Békés Megyei Népújság, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-29 / 100. szám
Félidőnél a sakk OB II, Miskolci Sp,—Bea, Előre Rp. 3,5:3,5. A lila-fehérek számára a 7. forduló sem hozott változást szereplésüket illetően és súlyos vereséget szenvedtek. Ami Miskolcon történt, az már több mint balszerencse. Ez volt a negyedik mérkőzés, melyen a csabaiak az ötödik órában több reményteljes játszmát rontottak érthetetlen módon — vesztésire. A negyedik órában a játszmák állása alapján még 8:6-os győzelem kecsegtette az Előre Spartacus*, de a „végzetes” ötödik órában mint a meg- babonázottak, egymás után vesz. tették el a partikat, így alakult M a 9,5:3,5 (1 függő) végeredmény. A „becsület” pontokat dr. Kerekes Attila, Jámbor János és Szántó István szerezték. Ifj. Ancsán György döntetlent ért él. Valkó István, játszmája értékelésre került A csapatból az elsőtábiás, főerősség Monostori Lajos c. mester hiányzott és Gaika Pál is távolmaradt További eredmények; Salgótarjáni Kohász—Ganz Villany 5:9, Bp. KGM—Szegiedi VSE 9:5, Debreceni EAC—Bp. Postás 8:6, Miskolci EAFC—Gyöngyösi Energia 6:8, Szentesi Spartacus Bp. VCS Dutra 6,5:6,5 (1), Bp. SE—Bp. Vasútépítő 4,5—8,5 (1). A bajnokság állása a hetedik forduló után: 1. KGM 61, 2. Szegedi VSE 59, 3. Debreceni EAC 58,5, 4. Bp. SE 56 (1), 5. Bp. Spomodósítóinkhoz! Lapunk n Ünnepek ntán, legközelebb május S-án, szerdán jelenik meg. Ezért kérjük tudósítóinkat, hogy az NB nx-as labdarúgó-mérkőzéseket vasárnap, 30-án adják le telefonon a 11—ozi-es telefonszámon, míg ax NB n-es és megyei L osztályú mérkőzéseket május 2-án, kedden reggel mondják be a 12—190-os telefonon. A megyei n. osztályú tudósításokat május 3-ra, szerdára kérjük — levélben] A MABÉOSZ az évek óta| fennálló gyakorlat szerint az Idén is meghirdette pályázatát az év legszebb bélyegének szavazásra. A bélyeggyűjtő körök tagsága mielőbb vitassa meg, hogy az 1971. évben megjelent magyar bélyegek közül melyiket tartja az év legszebbjének. A taggyűlési határozatot foglalják jegyzőkönyvbe ás juttassák el a területi irodához, hogy az május 5-ig összesíteni tudja a szavazatokat Azon körök között, melyek a legtöbb szavazatot elért bélyegre szavaztak, bélyegajándékokat sorsolnak ki. A Labdarúgó EB alkalmából a Magyar Posta nyolc bélyegből álló sort ad ki. A sorozat a bélyegeket magukba foglaló közös ívben jelenik meg. Tervezője Ciglényi Adám grafikusművész. A 15 forint névértékű sorozat e hó végén jelenik meg A Magyar Posta az Égyesillt Nemzetek Szervezete által meghirdetett Nemzetközi Könyvév tiszteletére 1 forintos bélyeget ad ki, mélyet Bokros Ferenci grafikusművész tervezett. A bé-1 lyeg május hóban jelenik meg‘ Ganz Vili 51, 6. Miskolci Spartacus 50 (1), 7. Szientesl Spartacus 49,5 (1), 8. Salgótarján 49, 9. Bp. Vasútépítő 47 (1), 10. Gyöngyösi Energia 47, 11. VCS Dutra 43,5 (1), 12. Miskolci EAFC 41, 13. Bp. Postás 38, 14. Bcs. Előre Sp. 31,5 (1). TÓSZÖGI ÉS DEÁK AZ ÉLEN Békéscsabán. a városi egyéni sakkbajnokság már a nyitányon meglepetést hozott. A sötét bábokkal játszó Román a 30. lépésben játszmafeladásra kényszerítette Bánszki mesterjelöltet További eredmények: Petró— Varga 0:1, Samu—Jancsó döntetlen, Leszkó Gy.—Deák döntetlen, Haragos—Tószögi dön_ teilen, Leszkó P.