Békés Megyei Népújság, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-02 / 154. szám
ÚTON MINI A G Aim Elindult a tanyáról... Svédországi útijegyzetek Sötér István „Vacsora Carmel, ben” című amerikai útinaplójában írja: „Az utazáshoz szükség van a gyanútlanságra vagy a tudatos könnyelműségre, hogy fenn ne akadjunk minduntalan vállalkozásunk kilátástalansá- gán. Persze ez a kilátástalanság segítségünkre is lehet abban. A tiszakécskei Szitakötő báto- ugyüttes úgy kezdi műsorát, hogy a színpadon megjelenik egy felgyűrt nadrágos, mezítlábas kisfiú és hátratett kézzel mesélni kezd. Önkéntelenül is Móricz és Móra gyermekszereplői jutnak eszembe, ahogy a kis Kerekes Tibort látom a színpadon. A tiszakécskei tanyai kollégiumban lakik. Ott lépett fél néhányszor a tanévzáró ünnepségeken, Aztán egyszer Bácsalmáson megbetegedett a kollégium bábcsoportjának mesélője és Tibor ugrott be helyette. Azt a mesét kellett elmondania, amelyiket oly sokszor hallott nagyapjától a tanyán. Megszerette a há_ bosokat, mert szépen tudnak énekelni és ez őt nagyon fellelkesíti. Azt mondja, azért szereti a népmeséket, mert tanulságosak. Tibor most 10 éves. Olyan őmaga is, mintha a népmesékből lépett volna elő: nagy fekete sze. mekkel, mezítláb áll a színpadon. Azelőtt Óbögön élt, a tanyán. Ott az iskola sem volt jó. Télen hófúvásban nehezen lehetett eljutni odáig. A kollégiumban jobb. A tanyai iskolában csak egy tanár tanított, Tiszakécskén pedig szakosok vannak. A szülei 5 szívesen elengedték, mert már a E testvére * odajárt. Az volt a legnagyobb gond otthon, ki vigyázzon ezután a jószágra, de fogadtak gulyást, aki kihajtotta Tibor helyett az állatokat. Amíg a tanyai iskolába járt, útközben sokat mesélt magának, most már másoknak mesél. A színpadon. Jeles tanuló és a számtant nagyon szereti. Gimnazista altar lenni. R. I. : hogy valódi életünket kívülről; szemléljük: az utazás egy időre 5 felfüggeszti ezt az életet, távol ! tart tőle, s mi ebből a távolból * tisztábban látjuk otthoni, elha- • gyott helyünket s magunkat is : ott látjuk azon az egyelőre üres ; helyen, s úgy látjuk magunkat, ■ életünket, ahogyan jelenlétünk- : ben sohasem láthatjuk”. ': Az első svédországi látogatás : egy álom volt. Mintha félig öntu- * datlan állapotban éltük volna ■ át a heteket, mintha burokban : lettünk volna. Ilyen lenne egy 5 heteken át tartó non-stop film- ■ vetítésen ülni, ahol az autó az ■ ülőhely, az ország a film... Sok : mindent láthattunk és érezhet- ; tünk, de mindez olyan volt a ké_ 5 sőbbi visszaemlékezésben, mint : mikor egy lázas betegség után ; magához tér az ember. Termé- S szetesen kellemesek az emlékek, : de valahogy megfoghatatlanok, j valószínűtlenek. ; Második utazásunk jobb volt, ■ mert reálisabban láthattunk. Ré- ■ szint azért, mert jobban áttanul- ■ mányoztuk a politikai és a gaz- j dasági tényezőket, a hozzáférhe. J tő svéd regényeket, verseket,! filmeket; másrészt az újabb uta- ! zás élményei sok gondolatot in. ! dítottak el kanyargós útjára, ■ amelyre ott, Svédországban az : első élményözönben nem volt le- * hetőség. Sok mindent megértet- S tünk ugyan akkor is, de marad- : tak nyitott kérdések, amelyek-! re az idei utazásunkon igyekez. j tünk végleges választ találni. » Apró és óriási képek százait, : ezreit rögzítette emlékezetünk, ■ amit lehetetlen itt felidézni. Né- ; hány jellegzetes képet szeretnék * csupán bemutatni. Svéd embere. * két, hangulatokat, vidékeket és * stockholmi érdekességeket. : (Következik: A svédek) R. Zsigmond ■ «■****»**»;»**!»