Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 106. szám
Orosházáról indult el...’ Darvas József egy váci üzemben (Tudósítónktól) A Dunakanyar ipari centrumának egyik legnagyobb üzeme, a váci Híradástechnikai Anyagok Gyára már többször felhívta magára az irodalombarátok figyelmét. Veres Péter, Sarkad! Imre, majd Nagy László élete és munkássága állt az előző rendezvények középpontjában. A Zrínyi utcai üzemi kultúrháa 400 ülőhelye mindhárom esetben foglalt volt, az irodalom szerété te hozta be oda az érdeklődőket, és az írókkal való személyes találkozás semmi máshoz nem hasonlítható varázsa. Április 29-én ugyanott köszöntötték a 00 éves Darvas Józsefet Bár ugyanazon időben közvetítette a rádió és a televízió a magyar—román labda- rúgómérkőzést; a terem most is megtelt részben az üzem dolgozóival, részben a városban élő, irodalmat kedvelőikkeL Háromtagú küldöttség érkezett Orosházáról is, ez különösen emelte a találkozó nem mindennapi jelentőségét Az előcsarnokban ötletes Mállítás mutatta be az !tró életművét, sok fényképpel, eredeti kézirattal A helyi könyvesbolt asztala Darvas-művek sokaságával várta a nagyszámú szombat esti vásárlót Czine Mihály beszélt az Orosházáról induló író munkásságáról Féja Géza visszaemlékezett a harmincas-negyvenes évek irodalmi csatározásaira. Fábián Zoltán az Olvasó népért mozgalom/ eredményeiről adott számot Szirtes Adám felidézte a kevésbé ismert Gyűjtőlencse című Darvas-mű legszebb részleteit Az író megílletődve mon_ dott köszönetét a sikeres irodalmi est anyagának összeállításáért, a fővárosi színvonalra emlékeztető rendezésért —■ Népművelési csodaművelet, ami a Híradás- technikában történik — mondta, s a szünetben fáradhatatlanul dedikálta a Darvas-művek sokaságát Utána rögtönzött irodalmi vita színhelye lett a 4800 kötetes üzemi könyvtár, melynek 320 állandó munkásolvasója van. Pető- vári Gyula üzemi könyvtáros — az est rendezője — sok dicséretet kapott Az éjjel kettőig tartó szellemi eszmecserébe bekapcsolódott az esten résztvevő Illyés Gyula,, Sarkadi Imrénó, Kónya Lajos is. Papp Rezső •— Hova gondol! Nem vadítom én meg azzal. — Jó, jó, nem is azért mondom — hátrál meg a szóval —, de tudja, ezek a sarkadiak azt mondják, cukorral jobb a cefre. Több pálinkát ad. A fiatal nem válaszol, már úgy tűnik abbamarad « párbeszéd, de az öreg •nem hagyja. — Tán a magáé az a Járni az udvaron? ■— Enyém. *— Jó kis gép. A fiatalembernek ez a téma már jobban tetszik. — Az ősszel vettem ó‘é- pére. i — Jól megy? — Meghiszem azt/ Egyszer megpróbáltam menynyit bin Százhúsz felett járt a sebességmérő. — Az igen! — bólint az öreg. Aztán elmondja. de most már jobban vigyázva a szóra, nehogy megsértse a fiatalembert, hogy bizony manapság egynémely fiatal úgy hajt a motorral, mint akinek kivették a szemét. — Osztón csodálkoznak, hogy sok a baleset, meg- hogy a rendőr megbünteti őket. — Megbüntetnek azok mindenkit. — Tán magát is elkapták már? — sunyit az öreg. — Ugrott egy százasom. — Miért? — Nem égett a stoplámpám. — Az baj! — közelebb húzódik. — Én meg tudja hogy jártam? A fiatalember érdeklődve emeli fel a fejét. — Valamelyik nap jövök le a hídról kerékpáron. A fene tudta, hogy meg kell dúlni, mielőtt rátérek a főútra. Siettem, meg aztán a hátam mögött éktelenül dudált egy traktoros. Még mondtam is magamban: A frász a dudádba, mi bajod van velem? Alig haladok néhány métert, elémáU egy rendőr: — Na, tata, tudja-e, hogy szabálytalanul hajtott fel az útra? Nem látta a táblát? — Vöt is nekem eszembe a tábla. — Na, fizessen egy ötvenest vagy adok egy csekket, ha nincs magánál pénz, aztán majd befizeti. — Volt nálam és szó nélkül húztam elő a bukszát. Az csak nézett rám, hogy minden vitatkozás nélkül adom a pénzt. A fiatalember is csak bámult és nem állta meg szó nélkül. — Egyből fizetett? — Abba a minutumban. Szívesen. Tudja, a múlt hé- ten egy zsák kukoricát vittem a malomba. Amíg ott várakoztam, átszaladtam a kocsmába meginni egy féldecit. Amíg odajártam, nem elvitték a kukoricát. Éppen arra jött a rendőrségi autó, mondom nekik: — Biztos urak, adok egy százast, csak keressék meg a kukoricámat, mert ha az asszony megtudja, hogy addig tűnt el, amíg kocsmába jártam ... Elég az hozzá, hogy meglett, de az istennek se akarták elfogadni a pénzt. Ezért úgy vettem ezt az ötvenest, mintha a kukoricámért adtam volna. Az öreg előkotorja dózni- ját. A motoros egy kicsit elfordul és jóízűen — talán egy kis káröröm is van benne » elmosolyodik. líghogy a gyalogság és a harckocsik eltűntek az erdőben, Fomin megparancsolta az ősz. szeköttetés fenntartását s előreindult Sietnie kellett, nehogy elmaradjon a gyalogságtól. Az erdő a vártnál kisebbnek bizonyult. Mikor kiért a szélére, egészen közel, egy kis magaslaton, meglátta Kni- sevicsi falut A falu felé, rozstáblákkal szegélyezett ösvényen haladtak a tankok. A falu felől erős géppisztolytűz és gránátrobbanások hallatszottak. Mikor a tüzérek elérték a falut, ott már nem voltak németek. A harci zaj jóval északabbról hallatszott. Fo. min körülnézett. Az erdő a háta mögött a mélyedésben maradt, a gyalogság és a harckocsik a falutól nyugatra vonultak. „A főerők — gondolta. — Mi a mellékirányban vagyunk. Itt minden lehetséges.” A falu kihaltnak látszott. Az utca jobb oldalán álló házak mögött veteményeskertek húzódtak, az erdő felé pedig lapos mező következett, amely közvetlenül az erdő előtt megemelkedett. Ezen a dombon frissen ásott fedezékeket, a fedezékek kö_ rüi embereket lehetett szabad szemmel is kivenni. „Csak nem a zászlóaljunk jutott el odáig?” — gondolta Fomin, és a szélső háznál megállva, a távcsövet a szeméhez emelte. — Pjotr, Krltov szakasza már elment? Mikor? Rendben! Még korábban, a falu előtt úgy rendelkezett, hogy az üteg első szakasza Knise- vicsitől délre, az erdőszélre vonuljon át Most nagyon jó lett volna, ha ez a szakasz vagy a helyén marad, vagy vele együtt a faluba vonuL A hadnagy semmit sem mondott Petrovnak. Kész volt a terve. — örvezető elvtársi — hívta magához Bokovot — Jelen! — Fusson az úthoz, az első tisztnek, akivel találkozik, jelenti a helyzetet., Mondja meg, hogy segítségre is szükségünk van. — Értettem, hadnagy elvtárs. Csak azt kérném, maradhassak itt.. Fomin megértette Bokov kérését nem akarta elhagyni elvtársait. Azonban megismételte: — Teljesítse a parancsot! — Értettem — felelte Bokov, levette válláról a géppisztolyt és a kerteken keresztül az út felé futott. ranesnok. Nyugodt hangon vezényelt: — Négy gránáttal! Tűz! Amint Tyepljakov továbbadta a parancsot, újból felhívta Petrovot: — Pjotr! —szólt a kagylóba. — A helyzet rosszul alakuL Azonnal küldj valakit Kritovért, jöjjön rögtön Knisevicsibe. Siessen, ahogy csak tud! A gránátok ismét a támadók láncában robbantak, de a tankok már elhagyták őket. Egy pillanatra megálltak, kissé lejjebb engedték a lövegcsövet, amelyből sárga lángnyelvek csaptak ki. A gránátok a tüzérek feje felett repültek el, a házak és csűrök falaiba csapódtak be. A harc. kocsik még nem látták katonáinkat, vaktában lőttek. Fomin méggömyedve fi. gyelte a németeket. A helyzet olyan gyorsan változott, hogy az ellenséges tankok, az előrenyomuló gyalogság, távolban az erdő — mindez álomnak tűnt. De a tankok lőttek. Nagy on is valóságos volt minden. — Tűz! — vezényel ismét felett rohamoztak volna; Amikor azonban Fomin kinézett a mellvéd mögül, a németek még mintegy száz méterre