Békés Megyei Népújság, 1972. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-17 / 114. szám

Nyolc gyerek és mennyi még,,,? Általános Iskola! igazgató Je­lentése, melyet a községi tanács ülésére készített. Egyebek mellett arról szól. hogy az iskola mintegy százöt­ven tanulójából harminc hátrá­nyos helyzetű. Ketten rossz la­kásviszonyok, szűkös anyagi helyzet miatt, ketten egészség- ügyi okokból, ugyancsak ketten ideggyengeségből .nyolcán pedig túlkorosságból, gyenge képessé­gekből és egyéb tényezőkből kö­vetkezően számítanak hátrányos helyzetűnek. A fenti, inkább objektívnek számító akadályok tehát tizen­négy gyerek {felkészítését nehe­zítik. Ezeket az akadályokat le­győzni nagyon nehezen vagy se­hogyan sem lehet, jórészt meg­haladják a környezet, vagy az orvostudomány erejét. Tizenhat másik gyereknél azonban jobbára szubjektív, te­hát elsősorban rajtunk múló okokat sorol a jelentés. Négyen kedvezőtlen családi viszonyok, négyen az otthon és az ottho­non kívül érvényesülő erkölcsi ártalmak, nyolcán pedig a kellő segítség, . ellenőrzés, felügyelet hiánya miatt vannak hátrányos helyzetben. Legfájóbb mind­ezekből a felsorolásban utolsó­ként szereplő nyolc gyerek sor­sa. Mert döntően emberi figyel­metlenségből alakult így. Az illető községben minden huszadik gyerek hét, vagy tíz, A megyei tanács & a megyei rendőr-főkapitányság illetékes osztályai a gyomai Viharsarok Halászati Tsz-szel közösen ta­nácskozást rendezett a Körösök vízrendszerében működő hal­őrök, társadalmi ellenőrök részé­re. Értékelték az elmúlt évi munkákat s megtárgyalták a to­vábbi tennivalókat. vagy tizennégy éves általános iskolás azért indul hátránnyal egy, öt vagy nyolc év múlva a továbbtanulásnak, vagy a ter­melőmunkának, mert valaki, vagy valakik nem fordítottak kellő gondot rá. Talán a pedagó­gusok sem — bár ők a leggyak­rabban a többi gyereknél alapo­sabban foglalkoznak a hátrányos helyzetűekkel — talán az utca felnőtt járókelői sem, elsősorban pedig —, ez derül ki a jelentés­ből — a szülők nem! Akik pe­dig mégiscsak a legnagyobb fe­lelősséggel tartoznak gyermekük jelenéért, jövőjéért­A nyolc gyerek közül a !eg- fiatalabbakon még az általános iskolában sokat lehetne segíteni. Nemcsak a tantermekben, ha­nem az utcán, a játszótéren, ott­hon, a konyhában, az udvaron, a rádió vagy a televízió mellett. A most nyolcadikosok továbbta­nulásuk, termelőmunkájuk köz­ben igényelnek majd fokozot­tabb törődést. Nyolc gyerek sorsáról, jövő­jéről van szó. Egyetlen kisközségben csupán! És hány kisközség, meg nagy­község, meg város van a megyé­ben, az országban, ahol nyolc, meg nyolcvan, meg nyolcszáz gyerek igényli, hogy többet tö­rődjön vele a szülő, az Iskola, a felnőtt társadalom?! (d—ö) 1971-ben az ellenőrzések so­rán 970 szabálysértést lepleztek le s kezdeményezték felelősség- revonásukat az engedély nélküli halászoknak, horgászoknak. A tanácskozás résztvevői el­határozták: az idén sokkal gyak­rabban rendeznek brigádellenőr- aést. Ülést tartott az SZVT vezetősége A napokban tartotta meg a Szervezési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság megyei szervezete rendkívüli vezetőségi ülését Bé­késcsabán. A tanácskozáson részt vett Frank Tibor, az SZVT köz­ponti titkára is. Elsőként a vezetőség megtár­gyalta a XI. félévi munkatervet, valamint azokat a feladatokat, amelyek a program megvalósí­tását teszik lehetővé Ebben el­ső helyen szerepel a munkahelyi középvezetők képzésének megol­dása. Ezt a feladatot a szervezet a jogi tagvállalatok igényeinek egyeztetésével kívánja megolda­ni. A tanfolyam egyes turnusain azonban lehetővé teszik más vállalatok középvezetőinek rész­vételét is. Az ülésen a vezetőség javasla­tot tett a munkahelyi vezetőkép­ző bizottság megyei csoportjá­nak létrehozására. Ezenkívül a második félévben tervezik az igazgatók klubjának és a szövet_ kezetpolitikai szakcsoport meg­alakítását Második napirendi pontként a vezetőség meghatá­rozta azokat a feladatokat, ame­lyek a szeptember 15-én és 16- án Békéscsabán rendezendő or­szágos vezetőségi ülés megfelelő előkészítését szolgálják. A sike­res rendezésre előkészítő bizott­ságot hoztak létre. Felnőttek és gyerekek Döntő érv A járda és az úttest kö- \ zött ideális játszóhely: fü­í vés, bokrokkal szegélyezett * és a fák sem hiányoznak. 