—Sztanics 1:0, Balogh S.—Búzás döntetlen, Balogh Gy.—S. Nagy függő. II. forduló: Bánszki—Sztanics 1:0, Varga—Leszkó P. döntetlen, Balogh Gy.—Petró 0:1. Világon ;k a kezdési előnye kevésnek bizo. nyúlt és a 25. lépésben vesztett. Tószögi—Samu 1.0. Hosszú, kemény küzdelemben (a 65. lépésben) sikerült Tószöginek pontot szerezni a szívósan védekező Samutól. Román—Haragos döntetlen. Deák—Balog!'. S. 1:0. Leszkó Gy.—Jancsó 1-0, S Nagy— búzás döntetlen III. forduló: Bánsziki—Varga 1:0, Petró—S. Nagy 1:0, Haragos—Sztanics 0:1. Haragos egyetlen hibás lépése elég volt Sztanicsniak a győzelemhez. Búzás—Deák 0:1, Leszkó P.—Tószögi 0:1, Balogh S. —Jancsó 0:1, Samu—Román, Leszkó P.—Balogh Gy. függő. A bajnokság állása: 1—2. Tószögi, Deák 2,5—2,5, 3—4. Petró, Bánszki 2—2, 5—6. Leszkó P., Román 1,5—1,5 (1), 7—9. Varga, Leszkó Gy.. Jancsó 1,5— 1,5, 10—11. Haragos, Sztanics 1—1, 12—13. Búzás, Samu 0,5— 0,5 (1), 14. Balogh S. 0,5. 15—16. S. Nagy, Balogh Gy. 0-0 (2) ponttal. Szeles Imre • A szakszövetség a megyei csapatbajnokság április 30-ra kisor. sóit V. fordulóját május 14-re elhalasztotta. A „Beigica 72” béüyegíkiállítás rendezöbszottsága — miután a bélyegeket nem üveggel, hanem plexi-lemezzel védik — javasol, ja, hogy a kiállítók az egyes al_ bumlapokat műanyag-, vagy' cellofántasakba helyezzék el, hogy a plexi-lemez és a bélyeg ne érintkezzen egymással Miután ez az igény általánosságban is terjed, albumlapméretű zárt műanyagtokokat készíttet a MABÉOSZ, melyet előállítási áron lehet igényelni, darabonként 3 forintért A Szovjet Posta öt bélyegből álló sorozaton mutatja be azj orosz flotta első hajóit. Az új szovjet sor nem kerül kereske- i delmi forgalomba, a rendelkezésre álló korlátozott mennyiséget a körök útján lehet igényelni. Miután gyűjtő csak egy hasz. nálatlan sorozatot igényelhet 20 forint befizetése mellett Igénylési határidő május 3—31. Az igénylés és lebonyolítás úgy történik, mint egyéb bélyegújdan- ságoknál. A sorozatot az ifjúsági bélyegnyi! Hő szakkörök tagjai is igényelhetik. A Tanfcskfiztársaság Kupáért A Békéscsabai Városi TS és a KISZ-bizottság közösen rendezte meg a megyeszékhelyen a Tanácsköztársaság Kupa mezei futóversenyt, melyre az általános és- középfokú iskolák kaptak meghívást. Az indulók közt azonban nem láttuk a Rózsa Ferenc Gimnázium, és az Útépítési és Fenntartási Szakközépiskola, valamint a 611. sz. Ipari Szakmunkásképző tanulóit A Sebes György Közgazda- sági Szakközépiskolát kivéve a többi középiskola iß csak mérsékelten nevezett. Dicséret illeti azokat az in - tézményeket, mélyet a kellemetlen időjárás ellenére is indították tanulóikat. A 16 kategóriában a távolmaradások ellenére is mintegy 1 200 diák mérte ösz- sze erejét Eredményeit. Általános Iskolák. Fiúk. s. osztályosok. Táv kb. 600 m. 1. Bellczal László (5. sz.), 2. Macska (6. sz), 3. Kiss (5. sz). Csapatban: 1. 2. sz., 2. 11. sz. A., 3. 11. sz. B. 6. osztályosok (600 m). 1. Kuba László (6. sz), 2. Somogyvárí (8. sz), 3. Laczó (2. sz). Csapatban: 1. 8. sz., 2. 11. sz. A., 3. 6. sz. 7. osztályosok (800 m). L Piatkó János (3. sz.), 2. Sipiczkl (8 sz.), 3. Karlovsz- kl (5. sz), Csapatban. 1. 2. sz., 2. 3. sz., 8. 11. sz. 8. osztályosok (800 m) 1. László István (11. sz), 2. Sipiczkl (8. sz), 3. Kadecska (9. sz.) Csapatban: 1 11. sz., 2. 