Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-30 / 178. szám
így látja a hetet kommentátorunk, Réti Ervin Egy hét a külpolitikában Rhodesia A BT-döntés a szankciókról flz amerikai választási (harchan úgy látszik, megkezdődtek a szokásos „övön aluli” ütések. A jobboldali bulvársajtó Eagleton szenátort, McGovern alelnökjelöltjét vette tűz alá. Előszedte a hat esztendővel ezelőtt idegkimerültséggel kezelt politikus orvosi papírjait, s igyekszik azokból minél mesz- szebbmenő következtetéseket levonni. A zajos kampány, amely kétségkívül bizonyos zavarodottságot keltett a demokraták soraiban, mintha réndelésre jött volna: a komoly sajtótermékekben és a nemzetközi közvéleményben ismét felfigyeltek a Fehér Ház álláspontjában jelentkező szavahihetőségi szakadékokra — Washingtonban a héten négy alkalommal ígértek „meggyőző dokumentumokat” arra vonatkozólag, hogy az amerikai légierő nem bombázza a VDK gátrendszeréit. Am az amerikai cáfolatok minden esetben éppen az ellenkezőjéről győzhették meg a világot. Miért esik annyi szó a gátak csatájáról? Délkelet-Ázsiában most tartunk a monszun csúcs- időszakánál, s az olyasfajta esők, amelyek az elmúlt hetekben annyi beszédtémát és gondot jelentettek itthon — a távoli, tájakon mindennaposak. A Vörös folyó, s a Vietnamot átszelő más vizek ilyenkor mértéktelenül megáradnak, biztosítják a rizsföldek öntözési szükségleteit, de a pusztító árvíz veszélyét is magukban hordozzák. A vietnamiak nemzedékei, évszázados kemény munkával, ezért építették ki a hatalmas gátakat, vízvédelmi berendezéseket. Az amerikaiak három hónap alatt százharmincszor intéztek bombatámadást a VDK 58 fontos gátrendszere ellen és ha a károkat kijavították is, kérdéses, meg tud-e annyira szilárdulni a töltések talaja, hogy ellenálljon az esős évszak megnövekedett víznyomásának. (Külön lapra tartozik, hogy több ízben repeszbombákat szórtak a gátak helyreállítóira — s Thanh Hoában ezernél több fiatalt sebesítettek meg egy ilyen rajtaütés során.) A gátak elleni roham végső soron milliók életét, otthonát, élelmét fenyegeti .:. Amerikai részről ezért próbálják tagadni a gátbombázást, pedig elég sok más agresszív cselekményt elismernek, sőt kérkednek azokkal. A most záruló héten azonban egyre több kellemetlen bírálattal kellett szembenézinüik. Waldheim ENSZ-főtitkár, a funkciójából eredő pártatlansággal is össze- egyeztethetőnek találta, hogy szót emeljen, mire Washingtonban a világszervezet első emberét is tűz alá vették. Nyilatkozott később Carson Blake, az Egyházak Világtanácsának elnöke. s hosszan idézhetnénk a sajtókommentárokból. Hz érthetően leghatározottabb szolidaritási állásfoglalás Párizsban hangzott el, azon a csütörtökön, amikor százötven- kettedszer ült össze a Vietnam- konferencia. Értekezletet tartottak Európa kommunista pártjainak képviselői, s felhívták kontinensünk közvéleményét, hogy tegyen meg mindent az indokínai népek igazságos harcának támogatására. Ez a felhívás olyan időpontban hangzott él, amikor a négy fronton megindított újabb szabadság- harcos támadások bizonyíthatták: a népi erők „nem fulladtak kli”, s az Egyesült Államok vi- etnamizálási elképzeléseit nehéz lesz valóra váltani. A VDK és a DIFK azonban kész a tárgyalásokra, s hajlandó fontolóra venni minden ésszerű rendezési javaslatot. Az európai pártértekezletet a résztvevők széles köre jellemezte, az albánokon