Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-28 / 124. szám
Zacskó Emeletről emeletre taníctlnek is nevezik azt a legtöbbször zacskónak titulált tasakot, amit általában papírból készítenek. Hogy kik, hogyan és hol készítik, az most nem lényeges. Most az a lényeges, hogy miért készítik. Persze igazuk van önöknek is, ha most arra gondolnak, hogy ez sem lényeges, mert mindenki tudja, hogy egyszerűen muszáj nekik csinálni. Hát persze, hogy muszáj! Hiszen nem olyan nagy valami azt a primőr paradicsomot, meg földiepret megtermelni. Azt kérem bele is kell tenni valamibe. Erre pedig ez idő szerint a zacskó bizonyult és bizonyul legalkalmasabbnak. Éppen ezért, bár a paradicsom és az eper ára is úgy május elején viszonylag nem a legalacsonyabb, mégis a zacskó az, ami megfizethetetlen. Gondolják Önökl Csakhogy nem így van, mert igenis megfizethető. Egy zöldséges boltról már tudok, ahol a markába nyomják az embernek azt a hat csomag retket, amit vásárolt, vagy fizet 20 fillér ,#acskóbe- tétet” a papirtasakért. Nem mintha erre az eljárásra rá lehetne fogni, hogy tisztességtelen, mert lehet, hogy visszaváltják azt a zacskót. Én még nem próbáltam. Igaz, hogy még más boltokban sem próbáltak tőlem a tejes zacskóért vagy a papírért, amibe a kenyeret csomagolják, zálogot kérni. No, de ne múljon azon a 20 filléren! Kár lenne elhamarkodottan tűzbe jönni. Es kár lenne ebbe a tűzbe meggondolatlanul beledobni a zacskót. Mert rejt még egyebet is a zacskó. A zacskónak kérem értéke van. Hogy mekkora, az mindig attól függ: mi van benne. Ha mondjuk Hz deka 60 forintos földieper, akkor a méréskor a zacskót ügyesen úgy lehet a mérleg lapjához vágni, hogy a mérleg 12 dekát mutasson. Ilyenkor a zacskó, tessék utána számolni, egy forint 60 fillért ér. Ha már 20 dekányi van benne, akkor — egy-két helyen meg is lehetett rekedni a vHathatatlamul Jobban, fölfegyverzett és erősebb vajdai sereg. Végül a székely könnyű- lovasok, együtt a végvári nehéz_ lovassággal, mélyen behatoltak a porsereg gyalogos tömegeibe. Dózsa figyelme megoszlott. Ritkította a reá rontó lovasokat, ugyanakkor hátráló katonáit lelkesítette- Hősi önfeláldozása sebezhetetlenné tette a közelharcban, mígnem egy távolról célzott dárdadöfés átverte a combját Oly súlyos volt a seb, hogy a dárda átszakítva izmait nyergeslovába is belehasított amitől a ló megrémült és levetette ájult lovasát. így esett fogságba a keresztesek fővezére. Nélküle dühöngött tovább a csata, de csakhamar felbomlott a rend, a vezér nélkül maradt jobbágysereg soraiban. Gergely szintén a vajda foglya lett Mészáros Lőrinc a Dózsa-fivérek nélkül kísérelte meg a lehetetlent ám az egyenlőtlen küzdelemben arra kényszerült hogy mentse, ami menthető. Egyedül az ő seregrészének sikerült viszonylag rendezetten elhagynia a csatamezőt A többi jobbágy egyenként vagy kis csoportokban védelmezte életét utolsó lehelteiéig. Amikor kimerültek, a lovasok egyszerűen lemészárol ták őket. Ugyanezt tették a keresztesek táborában tartózkodó asszonyokkal és gyermekekkel. Negyvenezer jobbágy teteme rőla győződni — szemrebbenés nélkül „kihozható” a zacskóból 23 deka. Ez pedig, szorzás kérdése az egész, már 2 forint 40 fillérre emeli a zacskó értékét. Legalább is az ügyetlen ügyeskedők szemében. Mert az ügyes ügyeskedő, aki „vágja” a közgazdaságtant, az arra törekszik, hogy tíz, de lehetőleg 5 dekánként mérje ki az ilyen primőr portékát. így 10, sőt 20 értékes zacskót lehet értékesíteni egy kiló eladásával. Meg azután nem is kell nagyon törekedni erre, hiszen egyeseknek amúgy is csak 5—10 dekára telik. £s rajtuk lehet nyerni igazán. Nem azon, aki kilószámra veszi. Az ilyenre az ügyes ügyeskedő, mert ismeri, nem is meri fenni a fogát. Az ügyeskedőhöz képest szerintem az 5 deka szalámit egy négyzetméteres papírba csomagolok csak „ugatják” a szakmát. Én kérem meg merem kockáztatni azt a kijelentést is, hogy az ilyeneknek máshol van a helyük. Talán a Ki mit tud?- ba sem ártana közönségszavazattál bejuttatni őket. Mert az ö hangyaszorgalommal kidolgozott produkciójukban legalább annyi önfegyelem van, mint annak a két jógásénak a ívben. Talán még emlékszenek rá. Vagy talán nem nevezhető önfegyelemnek az, hogy ezek a zsenik, egy-két forinttal megelégszenek, mikor tőlük többre is tellenék. (Mondjuk tízdekánként 3—4 forint jogtalan haszonra.) Ha mégsem jutnának be a Ki mit tud?-ba, akkor valami más helyet kellene nekik keresni. Valami olyat, ahol kamatoztatni tudnák „zacskóismereteiket”. Most már természetesen a vásárlók hasznára. Amilyen ügyesek ugyanis ezek az ügyes ügyeskedők, feltételezhető, hogy a ragasztás technikáját is nagyon hamar elsajátítanák. Igaz ugyan, hogy pótlásukra időbe tellenék a boltokba megfelelő helyetteseket találni. De majd belejönnének ők is. A vásárlóik türelmesek. Talán túlságosan is! (kőváry) t : i borította el a Temesvár alatti csatateret ezen a szombaton, 1514. július 15-én... Néhány nappal később, július húszadika táján vitte véghez Szapolyai János a világtörténelemben is párját ritkító kegyetlen gyilkosságot- Dózsát már a fogság napjaiban a felismerhe- tetlenségig eltorzították a válogatott kínzásokkal. A melléje rendelt hét ferencrendi szerzetes is akkora büntetésnek tartotta szolgálatát, hogy ennél csak az örök kárhozatot képzelték iszonyúbbnak. Egyetlen jajszó sem hagyta él a fővezér ajkát a megpróbáltatás óráiban. Csak becsének, Gergelynek kért kegyelmet Már a tüzes trónuson ült, amikor Gergelyt a szeme láttára fejezték le. Dózsa ettől a pillanattól. némán tűrt minden kínt. Rendkívüli fizikuma csak meghosszabbította szenvedését. A rettenetes szertartások után még órákig életben volt, bár eszméletlenül. Csendesen halt meg a borzalom trópusán. Estefelé a hóhér doronggal törte össze teteme csontjait, pallósával lefelezte testét négy részre vágta. Bitóra kellett felfüggeszteni a testrészeket, Pesten, Budán, Fehérváron és Váradon. Fejét hosszú lándzsára tűzve vitték Szegedre. De ezzel még nem ért véget sem a harc, sem a bosszú. Gerencsér Miklós Következik: Mohács küszöbén — Nem kell fogni a falat? — kérdezem Szél Istvántól, a brigádvezetőtől, amikor felérünk az emeletre. — Minek? — Hogy 1« ne dőljön. — Akár is neki mehetnek. Ha n. ep> szer helyére rakjuk a középblokkot, az ott is marad. Érti a tréfát. Hogy mégis dühös, az nem emiatt van, hanem azért, mert el akarják vinni a himbát. Egy gépkocsi- vezető jött érte. — Addig nem engedem, míg egy másikat nem hoz — kiáltja le neki a magasból. — Akkor megyek a központba — hangzik