Békés Megyei Népújság, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-20 / 92. szám
Érdekházasságok A MEGYEI 9/UlBIZOT TSAG ÍS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Borús idő Várható idő. járás nta estig: Időnként bo. rultságig növekvő felhőzet, szórványosan előforduló eső. Gyenge, nap- élénkebb változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4— 9, legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között Zenélő Orosháza Az orosházi Madrigál Együttes hangversenyei közben kissé — ÁTTÖRÖK GÁLAESTJE. Gyulán a városi úttörőelnökség április 22-én, szombaton rendezi meg a művelődési központban az úttörők kulturális szemléjén aranyérmet nyert szólisták és együttesek gálaestjét. Az ünnepi esten közel harminc produkciót mutatnak be. — KISDOBOSOK A KNER NYOMDÁBAN. Ma délután 3 órakor a békéscsabai Ifjúsági és Üttörőház • kisdobos klubjának második és harmadik osztályos tagjai ellátogatnak a Kner Nyomdába, ahol megismerkednek a különböző munkafolyamatokkal. A Lenin- évfordulón Lenin születésének 102. ér- fordulóján ünnepséget rendeznek április 21-én délután a Szarvasi Óvónőképző Intézet hallgatói. A rendezvényen színes ének-zenei műsorral emlékeznek a nagy gondolkodóra és államférfira. Az első évfolyam szavalókórusa ez alkalommal mutatja be Majakovszkij poémájából összeállított műsorát. A Petőfi Művelődési Központ Madrigál Együttese április és május hónapban három hangversenyt ad Orosházán. Április 28-án „Harcos századok — Zenélő udvarok” címmel két évszázad zenéjét, költészetét, festészetét mutatják be. Ágay Karola Liszt-díjas Érdemes Művész, Szendrey Karper László gitárművész és Tolnai Miklós színművész vendégszereplésével. Május 3-án az Erkel Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Vonósnégyes, Várnagy Lajos hegedű- Kedves Tamás csellóművész, a III. számú Általános Iskola kórusa és a Madrigál Együttes mutatkozik be. „Zengj himnuszt, zengj éneket!” elnevezést kapott május 27-i hangversenyük. A közön-sasssszssssBSGsaaszsaaaacasssssgZHicsiasK a s l Egy pillanatra \ 5 A „kis” ember borravalót £ A „nagy” pedig hálapénzt vár« g Disztingválunk és fizetünk„• jjj Kinek-kinek azie ami jár, 1* ■ A kettő közt van különbség, g 5 - Habár elvben nem nagyon ; [sok -/ : Annyi biztos: egy a lényegi S Hogy ne legyünk garasosok. S -or : Tanácstagi fogadóóra Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán április 22-én 8—13 óráig a 24-es kerület tagjainak Babák György tanácselnökhelyettes, Városi Tanács, em 7. szám alatt. ^ yyelefes ripodcmiih SÚLYOS BALESET BÉKÉSCSABÁN Tegnap, április 19-én súlyos közlekedési baleset történt Békéscsabán, a Mednyánszky utcában. Rotyis György 53 éves, Békéscsaba, Erdélyi sor 7 szám alatti lakos az úttest szélén. állt kerékpárjával és rosszullett így az őt szabályosan kerülő Szasznyák Imféné, Békéscsaba, Szőlő u. 12 szám alatti lakos vezette személygépkocsi alá esett- A baleset során Rotyis György súlyos, nem életveszé. lyes sérüléseket szenvedett. A mentők a békéscsabai .kórház baleseti osztályára szállították. AZ ÁLDOZAT ISMERETLEN Nagykanizsa belterületén egy teherautó tolatás közben elütött egy ismeretlen 70 év körüli nőt, aiká olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba .szállítás után meghalt. A baleset okának tisztázására és az ismeretlen nő kilétének megállapítására vizsgálat indult. NEM TARTOTTA BE A MUNKAVÉDELMI SZABÁLYOKAT A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár galvanizáló üzemében Megyeri Jánosné 12 éves betanított munkás, matton vásári lakos nem tartotta be az előírt munkavédelmi szabályokat. A munkagép fogaskereke elkapta a ruháját és a kövezetre rántotta az asszonyt. Megyerin! olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Tetőcseréit 70 százalékss minőségben azonnal elszállítható á: békéscsabai téglagyárakból. Közúti és vasúti szállítási költségeit csökkentjük 100,— Ft/1000 db felrakási engedménynyel! A cserép árát kérjük a lakóhely szerinti TÜZEP-telepen befizetnág 412171 ség érdeklődéssel várja ebben ! a műsorban Szathmáry Lilla : orgonaművész, a Gesualdo : kvintett és a Revival együttes j közreműködését. Ma ér késik \ s a iottógömh j 3 Mint ismeretes pénteken 10 ! órai kezdettel Békéscsabán, az ; Ifjúsági és Űttörőházban ren£e- ; zik a 16. heti lottószámok hú- "« zását. A nagy érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, hogy nagyon megnőtt a megyében a kereslet az e heti szelvények iránt. Legutóbb megyénkben az elmúlt év júliusában Gyulán volt sorsolás. A holnapi sorsa- lásra a 90 számot tartalmazó lottógömb ma érkezik Békéscsabára. Ma