Békés Megyei Népújság, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-10 / 135. szám

Készül a válogatott keret — Horváth László az öttusa-bajnok Az MLSZ a következő 24-es labdarúgó-keretet nevezte a lab­darúgó Európa Kupa négyes döntőjére: Géczi, Rapp, Fábián, Kovács .Bálint. Juhász P., Ju­hász L, Kocsis, Szűcs, Kű, Sző­ke, Bene, Dunai II, Zámbó, Karsai, Noskó, Páncsics, Albert, Dunai III, Rothermel, Fazekas, Vépi, Branikovits, Becsei. Közü­lük Fazekas, Vépi, Branikovits és Rothermel sérült. Páncsics szereplése a mai orvosi konzí­lium eredményétől függ. Albert, Dunai III. és Becsei készenlét­ben áll, míg a közös felkészü­lésben 17 játékos vesz részt. Illovszky Rudolf szerint még ilyen körülmények között sem esélytelen a magyar csapat a szovjet válogatott ellen. A B-válogatott a jövő héten szerdán Jerevánban az Ararat, szombaton Tbilisziben a Dinamo ellen mérkőzik. Budapet válo­gatottja június 16-án és 18-án Algériában stadion-avató tornán vesz részt. Befejeződött az 1972. évi öt­tusa bajnokság. Az utolsó szá­mot, a terepfutást Balczó nyer­te. Az összetett verseny vége­redménye; 1. Horváth (Ű. Dó­zsa) 5192, 2. Balczó (Csepel) 5115, 3. Pető (Ü. Dózsa) 5071, 5. Plank (Bp. Honvéd) 4991, 6. Móczár (Bp. Honvéd) 4991, 7. Bakó (Bp. Honvéd) 4981... 9. Villányi (Csepel) 4845. Csapat­ban. 1. O. Dózsa 15 041, 2. Cse­pel 14 592, 3. Bp. Honvéd 14.415, 4. Székesfehérvári Volán 13023, 5. MAFC 11 670 ponttal. Mit hoz a forduló? Tippel: Szombati János SZOMBAT Röplabda. NB n. Gyomai TK. Bcs. Előre Spartacus, női, Erzsébet-liget, 17.3«. Kézilabda. NB I B. Testnevelési Fő­iskola-Szarvas, íérfl, 16,00, Barüla, Szolnoki. Bp. Építők—Bcs, Illőre Sp, női, 16.00, Molnár, Sasvari. NB n. Bcs. Vízmű SC—Bcs. MÁV, KuUch lt. 17.00, Kiss n„ Kiment. Megyei n. o. Bcs. DÉGAZ—Bcs. Vízmű, férfi, 15.15, Dohányos, Kosárlabda, Mezőberény—Lentová- rosi MTK, női, NB IL, 17.00. Sakk. Megyei egyéni bajnokság, Békéscsaba, Gabonáielvásárló, kul­túrotthon, 9, illetve 15.00 órakor. Tenisz. OB m. Bp. Elektronika— Bcs VTSK, íérfl, 15.00, Labdarúgás. Megyei I. o. Bcs. Va­das—Bcs. Előre Sp„ 17.30, Bogyó. VASÁRNAP Kosárlabda. NB m. Gyulai Sparta­cus—Törők szén tmiklós, íérfl, városi sporttelep, 11.00. Tenisz. Bcs. VTSK—OGSC, női OB n., Kórház u., 9.00. KPM—Bcs. VTSK, férfi OB III., 9.90J Kézilabda. NB n. HÖDIKÖT—Bcs. Előre Spartacus, férfi, 15.00, Dömö­tör, Szirmai. Nők. Bcs. Konzerv— FOKÉRT HSC, 10.00, Szűcs. Gy. Ha­risnyagyár—Kiskunhalas, H.OO, Se­bestyén, Szarvas—Magyar Pamut, 10.30, Ocsal. Megyei I. osztály (kez­dés 10.00 órakor). Férfiak. Békés— Mh. MEDOSZ, Balogh, Újkígyós— Kondoros, Fekete. Mezőberény— Szarvas, Csehi. Szalvai—Tótkomlós, Nyári, Bcs. Előre Sp.—Gy. Munkácsy, Szabó. Dózsa SE—Bélmegy er, Medo. varszki n. Szeghalom—Oh MEDOSZ, Varga I. Nők. Oh. Kinizsi—Dévavá- nya, Medovarszki 1. Füzesgyarmat— Oh. MEDOSZ, Varga H Békés—Szeg­balom, 9.30. Varga Hl. Endrőd—Tót­komlós, Erdei. Bcs. Előre Sp.—Két- soprony, dr. Szilvást. Szarvas—Med- gyes, 9.30, Veszter. Megyei n. osz­tály, Férfiak. Gyomai TK—Dévavá- nya, 11.00, S. Farkas. Nagyszénás— Füzesgyarmat, Valkovszki. Köröstar- csa—Vésztő, Csuka. Csorvás—Elek, Fari. Endrőd—Bcs, Kner Nyomda, Hosszú idő után ismét Jelentős kerékpáros versenyre kerül sor Bé­késcsabán, Vasárnap délelőtt 9 óra­kor rendezik meg a területi minő­sítő Időfutam bajnokságot, — három korcsoport versenyzői számára. A felnőttek ötven, a juniorok negyven, az Ifik 25 kilométert haj­tanak. Ezúttal a Szegedi Postás, Szegedi VSE, Szolnoki Kinizsi, Kis­kunfélegyházi Vasas, a Bcs. Előre Spartacus kerekesei szállnak nye­regbe. Rajt és cél a Dobozi út és a Hétvezér utca sarkánál. Tekintettel arra, hogy ezt a tá­vot egyenkénti Indítással teszik meg a versenyzők, előreláthatólag U Mára fejeződik be a küzdelem. 11.00. Nők. Békészentandrás—Gyoma, KagyeLa. újkígyós—Csorvás, 9.00, Fe­kete. Mezőberény—Kamut, 9.00, Csehi. Kondoros—Gy. Harisnyagyár, Kun. Sakk. Megyei egyéni bajnokság, Békéscsaba, Gab ona f el vásá ri ő. kul­túrotthon, 9.00. Labdarúgás. NB I B. Győri MÁV DAC—Bcs. Előre Spartacus, 17.00, Marton. NB n. Szarvas—MGM Debre­cen, 16.30, Tóth J. Gyulai MEDOSZ— Bp. Építők, 16.30, Bacsa. NB ni. Bcs. Agyagipar—SZAK, 17.30, Balda. Me- zőkovácsháza—Mezőfl SE, 17.30, Szai- ler. Tiszaföldvár—Sarkad, 17.30, Bődi. Gyoma—Makó, 17.30, Pató. HÖDGÉP— Bcs MÁV, 17.30, dr. Jármai. Bcs. BTSK—Szalvai SE, 17.30, Kiss. Me­gyei L osztály, (Kezdés 17.00 órakor), i Zalka SE—Doboz, Paulik. Battonya— S Vésztő, Molnár L. Medgyes—Endrőd, * Stefkovies, Békés—Oh. Kinizsi, Wall- ■ fisch. Mh. MEDOSZ—Mh. Kinizsi, ■ Andréko. Dózsa SE—Békészentand- S rás, Medovarszki. Mezőberény— ; Szarvasi MEDOSZ, Szarvasi M., Szeg- Z halom—Bcs. Építők, Szeles. Megyei ; n. osztály. Nyugati csoport. (Kezdés S 17.30 órakor). Dombiratos—Nagyszé- S nás, Leporisz. Kardoskút—Kunágota, S Hári. Kaszaper—Csabacsűd, Horváth. ■ Kondoros—Oh. Üveggyár, Csizmadia. " Oh. Dózsa Tsz—Gádoros, Tohai. Oh. | MEDOSZ—Csorvás, 11.00, Jagos. Med- • gyesbodzás—Tótkomlós, Sárközi. Ke- | let! csoport. (Kezdés 17.00 órakor). | Gesz—Kétsoprony; Szabó F. Elek— ! Szabadkígyós, Székely. Dévaványa— • Füzesgyarmat, Sütő. Bucsa—Üjkí- ! gyós, Fülöp. Gyulavári—Csabasza- ■ hadi, Varga. Bcs. Kinizsi—Lökösháza, • 9.00, Bus. Kétegyháza—Magyarbán- , hegyes, Machlik. Kertészsziget—Bé- ■ kés, Aradszkl. Orosházi körzet, (Kei. ; dés, 17.30 órakor). Telekgerendás— i Békéssámson, Hrabovszkl. Szentetor- ; nya—Pusztaföldvár. Deák. Csanád- g apáca—Kondoros, Papp S. Oh. Új ; Élet Tsz—Gerendás, Takács. NŐI kis- S pályás bajnokság. Békési ÁFÉSZ— ; Tarhosi Területi KISZ, 9.00. Békési ■ SZMTE—Mezőberényl Szőnyeg, 10.00. j Mezőberényi Pamut—Békési Szolgál- i tató KISZ, 7.30. I ■ Kerékpár. Területi időfutam baj- ■ nokság, Békéscsaba. Rajt és cél: Do- » bozi út, Hétvezér út kereszteződése, ; 9.00 óra. í ö is — akárcsak annyian —, a csabai VI. kerületi grundon kergette a labdát, majd tizenhat éves korában igazolta le a Bé­késcsabai Előre. Alig múlt 21 éves, amikor — 1927-ben nagyon messzire ke­rült. Franciaországba ment, profi-labdarúgónak. Amíg itthon az is előfordult, hogy csak ak- i kor léphetett pályára, ha máso- • dik csapatbeli játékostársa — [ az előmeccs végén — átadta ne- | ki a futball-csukát — odakint 1 arany élete volt! Mást nem kér­tek tőle, csak azt, hogy rúgja a - gólokat És ő a Reims, Angers, t később a Cholet, majd a Vitré 5 csapatában teljesítette ezt a ki- : vánságot. Túrázott Belgiumban, ; Luxemburgban, fürdött az At- ■ lanti-óceán és a Földközi-ten- 5 ger hullámaiban. A második • világháború kitörésekor haza- : tért, mert nem akart lemondani ■ magyar állampolgárságáról. Valamennyi mérkőzésre szíve- ■ sen emlékszik vissza, de a leg- : felejthetetlenebb élményt a ; francia kupadöntő és a Tour de ■ France jelentette számára. Amikor szögre akasztotta a futball-csukát megmaradt sakknál és az asztalitenisznél. Mö már 66 éves, nyugdíjas, de még mindig jókedvűen, fris- j sen és eredményesen szerepel | régi munkahelye, a Kner Nyom- • da asztalitenisz-csapatában. A • labdarúgástól sem szakadt el, • szövetségi ellenőrként járja a : megyét. A pályák rendjével, a j nézők viselkedésével — nagy ál- ■ talánosságban elégedett. Csak ! egy „valamit”, a mérkőzések S színvonalát, a játékosok lelke- ; sedését, felkészültségét tartja : olyannak, amire azt mondják: ; vn1+ iohb!” ? p a s léL I iíias. • 9 BÉKÉS HfCWJS^ 1972. JÚNIUS 10. „volt jobb!” — Nekünk zsebpénz híján a j szórakozást a foci jelentette. : Egy mai tizenévest pedig — ■ sokminden más, kellemes idő- ■ töltés vár. Nem irigylem ezt tó- • lük, csak attól félek, elfelejtik: : siportolás nélkül nehéz