5 Amióta jó idő van, gyer­• mekzsivajtól hangos itt « minden. Főleg a fára má­■ szás örvend nagy népsze­\ rűségnek. m — Budapest, Moszkva, ■ Bécs! — zengi éppen a fa S tetejéről az egyik srác —, merthogy repiilőutazásost játszanak, s indul a járat. Az utasok szép sorjában „beszállnak a gépbe’'. \ vagyis felmásznak a fara. Csak a legkisebb nem moz­dul, pislog felfelé. — Én csak Pestig men­nék! — jelenti ki. — ? — Mert még azt a másik két várost nem tanultuk! Szigorítják az ellenőrzést 1/ I« •% Hl n a Korosokon 1470 és 1474 között Édesapjuk, Dózsa Tamás gyalogsági kapi tány nem élt magas kort. Gyer­mekei még serdül etlenek voltak, amikor a család Dalnokról át­költözött a Székelyföld másik végébe, a Küküllő menti Mák- faivára- György gyermek- és if­júkorának időszaka zavaros po­litikai és társadalmi események­től volt terhes. A főurak vetél­kedései, zabolátlan túlkapásai szinte elviselhetetlenné tették a kiszolgáltatott néptömegek éle­tét. Éppen Marosszékben, Dózsa lakóhelyén volt legnagyobb a forrongás. Az akkori erdélyi vaj­da. Bátori István meg akarta semmisíteni a székelyek ősi ki­váltságait olymódon, hogy a „veszélyes” székelyeket kiirtja, a többit pedig jobbágysorba taszítja- Bizonyos tehát, az ifjú Dózsa székely nemes létére min­dent elkövetett jogai védelmére, s e küzdelmekben szigorú, bátor katonává edződött. Nos, ez a bátor katona meg­elégelte a szendrői törökök ki­hívó szemtelenségét, és magát jelölte bajvívónak, amikor újra elhangzott a felszólítás: Ki vív meg Ali vezérrel? Helyszínül a két vár közötti síkságot jelöl­ték ki, az időpontot pedig feb­ruár huszonnyolcadikéban, 1514 húshagyó keddjében határozták meg. Szép idő vojt az összecsa­pás napján. Dózsa nem fogadko- zott, nem bizonygatta elszántsá­gát Komoly volt és csendes. Lo­vát, fegyverét ruházatát gondo_ san előkészítette, majd nyugod­tan indult a helyszínre. Nyomá­ban katonái, bajtársai, akik ve­gyes érzelmekkel mentek küzde­lembe. Mire a megállapodás sze­rinti helyre értek, a törökök már ott várakoztak és magabiz; tos derűlátással ordítottak át a magyarokhoz, aztán azonnal elő is ugratott a valóban félelme­tes Ali szpá hi vezér. Rövid ideig tartott a küzde­lem. A mindeddig nyugodt, szin. te lomha Dózsa György egyik pillanatról a másikra nekiszila- jult és néhány attak után tőből levágta Epeirosi Ali páncéllal védett jobb karját. Olyan hatal­mas volt az ütés, hogy a levá­gott karral együtt a .ketté szelt páncél is földre hullt A követ­kező vágással halálra sújtotta ellenfelét a székely vitéz. Győzelme megfélemlítette a törököket a magyarok pedig diadalújjongással fogadták a si­kert. Dózsa ugyanúgy tért visz- sza Nándorfehérvárra, mint ahogy a viadalra indult: nyu­godtan, csendesen, a vitézi gőg minden jele nélkül. Gerencsér Miklós Következik: A vitéz Budára jön Helyesírás óhl Ablakokban, falra, fára tűzve, üzletajtók előtt és kirakatokban egyre-másra hirdetések állítják meg a járókelőket. A téma rendkí­vül változatos. Itt tojás kapható, amott mély gyer­mekkocsi, virág, szalonna, máshol tanulót, segédmun­kást keresnek. Ezeket ter­mészetesen nemcsak a fel­nőttek olvassák — viszont ők írják- Be hogyan. A mély gyermekkocsit j-vel. a szalonnát egy n-nel, az éjjeliszekrényt egy j-vel. a bútorozott szobát egy t-vel, és így tovább. 3 i ■ S : ■ ! S mindezt olvassák a ke- ! lyesírási szabályokkal most birkózó iskolások is! Nem \ csodálnám, egy sikertelen | helyesírási dolgozat után a kisdiák végső mentségül elszipogná: „a szomszéd ■ néniék ablakában is j-vel ; írták ki!” Szegény pedagó­gus! A felnőtteknek nem adhat egyest!-U- j 'ttMMMC«<BaBII«IIBiaaatí8aaiS**S9S3f&9C£2ft98S Szobrok, vers, zene Búza Barna Kossuth-tííjas szobrász volt a Közművelődési Hétfők Művészeink sorozatának május 15-i vendége a Megyei Művelődési Központban Békés­csabán. A találkozó házigazdája, Koszta Rozália festőművész nyi­totta meg a kamaratárlatot, mu­tatta be az alkotót az érdeklő­dőknek s ő vezette a később ki­alakult beszélgetést Az estet he­gedűszóval és Mucsi József köl töményeivel tették még emléke, zetesebbé a sorozat szervezői.. A csaknem harminc szoborból plakettből összeállított tárlato május 26-ig tekinthetik meg t képzőművészet barátai ;$*! t .....J *2* B úza Barna Esőben című alko­tása. Mucsi József verset olvas, jobbról Búza Barna, mellette Koszta Rozália. (Fotó: Bódis Miklós) F elk érjük kedves vásárlóinkat, hogy az 1973. évre szóló haszongépjármű-rendeléseiket formanyomtatványunk kitöltésével mielőbb küldjék meg. Ismételten felhívjuk figyelmüket hogy 1973-ra csak a feladott rendelések alapján tudunk kötelezettséget ÜJAÜTÖKERESKEDELMI üzletág Budapest, XIII., Gogol u. 13. Információ: 20—22—20­A Hódmezővásárhelyi Közúti Építő Vállalat Gyulai Főépítésvezetősége (Gyula, Henyei úti telep) (elvételre keres 1 íö gépésztechnikust, továbbá hosszabb időre bérbe venne 2 db dömpert 366479 vállalni. ÁUMER

Next

/
Oldalképek
Tartalom