Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-31 / 77. szám
Fehér La fos beszéde {Folytatás az t oldalról) fokozatos elterjesztésével mielőbb számottevő, kielégítő javulást érjünk el ezeken az elmaradt területeken, s ezeknek az erőfeszítéseknek alapján legyen elegendő saját termelésű cukrunk, zöldségünk, vajunk és több szarvasmarha-húst exportálhassunk! — Azt hiszem, a Tisztelt Kongresszus teljes mértékben egyetért azzal, hogy a szövetkezeti gazdálkodást — az átmeneti gondok mielőbbi leküzdése mellett — még erőteljesebben, töretlenül felfelé ive lően kell fejleszteni a következő évekbenI Ennek fő útja továbbra is a belterjesités. az intenzív gazdálkodásra törekvés a hatékonyság fokozása legyen! A beruházásokról szólva kijelentette: A termelőszövetkezetekben is előfordult, hogy olvan beruházások kerültek előtérbe, amelyekkel nem járt együtt a termelés hatékonyságának és jövedelmezőségének megfelelő javulás. Másik gyakori hiba a saját forrásokat jóval —esetenként messze— meghaladó beruházások megkezdése. Az ilyen törekvések nem egy termelő- szövetkezetben alaphiányhoz, a beruházások indokolatlan elhúzódásához vezettek. Mindezek a jelenségek arra figyelmeztetnek, hogy a termelőszövetkezetekben a beruházási döntéseket a jövőben nagyon alaposan elő kell készíteni, s a költségeket, illetve az igénybe vehető forrásokat reálisan kell megtervezni. Minden egyes szövetkezeti kollektíva alapvető érdeke, hogy fejlesztési terveit a lehető legjobban összehangolja erőforrásaival, mert az állam nem tudja vállalni a hiányzó források fedezetét. A továbbiakban méltatta azokat a kezdeményezéseket, amelyek az utóbbi időben születtek a termelőszövetkezetekben. Ezekkel kapcsolatban a következőket mondta: A két évvel ezelőtti tiszai árvíz után néhány megyében helyes és egészséges kezdeményezés indult el a kölcsönös támogatási alap létrehozásával. A kölcsönös támogatás elve a szövetkezeti ágazatban, az ipari és a fogvasztási szövetkezeti mozgalomban hosszú évek óta bevált gyakorlat a kölcsönös támogatási alap kénzése. Ez elősegíti a kockázatvállalást és gazdasági döntések következményeivel együttjáró helytállást, erősíti a szövetkezetek körében az együvétartozás érzését. Éppen ezért a párt, a kormány részéről szívből üdvözöljük és támogatjuk a TOT beszámolójának, a kongresszusi állásfoglalás-tervezetnek azt az indítványát, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben is vezessék be és rendszeresítsék a kölcsönös támogatási alap képzését; olyan formán, hogy a szövetkezetek közgyűlési határozattal, önkéntesen vállalt kötelézettség alapján biztonsági alapjukból évente befizetett saját pénzösszegükkel területi szövetségük mellett létrehozzák a kölcsönös támogatási alapot. Helyesnek tartjuk és támogatjuk azt a törekvést is — és erre a szövetkezeti törvény lehetőséget ad —, hogy a termelőszövetkezetek kisebb befektetéseik, átmeneti gondjaik megoldásához tagsági kölcsönként vagy egyéb módon — természetesen ugyancsak önkéntesen vállalt kötelezettség alapján — vegyék bátrabban és jobban igénybe a tagság pénz- ügvi segítségét. A paraszti jövedelmek alakulásával kapcsolatban megjegyezte: A termelőszövetkezetekben a tagok díjazása a munka szerinti elosztás elve alapján történik. A termelés és a munka termelékenysége gyorsabban nő, mint a részesedés. Gondot okoz viszont, hogy egyes termelőszövetkezetek, mégpedig a jobb természeti és közgazdasági viszonyod?: között gazdálkodó jó termelőszövetkezetele, a tagok napi érdekeit egyoldalúan előtérbe állítva, jó termésű években olyan magasra tornásszák az egy tagnak kiosztható személyi jövedelmet, hogy annak magas szintjét átlagos években, a termelés várható növekedéséből — egyéb kötelezettséggel együtt — huzamosan nem képesek fenntartani. A jó termelőszövetkezetek sok esetben kiugróan magas tagsági személyi jövedelme össztársadalmi tekintetben is problémákat okoz. ’ Az átlagosnál jobb körülmények között, tehát a jobb földeken gazdálkodó termelőszövetkezetek helyzetüknél fogva járadéki jellegű jövedelemhez jutnak. Mindjárt hangsúlyozni szeretném: a szövetkezetek közötti differenciálódás — népgazdasági szempontból vizsgálva — önmagában nem káros jelenség, sőt, irányítási rendszerünk szükségszerűen feltételezi. A gazdálkodási eredmények és a jövedelem közötti kapcsolat irányítási rendszerűnkben a gazdasági fejlődés igen fontos tényezője, s éppen ezt iktatná ki a jövedelemszint adminisztratív jellegű kiesyen’h^se. Ennek hafározottan ellene vagyunk. Mindezek ellenére — és ezt nyomatékosan szeretném hangsúlyozni —: a differenciálódási folyamat ésszerű keretek között tartásába feltétlenül sz "k- ség van társadalompolitikai célkitűzéseinkkel ugyanis nem egyeztethető össze, hogy az emberek életszínvonalban, jövedelmi helyzetében túlzott, a végzett munkával arányban nem álló, kiugró különbségek lesveneK. Ezt követően az adózási rendszerről szólt, maid a nyugdíjkorhatár leszállítását és a • szociális ellátás egyes problé- s máit érintette. A kormány — mondotta —* a múlt héten tárgyalta a tér- ; melőszövetkezeti nyu"dfjrend- 5 szer és szociális biztosítás eeves ! részkérdéseit és mezfzMö dön- ; téseket — Faggvas Jenő tamai • tsz-elnök szóhasználatával élve • — kompromisszumos inté-Vedé- S seket hozott így többek között ! határn-jgfnt hozott arra, hogy ! a jövő évtől kezdve a tsz-öreg- : ségi, munkaképtelenségi já^adé- ; kot havi 100. az özvegvi iára- ! dákot havi 60.