este 20 órakor közvetíti a Televízió az Érdekházasságok című filmsorozat negyedik részét. Képünkön jelenet a filmből. mstllMinmmiiUQiinit wstsjosaBSffleeEBsaaas! — SZÁMÍTÓGÉPEK. Ma délután két órakor a Békéscsabai Kötöttárugyárban dr. Mészáros Béla közgazdász tart előadást a számítógépek alkalmazási lehe_ tőségeiről. — HAVANNA. Nagy sikerrel szerepelt a kubai közönség előtt Lukács Ervin, a Magyar Állami Operaház karnagya és Szabó Rózsa, az Operaház magánénekese. A karmester Havannában két alkalommal vezényelte a ku_ bai állami szimfonikus zenekart, amely Bartók- és Kodály-műveket. adott elő. 4 HINT V. kongresszusa jegyében Ma, csütörtökön délelőtt Békéscsabán ülésezik a Hazafias Népfront Békés megyei Honismereti—Helytörténeti Bizottsága. Az április 26-án kezdődő V. kongresszus előtt az elmúlt években végzett honismereti— helytörténeti munkáról, a Körösmenti Honismereti Közlemények szerkesztéséről tanácskozik a bizottság, majd újraválasztja tisztségviselőit. A Békéscsabai Építő és Épületkarbantartó Ktsz felvesz kőműveseket, kőművesekhez segédmunkásokat Jó kereseti lehetőség, minden szombat szabad. Békéscsaba, Kétegyházi út. 412199 Irodai gyakorlattal rendelkező yyors- és gépíróitól titkárnői beosztásba felvesz a Békés megyei Szolgáltató és Termelő Szövetkezet, Békéscsaba, Lenin u. 7. Fizetés: megegyezés szerint. Évforduló Kétszázharminc évvel ezelőtt, 1748« április 20-án születet Albertul — és Szarvason halt még 78 éves korában — Tessedik Sámuel evangélikus lelkész, író, haladó pedagógus, a hazai mezőgazdaság korszerűsítésének nagy úttörője. 1780-ban parasztfiatalok képzésére alapított „gyakorlati- gazdasági szorgalmatossági iskolát”. Üj rendszerű iskolájában könyvtárt, tanműhelyt, tangazdaságot szervezett. Úttörő tevékenységet fejtett ki a korszerű vetésforgó, a szántóföldi takarmánynövények termesztése és az istállózó állattenyésztés elterjesztésében egyaránt. Meghonosította hazánkban a lucernát; kezdeményező volt a gyümölcstermesztés, a méhészet, a selyemhernyótenyésztés terén. Egész életét Szarvas, Illetve az Alföld fejlesztésének szentelte; emlékezetére a Magyar Agrártudományi Egyesület 1961-ben évenként kiosztásra kerülő Tessedik Sámuel-emlék. érmet alapított. Hai névnap: Tivadar A mai Tivadar egyike azon neveknek, melyekben az újszülöttet ajándéknak tekintő szó bújik meg. Eredeti alakja ugyanis a Theodoros, röviden Theodor ógörög név volt, melynek első része („theos”) az istenség megjelölésére szolgált, míg a „doron’ ’szó as ajándékot jelentette. — AZ OROSHÁZI ÜVEGGYÁRBAN ma délelőtt 9 órakor a Szilikátipari Tudományos Egyesület orosházi csoportja előadást rendez. A körforgó rendszerű duplacseppes gépek üzemi tapasztalatairól Tóth Károly, a Sajószentpéteri Üveggyár munkatársa számol be. — A GÉPIPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET holnap, április 21- en a békéscsabai Technika Házában rendez tudományos tanácskozást Előadó: Gede Miklós, a KGM munkatársa. A SZEGHALMI PETŐFI TSZ l folyamatosán eladásra kínál 20x20 és 20x10 cm-es mozaiklapbt, valamint 300—600 mm átmérőig talpas betongyűrűket. A fenti anyagokat megrendelésre biztosítjuk. Érdeklődni lehet a szövetkezet központjánál', Kossuth L. u. 16. Tel.: 14. — HALÁLOS ÜJÉV. Negyvenkét halálos áldozattal járt Ceylonban a hindu újév. A kétnapos ünnepségek résztvevői között több összecsapás volt, amelyeket a régi ellenségeskedések felelevenítése okozott. — ROSSZAK A FORDOK. Bet. roitban a Ford Művek bejelentette, hogy 423 ezer közelmúltban gyártott gépkocsiját műszála hiba miatt „visszahívja”. népújság» Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÄL FÖSZERKESZTŐHELYET*TE8í Deák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Rocskár János GAZDASAGPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Podina Péter. MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sass Ervin, SPORTROV ÁTVEZETŐ: Machalek István Szerkesztéség: Békéscsaba. Szabadság tér 17. IH. emelet. Telefon: 12—196 12—296. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II., Tanácsköztársaság útja S. Telefon: 11—021 il—05i FELELŐS KIADÓ: Lehoczki Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 20.— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. tSOSi 20 százalékos árengedmény! Ipari és mezőgazdasági üzemek, magánfelhasználók részére 1972. április 15-től május 20-ig az alábbi méretű jugoszláv hullámpalából 2500x920 mm. Kedvezményes ára: 103,20 Ft/db Geincpala. Kedvezményes ára: 84,— Ft/pár BÉKÉS MEGYEI AGROKER VÁLLALAT Békéscsaba, Szerdahelyi út. Telefon: 12—217. Ügyintéző: Szikoráné. 412230