****«'* Ások a hosss H ivatali ügyeim intézése miatt Szeghalmon jártam, s ott összetalálkoztam egy korombeli kedves ismerősömmel. Beszélgettünk erről-arról, s érdeklődtem családja felől. — Köszönöm, megvannak, csak... — Csak?,.. Valami baj van?... — Hát... baj éppen nincs, de tudja, a fiaim, valahogy nem olyanok, mint én szeretném. Az egyik például inkább nem iszik, de nem megy el két kanna vízért. Ha szidom csak mosolyog, a vállát vonogatja. Csak szórakozni... hosszú hajat növeszteni. Az az átkozott hosszú haj, tönkreteszi az élemet. Ügy vissza egy óra körül indulóik Szeghalomból. Ladány felől sötét felhők tornyosulnak. Tompán dörög. Szürke meg fekete színű felhőtarajok tódulnak felfelé az égre, maguk előtt kergetve a széllovast, amely egy-egy rohamával majd levisz a motoromról. Üjladány- nál már kezdek ázni. Meg kell állnom. Futva menekülök a nem éppen csendes italbolt fedele alá. Az eső ömlik, mintha dézsából öntenék. Aztán eláll. Kidugom a fejem íz italbolt ajtaján, áll-e a mottóm. Áll. Hát akkor menni kéne. A felázott földön bokáig* süllyedek a sárba, mikor kerékre állítom a motort. Hogy tudnék a műútra feljutni? Csak a gyalogjárón. De az meg legalább 50 centivel meredeken magasabban van. Érzem, erre egyedül képtelen leszek. Ha segítene valaki. Na, de ki? Senkit sem ismerek. A kocsma előtt néhány hangoskodó részeg, meg néhány „nyakig” zsebredugott kezű, „hosszú hajú” fiú áll. Eszembe jut ismerősöm panasza. Igen, nincs remény. De hát itt csak nem állhatok. Meg kell próbálnom feltolni a motort a járdára. Nekifeszülök. Nyomom. Nem megy. Üjra próbálom... Hogy az a .. .csikorgók, és feszítem lábam a latyakba, de csak csú- szoík, csak csúszok... Aztán egy erő motorostól a téglajárdára lódit. Mi volt ez?... — nézek hátra. Egy „hosszú hajú” áll mögöttem, kicsit mosolyogva, fél kezét zsebben tartja. — Itt már elmegy — szól —, es másik kezét is zsebbe akasztja, miközben cipőjéről lerúgja a latyakot. — Itt már el — bólintok —, és tolom könnyedén a téglajárdán a motort. Megállók. Meg se köszöntem a segítséget, erősen szégyellem magam. — Köszönöm — fordulok vissza. Int, hogy nem tesz semmit... és nekidől a falnak. Felérek a műútra és a berúgókaron nagyot lódítok. Üresen szól. Ja?.. . Svimmeini kell. Megteszem. Újra berűgás. Üjra üres hang. Hát, igen... a baj nem jár egyedül. Be kell tolni. Biztosan beázott. Felsóhajtok, akikor hát gyerünk. Nekilódulok. Csúszik a kerék a vizes aszfalton, nem forog. Üjabb kísérlet. A motor makacsul ellentáll. Legalább húsz perce kínlódom már. — Nem megy — szólal mellettem egy hang. Felnézek. Két ,hosszúhajú” áll mellettem, kerékpárjukat fogják. Végignézek rajtuk, nem nagy