voltak, de az élen haladó harckocsi már egészen közel ért. — Elkésnek, Nem ér ide Kritov — gondolta a hadnagy. — Nem jutsz el odáig! — hallott Fomin jobbról egy . dühös hangot. A gránát felrobbanása után látta, hogy előbbre, szinte a földhöz tapadva kúszik a tank felé Balasov. — Hová te? Balasov! Visz- sza! — kiáltotta a hadnagy, de hangját elnyomta a robbanások zaja. A tank lassan kúszott előre, lánctalpai erősen csörögtek. Balasov fogát összeszorítva, kezében tankelhárító gránáttal igyekezett felé. A füst jól elrejtette, de zavarta is a tájékozódásban. A földhöz lapult, és csak arra gondolt, valahogy meg ne sebesüljön addig, amíg nem ér a tankig. Félelmet nem érzett. Csak oda kell hajítani a gránátot a csörgő lánctalpak alá, és máris megáll a harckocsi. Az őrmester úgy érezte, alig jut A. ZARUBIN: Harc a faluért — Azt a mindenit! —- fordult Balasovhoz. — Németek! — Hol? — kérdezte meglepődve az őrmester. — Arra. Látod? Vajon mit eszeltek ki? Balasov sokáig vizsgálódott a távcsőveL — Errefelé néznek. Csak nem támadást készítenek elő? A ml gyalogságunkat semerre nem látom™ Nyugtalanul néztek körül. Valóban, sem a zászlóalj parancsnoka, sem a katonák nem voltak a közelben. A 'tói elég messze, balra vonultak a csapatok: katonákkal megrakott gépkocsik, tüzérség, hadtáp. „Azt hiszem, ismét melléfogtam — kesergett a hadnagy. — Az őrnagy mellett kellett volna maradnom...” Az őrnagy a zászlóaljával együtt ebben az időben a falutól mintegy két kilométerre volt. A századok, mivel nem ütköztek ellenállásba tovább nyomultak észak felé az erdő mentén. Az ol- dalvédek nem jelezték, hogy ellenségbe ütköztek volna. A jobb oldali szomszéd — egy másik hadosztály zászló- alja — lemaradt, mivel nehezen jutottak át Knisevi- csitől délre a szakadékokon és az aknamezőn. így a két támadó hadosztály szárnyai között nagy hézag keletkezett, amelyről nem tudtak a parancsnokok. Ha tudtak volna is róla, nem tulajdonítanak ennek különösebb jelentőséget. Mennyi minden történhet a támadás folyamán. Még rosszabb is előfordulhat.. Fomin kissé ideges lett, amikor felismerte, hogy vele szemben ellenség áll. Rögtön támadásba lendülnek, oldalról, váratlanul ütnek rajta az oszlopon.Mit kellene tenni? Tovább vonulni? Megkerülni? Balasov és a katonák szótlanul néztek rá, várták elhatározását. — Van kapcsolat az üteggel? — Van, hadnagy elvtárs! Fomin felvette a kagylót és megkérdezte Petrovot: Egyre több német jelent meg az erdő szélén. — Egészen elszemtelened, tek — jegyezte meg halkan Balasov. — Meg kellene ijeszteni őket... — Mindjárt megtesszük — válaszolt Fomin. — Előbb még be kell ásni magunkat. Tüzérségük is lehet, és ha támadni fognak.. A tüzérek óvatosan kúsztak a kertek széléig és kezdték beásni magukat. Alig jutottak valamire, amikor meglátták, hogy a németek láncba fejlődnek, és élőre indulnak. A hadnagy nyugodtan meghatározta a szükséges adatokat és Tyepljakovhoz fordult: — Adja tovább: felkészülni! Tyepljakov megismételte a parancsot, és nemsoká jelentette: — Kész! Amint a tüzelőállásból elhangzott a „Tüzelésre kész!”, már vezényelt is: — Harmadik! Egy gránát! Tűz! A németek lánca előtt kinyílt a robbanás fehér füstfelhője. „Jó lesz”, jegyezte meg magában a hadnagy, majd helyesbített: — Jobbra, 005! Szakasz, 3 gránát, folyamatosan! Tűz! A gránátok az ellenséges' láncban robbantak. Néhány katona elesett, a többiek folytatták az előrenyomulást. — Ez Igen! — kiáltott fel Balasov. — Bár az egész üteg itt lenne! A dombon három tank jelent meg. Egy pillanatra lassítottak, mintegy ldválasztva a legjobb helyet a leereszkedésre, majd előrelendül- tek, és gyors ütemben követték a géppisztolyosok láncát. Fomin szíve gyorsabban kezdett verni a veszély érzetétől. — Még csak ez kellett! — mormogott a sápadt Szki. bin. — Most mit fogunk csinálni? A parancsnok összeráncolta a homlokát: a katona hozzá fordult, tőle várja a választ. A katona viselkedése attól függ, mit tesz a paa hadnagy, és hangját felemelve, hogy mindenki hallja, kiáltotta: — A gyalogságot kétszáz méterre engedjük és géppiszollyal megsemmisítjük! A gránátok a tankok közt robbantak, de nem tettek bennük kárt. Sebességük növelése nélkül haladtak előre, időnként leadva egy- egy lövést a falura. A géppisztolyosok tüzet nyitottak A faluban kigyúlt néhány csűr. Sűrű füst szállt a mezőn, egyre nehezebben le" hetett látni a támadókat. A parancsnok tovább vezette a tüzet, egyre csökkentve a távolságot... — A tankokat átengedjük! A gyalogságot feltartóztatni! — vezényelt Fomin. A hitleristákat már jól ki lehetett venni a fellebbe- nő füstben. A sorozatok köz. ben lefeküdtek, felugrottak és makacsul törtek előre. — Irányzók kettővel ki. sebb! — fordult a hadnagy Tyepljakovhoz. — Hat gránát, folyamatosan, tűz! A német tankisták félve, hogy a faluban szovjet páncéltörők lehetnek, óvatosan vezették harckocsijaikat. Érezhető volt, hogy még nem látták azokat, akik a gyalogságot akadályozták az előrenyomulásban, és továbbra is a házakat lőtték. A géppisztolyos németek viszont már felfedték a tor- kolattüzeket a kertek szélén, és rakétákkal mutatták a tankoknak a célt. Szkibin, amint egy pillanatra kiemelkedett az állás, bői, megsebesült. Kezét átlőtt vállára szorította, tenyere véres lett. Homlokát kiverte a verejték, de összeszorította a fogát, ajkát még sóhaj sem hagyta eL Végül a tanklsták meglátták a rakéták mutatta cél.t Az élen haladó tank lassan elfordult, megállt, majd tüzelt. A gránát néhány méterrel az állás előtt robbant. Valaki hangosan felkiáltott Újabb lövés. A gránát most az állások mögött csapódott be. A németek kiáltásai egész közelről hallatszottak. Ügy tűnt, mintha már a fejük előre, a tank viszont a mező egyenetlenségei miatt imbo- lyogva közeledett elég gyorsan... Már egészen közel ért, 20 méter, 15 méter... — Dobd! — kiáltotta akaratlanul is az őrmesternek. Balasov bal kezére támasz, kodva a tank alá hajította a gránátot. Fülsiketítő robbanás rázta meg a levegőt, valami fütyülve zúgott el a feje felett, és hirtelen csönd lett. Egészen közel, vagy tíz méterre tőle, mozdulatlanul állt a harckocsi, jobb oldalán csillogott a szétszakadt lánc, a görgők megálltak. — Ez kész! — kiáltott fel majdnem Balasov. Fel akart ugrani és előre rohanni, mégis óvatosan hátrafordult és gyorsan kúszott visszafelé- Golyók repkedtek a feje felett. Már egészen közel volt az árokhoz, amikor eltalálták. „A sapkám biztos kilyukasztotta” — gondolta, és elvesztette az eszméletét. A másik két tank ez alatt beért a faluba, balról és jobbról megkerülve a tüzéreket. Az ellenséges gyalogság, amely a tank felrobbantása után megállt, most újból előre lendült. Néhány pillanatra a harci zaj elült, csak a falu házai égtek nagy ropogással, a levegőbe izzó szalmacsóvák emelkedtek. ...És hirtelen, a falu északi részén, gyors ágyútűz kezdődött A géppuskák és a géppisztolyok elhallgattak. A déli részre csend borult — Mieink! — kiáltott Szkibin teljesen felegyenesedve, de rögtön a vállához kapott és összegörnyedt a fájdalomtól. A németek kis csapatokban, menekülés közben tüzelve futottak vissza. Fomin égő szemekkel nézett utánuk és felkiáltott: — Üsd őket! A füst eloszlott a mező egészen az erdőig láthatóvá lett. Annak szélén pedig már a mi harckocsijaink és gyalogságunk haladt. Fomin körülnézett. A házak közül sűrű sorokban jöttek a géppisztollyal felfegyverzett ka- tonák. Fordította: Sass Attila