kívül földrészünk minden számottevő kommunista pártja képviseltette magát. Három esztendővel a moszkvai nagy tanácskozás után, ez a találkozó is annak szellemében, az antiimperialis- ta egység jegyében fogant. Aminthogy a hét az egység és a szolidaritás jeleit hozta más területekről is. Olaszországban csúcsvezetőséget alakított a három nagy szakszervezeti szövetség, első ízben sikerült tehát szervezetileg is egységet teremteni a több, mint húszéves szakadás után. Nyilván lesznek még viták, ezek elkerülhetetle- nék, de új elemről szólhatunk az olasz munkásmozgalomban. Angliában a sztrájkmozgalom, s az a tény, hogy 1926 óta az első általános sztrájkkal fenyegetett, meghátrálására kényszerítette a konzervatív kormányt. A pentonvillei börtönerődben őrzött dokkmunkások vezetői visszanyerték szabadságukat, a harc azonban folytatódik. A fontválság után, a közös piaci belépés bizonytalan légkörében. a tömeges munkabeszüntetések máris olyan helyzetet teremtettek, hogy egyes angol lapok rendkívüli választások kiírását is lehetségesnek tartják. Kontinensünk krónikája nem lenne teljes, ha nem szólnánk egy nagyfontosságú bejelentésről: Helsinki és Berlin tárgyalásokat kezd a diplomáciai kapcsolatokról. Finnországnak eddig is azonos szintű kapcsolatai voltak a két német állammal: egyiket sem nagykövetek, hanem főkonzulátus-ve- zetők képviselték. Ha realizálódik a diplomáciai viszony, Finnország lesz az első nem szocialista európai állam, amelynek teljesjogú nemzetközi kapcsolatai vannak az NDK-val. Helsinki egyébként Bonn-nak is hasonló ajánlatot tett, de az NSZK még fontolgat. Akármit is tesz azonban (tárgyal vagy nem tárgyal a finnekkel) — tovább gyengül a bonni „egyedüli képviseleti” igény ... Végezetül távirati sitlusban a Közel-Keletről, ahol két eseménysorozat került előtérbe. Golda Meir hangjában mérsékeltebb, de tartalmában változatlan beszédet mondott. Ismét közvetlen tárgyalásokat javasolt Egyiptomnak — ez az ENSZ- közvetítés, a Biztonsági Tanácsi határozat kikapcsolását jelentené —, Szadat azonban visszautasította ezt. Még nem lehet tudni, hogy mit válaszolt Kairó a líbiai indítványra, hogy azonnal egyesítsék a két országot. Az arab egység létfontosságú, de a tapasztalatok szerint az elhamarkodott döntések legalábbis eddig, többet ártottak, mint használtak... McGovern: Nixon félrevezeti az amerikai népet A hírügynökségi jelentések visszatérnek George McGovern demokrata párti elnökjelöltnek arra az újságírókkal folytatott pénteki beszélgetésére, amelyben főleg Nixon sajtóértekezletével foglalkozott. A szenátor azzal vádolta az elnököt, hogy a vietnami háború rendezési le. hetőségeit latolgatva, ismét becsapja az amerikai népet. A dolog egyszerű, ha a Nixon-kor- mány feladná a Tieu-rendszer- hez fűződő immorális kapcsolatait, a háborút aznap be lehetne fejezni és az amerikai hadifoglyok hazatérhetnének — mondotta többek között a szenátor. Harcok Dél-Vielnamban Saigon Az amerikai B—52-es nehézbombázók pénteken két légitámadást hajtottak végre a VDK területe ellen. Ezenkívül 25 hullámban bombáztak Dél-Vietnam területét. A felszabadító fegyveres erők tüzérsége összpontosított támadást hajtott végre szombatra virradóan a Fuang Tci-től 50 ki. lométerrel délebbre fekvő Hűé egykori császári főváros külső védelmi vonalának saigoni állásai ellen. Az állásokban ezer lövedék robbant az éjszaka folyamán. Ismét