megőriz- 5 ni az egészséget — mondja a | népszerű sportember. Szombati János tippjei a követ- • kezők: Mit MÁV DAC—Bcs. Előre Sp. IX NB IL Gyula—Bp. Epl-ők t Szarvas—MGM Debrecen 1 NB m. Bcs. Agyagipar—SZAK 1 Mezőkovácsháza—Mezőfl SB 1 Tiszaföldvár—Sarkad 1 Gyoma—Makő • x HÖDGÉP—Bcs. MÁV 1 Bcs. VTSK—Szalvai SE > Megyei L osztály Zalka SE—Doboz 1X Battonya—Vésztő x • Medgyesegyháza—Endrőd 1 ; Békés—Oh. Kinizsi 8 j Mh. MEDOSZ—Mh. Klniz« 1 ! Dózsa SE—Békéeszentandráa 1 • Mezőberény—Szarva«! MEDOSZ t Szeghalom—Bea. Építők I Bea. Vaaaa—Bcs. Előre Sp. B. X UMlHIHlNIIinMIIM Lakáskarbantartást kedvező áron, rövid határidőre' végezzük a lakosság részére OTP-hitelre is RAGASZTOTT MŰANYAGPADLÓ 3 mm vastagságig Betonaljzat, mozaiklap és csempeburkolatok ké­szítése. Parkettázás, hajópadló-készítési PARKETTACSISZOLÁS. Homlokzati és belső bepucolások. Bádogosmun­kák, műanyagcsatornák felszerelése. Szobafestés, mázolás TAPÉTÁZÁS. Aláfalazások, helyiség-leválasztások. Vegye igénybe szolgáltatásainkat Megrendeléseket felvesz és felvilágosítást ad: „FÉSZEK” Lakáskarbantartó Részleg Békéscsaba, Csaba utca 2. Az UNIVERZÁL Kiskereskedelmi Vállalat gyors, és gépírót, valamint karbantartó részlegéhez kőműves, asztalos szakmunkást és segédmunkást keres. Jelentkezés a vállalat kóz. pontjában. Munkaügy, Bé­késcsaba, István király tér #. 412945 Fonoda! munkára felveszünk UllllUWIllillllllllllU!llllüllllliilll!lilUIIU!iilllllil!lll!lillllllll!lllli!lill|||ilil||i!ll|||||||||||||||||j||||||||j|||y||||y|j|||||||j)|||)|j fonó szakmunkásnőket és 16 évet betöltött Kiket betanulnak • betanulási idő egy hónap. Bérezés betanulási időre 1200 Ft Betanulási idő után: 1900—2500 Ft kereseti lehetőség. • Kéthetenként szabad szombat. Vidéki dolgozók részére szállást és ágyneműt biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben is adunk. Cím: Pamuttextiművek Fonógyára Budapest, XI.. Bocskai u. 00. Munkaügyi osztály. x A PATEX MEZŐBERÉNYI GYÁRA azonnal belépéssel felvesz: ASZTALOST, GÉPTISZTÍTÓT, BETANULÓ SZÖVŐT (16 éven tóul). Jelentkezni lehet a gyár Üzemgazdasági Osztályán naponta 7 órától 15 óráig. x ÉRTESÍTÉS! Virágárusítő pavilo­nunkban, Békéscsabán, s kórház főbejáratánál VÁGOTT ÉS CSEREPES VIRÁGOK állandóan kaphatói. VASÁRNAP IS! ÁFÉSZ, BÉKÉSCSABA 41301: Gépi varrónőket kötöttáru varrására felvesz a Békéscsaba és Vidéke Textilfeldolgozó Szövetkezet, BÉKÉSCSABA, Bajza u. 11« 413010 Június 15-i belépéstó takarítónőt felveszünk; AMFORA ÖVÉRT, BÉKÉSCSABA, Kazinczy u. 1—2. 413048

Next

/
Oldalképek
Tartalom