Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
Kiállítóink Szarvason* Nem érkezni Oláeh Éva Nem hagyott kint, mely önmagadért vé*-** Hozott helyette házat, fedezéket. TISZTELT HALLGATÓIM! KEDVES BARÁTAIM! Egy tárlat megnyitása mindig ünnepi alkalom, ezért felemelő és megtisztelő feladat nékem szólni e mai napon itt, amikor egy kialakulóban levő közösség kíván önök előtt is nyilvánosságra lépni alkotásaival. Hírt kíván adni e gyűjteményes tárlattal arról, hogy van ■ hogy nem kisebb igénnyel fogott ecsetet kezébe, mint hogy a ma valóságának sajátos és művészi ábrázolásával hozzájáruljon életünk tartalmasabbá tételéhez, tu_ datunk és világképünk formálásához. Jó, hogy napjainkba« egyre ■ többször szólhatunk ilyen dolgokról Délkelet. Magyarországnak e táján, ahol a művészetek virágzásba igazán sohasem borultak, mert jó volt ugyan a klíma palánta-nevelésnek, a valami magasabb rendű önkifejezés iránti vágyaknak is kedvezett, de nem a kitel jesedhetésnek. Békés megye forradalmas tömegeinek erjesztő ereje volt mindig történelmünk folyamán. A paraszti elégedetlenség olyan hulláma, kát vetett e tájon nemegyszer, amelyek mozgásba hozták az egész magyar pa. rasztságot érzelmileg, és inspirálni tudták a progresz- szivitás irányába. A forradalmi munkásmozgalom is vastagon szedett betűkkel szól sokszor a Viharsaroknak e csücskéről. Mártírjaink vannak, akik vérükkel pecsételték meg azoknak az igazságoknak a Hitelességét, amelyeknek teljes valóra- váltásáért napjaink minden becsületes embere dolgozik. A társadalmi haladás más vonatkozásaiban is hangot adott magáról sokszor e megye; erről Tessedik városában nem szükséges talán hosszabban szólni. Mégis, ha van valami jogos hiányérzetünk, az az, hogy ez a megye nem vált mindeddig a művészeteknek és az_irodalomnak egy vég. várává, nem tudott teljes érvénnyel bekapcsolódni az veszeti mellékletünk, a Kö_ röstáj, néhány antológiánk az utóbbi években, és sok egyéb jele is a lombosodó kulturális életnek, amely mind biztatás a jövőre néz. ve. Hivatott párt- és állami vezetőink is felismerték, hogy a megyében megnyilvánuló képzőművészeti és irodalmi törekvések kereteket igényelnek, teret, fórumot, ahol kibontakozhatnak a tehetségek, fejlődhetnek az arra képesek; így született meg a Köröstáj, amely immár több mint egy évtizede ad megjelenési lehető, séget a megyében élő és innen elszármazott alkotóknak. A Köröstáj megjelenése óta mindig helyet adott a képzőművészetnek is, s mintegy három évvel ezelőtt egy sajátos funkciót is magára vállalt a Népújság Szerkesztősége: kamarakiállításokat rendez fo. lyamatasan a szárnyukat bontogató, vagy már ismer, tebb, de országos rangra még nem emelkedett képzőművészeknek. Közel harminc alkotó kapott már nyilvánosságot a szerkesztőségi előcsarnokban, s az egyre népesebb látogató közönség bizonyítja, hogy e missziónak közösségteremtő, ízlésformáló és az alkotó tevékenységet is befolyásoló ereje van. Képzőművé. szeti esemény ma már Békéscsabán egy-egy szerkesztőségi kamaratárlat megnyitása. Az itt kiállított alkotásokat — akvarelleket, olajké. pékét, grafikákat és rézdomborításokat — a Körös, táj tízéves jubileuma alkal. mából válogatta össze értő zsűri azzal a céllal, hogy népszerűsítse a megye amatőrfestészetét, s hogy demonstrálhassa e tárlat is: semmi sem provinciális, ami az egyetemesre tör, és semminek sincs helye a művészetben, ami nem az emberit akarja kifejezni; E gondolatok jegyében nyitom meg a kiállítást az. zai a hittel, hogy ezzel is előreléptünk egyet az élet teljesebbé, szebbé tétele igényének táplálásában. ország művészeti és irodai- Fiiadéin Mihály mi vérkeringésébe; provincia maradt, amely minCsakhogy egyre halkabbak itt az esték, Arcon-talon omló az égi festék. Verebek ülnek sorba-sorba-sorba, S a drót sehol, kidőlt a régi pózna. Vedd észre selyme meddig árad A nappalok kötözte éjszakádnak. Kezed remeg. Mint vézna elítéltek Fölött kering-kering a gyilkos élet Világhosszat nem léphet melléd senki? Nem érkezni. Tudni kell tovább menni i . ANYA Szokolay Károly Gyöngédség, szegfű-rétje, illet, hódító balzsam, ismerős ezer éve; a párna is alattam. Gyermekálmok mögött a biztonság hű tornáca. Lendülök, mint a hinta, de kezed visszarántna. Bűvös szavakkal étetsz, közönséges szavakkal, jajok között megértesz, nézésed is vígasztal. Elet mindentudója, pohárvíz-egyszerűség, virágrét. majd anyóka, leszel töpörödöttség. De akkor is a régi! Gyermekkor szegfű-rétje. Nyárvégi álom éli / benned magát s nincs vége. . Világom fényes napja, árnyba bújtam előled, de hazahúvogatva árad a dal belőled. Csupa-csupa lemondás; Keserű, megszedett rét! S a remény mégis folyvást; szelíd örömöd lesz még! Hű szív, barát legértőbb, vérem zúgó folyója, embert földön legféltőbb, 1 anyácska, hű anyóka. dig elengedte legtehetségesebb fiait szerencsét próbálni máshová, mint a mesék szegényembere. Keserűnek tetszik talán e számvetés, de igaznak érzem. S vallom azt is, ha igazán komolyan gondoljuk, hogy túl kell lépni a múlt örökségén, nem elégedhetünk. meg azzal, ami már van. Mert van már valami! Vannak országos rangra emelkedett képzőművészeti tárlataink is, van országosan ismert várszínházunk, van jó nevű helytörténetkutatásunk, van rendszeresen megjelenő irodalmi-mű• Elhangzott Szarvason, 1912. Július 4-én a járási művelődési központban, lapunk kamarabe. mutató-sorozata gyűjteményes kiállításának ünnepélyes meg. nyitóján, Hajnóczy Vilmos Utca Patai Pál Lőcs® SARLAI IMRE ELŐADÓESTJE BÉKÉSCSABÁN . A pálya, az életút, a tehetséges ember életútjának nagy kérdéseit, vívódását, töprengéseit és tragédiáját vázolta föl egyetlen képben Sarlai Imre, a Debreceni Csokonai Szíriház nyugalmazott művésze „Bolyai János estéje” c. műsorában, a megyei művelődési központ nyugdíjas klubjának közönsége előtt. A szerző, Kocsis István, erdélyi magyar író újszerűén, lényegretörően veti fel a Németh László által már sokszorosan, több szempontból, művészien megfogalmazott • Bolyai- problémát. Németh László elsősorban a „két Bolyai” ellentétére koncentrál drámáiban, Kocsis műve viszont egyedül Bolyai Jánost helyezi a középpontba, és egyszersmind szembe mindenkivel: élőkkel és holtakkal, feleségével, apjával, Farkassal s a matematikus kollégával, Gaussal. S szembehelyezi mindenekelőtt: az értetlen, tunya, tudományra, haladásra érdemtelen környezettel s magyar valósággai, annak a magyar valóságnak a csíráival, elemeivel. amit később Ady is oly rettenthetetlenül ostorozott. De miért áll szemben Bolyai János — elsősorban — a jelzett személyekkel? Mert tehetséges, sőt — nyugodtan mondhatjuk — zse- nális ember, aki nem tudja és nem is akarja aprópénz, re váltani tudását, tehetségét. Aki mindig, minden választásban a nehezebbet vá_ lasztja. Aki ezt választja még akkor is, ha a „nehezebb” egyenlő a sikertelennel. Aki nem hajlandó, képtelen élni a matematikából, hanem csak a matematikáért! Aki azt vallja, hogy a közvetlen, olcsó, kis sikereknek semmilyen más hitele, alapja nincs, csak az, hogy a környezet éppen ezeket — és többnyire csak ezeket — értékeli! És itt, ezen a ponton csap át Bolyai János lázadása társadalomkritikába: a zseniális tudós közeli s távoli környezetében egyetlen ember sem akadt, aki tudósi-emberi teljesítményét igazán értette s értékelte volna. Bolyai nem kevesebbet tett s adott az emberiségnek, mint az új. nem euklidészi geometriát, s a matematika gyökeres, új fordulatát. Ennek alapján vált később lehetségessé — matematikailag — az egész modern fizi. ka, Einstein, Heisenberg és mások munkássága. Kocsis Istvás művében azonban — és Sarlai Imre bátor előadói vállalkozásában — nem annyira a tudomány, történeti tény művészi megfogalmazását ' kell értékelnünk, hanem az erkölcsi tartás és kiállás,'az erkölcsi tett példázatszerű felmutatását. S közvetlenül, az élmény erejével fogadtat el velünk ez a tömör, jól szerkesztett műsor még egyet: hogy nincs áthághatatlan különbség tudomány és művészet, tudós és művész között, ha a cél: az emberiség „haszna”. és a módszer: a pozitív erkölcsi magatartás — egyezik. Mint ahogy szívesen s érdeklődve hallgatnák Sarlai Imre műsorát bárhol nálunk művészek és tudósok, s nem utolsósorban: a felvetett, egészen általános érvényű erkölcsi problémára igen érzékeny nagyközönség. Varga János ■V"'