9. sz., 3. 4. sz. Lányok s. osztályosok (400 m). 1. Stelbi Magdolna (2. sz), 2. Gaika (9. sz.), 3. Urbán (l. sz), Csapatban: 1. 2 sz., 2. 11. sz., 3. 4. sz. 6. osztályosok (400 m) 1. Lőrlncz Magdolna (2. sz.). 2. Gálik (8. sz) 3. Medgyesl (7. sz.) Csapatban: 1. 8. sz., 3. 2. sz., 3 11. sz. 7. osztályosok. (400 m) 1. Dajka Zsuzsa (2. sz), 2. Kraszkó (7. sz), 3. Gábriel (8. sz.) Csapatban: 1. 8. sz., 2. 11. sz.. 3. 2. sz. 8. osztályosok. (600 m) 1. Peltsánszki Lillán (10. sz) 2. Kesjár (11. sz.) 3. Kvasz (4. sz), Csapatban: 1. U. sz., 2. 4 sz., 3. 10. sz. Pontverseny. Fiúk. 1 11. sz. FI, 2’ 2. sz. 52, 3. 8. sz. 42. Lányok. 1. 11. sz. 64. 2. 2. sz. 61, 3. 8 sz. 58. Összesítve: 1. 11. sz. 131, 2. 2. sz. 113, 3. 8. sz. 100, 4. 4. sz. 42, 5. 9 sz. 38, 6. 5. sz. 25 pont. Középiskolások. Fiúk. 1. osztályosok: (1000 m) 1. Kiss János (Bcs. Kemény Gimn.), 2. Molnár (Közg. Szakisk.), 3. Gonda (Közg. Szaklsk.) Csapatban: l.-Bcs. Kemény Glmn. A. 2. Bcs. Kemény Glmn. B. 2. osztályosok, (1000 m) 1. Csuka István <611. sz. ITSK), 2. Vlncze (Közg. Szaklsk.) 3. Slcz (Bcs. Kemény Glmn.). Csapatban: 1. Közg. Szaklsk .A. 2. Kemény Glmn. 3. Közg. Szaklsk. B. 3 osztályosok. (1500 m). 1. Vlncze Zoltán (Bcs. Kemény Glmn.) 2. Barna (Ütépltésl isk) 4. osztályosok (1500 m) 1. Kmetykó András (Közg. Szaklsk) 2. Pataki (Bcs. Kemény Glmn.) 3. Csepregl (Bcs. Kemény Glmn.) Csapatban: 1. Bcs. Kemény Glmn. Lányok. 1. osztályosok. (800 m) 1. Novák Mária (Közg. Szaklsk) 2. Triznya (Bcs. Szaklsk) 3. Zelenyánszkl (Szlovák Glmn. Csapatban: 1. Közg. Szakisk. A., 2. Szlovák Glmn. 3. Közg. Szaklsk. B. 2. osztályosok (800 m) 1. Medgyesl Sva 2. Kubieza 3. Novák (mindhárom Közg. Szakisk.) Csapatban: 1. Közg. Szaklsk. A." 2. Közg. Szaklsk. B. 3. Közg. Szaklsk. C. 3. osztályosok. (100 m) 1. Aradszki Éva. 2. Vámos 3. Tóth (mindhárom Közg. Szaklsk) Csapatban: 1. Köz Szakisk. A. 2. Közg. Szaklsk. B. 3. Kemény Gimn. 4. osztályosok (looo m) 1. Varga Ilona 2. Krátki 3. Egri (mindhárom Közg. Szakisk) Csapatban: 1. Közg. Szakisk. 2. Szlovák Glmn. Pontverseny Fiúk: 1. Kemény Gá- bon Glmn. 92 2. Közg. Szakiskola 47 Lányok 1. Közg. Szakiskola 99 2. Szlovák Glmn. 26 3. Kemény Gimn. 28. összesítve: 1. Közg. Szaklsk. 246. 2. Kemény Glmn. 100. 3. Szlovák Glmn. 27 ponttaL Garanciális, bordó ZSIGULI 6000 km-rel, 80 000,- Ft-ért eladó. Érdeklődni lehet: aranykalász mgtsz, Vésztő. ■fFOtMÉMiaEÉS Vas Tibor Felveszünk 18 éves kortól május 15-én induló 4 hetes, bentlakásos T-100-as lánctalpastraktonrazelő- tanfilyamra jelentkezőket A tanfolyam ideje alatt teljes ellátást és munkabért biztosítunk. ClMi Tiszántúlt Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Békés és Csongrád megyei Irodája, Szarva« z Közül ete k munkaerőigénye A Békéscsabai Mentőállomás érettségizett fiatalokat vesz fel mentőápolól munkakörbe, valamint 1 segédmunkást, 412392 A MEZŐGÉP Vállalat központi gyáregysége, Békéscsaba, Szarvasi út, felvesz egy Öltözőőrt, fényező lakatost, szerszámkészítő szakmunkásokat, valamint szakképzettség nélküli női és férfi munkavállalókat különböző betanításra váró munkakörökbe. 413388 A Volán 8. sz. Vállalat felvételt hirdet közgazdasági egyetemmel rendelkező (értékelemző) közgazdász munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Je. tentkezni: Békéscsaba, S-arvasl n. 87. Munkaügyi önállé osztály. 412388 A Békés megyei Vegyesipari Vállalat felvesz festő-mázoló, műköves szakmunkásokat és betanított segédmunkásokat • műköves részleghez. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Tanácskö»- társaság u. 53. Munkaügyi cső. port. 412255 A Gyulai Építőipari Vállalat — Gyula, Hajnal utca 3. szám — 3 fő gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt keres 7 tonnás kocsikra. 366413 A Volán 8. sz. Vállalat oros! házi üzemegysége Katona u, I felvesz nagy gyakorlattal rendelkező autószerelőket, autóbusz. revíziós munkára rétéi klemé»* •*- ' 55887 A Békés m. Víz_ és Csatorna. mű Vállalat felvételre keres gyulai munkahelyre technikust és adminisztrátort, valamint békéscsabai munkahelyre raktárost. Jelentkezés helye: Békéscsaba, Alsókörös sor 2, Illetve Gyula, Vértanúk útja 18. 412385 Éjjeliőrt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni: Méretes Szabók és Szűcsök Ktsz, Békéscsaba, Csaba u. 4. 412398 ••• Hajtómii. és Felvonógyár S. s*. Gyáregysége, Békéscsaba, Kazinczy u. 1/5, felvételre keres esztergályos, köszörűs és TMK gériakates szakmunkásokat. Felvétel az üzemgazdászét osztályon. 412398 Legalább 5 éves gyakorlattal rendelkező tejüzemi művezetőket keresünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni levélben vagy személyesen. Sárréll Tejüzem, Szeghalom. 412368 —« Faipari technikust felvételre keresünk. „Szorgalom” jeligére a békéscsabai hirdetőbe, * «2302 M Békés megyei Állategészségügyi Állomás, Békéscsaba, Micsurin u. 10—12, egy Jtönyvcíot vesz fel, szerződéses munkaviszonyra. «2372 Szitanyomáshoz női dolgozókat keres a Magyar Hirdető Ki- rendeltsége, Békéscsaba, Jókai U. 16. z A Lőrinci Fonó felvételt Up det 16 éven felült lányok részére. A betanulási Idői i hónap. Vidéki lányok részére szállást, korszerű leányotthonunkban biztosítunk havi KO Ft térítésért. Cím: PIV, Lórin, cl Fonó Budapest, XVIII- Gyomról Út 83—914 2793 VIDIA Kereskedelmi Vállalat Telepe, Békéscsaba, Szerdahelyi út, felvételre keres gyors, és gépírót, valamint üzletszerzőt, Üzletszerzői munkakör betöltéséhez vas-műszaki eladót szakképesítés szükséges. 3839 • •• A Békéscsabai Konzervgyár az 1972. évi szezon-ldószakra 'érti és nódolgozókka! munkaszerződést köt. Jelentkezni személyesen vagy Írásban a gyár felvételi irodájánál lehet, A személyesen Jelentkezőket szombat kivételével mindennap fogadjuk 8—16 óráig. «2284 Gépelni tudó kisegítő adminisztrátort felveszünk. Délmagyarországi Cipőnagyker. Vállalat, Békéscsaba, Eötvös n. 1. 412343 A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár Békési Gyára felvételt hirdet az alábbi fizikai munkás állományú dolgozók felvételére: esztergályos, maris, lakatos, hegeszlű szakmunkás munkakörök belöltisére Ezen túlmenően férfi és női segédmunkás munkakörök betöltésére. Vidékről (Tarhos, Bélmegyer, Vésztó) bejáró dolgozóink részére kedvezményes utazási lehetőséget biztosítunk. A felvételre kerülő, arra alkalmas segédmunkásokat 2 hónap után betanított munkásokká képezzük át Fizetés megegyezés szerint 44. órás munkahét Jelentkezni lehet a gyár üzemgazdasági osztályán mindennap 8—15 óráig x 417024