Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-18 / 115. szám
Á szabványosítás megváltozott szerepe A eaitó 63 a szakiI’ocia-1 “ Ö£Mlom immár évek óta sokat foglalkozik az új gazdaságirányítási rendszer különféle kérdéseivel és problémáival. Az ipari szervezet új formáinak kialakulásáról, a termelőerők koncentrációjáról, a gyártás szakosításáról, a hazai és nemzetközi kooperációról, az új mechanizmus eddigi tapasztalatairól és más fontos kérdésekről már eddig is sok tanulmány, eszme- futtatás és javaslat látott napvilágot Az említett irányzatok törekvések nemcsak hazánkban jelentkeznek, hanem nemzetközileg is. Külünösan nagy figyelmet érdemelnek ezek az irányzatok a számunkra elsőrendű fontosságú érdekszférában, a a KGST-országok gazdasági életében. A választékok és profilok rendezése, a termékek minőségének meghatározása, a műszaki és kooperációs feltételek előírása nélkül azonban, aligha volna megvalósítható a hibátlan együttműködés. Ezért a legutóbbi években lényegesen fontosabb szerepet kapott egy eddig meglehetősen másodrendűnek vélt gazdasági kategória, a szabványosítás. A szabványosítás fontossága és szerepe természetesen nem újkeletű. Hogy csak egyetlen példát említsünk: vajon hogyan bonyolódhatnék le a nemzetközi vasúti közlekedés nemzetközi vasúti szabványok nélkül? Nyilván sehogyan. Más kérdés viszont, hogy a hazai és nemzetközi együttműködés zökkenő- mentes biztosításához elengedhetetlen a szabványosítás színvonalának növelése, ütemének gyorsítása. A gazdasági folyamatok szabályozására ugyanis előtérbe kerültek a közvetett eszközök és a korábbi tervutasítások helyett árukapcsolatokra épül a vállalatok együttműkö. dése. Az említett .aggj rűen vonják maguk után azt, hogy a termékek ára egyre inkább betölti a termelési folyamatban meghatározott közgazdaság szerepét. Másrészt, a központi irányítás csökkenésével nemcsak a műszaki fejlesztés vált önállóbbá, hanem a vállalatolt sok egyéb tevékenysége is. Ezek közé tartozik a szabványosítás is, amely — a közgazdászok egybehangzó véleményé szerint — eddigi formáinak felülvizsgálását és alkalmazási .te-' matiká jának módosítását igényli. Az új gazdaságirányítási rendszer gyakorlatában, a mindinkább bővülő nemzetközi gazdasági kapcsolatok szférájában azj országos szabványosítás nem csupán a népgazdaság egészére ható legfontosabb feladatokra korlátozódik, hanem mindinkább igazodnia kell a nemzetközi követelményekhez ia Jelentősen befolyásolja e gazdasági kategória álltáim ázását az import- és exporttevékenység fokozódása is, sőt, gyakorta annak irányát is meghatározza. Ezzel összefüggésben igen nagy jelentőséget kell tulajdonítani a műszaki feltételek kidolgozásának mert a vállalati szabványosítás sokszor olyan termékekre is kiterjed, amelyek bár kis mennyiségben, de egyes iparágak vagy külföldi partnerek sajátos igényeinek kielégítésére készülnek- Mindez persze jelentős erők koncentrálását igényli a vállalati tevékenység e területére. Természetesen kenSÍ re is vonatkozik az a sarkalatos népgazdasági célkitűzés, hogy a tanulmányokat elsősorban azokra a feladatokra kell összpontosítani, amelyeknek végrehajtásával a legrövidebb időn belül a legnagyobb eredmény várható. Ilyen feladat például a gyártmányok minőségének javítása A vállalatok munkáját mindin_ kább aszerint