Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-21 / 118. szám

Furcsa temetés Tóth Lajos novellája Az éjszaka Sk a Bibliás Pistát! — terjedt széltében-hosszában a fa­luban. S Pista, akit eddig val­lásos bolondériáá miatt alig vettek emberszámiba, egy­szerre a szívükbe férkő­zött, pedig még a valódi nevét is kevesen tudták, hiszen pendelyes karától kezdve csak úgy különbözr- tették meg a többi falusi gyerektől, hogy „a meg­esett Mari. fia”. Másnap reggel újabb hír járta be a falut: — A két Gulácsit elvit­ték a rendőrök! — Bizonyosan ők voltak! — mondogatták egyre töb­ben, s dél körül már mi sem volt természetesebb, minthogy Pista gyilkosai csakis a Gulácsiak lehet­tek. — Akasztófára az ilye­neket! — hangoztatták a vérmesebbek. — Már akkor kellett vol­na .amikor megverték sze­gény anyjukat, mert nem akarta eladni feje fölül a házat! — harsogta Csizma­dia Kata néni, az egyik legbuzgóbb hívő éppen a katolikus templom előtt úgy, hogy a szemközti pi­acteret is betöltötte a hangja. Hallgatósága azon­ban csak az öreg Veres, a harangozó volt, akivel együtt tették a törvényt. A harangozónak azért is a bögyében volt a két Gu- lácsd, mert tavaly ellopták a tyúkjait. Nemrég szaba­dultak a dutyiból- Fél évet húztak le. Nem dolgoznak sehol, mégis minden este a kocsmában lehet őket lát­ná. — Most megkapják a kötelet! — bizakodott az öreg Veres, és indult a to­ronyba. Otthagyta Kata nénit, akinek még kedve lett volna meghányni-vet- ni az esetet, de a harango­zónak parancsolt az idő. Mindjárt dél. Faragó András, a Sza­badság Termelőszövetke­zet párttitkára is nyugtala­nul várakozott irodájában, miközben a falu már vég­képp elintézettnek vélte a két Gulácsi sorsát. Eszük­be se jutott még az, ami miatt főtt a párttitkár feje. Pista temetéséről kell gon­doskodni, hiszen a szövet­kezet éjjeliőre volt a sze­rencsétlen. Koncseget, a könyvelőt várja. Ügy be­szélték meg, hogy itt kint találkoznak, s a szövetkezet sáfára beszámol, mit vég­zett Pista temetése ügyében. Addig már nem akart sem­mi hasznosba belefogni, pedig lenne dolga, hiszen nyakán van a hóvégi tag­gyűlés előkészítése, a ha­tárba is ki kellene mennie, mert úgy hallotta, morog­nak a tagok az elmaradt előleg miatt, pedig meg­lesz, csak néhány napot késik. Az elnök is éppen most van oda, tanfolya­mon. Egyik cigaretta a másik után; Nem esik jól, de szívja- Sápadt Feje is fáj. Tegnap is későn ment haza, azelőtt meg egész éj­szaka nem aludt egy sze- merkényit sem. Tegnapelőtt lefeküdni készült, amikor bezörget­tek hozzájuk. — András bátyám! — hallotta kintről az izgatott hangot. — Ki az? —- kérdezte bosszankodva, amikor má­sodszor is erősen kopogtat­tak. Sokszor olyasmiért zaklatják éjnek idején, amit nappal is el lehetne intézni. Kinyitotta az ab­lakot. Sinkó Miska, az ügyele­tes jószággondozó állt a járdán. — Jöjjön gyorsan! Nagy báj van! — sürgette Miska. — Ne nyavajogj. inkább mondd, mi van! Miska gyorsan elliheg­te, hogy a raktárajtó előtt vérbe fagyva fekszik a Bibliás Pista. — Hű az istenit! — csap­ta be az ablakot András, s már vette is a kabátját. Mindketten fel a motorra! Néhány perc múlva már ott voltak a raktár előtt. András a gépet nekitá­masztotta a falnak, úgy hogy a lámpa megvilágí­totta Pistát Két karja szél­iében kitárva- Olyan volt, mint a kereszti-e feszített Krisztus. Feje jobbra le- kókadva, hosszú szakállát átitatta a vér. Pár lépésre tőle a kinyílt biblia, mel­lette a gyéren égő zseb­lámpa. Még nem hűlt ki Pista teste, s mintha a pul­zusa is lüktetett volna. — Orvos kell! — lépett el András a tetemtől. Gyorsan be az irodába! Ekkor kezdődött el a herce-hurca, ami kifárasz­totta. Az orvos nem bírt segí­teni Pistán. — Jelenteni kell a rend­őrségnek — mondta, mi­előtt elment. Hajnalban, amikor mór fényképezni lehetett, a rendőrség elvégezte a hely_ színi szemlét, majd meg­kezdték a nyomozást. Ki­hallgatások, jegyzőköny­vek. Ráadásul pedig a te­metés gondja! Most. a várakozás mind hosszabbra nyúló negyed­óráiban a könyvelőre