fenyegetően. —Menjen, ahová akar. — Ellenszegül az utasításnak? — szólok bele a vitába. — Nem érdekes. Én már 19 éve dolgozom a vállalatnál. — És ez jogcím? — Talán. Nem tűröm, hogy álljon a miunka, ezt nagyon jól tudják. Himba (a középblokk emelőszerkezete) nélkül bámulhatnánk az eget. Abból viszont nincs pénz. Ha pedig nem keresünk, akkor az asszony azt hiszi ,hogy semmittevéssel foglalkozunk. Nem kell annyit trógerolni A brigád eddig Nagyszénáson építette az új kultúrházat, amit a Békés megyei Tanácsi Építőipari Vállalat hamarosan átad a községnek. Ez a nemrég befejezett munka a brigád mind a 10 tagjában kellemes emléket ébreszt. — A legszebb létesítmény, amit valaha is építettünk — mondják. Hogy mennyire szívesen dolgoztak ott, azt mi sem bizonyítja jobban egy epizódnál. Építés közben ugyanis födémmódosítás történt. Emiatt a belső állványzatot sürgősen le kellett bontani. Éppen szabadszombat következett volna, amikor Molcsányi László építésvezető megkérdezte: — Vállalják holnap a munkát? — Igen — hangzott a válasz kórusban. Egy nap alatt el is készültek, pedig az építésvezető úgy számított, hogy még hétfőre is marad belőle jócskán. Azt pedig a brigádvezető magyarázza meg, hogy miért igyekeztek ennyire. — Bevall jam? — kezdi és így folytatja: — Azért, hogy több pénzt kapjunk. Ebből persze több jut a vállalatnak is, s annak egy része visszakerül hozzánk nyereségrészesedés, jutalom formájában. És marad a vállalatunknak gépesítésre is. Nem kell annyit trógerolni. a gazdasági eredmény pedig javul. Emelhetők a bérek is. így tornásszuk magunkat előre, hogy kevesebb legyen a nehéz munka és magasabb a kereset. — Nem is tudtam, hogy ilyen kitűnő közgazdász — tréfálkozom, bár egészen komolyan is mondhattam volna. — Hát azt hiszi, hogy csak az irodákban vannak közgazdászok? Mi talán nem gondolkozunk? Olykor bizony az újságírót is megleckéztetik. Elég szépen halad a munka — Itt van ez a középblokkos építkezés. Ehhez daru kellett. A darut pénzért vették. A pénzt pedig mi teremtettük elő. — Na és... — buzdítom Szél Istvánt, hogy folytassa. — A legalábbis nekünk újfajta építkezés gyorsabb gazdaságosabb. Ebből a vállalatnak nagyobb bevétele származhat... , Persze, ha a két darus is jól csinálja, amit kell. Az utolsó mondatot egy kicsit hangosabban és gúlyolódást színlelve mondja. Hadd hallja az éppen közelben tartózkodó egyik darus, Hankó János, akit egészen meglep ez a furcsa hang. Válaszolna is valamit, de Szél István nem hagyja. — ö meg Széplaki Károly úgy emelgeti nekünk a blokkokat, hogy nem győzünk forogni. Néha már csitítand keil őket. Pedig mi dolgozunk teljesítményre. nem ők. — A fene... — buggyan ki Hankó János száján, aki most érti meg, hogy az előbbi gúnyolódás csak tréfa volt A valóság éppen az, hogy igyekeznek ők annak ellenére, hogy csak órabért kapnak. Becsületből. Azt tartaná igazságosnak, ha nekik kettőjüknek is darabbért számolnának el. De ezt előbb mondja ki Szél István, hozzáfűzve még: — Nem járna rosszul senki. A vállalat sem. Szépen halad a munka. Alig három hete kezdte el a brigád és már a második emeletnél tart Pedig Szél István nem akarta vállalni. Így gondolkozott: — Vén fejjel ilyen új dolgot megtanulni... A brigád többi tagja nem húzódott Szél Istvántól tette függővé. — Ahová te mégy, oda megyünk mi is — mondták. A pénzen van a hangsúly Eleinte volt egy kis izomlázuk. Mert ez azért nem egészen olyan, mint a kőm űvesm,unka. A néhány mázsás blokkok egymáshoz illesztéséhez egész testtel neki kell feszülni. De hamar rájöttek, hogy nem ördöngős mesterség a blokkos építkezés sem. A Békés megyei Állami Építőipari Vállalat Vári János brigádja már 12 éve csinálja. Mivel pedig csak egy házzal arrébb dolgozik, el is mentek Váriókhoz tapasztalatszerzésre. — Szívesen fogadtak bennünket. Megmagyarázták, hogy mi a „firka” benne és milyen szerszámok kellenek hozzá. Megígérték, ha szorul a hurok, jönnek. De hát eddig nem kellett, úgy megtanítottak rá miniket — mondja elismerően Szél István, aki jó alkalomnak tartja, hogy ezúton is köszönetét nyilvánítsa a Vári brigádnak. — És mi a „firka” benne, árulja el — kérem Szél Istvánt. — Fontos a jó szemmérték és az, hogy nem szabad félni. Persze érteni kell a fándlihoz meg a malteros kanálhoz is. Mórocz Mihálynak például ép pen ezért tetszett meg ez a munka. És már előre tudja, hogy több lesz a keresete. No, nem azért, mert esetleg valami ajándékot kap. hanem egyszerűen kiszámították, hogy mi jár, ha a brigád egy meghatározott teljesítményt elér. Tudják azt is, hogy mi a napi követelmény. Abból pedig egy jottányit sem engednek. Sót! „Ráhúznak.’* — Itt a pénzen van a hangsúly — vallja be, de hát minek is kellene tagadni... . Ám ahhoz, hogy a céljukat elérjék, jó együttműködésre, egymás segítésére, megbecsülésére van szükség. Mórocz Mihály soha sem hagyná cserben társait A Népújság 10 éves előfizetője Papp János a brigád „veterán” kőművese, bár elég fiatal még. A megkülönböztető jelzőt csak azért kapta, mert 14 éve dolgozik a vállalatnál. Időközben voltak nehéz napjai is, de amióta a Szél brigádban dolgozik, nincs panasza. Hogy miért, arra két rövid mondatban válaszol: — Nézze meg az elszámolást. Persze, hajtunk. Fél borítékkal haza sem merne menni. Nem a felesége, hanem a két lánya miatt A nagyobbik most érettségizik Gyulán, a másik az általános iskola VIII. osztályát fejezi be Dombegyházán. Mind a ketten tovább akarnak tanulni. A nagyobbik főiskolán Szegeden, a kisebbik a gyulai gimnáziumban. Ehhez pénz kell, mert nagy az igény. Ök sem akarnak lemaradni a többiektől. Persze Papp János sem szeretné. Ilyen és hasonló gondjai vannak a brigád többi tagjának is. A megoldásnak nincs más módja, csak a tisztességes munka, amit valamennyien tudnák. S a törekvés eredménye, hogy a brigád az idén érdemelte ki hetedszer a szocialista címet és másodszor kapta meg az ezüstjelvényt. Szél István az Építőipar Kiváló Dolgozója és kétszeres Kiváló Dolgozó. De azért nem szeretné, hogy valami kedélybeteg embernek tartsam, aki a munkán kívül semmi mást nem csinál ezért búcsúzáskor leszól a magasból: — Az a pechem. hogy a Népújságot 10 éve előfizetem. A felesénem is olvassa, nehogy megírja, hogy iszom, mert ő azt úgy is tudia. Derülnek a többiek, ö meg folytatja: — Tudia, a $ört nem szeretem látni. — De Viszontlátni sem Ezért 4—5 pohárnál többet nem iszom. Persze csak szombaton és vasárnap, otthon, Orosházán. A munkahelyemen egy kortyot sem. Az kellene csak! Menten vége lenne a becsületnek. Pásztor Béla