értékelik, hogy termékeik mennyire felelnek meg a felhasználók igényeinek, milyen azok értékesítési lehetősége. Nem lehet tehát kétség afelől, hogy a termelés minőségének javításában a szabványok kötelező jellege mindinkább nagy szerepet kap. A termékek alapvető többségének minősége a szabványok előírásainak korszerűségétől függ. A termékek minőségével, megbízhatóságával és használhatóságával kapcsolatos követelmények, a termelőeszközök gyors fejlődése, a taa hercegprímási ünnepi istentiszteletet—sietett Budára azokkal a tervekkel, amelyeket a pápa udvarában kovácsoltak Magyarország számára a török veszedelem ellen. Bármennyire lefoglalták Bakó. ezot a fontos ügyek, időt szakított a végvári katona számára. A látszatra kegyes előzékenység mögött okos elgondolás húzódott meg. Hátha alkalmas ez a Dózsa György nagyszabású terveihez? De. ha nem alkalmas is, az iránta való szívélyesség mindenképpen jó benyomást tesz a katonákra, akik nélkül lehetetlen megvívni a küszöbönálló nagy keresztesháborút. Mert ez volt a Rómában kovácsolt terv lényege: Magyar, országon fegyverbe szólítják a hadra fogható lakosságot, csatlakoznak hozzájuk Európa önkéntes keresztesei és a török ellen vonulnak, visszafoglalják Konstantinápolyi, amelynek Bakócz Tamás esztergomi érsek lesz a pátriárkája. Így nemcsak a törököt űzik ki a keresztény Európa déli országaiból, de helyreállítják az egyházszakadás óta más utakon járó konstantinápolyi keleti patriarchátusban is Róma fennhatóságát. A bíboros érsek tehát fogadta a székely vitézt. Elbeszélgetvén Dózsával, csodálkozása nőttön nőtt. Tájékozott, éles eszű, katonai képzettség dolgában kitűnő férfiút ismert meg a végvári lovaskapitányban. Első találkozásukkor még nem hozta szóba a felállítandó keresztes hadak paranesnoklásának ügyét, noha ; nem kizárt, hogy már ekkor úgy ; gondolt Dózsára a bíboros, mint j leendő fővezérre. A hatalmi erő- : viszonyok szerint egyenesen ki- ; vánatosnak ítélte a hercegprí- ■ más, hogy főrangú személy he- • lyett alacsonyabb sorból szárma- : zó tehetséges vezér álljon a ke- ■ resztesek élére, mivel II. • Ulászló uralkodása alatt amúgyis • nagy volt már az ország nyakára ! hágó oligarchák túlsúlya, szem-; ben a királyi hatalommal. Bakócz * persze nem az ország érdekeit j féltette, a mind önállóbb és ön- : zőbb főuraktól, hanem a maga : hatalmát. Szövetségest keresett ; nagyratörő céljaihoz. Mihelyt tisztába jött Dózsa pa- : naszával, személyesen ment a ; királyhoz és követelte a vitéz ! megbékítését. Ulászló is gyorsan j cselekedett. Nem bízta immár : Telegdyre a jutalmazás ügyét, • hanem maga tisztelte meg kitün- ; tetősével a székely vitézt. Unne- j pélyes külsőségek között adta át : neki a jutalmat, s az először ■ megszabott ajándék fölött arany- ! lánccal ékesítette fel Dózsát, sár- : kantyút, kardot, díszes bíborru- • hát nyújtott át neki. Ezzel az ak_ 5 tussal a lovagok sorába emelte a ! vitézét, s hogy nagyobb nyomaté- : kot adjon kegyének, egy falut is ■ adományozott a székely nemesnek ; ezenkívül kiegészítette a Dózsa- 5 család címerét a kardot tartó le- ! vágott török kézzel. Gerencsér Miklós f Következik: Mise szent György napján. j lálmányok és a tudományos felfedezések, de máig a jelentősebb újítások is — mind-mind olyan tényezők, amelyek alapvetően kihatnak a szabvány-előírások meghatározására. Az előbbiekben vázolt jelenségek és igények szükségszerűen követelik meg az érvényes szabványok sűrűbb időközönként történő átdolgozását, módosítását Néhány évtizeddel ezelőtt egy-egy szabvány még 20 —25 évet is „kibírt” korrekció nélkül, napjainkban ez az időtartam már mintegy tíz évre csökkent és rohamosan tovább zsugorodik. Másrészt: a szocialista államok gazdasági együttműködése. a tőkés piaccal min- inkább bővülő kapcsolatunk, a nemzetközi munkamegosztásban és kereskedelemben való aktív részvételünk is sürgetően igényli szabványainknak a nem. zetközi színvonalra való emelését Az eddig elmondottakban olyan igényeket meglátásokat taglaltunk, amelyekkel a közgazdászok többsége szinte minden- ellenvetés nélkül egyetért Nem ilyen egyértelmű azonban az álláspont abban a kérdésben, hogy milyen mértékű legyen a szabványok színvonalánók növelése- Egyesek szerint ebben okvetlenül a világszínvonalat kell követni s a szabványok haladó, progresszív jellegét kell a fejlesztés homlokterébe helyezni. Mások viszont amiatt aggályos- kodnak, hogy e cél elérése sok esetben erőn felüli beruházást feltételez s ez eleve kizárja a világszínvonalon való gyártás feltételeinek biztosítását E helyütt szót érdemel, hogy a nemzetközi szabványosításban már fellelhetők olyan tendenciák is, amelyek a gyors változással szemben éppen az ellentétes pólus felé. vagyis a szabványok „tartósítására” törekszenek. Erre mutat az» a közelmúltban napvilágot látott újsághír, amely szerint világszinten szabványosítják a cipőméreteket Bármi legyen is a követendő út az bizonyosnak tűnik, hogy a szabványok színvonalának növelésével szemben tanúsított — ma még gyakorta fellelhető — túlzott ellenállás lassítaná a világszínvonal elérését és az újabb nemzetközi piacokra történő behatolást Olyan szabványok kidolgozására kell tehát törekedni, amelyek komplex módon figyelembe veszik a világ- színvonalbeli követelményeket, a hazai gyártási technológia lehetőségeit és a nemzetközi gyártásszakosítás előnyeit. Érzékletes példa erre a Szovjetunióban gyártott és hazánkban is népszerűvé vált Zsiguli gépkocsi, amelyhez a magyar ipar gyárt különféle szerelvényeket Az elmondottakban — a teljesség igénye nélkül — kívántunk rámutatni a szabványosítás megváltozott szerepének megszívlelendő fontosságára. Kazár Mátyás AKner Nyomda felvess férfi segédmunkásokat és takarítónőket. Jelentkezni: Békéscsaba, Lenin u. 9. Munkaügyi Osztályon. x Bemutató a Jókai Színházban: Lilla és a kísértetek Csokonai Vitéz Mihály művé. bői Görgey Gábor és Stark Tibor írták a Jókai Színház pénteki bemutatójának szövegét és zenéjét. Első képünkön balról-jobbra Kalmár Zsuzsa (Rozi, Lilla szobalánya), Flórián Antal (a költő), Dobos Ildikó (Lilla), a másodikon Gálfy László (Porházi iskolamester), Szerencsi Hugó (Tá- madi. méltóságos) és Széplaky Endre (Kardos Bálint nyugvó hadnagy). Az előadást Sándor János Jászai-díjas rendezi, vezényel Holpert János. (Fotó: Demény Gyula) Tiszamenti Vegyiművek Vállalat Szolnok, Tószegi út felvételre keres termelő üzemeihez férfi segédmunkásokat, valamint * karbantartó üzeméhez elektrikus és villanyszerelő szakmunkásokat Jó kereseti lehetőség! Csökkentett munkaidő! Szükség esetén munkásszállást biztosítunk! 233519 ■■■■■■■■■■■a •■■■•■! aaaaaaaaaaaa un«* aaaaaaaaaaaa <■■*■« t