ber­zenkedett. Hol lehet? Végre három óra körül megérkezett Koncseg. — Rendben van minden? — A fenét! A könyvelő elmondta, hol járt, mit in­tézett. Már visszaszállítot­ták a megyeszékhelyről Pista felboncolt tetemét is- most ravatalozzák a halot­tasházban. — Akkor mi hiányzik még? — Nem akarja eltemetni a -pap. Azt mondja, nem tartozik az anyaszentegy- ház kebelébe. — Valakinek el kell te­metni. Nem dughatjuk csak úgy a földbe. Na, majd bemegyek én a plé­bánoshoz! Hiába ment Beleznai plébános nem volt hajlandó a gyászbe­széd megtartására. — De hát olyanokat is elparentált már, akik egyáltalán nem jártak templomba — igyekezett meggyőzni András a plóbá. nőst — Az más. uram! — mondta a pap, akire egyre dühösebb lett András. Mi­lyen kár, hogy meghalt a Bolla plébános úr, az min­denkit eltemetett ha hív­ták. Az még akkor se ágált, amikor megszüntet­ték a katolikus iskolát — Pista is katolikus volt — nétett szúrósan Belezi- naira. — Volt, uram! Hi teha­gyott lett. Nem is tagadta. Sőt! Nagyon is hangoztatta. — A bibliát magyarázta 5 is. Legfeljebb nem úgy, mint ön. — önök se egyformán magyarázzák a maguk bib­liáját, uram — jegyezte meg célzatosan, de kenet­teljesen a plébános. András dolgavégezetle- nül távozott. Nemcsak Be- leznaira haragudott, ha­nem saját magára is. Oda kellett volna , vágni a plé­bánosnak, hogy azért nem hajlandó eltemetni Pistát, mert az a szerencsétlen azt hangoztatta, hogy nincs szükség a papokra, mert magunkban hordjuk az Is­tent, ezért mindenki önma­ga papja. Nem a biblia miatt van ez! Visszafelé jövet megállt a temető, előtt. A ravatalozók éppen akkor fejezték be a munkát. Kon­cseg is ott ténfergett. El­lenőrizte, valóban azokat a kellékekét hozták-e a te­metkezési vállalattól, ame­lyeket kiválasztott. — Na? — nézett kíváncsian Andrásra a könyvelő. — Mikor lesz a temetés? — Holnap délután kettő­kor­— Akkor az éjszaka me­gint nem alszok. Koncseg meglepődve né­zett rá. — "Nincs más. Pap még úgyse voltam. Na, gye­rünk! Beviszlek. András hazáig vitte a könyvelőt, de nem ment be hozzájuk. Azt azonban még meghallgatta, hogy. míg bent járt Beleznainál, a járási rendőrkapitányság­ról telefonált az a hadnagy, aki a nyomozást vezette. A két Gulácsi mindent be­vallott. A raktárt akarták megdézsmálni. Épphogy lefeszítették a lakatot, amikor odaért Pista. Rájuk kiáltott, s a kisebbik Gu­lácsit, aki közelebb állt hozzá, el akarta tuszkolni az ajtótól. Ekkor a na­gyobbik Gulácsi hirtelen fejbecsapta a feszítővas­sal. Az első ütés lecsúszott, s Pista jajgatni kezdett- A második már halálos volt. A növendékmarhák istálló­ja előtt kint ácsorgó Sinkó Miska meghallotta a kia­bálást. jajgatást, de mire odaért, márcsak a vérző, hörgő Pistát találta ott. Boncolás közben vették észre a kórházban, hogy Pista összeszorított jobb öklében a kisebbik Gulácsi kabátjának egyik gombja van. A helyszíni szemlén egy bicskát is találtak a rendőrök. Ezt is Sinkó Mis­ka ismerte fel. A nagyob­bik Gulácsi a tizedik fél- deci után ezt szokta bele­vágni a kocsmaasztalba, hogy húzza ki valaki, ha meri. — Már el is vitték őket a börtönbe — fejezte be Koncseg. Otthon András behúzó­dott a konyha melletti ki­sebb szobába, s hozzákez­dett a búcsúztató megírá­sához. Vacsorázni se ment, hiába hívta az asszony. Még a gyerekekre is rá- mordult, hogy ne bőgassék a televíziót a másik szobá­ban. Nehezen m;flette!c meg az el­ső mondatok. Ez is ide­gesítette. Több mint tíz éve párttitkárja a szövet­kezetnek. Hozzászokott a terjedelmesebb írásbeli munkákhoz, s most mégse szaporodtak a sorok­— Túl szépen akarom! — morogta, mikor felállt, hogy néhány falatot be­kapjon, mert üres gyomrát égette a lenyelt nikotinos nyál. Evés közben is a búcsúz­tató foglalkoztatta Együtt kezdték az ele­mi iskolát Pistával, akit az anyja már tízéves ko­rában kanásznak szegőd- 1 etett. Első és egyetlen gaz­dája a Hívő Horváth volt. Az kapatta rá a bibliázás- ra. Ottragadt a módos gaz­dánál. Ennivalója, rúnája volt, más meg nem kellett