Békés Megyei Népújság, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-02 / 79. szám

«ÉKÉSCSABA-0R0SHÁ2A ___Bemutatkozik jel entős élelmiszer A BÉKÉSCSABAI BAROMFIFELDOLGOZÓ Futtainer rendszerű csomagolási □ Egységes kollektíva ^gyárainkban több éves ff múltra tekint vissza a szocialista munka- verseny. A korábbi szervezeti formában is jó né hány megtisztelő címhez se­gítette ez a békéscsabai és az orosházi gyárat. Érdemes rö­viden áttekinteni e mozgal­mat. amely ma szerves ré­sze, lendítője egesz tevékeny­ségünknek. Orosházán tizen­két évvel ezelőtt, 1960-ban alakultak meg az első brigá­dok, amelyeket újabbak kö­vettek. A hatvanas évek vé­gén mind erőteljesebbé vált a mozgalom, 1968-ban 19, egy évvel később 22, 1970­ben pedig 30 brigád verseny­zett a Szocialista címért. A harminc kollektíva több mint ötszáz dolgozót tömörített. A szocialista módon élni, dol­gozni, tanulni jelszó mind­egyikének igyekeztek megfe­lelni a brigádok. Különösen a termelésre vonatkozó válla­lások és azok teljesítése volt jelentős, amelynek eredmé­nyeink is tulajdoníthatók. Az élénk mozgalmi élet bizonyí­téka az orosházi gyárnál ren­dezett több szellemi vetélkedő, amelyeken a brigádok a har­madik jelszóban foglaltak tel­jesítéséről is számot adtak. De nemcsupán a vetélkedő­kön való részvétel, hanem a valóban magasszintű kollek­tív szellem is bizonyítja, hogy lényeges tudatbéli vál­tozást hozott a szocialista bri gádmozgalom. Büszkék va gyünk a Kállai Eva, a Mar­tin Luther King, a Tyeresko- va, a TMK, a Csomagoló és Áruátvevő brigádokra, ame­lyek számtalanszor tanújelét adták annak, nem érdemte­lenül birtokosai az aranykb- szorúnak, az ezüstjelvénynek, vagy a brongfokozatú kitün­tetésnek. Miként Orosházán, úgy Bé­késcsabán is folyamatos fej­lődés jellemzi a szocialista brigádmozgalmat. Vállalati szinten 47 brigád küzdött a Szo­cialista címért, amelyek közül 43 elérte a megtisztelő kitünte­tést Így összesen 842 dolgozónk vallhatja magát szocialista bri­gád tagnak. Több kollektíva be­kapcsolódott a magasabb szintű versenyformákba, tavaly hét egység küzdött a Szocialista műhely, üzem, osztály címért, * közülük öt teljesítette a felté­teleket Vállalatunk gazdasági és társadalmi szervezeteinek veze­tői rendszeresen figyelemmel ki. sérik a brigádmozgalmat, érté­keljük tevékenységüket, anyagi­lag és erkölcsileg egyaránt ju­talmazzuk munkájukat Hogy milyen fontosságot tulajdoní­tunk ennek, jellemző erre az a tanácskozás, amely a közel­múltban zajlott le, ahol részt vettek a vállalat szocialista bri­gádvezetői, az alapiszervezetek képviselői. A múlt évi munkánk eredményeiről így elsőként a szocialista brigád vezetőket tájé­koztattuk, köszöntük meg oda­adó, lelkiismeretes munkájukat, s megkértük, hogy ezt tolmá­csolják a brigád tagoknak. Egészséges versenyszellem ala­kult tehát ki vállalatunknál, s s ez olyan erőtartalék, amely az egyik legbiztosabb alapot jelenti a jövőre nézve is. £ ^ Megbecsülés, gondoskodás V vállalatunk törzsgárdájá­nak erkölcsi és anyagi megbecsüléséről a törzs­gárda szabályzat rendel­kezik. A kollektív szerződésben előírt többletrészesedési juttatá­son kívül a törzsgárdatagságot évente a béralap terhére egy­szeri pénzben! jutalomban ré­szesítjük. A harminc vagy an­nál több éve itt dolgozók há­romezer, a 25—30 éve ittlevók kétezer, a 20—25 éves munkavi­szonnyal rendelkezők ezer fel­dolgozók érdekvédelmét szolgál­ja, hogy a balesetek csökkenté­sére mozgósítottuk a vállalat egész kollektíváját. Ehhez meg­felelő segítséget adnak a társa­dalmi szervek és a szocialista brigádok. Ezek az erőfeszítések eredményesnek bizonyultak, vállalati szinten csökkent a balesetek és ennek alapján ki­esett napok száma. A nrumkakffc rülmények javítása érdekében minden munkahelyen biztosítot­tuk 3 megfelelő szellőzést és 20 Bt,miMSMSJ 1972. ÁPRILIS 2. rlnt Jutalomban részesülnek. A rövidebb munkaviszonnyal ren­delkezőket is jutalmazzuk az eltöltött időtől függően 300—800 forintig. A 25 éves törzsgárda- tagság évében ezen kívül ezer forintos vásárlási utalványt, a 30 éves törzsgarda tagság esz­tendejében pedig arany pecsét­gyűrűt és emlékplakettet is ado­mányozunk dolgozóinknak. A lörzsgárdatagsagot a különböző juttatásoknál — lakásépítés tá­mogatása, gyermekintézmények igénybevétele, üdülés, jutalom- istzabadság esetén — is előnyben részesítjük. Büszkén -mondhat­juk, hogy egyre nagyobb a törzsgárdánk 382 azoknak a dől. gozóknak a száma, akik öt-tíz éve, 200, akik 10—20 éve, 66, akik több mint 20 éve dolgoznak az iparban. A törzsgárdatagság érdekei­nek képviselete mellett vala­mennyi dolgozónk körülményei­nek javítására is törekszünk. Az előírásnak megfelelően éveríte emeljük a bérszínvonalat, igyek­szünk érvényesíteni az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét A fűtést Különös gondot fordítot­tunk a nők helyzetének javítár Sára, eleget téve ezzel a rend­kívüli fontosságú követelmény­nek. Felkutattuk azokat a te­rületeiket, amelyeken tovább tudtuk javítani a nők munka­körülményeit s minden kedvez­ményt megadtunk a családos édesanyáknak. Különösen figye­lemre méltók ezek az eredmé­nyek azért is. mert néhány munkahelyen rendkívül rossz körülmények között dolgoztak az asszonyok, s megfeledő szer­vezéssel, átcsoportosítással tud­tunk kedvezőbb feltételeket te­remteni HüNGAVIS •SaÉSKÍBí-ÜRUSTO Választékos, ízletes áruink egy része. Ízletes termékünk a fiistölt-pácolt libáméit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom