Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-19 / 67. szám

A Megyei Művelődési Központ hírei Kis Csaba és Nemes János könyve a Szovjetunióból Március 20-án este 7 órakor a Közművelődési Hétfők Ko­runk tudományos kérdései soro­zatában dr. Balázs András kandidátus Hogyan hosszabbít­hatjuk meg fiatalságunkat? cí­men tart előadást, melyhez il­lusztrációként a Túl az élet fe­lén című kisfilmet láthatják az érdeklődők. Ugyancsak hétfőn este fél nyolckor a Jókai Színházban a Szegedi Nemzeti Színház művé­szei mutatják be Rossini A sze. villai borbély című vígoperáját Szalatsy István Liszt-díjas ve­zényletével. A Nyugdíjasok Klubjában kedden délután háromkor Kocsis Pál tanár diafilmmel kísért ame. rikai útiélmény-beszámolót tart, a következő napon ugyanebben az időben útirajzfilmeket tekint­hetnek meg a klubtagok. Szerdán este 6 órától a Dobozd üti iskolában Boross László kert. mérnök a házikerti zöldségter­mesztésről tart szakfilmmel ki. sért előadást. A péntek más műfajú esemé­nye a Sigma Klub este hétkor kezdődő rendezvénye, amikor a Körös Hotel éttermében Mikes Györggyel találkozhatnak a hu. mór barátai. Szombaton délben 12 órakor az Ifjúsági- és Űttörőházban, délután négytől pedig a József Attila kollégiumban Margittay Ági mutatja be Talpra Petőfi, sírodat rázom! című irodalmi műsorát. Vasárnap délelőtt kilenckor kezdődik a Gyűjtők Klubjának összejövetele, délután háromkor a Kőrös Hotelben a Sigma- együttes koktélja, este 6 órakor a Művedődési Központban a Viktória zenekar össztánca. Román nemzetiségi „Röpülj páva“ selejtező bemutató Eleken Vasárnap 19 órai kezdettel ke­rül sor, az országosan meghir­detett nemzetiségi „Röpülj pá­va” helyi selejtező bemutatóra Eleken a művelődési Házban. Ahol a három generáció 14 év­től 80 éves korig — mutatja be a román hagyományok táncait, hóráit, népszokásait, néptáncait. A legidősebb korosztályt képvi­seli Szretykó Pál és neje. A há­romórás bemutatót reggelig tartó román bál követi, játszik: a helyi román népi zenekar Drá- gos György vezetéséveL Mit kell tudni a Szovjetunió­ról? — ez a címe a két ismert külpolitikai újságíró, Kis Csaba és Nemes János a napokban megjelent zsebkönyvének. Az ízléses kiállítású kötet első mon­data: „A Szovjetunió területe 22,4 millió négyzetkilométer”. Az utolsó: „Kormányaink, párt­jaink feladatuknak tekintik, hogy a magyar—szovjet együtt­működést, testvéri barátságot fejlesszék, még elmélyültebbé tegyék, a két ország, a két nép javára.” A két mondat között csaknem kétszáz oldalon elmondják a szerzők azokat a legfontosabb dolgokat, amelyeket dióhéjban I elmondani egyáltalában lehet | a világ első szocialista országá- I ról. ízelítőül a tartalomjegyzék: A Szovjetunió földrajza, Rövid történelem, A szovjet állam, A Szovjetunió Kommunista Párt­ja, A tömegszervezetek, A Szov­jetunió: ipari óriás, A szovjet mezőgazdaság. A Szovjetunió külkereskedelme, Az életszínvo­nal emelése, ennek eszközei, Az iskolapadtól az űrlaboratóriu­mig, A szovjet művészetek, A Szovjetunió: szocialista nagyha­talom, A Szovjetunió és Magyar, ország. A kötetet a Kossuth Könyv­kiadó jelentette meg. Úttörő fúvószenekar Tótkomlóson FELHÍVÁS az 1972/73 évi ügyvédi- jogtanácsosi vizsgát előkészítő kötelező szakmai tanfolyamra való jelentkezésekre A tótkomlós! művelődési házban Komáromi Lajos vezetésével működik az úttörő fúvószene­kar, A zenekart szeretik a községben, fellépéseiken mindig nagy sikert aratnak. (Fotó: Pokorádi Pál) LMCKC9»e«ee>eMeffiseíasas£s«*ss9aaí3e9£S£cse90s>«!a3«esea<£«3iaai)ecaz>&ttceflt£i A Tanácsköztársaság kulturális törekvései és vívmányai Békés megyében A Magyar Jogász Szövetség a 8/1959. (VI.11.) IM. rendelet 5. §.-a alapján az 1972/73. évben is megszervezi az ügyvédi- jog- tanácsosi vizsgára előkészítő, kötelező szakmai tanfolyamot. A tanfolyamon részt vehetnek a vállalatnál, szövetkezetnél vagy gazdasági irányítószervnél (tröszt, egyesülés, stb.) dolgozó jogi előadók, állami (államigaz­gatási, szakigazgatási) szervnél, vagy társadalmi szervezetnél jogi képviseleti munkakört ellá­tó joggyakorlaton lévő azok a dolgozók, akik az ügyvédL jog- tanácsosi vizsgát le kívánják tenni. A 6/1959. (VI.ll.) IM. sz. rendelet 9. §.-ának (2.) bekez­dése alapján az ügyvédi- jogta­nácsi vizsgára bocsátást ugyan­is csak az kérheti, aki igazolja, hogy joggyakorlatának a rende­let hatálybalépését követő időre eső tartama alatt szakmai ok­tatásban vett részt. Az ügyvédi- jogtanácsosi vizs­gára előkészítő, kötelező szakmai tanfolyamra 1972. április 30-ig lehet jelentkezni. A jelentkezés formához nem kötött kérelem­mel történik. A kérelemben fel kell tüntetni a jelentkező nevét, foglalkozását, munkahelyét, a munkahely címét, a munkahely felügyeleti szervét és a jelentke­ző lakcímét. A kérelemhez mel­lékelni kell a munkahely hiva­talos igazolását A B. M. dolgozói csak a Bel­ügyminisztérium Tanulmányi és Módszertani Osztályának en­gedélyével jelentkezhetnek a kö­telező tanfolyamra. A tanfolyamon nem vehetnek részt azok, akik a jogi diplomát még nem szerezték meg A kötelező szakmai tanfolya­mon való részvétel díja 300.— Ft. A részvételi díjat 1972. áp­rilis 30-ig kell befizetni. A be­fizetés a Magyar Jogász Szövet­ség (Bp. V. Szemere utca 10.1 232—90171—2243 számú csekk­befizetési lapján eszközölhető, amelyet a Magyar Jogász Szö­vetségnél lehet igényelni. A be­fizetést tanúsító elismervény- szelvényt a jelentkezéshez mel­lékelni kell. Az ügyvéd? jogtanácsosi vizsgát megelőző kötelező szak­mai tan folyamot az elmúlt évek­hez hasonlóan elsősorban Buda­pesten tartják. Vidéken akkor kerül sor tanfolyam szervezésé­re, ha a jelentkezők száma leg­alább 20. A jelentkezés minden esetben a MJSZ tanulmányi osz­tályára (Bp. V. Szem ere u. 10) történik s a jelentkezők számá­tól függően dönt a tanulmányi osztály arról, • mely megyében indulhat meg a tanfolyam. A tanfolyam 18 hónapon át tart A konferenciákon feldol­gozásra kerül az ügyvédi- jog- tanácsosi' vizsga minden tárgyé-. nak anyaga. A konferenciák s 1972. június havában kezdődnek. * A jelentkezettek tanfolyamra ; beosztásáról a Magyar Jogász; Szövetség Oktatási Osztálya küld f írásbeli értesítést 1972. június s hó 1-ig, Nyomatékosan felhívjuk a fi-; gyeimet a jelentkezési határidő j (1972. április 30.) pontos betartá- 5 sára. A határidő eltelte után ; nem fogadunk el jelentkezést 5 Dr„ Nyíri Béla s MJSZ. megyei szervezetének ■ titkára s A Tanácsköztársaság alkotmá­nya kimondta: „A Tanácsköz­társaság megszünteti a búr. zsoázia műveltségi kiváltságát, és megnyitja a dolgozók előtt a műveltség tényleges megszer­zésének lehetőségét.** Csorvás községben is több határozott intézkedés történt a papi reakció visszaszorítására. A munkástanács 1919. március 20-án erélyes határozatot hozott: Egy „Csillag” nevű káplán a he­lyi plébánián ellenforradalmi izgatást folytat, s maga ellen ingerelte Csorvás egész szerve­zett munkásságát Felszólítják, hogy a reakció e sötét figurája 24 órán belül hagyja el a köz­séget. A munkástanács megbí­zottai figyelik őt, s ha nem haj­landó távozni, nem vállalni felelősséget a felingerült nép cselekedeteiért. A csorvási „művelődési ügye­ket intéző bizottság” határozata 1919. április 22-én kimondta: A felekezeti iskolaszék működését ezennel megszünteti. A feleke­zeti iskolának az iskolaszék semmiféle parancsot, határoza­tot nem adhat. További utasí­tást a megyei művelődésügyi osztálytól vár a felekezeti isko­lák anyagi átvételére. Szemmel tartották a szervezkedő ellenfor­radalommal kapcsolatot kereső egyházi személyeket is. 1919. áp­rilis 24-én a Csorvási Munkás— Paraszt és Földmíves Tanács üléséről felvett jegyzőkönyv el­mondja: A direktórium és egy kiküldött budapesti detektív jelentette, hogy Csorváson a kát. egyház 4 apáca tanítónőjé­nek főnöknője titokban Szege­den járt. Azzal tért vissza, hogy tagadják meg a Tanácsköztár­saság iránt engedelmességet — bár korábban felesküdtek a pro- ietárVitalomra — s utazzanak el Szegedre vagy Temesvárra, megszállt területre. Határozat: Az apácák politikailag teljesen megbízhatatlanok, kémkednek az ellenségnek. „... a reakció teljes leverése érdekében fel­tétlenül kívánatos volna, hogy ezen álszenteskedők ide a lá­bukat többé be ne tegyék.” Kö­zölték a határozatot a belügyi és a közoktatásügyi népbiztos­ságokkal is. Mint a megyében általában, az állam és egyház szétválasz­tása csak részben történt meg Orosházán is, idő hiányában csak a tervezésig jutottak el ebben. Zár alá vették az egy­házi pénztárat és vagyont, de az egyházaknál hagyták, sem­mit el nem vettek. A vallások­tatást az iskolákban csak a ta­nítási órákban tiltották el, azonkívül további intézkedésig megengedték. Az órák előtti és utáni imádkozást eltiltották. A felekezeti oktatást a tanév vé­géig megengedték, akkor min­den iskolát államosítottak vol­na. Köröstarcsáró! a proletárdik­tatúra közoktatásügyi vonatko­zásairól többet tudunk, mint a megye többi községeiről, váro­sairól. Fehér László, a köröstar- csai munkástanács elnöke ápri­lis 15-én Gyulán volt, a megyei munkástanács ülésén. Hazaér­kezve még aznap este gyűlést tartott és bejelentette: „A vár­megyei munkástanácstól azt az utasítást kapta, hogy a tanügyi bizottságot azbnnal fel kell ál­lítani, s az iskolákat azonnal át kell venni a Tanácsköztársa­ság tulajdonába, a vallásokta­tást az iskolából ki kell tiltani.” Ennek nyomán 12 tagú tanügyi bizottság alakult április 16-án (2 nő, 4 fizikai munkás, 6 szel­lemi munkás: 1 jegyző, 1 Írnok, 1 gyógyszerész és 3 tanító). Sző­kébb körű vezetősége élén Dobler Béla gyógyszerész állt, 2 tagja 2 tanító volt. (Intéző bi­zottság.) A tanítási teljesen a tanügyi bizottság irányította: a hittant teljesen törölték és a fe­lekezetekre bízták. Az intéző bi­zottság április 17-ére összehívta a község összes tanítóit. Ott Dobler Béla ismertette a tan­ügyi bizottság és annak intéző bizottsága megalakulását, cél­ját Kérte ,hogy minden peda­gógus esküdjön föl a Tanács- köztársaságra. Bejelentette, hogy a Kormányzótanács renae- lete folytón ledőlnek a válasz­falak az egyes iskolafaiták kö­zött, megszűnnek a külön egy­házi és állami iskolák, az ösz- szes oktatási intézmények a Ta­nácsköztársaság tulajdonába mennek át. Az igazgatói cím és Fonodái munkára felveszünk! Fonó szakmunkásnőket, női betanulókat 14—16 érés korig két műszakba. 16 év betöltése után három műszakba Betanulási idő: 1 hónap. Bérezés betanulási időre: 1200 Ft Betanulási idő után 1900—25Ü0 Ét fizetéssel. Kéthetenként szabad szombat Vidéki nődolgozók részére szállást biztosítunk, Férfi munkásokat is keresünk betanított és segédmunkára. Bővebb felvilágosítást levélben Is adunk. ctM: Pamuttextilművek Fonógyára, Budapest, XI., Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály x

Next

/
Oldalképek
Tartalom