Békés Megyei Népújság, 1972. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-04 / 130. szám
Tóth Valéria Menekülés Havas táj Pordl Ann« Völgy-mozsárban felhő összetört kristálycukra, rák tündérbordáit kikopogtató szél orvosolja a kerteket, megírva az időjárásjelentés receptjeit hegy síkságért menetéi, síkság a hegyért, de álmuk közös: július zöld smaradgyürüjével eljegyezni egymást. Szénaillat FUadelfl Mihály balzsamot fátyolozol izgága napjaimra olyan vagy mint az Időtlen vágy vagy a testtelen bizodalont a megfogható dolgok fölött mindig ott leng az enyészet fekete vászna s már tétován e viliódzó világban ahogy arcomhoz emellek marék gyepszéna nem kell többé semmi hazug szerelem te el ne hagyj mert nélküled csak félszeg bolond lennék ki keresem az elrendező erőt a törvényt s bizony csak te vagy az őserő az ősbizonyosság az ős-ős aki hatalmas tenyered szérűjén összemorzsolhatsz engem is mint a gazda hogy elszánjon belőlem mind a toklász és ocsu bizony csak te vagy az egyszerűség ki mentőövet dobsz a neonszirének csalfa énekére elmerülök bénuló karjai elé bizony csak te vagy a drága anyatej amely nélkül elfogy lelkűnkből az ének s ha dalt tudnék örököt zengeni a végső Igazságok párnája te lennél dadogó számon s tadom te leszel párnám Is majd végső megnyugvásom Találkozás húsz év után Cserei Pál novellája ilenc-tíz éve annak már, amikor Miska bácsi földmű- vessző, vetkezeti felvásárló volt A falvakat járta, felkereste otthonukban azokat a gazdákat, akik hizlalásra, vagy valami termény eladására szerződést kötöttek. Érdeklődött hogyan nőnek a malacok, híznak-e már, jól növekszik-e a cukorrépa. Egyiknél erről, másiknál arról, ki mire szerződött, ki mire vett fel előleget. Szorgalmasan nyitogatta az utcakapukat, ahol zárva találta, zörgetett, s ha kicsit kinyújtotta a nyakát, a kerítés felett be is tudott nézni, mert jó szálas ember. Az egyik ház kapujánál többször is kinyújtotta nyakát, kutatta szemével, hogy az udvar valamelyik sarkában vagy a kertben nem szöszmötöl-e valaki, és nem hallja a zörgetést. Már többször be is kiáltott, de csak a kutya ugatott, s meg-megrángatta a láncát, és a tyúkok szaladtak kot- kodálva a kert végébe, a ribizlibokrok alá. Már-már dolgavégezetlenül akart elmenni, amikor a konyhaajtón kidugta a fejét egy asszony, de hirtelen vissza is rántotta, majd komótosan kilépett egy rátarti férfi. Miska bácsi még néhány pillanatig az udvart nézte a kerítés felett, majd hátralépett és várta, hogy kinyíljon a kapu. Ennek a háznak a gazdájával még nem találkozott, s csak gondolta, hogy a komótosan közeledő lesz Jeszenszky akit keres, öt hízóra szerződött, s jócskán kapott hizlalás! előleget, jó lesz már megnézni, milyenek, mikor lehet szállítani, mert kétszer volt már itt, de egyszer sem talált senkit itthon. Végre kinyílt a kapu, s ott állt előtte, aki az imént a konyhaajtón lépett ki. Nyírott bajúsza szénfekete volt, látszott, hogy fakóságát festék takarja. Vastag ajka között cigaretta füstölt. Kezét sem nyújtotta, csak állt, mereven kihúzva testét. Miska bácsit meghökkentette a dolog, s hadarva köszönt, megkérdezte, jó helyen jár-e, Jeszenszkiéket keresi. Amaz biccentett, hogy igen, és Miska bácsi máris előrelépett, hogy beljebb kerüljön a kapun, — Mi járatban? — vette ki ajka közül a cigarettát Jeszenszki és cövekként állt a kapuban. — A hízókat jöttem megnézni — nyújtotta kezét Miska bácsi. Jeszenszki megenyhült és meg is rázta Miska bácsi kezét, hogy hát sajnálja, kár, hogy nem jött előbb, jói járt volna velük, nagyon szépek voltak, darabonként ISO kilogrammot nyomtak, de már eladta; Miska bácsi meghökkent, hogyhogy jól járt volna a hízókkal, hiszen nem magának akarta megvenni azokat. — Én a földművesszővet- kezet felvásárlója vagyok, a szerződött hízókat akarom megnézni. Jeszenszki nyelt egyet, s úgy nézett apró szemeivel Miska bácsira, mint valami istencsapásra. Azután széttárta karját, hiába minden. — Nem volt nekem más hízóm, csak amit eladtam. Miska bácsi hosszamt nézett az arcába, majd hirtelen távoli emlékeiben kezdett kutatni. Derengett benne valami halványan, de nem tudott rájönni, hogy mi az. — Nem találkoztunk mi már valahol? — húzta fel szemöldökét. Jeszenszki megrántotta a vállát, s hosszan rázta a fejét: — Soha nem láttam magát. — És úgy állt ismét: mint a cövek, arcát ridegség vonta be. A kapu kilincsére