neki a biblián kívül. Ami­kor Hívő Horváth beadta földjét a szövetkezetbe, Pista is ment a földdel. Éjjeliőrnek osztották be az első naptól kezdve. Akkor még nem András volt a párttitkár, de mint vezető­ségi Sag javasolta. Rogy ebbe a munkakörbe tegyék. Kevés emberrel találkozik, így nem piszkálják majd annyian. Húsz éve már en­nek . - ­Visszament a szobába. A szekrényből kivett egy üveg bort Egymás után két pohárral húzott le. A feltólult emlékek las- san-lassan szaporítani kezdték a sorokat. Mégis, jóval elmúlt éjfél, mire a négy sűrűn teleírt papírla­pot eltette táskájába. Délután szinte az egész falu ott nyüzsgött a teme­tésen. Ez volt az első eset, hogy nem komm jrüstát pap nélkül temetnek. Ed­dig még a kommunisták közt is volt olyan, akitől a család egyházi szertartás szerint búcsúzott el. De ilyen még nem volt! Kon­cseg még azt is elintézte az önkéntes tűzol tokkal, hogy zenekaruk vonuljon ki a temetésre. A munkásgyászínduló hane ai után András oda­lépett a koporsó végéhez helyezett kis asztalkához, s kissé remegő hangon hoz­zákezdett a beszédhez. A kíváncsi falusiak egyre jobban meghatódtak. Nem hitték volna, hogy András szebben tud beszélni, mint a pap. Még a szövetkezeti tagok is meglepődtek. A máskor érceshangú párttit­kár lágy szavai megfogták őket. Az öregasszonyok vé­gi gkönnyezték a beszédet Amikor András befejez­te, mindenfelől halk szepe- gések hallatszottak a nagy csendben- Koncseg intett a mellette álló négy legény­nek, akik vállukra emelték a koporsót A tömeg elin­dult a sírgödör felé. Elöl a zenekar haladt A koporsó mögött András a feleségé­vel, Koncseg és Sinkó Mis­ka. Utánuk jónéhány öreg­asszony, akik ügyet se vet­ve a gyászzenére, rákezd- tek az egyik halottas ének­re. Csizmadia Kata néni volt az előéneklői Csak egy ember nem tartott a tömeggel. Ahogy elindult a menet, az öreg Veres biciklire ült, s mire kiértek a sírhoz, már a harangkötelet fogta. Míg a sírásók a koporsó leengedéséhez ' készülődtek, az emberek halkan beszél­gettek. — Jobb is, hogy nem pappal temettük — jegyez­te meg szepegve Kata né­ni. — A mi Andrásunk is tud úgy beszélni, ha nem szebben! Ez pedig nagy szó volt a hívő öregasszonyok köré­ben, hiszen az utóbbi har­minc esztendőben nem volt olyan temetés a faluban^ amin Kata néni ott ne lett volna. Közben a zenekar is rá- kezdte. A sírásók már alá­helyezték a kötelet a ko­porsónak. András lépett a sírhoz- Nagy csend lett ismét. A férfinép leemelte kalapját. — Életutad végéhez értéi barátunk — kezdte And­rás. — Fogadjon be téged ez a drága anyaföld, téged, aki nem tartoztál az anya- szentegyház kebelébe, de beletartoztál egy nagy csa­ládba, a mi szövetkeze­tünkbe. Nyugodjál béké­ben... Többet nem bírt monda­ni. Kegyetlenül marta tor­kát a keserűség. A drácnlr ’^emelték a él MrdbUKkoporsót s lassan engedni kezdték a gödörbe- .Ebben a pilla­natban megszólalt a kato­likus templom harangja. A koporsóra zuhogni kezdtek a rögdarabok. A közelállók mindannyian rászórtak egy mavékkal. A tömeg csak akkor kezdett oszladozni, amikor a sírásók a fejfát is elhelyezték­A temető már kiürült, de az öreg Veres még akkor is húzta a kötelet, hogy a harangszó minél hosszabb ideig vigye a hírt erről a furcsa temetésről­Ifjúság A világnak mely csodáját állítom? Leginkább téged, ki jársz-keisz ott, ahol nékem utam nincsen. Ifjúságom harmat halálos verítéke, minden vörös vérsejtben titkos eljárással rögzített képmásokat őrzök, elhordott ruháim kényszerzubbonyában szelídítem magam a közömbösséghez. A dob A dobot a szólóról leamputálták két kör vastagság térfogat levegős üresség a dob így elhagyatva fölmérte önmagát, meg a kívülről támadó durva ütéseket mindig kiújuló, gyógyíthatatalan hegek a hangjai. Ismerős ház Egy hajszál — regényből töredék mint ablak billentyűin beütök egy ház írógépén. Tükrök spontaneitása székek helytelenítő bizalmaskodása közt eljutok egy véglegesen gyógyíthatatlan helyig a főszereplőig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom