kiss Ifczter (Tarhos), Albert Éva (Mező megy er). A mai forduló műsora: Mezőme- gyérl KISZ—Békési SZMTE, 9.00, Békési ÁFÉSZ—Mezőberényi Pa­mutszövő, 10.00 óra. A mai nap kiemelkedő Békés megyei sport- eseményei a következők: Ökölvívás. Gyopáros Kupa döntői, Orosháza. Petőfi Műve­lődési Központ, 9.00. Tenisz, Udvarhelyi Mátyás emlékverseny döntői, Békéscsa­ba, Kórház u., 14.30. Kézilabda. Megyei I. osztály. Férfiak. (Kezdés egységesen 10.00 órakor). Szarvasi Főiskola Sp. II.—Kondoros. Oh. MEDOSZ —Szalvai SE. Bélmegyer—Mező. berény. Gyulai Munkácsy—Új­kígyós. Tótkomlós—Békés, 10.30. Nők. Szeghalmi MEDOSZ—Oh. MEDOSZ. Bcs. Konzerv—End­réd. Medgyesegyháza—Békés. Kétsoprony—Füzesgyarmat. Tót­komlós—Oh. Kinizsi, 9.30. Déva. ványa—Szarvasi Főiskola Sp. II. osztály. Férfiak. Gyoma—Bcs. Vízmű ifi, 9.00. Bcs. Kner Nyom­da-Nagyszénás. Modellezés. Szabadon repülő RC modellek megyei bajnoksá­ga, Békéscsaba, repülőtér, 9.00. Úszás. Területi fiú és leány gyermekbajnokság, második for­dulója, Gyula, Várfürdő, 10.00 óra. A* Udvarhelyi emlékversenyen: Mészáros István (Bp. Honvéd) meglepetésre legyőzte Klein Pétert (Ú. Dózsa) — A női egyesben Fagyas Katalin (Vasas) nyert Bardóczy Klára (BSE) ellen Labdarúgást II Bcs. VTSK és a Gy. MEDOSZ vesz részt a Nyári Totó Kupában Az MLSZ a holtszezonban az idén is megrendezi a Nyári Totó Kupa mérkőzés-sorozatot, me­lyen NB I B-s, NB Il-es és NB III-as labdarúgó-csapatok vesz. nek részt. Tíz csoportot alakítot­tak ki. A Békés megyéből részt­vevő’Gyulai MEDOSZ és Bcs. VTSK az MGM Debrecen és a Debrceni EAC társaságában a hetedik csoportban szerepel. Több együttes már vasárnap megkezdi a küzdelmeket, a he­tedik csoportban azonban csak július 9-én lesz az első forduló. A részletes műsor a következő: Július 9: MGM Vasas Debrecen —Gyulai MEDOSZ, Bcs. VTSK —Debreceni EAC. Július 16: Bcs. VTSK—MGM, DEAC— Gyula. Július *3: MGM—DEAC, Gyula—VTSK. Július 30: Gyula —MGM, DEAC—Bcs. VTSK. Augusztus 6: MGM—Bcs. VTSK, Gyula—DEAC. Augusztus 13: DEAC—MGM, Bcs. VTSK—Gyű. la. Építkezők! Elsőosztályú bányakavics vagonba rakva, Kiskunlacháza, MAv-állomáson 100 Ft/m3. Magánsze­mélyek részére vasúton utánvéttel is szállítunk! Kavicsbányánkban — mely Kiskunlacháza—Bugyi közötti ország út mellett van —a kavics ára gépn kocsira felrakva 50 Ft/m3. A bányá­ban kifogástalan útviszonyok Meg. rendelés a KISKUN Mg. Tsz címére, Kiskunlacháza, Dózsa György u. 168 — írásban küldendő Telefon: 15. Most felújított Skoda Octavia eladó. Érdeklődni este 5 után. Békéscsaba, Széchenyi u. 5. H. em, 7. __________x T eatűzhely és kályhacsempe eladó* Békéscsaba. Kulich ltp. v/2. I. lh. II. 23. Karsai.__________*_______413300 J awa 350-es olcsón eladó. Békéscsa­ba, IV., Körgát sor 5 413299 ZO ezer km-t futott 408-as Moszkvics eladó. Békéscsaba, Urszinyi Andor u 8- 41-3306 Méhészet, 29 darab Nagyboconádi kaptár 24 keretes, 2 fészkes, olcsón ejaűó. Elek, Kun Béla u. 2. 413279 4O0 literes cefréshoTdó eladó. Békési csaba. Szarvasi út 32.__________413323 S ilfcca-Aronde felújított állapotban eladó Békéscsaba, Bajza u 7 _______________________ ’ 413295 W artburg de Luxé, fehér színű eladó. Megtekinthető Gyulavári, Széchenyi u. 8>/l Szabó Lajos. _______ 366372 C ÁSCÖ-s •Zastava 750. CR. frsz, 45 OOO krn-rel eladó Gyula, Vár u. 10. Anka. 413248 2 nagy fikusz, oldalhajtásokkal el- adó. Gyoma, Dózsa Gy. u. 14. 3118 Sötét, fényezett hálószobabútor el­adó. Gyula, Beleznai Sándor u 9. ____413207 Z ongora, rövid, körpáncélos, sür­gősen eladó vagy bérbe adó Gyu­la, Vértanúk u. 14. Érdeklődni szombaton egész jiap. 3121 Inter Star nagy képemyőF tv eladó. Békéscsaba, Kanálisi szőlők 2110. (Berzsenyi u. folytatása). Érdeklőd­ni 17 óra után,___________*________3143 1 5 darab választási malac eladó. Bé- késcsaba. VI., Kálvin u, 25. 413342 Gumis kocsi, Riga motorkerékpár, sütős csempekályha eladó. Békés­csaba, V.. Szamuely T u. 68. _____________. 413361 N agy szép 10 levelű Philodendron el­adó. Békéscsaba, Kulich ltp. 19. B. m. 10. 413241 Hibás Tavaéz tv, új képcsővel el­adó Békéscsaba, Gyón! Géza ü 10. Szabó.___________________________413277 5 00-as esztergapad. KSP robbanó mo­torszivattyú, robbanómotoros Rk. tip kerti munkagép eladó Gyula, Budrió lakótelep H./VH. ép Wolf. ___________________________________366591 P atkányfogó kutyát megvételre ke­resek. Békéscsaba II., Gyón! Géza U. 12.__________________________ 413329 J ó állapotban levő 407 Moszkvics el­adó. Békéscsaba, V., Kassai u. 7. Érdeklődni Iß órától. __________413287 M agán járó fűrészgép szalag és kör­fűrész rászerelve és láncfűrész­motor eladó. Békéscsaba, IV.. Fürst S. 73/1.________________________ 3135 Kukorica eladó. Békéscsaba. VI., Móricz Zsigmond u. 25. 3129 Gyula, Beleznai Sándor u. 19. szá­mú háromszobás komfortos ház« két család részére is alkalmas, azonnali beköltözéssel sürgősen el­adó.______________________________366570 Kétszobás, gázos OTP-s öröklakás eladó. Békéscsaba, Áchim ltp. 3i. Hl. 16.________________________________413325 M ezőmegyer. Fő u. 41 számú ház be­költözhetően eladó. 413294 Eladó 540 négyszögöl házhely Bé­késcsabán, a Fiumei utcában Érdek­lődni Fiumei U 26. 413320 Utcai fél ház beköltözhetően eladó. Békéscsaba IV. Sarkantyú u. 1. Ér­deklődni szombat, vasárnap' egész nap, hétköznap 17 után 413318 Gyula-Városerdőn vikendtelek építő­anyaggal együtt eladó Érdeklődni Békéscsaba. Achim lktp. 31. I. 8 Családi ház eladó. Békéscsaba, Zrí­nyi u, 20 413311 Városhoz közei tanya eladó. Villany, bevezetési lehetőség van. Érdeklődni Békéscsaba, VI.. Peter Jilemineczky U. 16. Zsirósék. __________ 413314 B ékéscsaba, IV., Pulszki ü. 6. számú ház eladó._______________________413313 B ékéscsaba, Békekert 312 négyszögöl telek eladó Gyulai út első dűlő, sa­rok. víkendházzal. Érdeklődni VI., Móricz Zs 32, 3134 Gerendás Sűrű sor 19 sz. alatt jó ál­lapotban levő tanya, 2 szoba, I konyha és a szükséges mellékhelyi­ségekkel együtt eladó. Érdeklődni; mindennap._____ 256220 S zoba, konyhás udvari lakrész eladó. Orosháza. Töhötöm utca 31. 256252 Mezőkovácsházán, Árpád utca 166 számú ház eladó Vállalatnak is al­kalmas, mivel fűutcán van és üzlet­helyiség is van benne.________^256218 Kétszobás ház. 600 négyszögöl telek­kel eladó. Újkígyós. Ady Endre u. 68. _________________________________413228 H áz eladó. Mezőmegyer, Táncsics u. 1._____________________413011 M ezőberény. Luther u. 19 számú ház 3 szoba, összkomforttal eladó. Kö- vesút mellett...................... 3110 K omfortos, kertes családi ház be­költözhetően eladó. Békéscsaba, V., Hargita sor 8, szám.___________ 308j Békéscsaba. Kismegyer 98/6 számú tanya eladó. Villanybevezetéii le­hetőség van.___________ 413290 T anya lebontásra eladó. Újkígyós, Kereki tanya 2. Medovafszki. 413243 Békéscsaba, n., Kazinczy u. 36 szá­mú ház beköltözhetően jeladó. Ér­deklődni mindennap délután. ____________413262 C sabacsűd belterületén eladó gyü­mölcsös telek. Csabacsűd, Kossuth U. 8.______________________________357455 Állattartásra is alkalmas ház eladó. Mezőmegyer. Marx u. Érdeklődni Dombos u. 7._________ 413328 B ékéscsaba, Szőlő u. 45 számú ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni Szőlő u. 65._____________________413316 Békéscsaba. Vozárik u. 4 számú ház beköltözhetően eladó.___________413312 B ékéscsabán, in.. Dessewffy u. 3. szám alatt beköltözhető háá eladó. __ 3141 Békéscsaba, Kulich Gyula u, 42 szám alatt telek eladó. 3131 Üj kétszobás, kertes ház beköltözhe­tően eladó. Békéscsaba, I., Partizán u, 13._______________________ 413254 M ezőmegyer állomással szemben, 66. számú tanya lebontásra is eladó. 413260 Gyulán, fürdőhöz közel; Mátyás ki­rály u. 18. számú ház, fizetési ked­vezménnyel eladó. ________ 366571 Szappancserélés zsiradékért minden­nap. mosógépi mosáshoz is. Békés­csaba, Bartók Béla u. 29._______413264 M otorosok, figyelem! Ha gyenge a világítása, vagy rossz a gyújtása, akkor a motor lendkerekét delej ez- tesse (mágneseztesse) meg Békés­csaba. I., Dózsa György üt 27 Gyulán, Epreskert u. 6 számú, mo­dem ház, három szoba, előszoba, fürdőszoba, konyha, kamra, mellék- helyiség kerttel azonnali beköltözés­sel eladó. Érdeklődni: Kilián György u. 19. 366566 1972. JÚLIUS 2. _____________________________________(x) G épelést és másolást vállalok. An- dó Judit, Békéscsaba, Ihász utca 2. Elcserélném szegedi belvárosi, ut­cai, erkélyes, nagyméretű kétszoba, konyhás félkomfortos tanácsi laká­som, békéscsabai kisebb lakásra. ..Emeleti 9938” jeligére a szegedi SajtóházblE________________________1094 B érházi egyszobás, étkezőfülkés III, emeleti összkomfortos lakásom el­cserélném szerény, kis szobára. ,,Mi­nőségi csere” jeligére a lapkiadóba; 3140

Next

/
Oldalképek
Tartalom