tette a kezét, majd hátraszólt az udvarba, mintha hívta volna valaki: — Megyek mindjárt. Miska bácsi végig-végignézett rajta, nem hagyta valami nyugodtan, s nehezen szánta rá magát, hogy otthagyja. — Akkor még beszélünk a hízókról meg a hizlalás! előlegről — fordult kissé oldalt. — Ez nem becsületes dolog, amit maga csinált — és közben kinyújtotta a nyakát és a kerítés felett benézett még egyszer az udvarba. Az asszony, aki kidugta a fejét a konyhaajtón, amikor bekiáltott, ott állt közel a kapunál és hallgatózott. Ahogy eltávolodott Miska bácsi, Jeszenszki bevágta a kaput és foga közt szűrte: Az atyaúristenit neki! Csendes májusi délután volt, 6 a sziszegő szavak is elkúsztak Miska bácsi füléig, aki most már egyre jobban töprengett. Ment, ment az utcán és előtte táncoltak Jeszenszki arcvonásai. Hol látta?..j Mikor?... ösztönösen fordult utcáról utcára, nem gondolt egyetlen szerződésre sem. Csak akkor vette észre hol van, amikor a tanácsháza nyitott ablakán rászólt az elnök: — Hol járt Miska bácsi? Hirtelen megtorpant, majd az ablak irányába nézett és felocsúdott. — Jeszenszkinéj voltam. Furcsa ember. Hizlal ási szerződést köt, előleget vesz fel és másnak adja el a hízókat. —- Művel az ilyen dolgokat Nehezen veszi be a törzs úr begye, hogy nem különb a többinél. Miska bácsinak hirtelen eszébe jutott Szarvas periférikus része, Zöldpázsit. Húsz esztendővel ezelőtt történt. Nyár volt, és a reggeli órákban már ingujjra vetkőzve 6epregette össze az udvaron a faforgácsot. Kerti gereblyéket, tapasztó símítókat faragott, és a piacon árulta, amikor nem jutott neki kubikolnivaló, A kétnyelű kést, a gyalut, a fűrészt, kecskelábat még megelőző este pakolta el. Kis kasba rakosgatta a faforgácsot, amikor két idegen nyitott be a dróthálós kiskapun. Megálltak mellette, s az egyik rászólt; — Mi újság? — Takarítgatom az udvart. — egyenesedett fel a kas mellől Miska bácsi. — Kerüljenek beljebb — tessékelte a két idegent. Azoknak összevillant a szemük s megindultak a konyha felé, majd - beléptek a szobába. Szótlanul álltak egy ideig, majd' ak az udvaron szólt, a szekrény felé lépett, hirtelen feltépte ajtaját, s nagyo; kiáltott: — Hol vannak a könyvek!? — Ott is van néhány meg itt is — mutatott Miska bácsi a sublótra. Oda rakjuk, ahol jobban van hely. — Milyen könyveket dugdos? ... Hm .. . Keller- man: Alagút... Dosztojevszkij : Bűn és bűnhő- dés... Petőfi: összes versei ... Minek olvas ilyesmit? — dobta a szoba agyagpadlójára Veres Péter Gyepsor-át — Ez a bolond paraszt összeirkál minden sületlenséget. Miska bácsi csak állt, szótlanul nézite, hogyan dúlják, dobálják féltve őrzött kincseit. — Hát ez micsoda? — dugta Miska bácsi orra alá hirtelen az egyik könyvet, aki az imént «^hajította a Gyepsor-t. — Viharsarok?! Felesége kezét tördelve állt a szotoaaj tóban. Azután hirtelen három lépést hátrált, kifelé indult a két idegen. Miska bácsi utánuk. — A laktanyáiba megyek — nézett a feleségére... Jeszenszki az istálló előtt sétált hátra tett kézzel, amikor Miska bácsi belépett a laktanya udvarába. — Erre, erre — mutatott a zárható kocsiszínre. Az elvtársak szíve megszakadt volna, ha te nem jössz — lökött rajta, ahogy kinyitotta a kocsiszín ajtaját. — Mozgás, mozgás, az atyaúristenit!... — Megállt az ajtóban s végignézett a zsúfolástól mozogni is alig tudó embereken. — Barátság, elvtársak:.. A nyári napfényben csillogott-villogott kalapján a kakastoll. > Délfélé Miska bácsi felesége nyitott be a laktanya udvarába, kosárral a karján. — Mit akar itt? — állt elébe szétvetett lábbal Jeszenszki. — • Ebédet hoztam az uramnak. — Kapnak ők eleget — mordult rá, majd dobbantott a lábával, amikor Miska bácsi felesége csak előre igyekezett. — Az atyaúristenit, hát nem érti!?... Nagyon meleg volt, a nap forróra sütötte az udvar kövezetét, az istállóban, a kocsiszínben ful- lasztó volt a levegő, és torzult arccal féloldalt dűlve szorították össze fogukat, ajkukat az emberek, vagy ültek és a falnak támaszkodva fogták gyomrukat, fejüket oldalukat. Miska bácsin az ing cafatokban lógott... — Hát persze a törzs úr — tolta fel homlokán a simléderes sapkát Miska bácsi, s a tanácselnökre nézett — Olyan volt annak az atyaúristen, mint nekünk az adjonisten. A bi- kacsököt nagyon kedvelte. Metélt tészta lett az én ingemből is. Hogy is emlékezne rá, hogy mi már talállrArhrnlr Feldmann Tibor Gyási
