Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-23 / 172. szám
Mózes repülői Pintér Tamás tárcája A nyaraló drótsövénnyel bekerített gyümölcsös közepén állt. Harminc nap-, ra béreltem ki egy idős asszonytól. Az asszony özvegy volt, a kis házat a gyerekei építették, hogy nyaranta kiadhassa, és így pénzhez jusson. Jó időt fogtam ki, a harminc nap alatt egyszer sem esett. A faház megfelelt a célnak, és a bére sem volt túl sok. A fenyőgerendákból - nagy cseppekben olvadt ki a gyanta, a kis padláson tavalyi fű száradt. Nyugalmas, békés hely volt, mint az ilyen elhagyott faházak általában. A kert hátsó kapujától gyalogút vezetett a tóhoz, előbb fűzbokrok között, aztán keresztül egy fiatal nyárfaerdőn. Az út utolsó szakasza meredeken szaladt le a vízig. Hajnalban keltem, horgásztam, olvastam vagy csavarogtam, minden különösebb cél nélkül. Találtam egy helyet, félúton a ház és a Balaton között, fent, a meredek partoldalon, ahonnan az egész tavat látni lehetett. Gyakran ültem itt, s . amíg itt voltam, nem tudtam semmihez sem kezdeni. A nagy víztükröt néztem, szemben a kék hegyeket, nem csináltam semmit, és itt ez is elég tartalmas dolog volt. Az első hét végén, az ötödik vagy a hatodik napon, arra figyeltem fel, hogy piros repülőmodell száll el a fejem fölött, a tó felé. Nagyon korán volt még, talán öt óra. A fű harmatoson rezgeti a kis szélben, a viz fölött könnyű, fehér pára állt, lassan oszlott, ahogy kelt fel a nap. A kis gép szállt a tó felé, néztem, hogyan emeli magasra a légáramlat, hogyan viszi lassan és lágyan a viz fölé. Mögöttem., fent a meredek tetején, egy tizennyolc—húsz év körüli fiú állt. Kifakult farmer és sárga trikó ■ volt rajta. Nem vett észre: a bokor, amelynek a tövében ültem, eltakart. Zsebredu- gott kézzel állt a fiú, a Balaton felé tartó gépet kisérte a tekintetével. A repülőmodell már jól bent járt a víz fölött, az áramlatból kikerülve egyre lejjebb ereszkedett, aztán rásiklott a vízre. Ä fiú sajnálkozás nélkül, közömbös arccal nézte. Néhány nap múlva ismét megjelent. Most egy krémszínű, nagy szárnyfelületű modellt hozott magával. A szél kedvező volt, a gép egyenesen, mintha határozott céllal, egy előre "kijelölt légifolyosón menne, siklórepüléssel, távol a parttól leereszkedett a vízre. A fiú megfordult, és elment. Érthetetlen, értelmetlen és céltalan játék volt. hlég egyszer láttam öt. Ekkor egy kecses, nagyon könnyű építésű modellt engedett el. A gépet ismét a tó fölé küldte. Jól láttam, hogy megfigyelte a szél irányát és szándékosan arrafelé engedte■ útnak. A kis gép eltűnt a távolban. A fiú a kavicsokat rugdalva elsétált a betonút felé. összekapkodtam a holmimat és utána siettem. Amikor megszólítottam, hirtelen felém fordította a fejét, zavartan végigmért. Néhány közömös szót váltottunk a horgászatról, az időjárásról és a tóról. Amikor a házhoz értünk, javasoltam, hogy menjünk le a kikötőbe, béreljünk csónakot és hozzuk ki a vízből a modellt. A fiú megrántotta a vállát. — Minek? A harminc nap letelt Az utolsó délután megjelent a kis öregasszony egy hátizsákos férfival, aki azonnal hozzálátott a horgászbotjai összeállításához. Átadtam a kulcsokat, fogtam a bőröndömet és kimentem az állomásra. Vége volt. Rossz hangulat fogott el, hogy vége van. ' öt húszkor kellett megérkeznie a vonatnak, volt még néhány percem. Lementem a parti vendéglőbe, tudtam, hogy nem érek vissza az állomásra időben. A pincér ráért, nagyon bőbeszédű volt, láttam, hogy szívesen társalog. Ittunk. Mintha vizet ittam volna, nem múlt el a rossz hangulatom. A nyárnak vége volt. A terasz eperfáin már halványodtak a levelek. Hűvösödön, felvettem a pulóverem. Csak néhányon ültek ott rajtam kívül, a tó felől hideg levegőhullámok érkeztek, hallani lehetett, ahogy a víz nekivágódik a kőgátnak. Mindenki bevonult a terembe. Temetőszaga volt az egésznek. A pincér fáradtan beszélt, a jól fizető idénymunkát sajnálta, szidta a pesti éttermet, ahová nemsokára vissza kell mennie. Temetőszaga volt mindennek. Tudtam, hogy a bőröndömben ott a megkezdett munkám, változatlanul, abban a félig- kész állapotban, ahogyan lehoztam. A lapok felkun- korodtak, megsárgultak a napon, gyűröttek lettek, megviseltek, piszkosak. A következő vonatról is lemaradtam. Hallottam, hogy szól a jelzőharang az állomáson, beérkezett és elment a vonat. Utoljára konyakot ittunk, amit már egyikünk sem kívánt. Jeges konyakot, sörrel. Akkor megjelent a fiú. Most is ugyanabban a farmerben, ugyanabban a trikóban volt. Leült az egyik távoli asztalhoz. Azt hiszem, nem ismert meg. — Mi hozzak, atya? — kérdezte a pincér. — Sört — felelte a fiú. A pincér odavitte a palackot, aztán visszaült hozzám. — Micsoda szerencsés fickók vannak — jegyezte meg. 1Először nem tudtam kire érti. — Ez a Mózes — mondta. Fejével a magányosan üldögélő fiú felé intett. — Vannak, akiknek vágányon megy az életük. Egy Ujjúkat sem kell mozdítani. Ez kifogta az ame- rikát... — Hogyan? — Mázlista. Piszok nagy szerencséje Van. Más ilyen hozzá hasonló faty- tyúk a lelencben vagy miben nevelkednek, ő meg,.. Nahát neki a falu hozta meg a szerencséjét. Ügy mesélik, hogy ötvennégy vagy ötvenöt táján, már nem tudom biztosan, leni a víznél, a nád között találtak rá. Alig párnapos volt. Ott találták meg, egy rendes pólyába volt bugyolálva, és csendesen nyöszörgött... Tisztára mint a Mózes ... Hát így kezdte. A szüleit nem sikerült megtalálni. Lehet, hogy nem is magyarok. Minden újszülött egyformán sír, bármilyen nációból jött is... Hát így kezdte. És ma? ... Ma meg a körzeti orvosnál lakik, a tanácselnöktől kezdve az iskolaigazgatóig mindenki a faterja, a nők úgy bánnak vele, mintha a saját fiuk volna. Ennek dztán semmi gondja, megvan itt mindene. Most meg, azt mesélik, Pestre kerül, megy az .egyetemre. Szerencsés fickó, az egyszer biztos. A fiú közben eltűnt, a sörért járó pénzt az asztalon hagyta, s >Már csak ketten ültünk a vendéglő teraszán, a pincér meg én. Arról beszéltünk, hogy jövő nyáron találkozunk újra, t hogy milyen nagyon messze van az új nyár. A vendéglő éjfélkor bezárt. Csak hajnalban kaptam vonatot. Még nincs egy épe ennek. Most, nyár elején ott jártam, hogy lefoglaljam a faházat augusztusra. Elkéstem: az öregasz- szony azt mondta, már régen kiadta az egész szezonra. Más helyet, ami megfelelt volna, nem találtam. Nem végeztem semmit. Az állomás . kisüsti pálinkától és égett zsírtól bűzlő restijében vártam a vonatra. Zuhogott az eső, én voltam az egyetlen utas. Eszembe jutott a fiú. Csak hosszas kérdezősködés után akadt egy ember, aki tudott róla: az állomás váltókezelője. Egy fröccs mellett mondta el, hogy ősszel a fiú Pestre ment, azóta nem hallani róla. Ha nyomoztattak volna utána, talán megkerül. De nem nyomoztattak. Minek? És ha eddig nem jött vissza, nem is jön már soha sem. A váltókezelő kiitta a fröccsöt, előhúzta öreg Doxa-zsebóráját. — Tizenhat tíz. öt perc múlva itt a vonatja. Személyvonat — tette hozzá. — Mindenhol megáll. Töredékek Filadelfl Mihály Tüzek keserű bokrai között terelem pattogó ostorokkal rossz szívemet a megújulás fcristálypatakjához a tűlevelű csönd feledett zamatét osztogatom karéj kenyérként tátogó szájú éhségeimnek fészket rakok egy dúslombú nyugalomfa ágán míg egy hetvenhét éves drága öreg any á szájáról hallgatok egy tejízű mesét.., * Az idővégtelen käs egéből mennyit hasítasz ki magadnak nem rajtad múlik felelős vagy így rendelték múltad és a gének s bizony ezért is egyedül maradsz s bizony így lesz keserű szádon is az ének * Dobd oda magad! Mit érsz másként?! Ha súly vagy a mérlegen, amellyel a világot mérik, úgy érdemes. Koszta Rozália Portré-vázlat A szilvafa Pardi Anna Egymásé voltunk mi sokszor, úgy bizony szilvafa hajlós ága, képzelet sem elég megelevenítésére csodák csodájának, bizony, bizony szilvafa levedlett agancsú ága, kabátban jön most, alig köszön, suttogős ága nem hajol a számra, szilvafa önfeledtség nélküli törzse állj meg a télben, ígérgess, kívánj még sok sok jót nekem, ,