örömmel. Még mindig kísértenek ismerősöm szavai. Jó, hogy itt vagyok, van kin röhögni, mi? ... — dohog belülről, de csak ennyit vetek oda: — Nem. — Tessék felülni és megtol- juk — invitál az egyik és már teszik is le kerékpárjaikat a kilométerkőhöz. m Hogy mit?... Mit mondott?... ■ Mit csináljak? ... Hogy meg- • tolnak?... — tolakodnak a : gondolatok egymás mellé. Nem » igaz! Csak gúnyolják az öregeb- g beket — visszhangzik még min- j dig bennem. — Tessék hát felülni — biz- g tatnak újra. Hát komolyan ! mondják? Hát akkor valamit 5 mondani kéne, hogy izé... ■ hogy... Ne kínozzátok maga- g tokát fiúk, baromi nehéz ez — s szerénykedek. em a... — mosolyognak rám és szinte feltesznek a motorra. Aztán nekilódulnak. — Sebességbe! — vezényel az egyik. Gépiesen engedelmeskedem. A motor egy pillanatra megtorpan, majd felhördül és nagy füstöt okádva rohan Kö- röstarcsa felé. Várhalmi Dániel 8 A Mini magazint összeállította: Vitaszek Zoltán A rendőrség nem védi meg* A 33 éves, ötgyermekes kaliforniai farmer állandóan élesre töltött puskát visz magával földjére, az istállóban, a fejőszék mellett ott van a Colt—16. De ebben a házban nemcsak ő tart kezeügyében fegyvert, tízéves kisfiát, a legnagyobbat a kicsik közül, szintén megtanította, hogyan kell bánni a revolverrel. Rodger McAfee, as Egyesült Államok „legismertebb és — leggyűlöltebb” (így az amerikai újságok) parasztja, amióta annak idején, 1972. február 20-án letette a 102 000 dolláros kauciót Angela Davis szabadon bocsátása fejében. Ma már Angela Davis — az esküdtszék nem találta bűnösnek — végleg szabad, s az ismeretlenségből előlépett McAfee is visszakapta már nyilván a nagy összeget. De a megfélemlítés légköre nem változott Cha- rutersben, ahogyan Angela 1 Davis is — mint a jelentések beszámolnak róla — felmentése után is tömegével kapja a fenyegető leveleket. Ki is az az ember, aki a hamis vádemelést követő hónapokban kiállt Angela Davis mellett? Erre keresett választ az egyik nyugatnémet lap, a „Konkrét” munkatársa. Elment Mc-Afee portájára, de az most kihalt, a család elemenkült a birtokon levő, egyedülálló faházba, ahol könnyebben észrevenni, közelít-e valaki feléjük. Igaz, nemcsak az újságíró tudta meg az új lakhely címét, mások is: a postás naponta hozza az átkozódó, fenyegető jelzéseket, hogy az án- gela-ügy még nem zárult le McAfee számára. „Nem fogsz sokáig élni. Kiirtunk családoddal együtt, te nemzetszégyene!” — ez Ohióból érkezett. „Rajta vagy a listán, ha nem ma, altkor holnap...” — ezt Kaliforniából küldték. Egy hét alatt 68 alkalommal telefonon fenyegették meg őket. — Félnek? — kérdezte az újságíró. — Mit mondjak? Elmentem a legközelebbi seriffhez, védelmet kértem családom számára. Azt válaszolta, csak akkor jön, ha már szitává lőve vánszorgok oda a telefonhoz.., Az FBI-nál is kinevették őt. — Ott az egyik hivatalnok megmutatta pisztolyát, s mosolygott: szívesebben használná ellenem, mint védelmemben. Ezért aztán el kellett határoznom, megvédj ük mi magunkat, ahogyan tudjuk. Felkészültünk >taa*a«s>i [BRM*9**RRMR««»R***B**BB*B,"**,*B,*B l39SS»S5SS555»SZ-S';SfiSS: 1. (1) Ezüst nyár (Lokomotív GT). 2. (2) Good Bye London (Illés). 3. 3) Délelőtt (Mini). 4. (4) Oly nehéz várni (Illés). 5. 6) Szeretni kéne (Tolcsvay). . 6. (8) Nekem oly mindegy (Il_ lés). 7. (5) Rég várt kedvesem (Ome_ ga). 8. (7) Tudom, hogy más kell (Scampolo). 9. (—) Varázslatos fehér kő (Omega). 10. (—•) Ballada (Tolcsvay) a támadásra. Segítséget sehol sem várhatunk. — Honnan volt az érdeklődés Angela Davis ügye iránt? — Skót származású vagyok, őseim így mondják, küzdöttek az angol elnyomás ellen, el is kellett menekülniük Skóciából, Engem is korán érdekelni kezdett a politika. Sokat olvasok. Egyszer, 1962-ben elhatároztam, megnézem Kubát. Amikor hazaértem, az FBI várt, hét napra leültettek. Ez csak árrá volt jó, hogy még jobban kezdett foglalkoztatni, vajon miért tart a nagy Egyesült Államok a kis Kubától? Gyűlésekre jártam el, előadásokra utaztam be a városba. Két-három évvel ezelőtt egy háborúellenes gyűlésen Vietnamról volt szó, találkoztam Angela Davis-szel. Néhány szót váltottam is vele, ajánlott olvasmányokat, hozzájutottam az ö írásaihoz is. Ha valaki bűntettet, igazságtalanságot lát, tegyen ez ellen. S ami Angélával történt, jogtalanság, bűntett volt, ez az első pillanattól világossá vált sok-sok ember számára. De tenni kellett valamit! S a kellő pillanatban szerencsére abban a helyzetben voltam, hogy megtegyem a szükséges lépést. Volt százkétezer dollárom ... — Mi volt a kaució következménye? — Angélát szabadon engedték,’ úgy védekezhetett. S ez vóít a legfontosabb. Ami nálunk következett? Kezdődött azzal,. hogy amint nyilvánosságra került, hogy letettem a pénzt, gyerekeimet hazazavarták az iskolából, felhecceit társaik megverték őket, azóta kisütötték, hogy más kerület iskolájába tartoznak. A környezetem hangulata megváltozott. Azelőtt a többi farmes sokszor összeült velem, beszélgettünk közös tennivalókról, persze elsősorban a munkáról, az állattenyésztésről, ez, nem mondom. elég jó nálam. A kaució híre óta alig jönnek... Egykori barátaimból sok elmaradt. Csak kevesen, a jószándékúak és a chicano-k, az itt dolgozó mexikói földmunkások tartanak ki mellettem. És, remélem, a fegyverek. Az újságírót érdekelte, milyen jövő várhat a mai Amerikában arra a farmerre, akit kommunistának bélyegeznek meg hatóságok, szomszédok, volt barátok, újságírók. — Vannak nehézségeim. Az a cég, amely eddig takarmányt szállított nekem, sorra lemondja megrendeléseimet, s kénytelen vagyok 300 mérföldről szállítani, ami alaposan megnövelte a kiadásaimat. Termékeimet még el tudom adni, mert tagja vagyok egy mezőgazdasági értékesítő társulásnak, ebből nem tudnak kitenni. De hogy meddig lehetek ott... ? 1 Szóval a kommunisták perspektívája nem megnyugtató. Roger McAfee ezt válaszolta j — Még nem vagyunk kommunisták. De most, feleségemmel, Dorlannel együtt felvételünket kértük az amerikai kommunista pártba. — A jövőről beszéljen.;: — Népi félünk. De illúzióink! sincsenek. Egyszer talán el fognak intézni minket. Ha gyorsabb lesz a puskájuk, s mesz- szebb hord... • Megjelent a Tükör 25. számában. 8 mjumim 1972. JÚLIUS 2.