harcokról érkeztek jelentések a Dél-Vietnam középső részének tengerparti vidékén húzódó Binh Dinh tartományból. A saigoni katonaság parancsnoksága azt jelentette be, hogy sikerült visszafoglalniuk három járási székhelyet Az AFP viszont úgy értesült, hogy ezeket á járási székhelyeket a népi erők már korábban kiürítették, és a saigoni alakulatok harc nélkül vonultak oda be, míg a felszabadító erők továbbra is a körzetekben tartózkodnak, a városokat körülvevő hegyekben létesítettek állásokat. New York Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tizennégy szavazattal, ellenszavazat nélkül és az Egyesült Államok tartózkodása mellett elítélt minden olyan lépést, amely megszegi a rhodésiai fehértelepes kormánnyal szemben foganatosított gazdasági szankciókat. Áz Egyesült Államok, mint ismeretes — e szankciók ellenére — krómot, nikkelt és más fémeket importál Rhodésiából. A vásárlásokra nemrég a kongresz- szus adott felhatalmazást. Több ország, így a Szovjetunió, Kína, Jugoszlávia, Szudán és Szomália javaslatot tett a Rhodésia-ellenes szaknciók olyan országokra való kiterjesztésére, amelyek nyíltan szembeszállnak a világszervezet idevonatkozó döntéseivel. (Dél-Afrikai Köztársaság, Portugália). A határozat egyébként a taA Szovjetunióban július 30-án ünnepük a haditengerészeti flotta napját. 1917 októberének történelmi napjaiban a forradalmi tengeré, szék az első sorokban harcoltak a szovjet hatalomért. A honvédő háború éveiben a kitartás és a hősiesség valóban egyedülálló példáit mutatták a haditengerészek Szevasztopol, Ogyessza, Tallin és más területek védelmében, majd a megszállt országrészek felszabadításában. A Szovjetunió hadiflottája ma úgynevezett óceáni flotta, gerincét korszerű vízalatti és víz feletti hadihajók, repülőgépek ké_ pezik. A flotta haditechnikája a szovjet tudomány legújabb vívmányain alapul. Az atommeghajtású tengeralattjárók nagy hatósugarú ranács „súlyos aggodalmát” fejezi ki amiatt, hogy néhány állam nem tesz eleget a szankcióknak, s emlékeztet arra, hogy az ENSZ összes tagországának kötelessége végrehajtani a BT határozatait. A SALT- egyezmény ratifikálása Moszkva A Szovjetunió Minisztertanácsa a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége elé terjesztette ratifikálásra a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai szerződést, amelyet május 26-án írtak alá Moszkvában. kátékkal és önirányító torpedókkal vannak felszerelve, nagy távolságokra tudnak eljutni és a legbonyolultabb feladatok megoldására képesek. A víz feletti rakétahordozó hadihajók nagyerejű rakétákkal rendelkeznek, amelyek rendkívül pontossággal fedezik fel a nagy távolságú tengeri és légi célpontokat és ugyanilyen pontossággal hatásosan le is küzdik azokat. A korszerű harc követelményeinek színvonalán állnak a tengeralattjáró elhárítók, partra- szálló és aknaszedő hajóegységek. Szüntelenül növekszik a rakétahordozó és tengeralattjáró repülőgépekből álló egységek ereje. A flotta büszkesége, mint korábban, a tengerészgyalogság, amely a korszerű harc bár. mely feladatára képes. Gyakorlaton a szovjet hadiflottaegységei. (Fotó: APN A szovjet hadiflotta napja z-siiim n'RUHA'X Háromezer sorsjegy! Ezerötszáz nyereménytárgy! 100 forint feletti vásárlásnál azonnal húzhat, ha augusztus 1—31-ig megvásárolja füzet- és iskolaszer-szükségletét az Orosházi ÁFÉSZ Csillag Áruház papirosztályán