— forinttal kell j emelni, hogy a tsz-nvu°',íjak i niecfáiiqnításápak alapjául szol- ; gáló havi átlagjövedelem felső • Ülést fertőit az MSZMP Békéscsabai Városi Bizottsága Tegnap, csütörtökön délelőtt ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Békéscsabai Városi Bizottsága. A résztvevőket Gyulavári Pál, a városi pártbizottság első titkára tájékoztatta az MSZMP Központi Bizottságának március 15-i ülése alapján a nemzetközi helyzetről. Ezután a végrehajtó bizottság 1971 második lábévá munkájáról szóló jelentését ismertette, amelyet a pártbizottság egyhangúlag elfogadott. Végül a pártbizottság dr. Pan- kotai István osztályvezető szóbeli kiegészítője után jóváhagyta a beszámoló párttaggyűlések tapasztalatairól írásban előterjesztett tájékoztató jelentést, majd a bejelentések után az elnöklő dr. Becsei József titkár zárszavával fejeződött be a városi pártbizottság ülése. határát az ipari nyugdíjak szintjén kell emelni, továbbá, hogy a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagos jövedelmet annak a három évnek a nyugdíjosztály szerinti jövedelme alapján kell megállapítani, amely a tag számára a nyugdíjazást megelőző 5 naptári év közül a legkedvezőbb. A kormány megfelelő határozatokat hozott számos egyéb részkérdésben is. Az érdekképviseleti kérdések boncolgatása után a jövőre vonatkozóan Fehér Lajos hangsúlyozta: Ami a jövqt illeti: a TOT és a területi szövetségek folytassák, sőt még jobban végezzék az eddig bevált és a szövetkezete# által igényelt tevékenységüket. Nyújtsanak még nagyobb segítséget a termelőssö- vetkezetek önkormányzati körébe tartozó belső feladatok ellátásához, ennek révén segítsék a szövetkezetek szocialista jellegének erősödését. Javítsák tovább a tájékoztatást a szövetkezetek és az állami szervek részére. Kapcsolódjanak be intenzíven a vertikális kooperációk létrehozásába, fejlesztésébe. Javítsák tovább s tegyék szorosabbá kapcsolataikat az országos, a területi párt- és állami szervekkel, valamint a nem mezőgazdasági szövetkezetek érdekképviseleti szerveivel. Tegyék szervezetté a megyékben működő szövetkezeti szövetségek együttműködését, és velük közösen beszéljék meg rendszeresen a megye szövetkezeteinek problémáit, feladatait. Mindenekelőtt tartsák szem előtt, hogy a szövetkezetekért vannak, a szövetkezetek igényeit kell kielégíteniük: ezért munkájuk középpontjában a szövetkezetek állj anale! Beszédét a következő szavakkal fejezte be: Tisztelt Kongresszus! Befejezésül további eredményes jó munkát kívánok a kongresszus minden résztvevőjének, szövetkezeti parasztságunknak és szövetkezeti vezetőinknek. A kongresszus egyengesse tovább azt az utat, amelyen a mezőgazdasági szövetkezetek dolgozó parasztságunk igazi szocialista közösségeivé, korszerű nagyüzemeivé fejlődnek. Támogassa szövetkezeti parasztságunkat, hogy a munkásosztály segítségével és vezetésével eredményesen munkálkodjék o X. pártkongresz- szus határozata, a negyedik ötéves terv memml^sitásán, a szocializmus teljes felépítésén! (MTI) A jövő előkészítése A Moszkvából, a szovjet párt és kormány vezető ivei Tfolytat ott megbeszélésekről hazatért Fock Jenő miniszterelnök repülőtéri nyilatkozatában újra és újra 1980-ról és 1985-ről szólt. A mai, lletve a holnapi napot Illetően egyenesen ezt mondta: „Áttekintettük a most folyamatban levő ötéves terv keretében megkötött egyezmények végrehajtását. Ezzel kapcsolatban kölcsönösen az volt a váleményünk, hogy ez a munka rendben folyik”. Vagyis ami a két felet érdekli, az már elsősorban a jövő. S ennél beszédesebben nem is igen lehetne a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok jelentőségét és távlatait jellemzi. A kapcsolataink szilárdak, rájuk hosz- szú idő perspektívájában lehet építeni, sőt — csak erre alapozhatjuk terveinket. Mindenekelőtt a nyersanyagokról, s ezen belül is a legértékesebb energiahordozókról — az olajról, gázról — van szó. Ha nem tudjuk, hogy ezekből országunk számára oly döntő nyersanyagokból milyen meny- nylségekre számíthatunk a jövőben, nem tudjuk a magyar nép távlati munkaprogramját, és különösen a népgazdaságnak kapcsolódó láncszemeit sem meghatározni. Hiszen elég arra emlékeztetni, hogy a behozott kőolaj 91, vasérc 96 százaléka érkezik a Szovjetunióból, az előbbi a Barátság-olajvezetéken át az Ural vidékéről, Baski- riából, az utóbbi elsősorban Kri- vaj Ragból, fcohókoksz-behozatalunk 45-, a fenyő fűrészáru 92-, a papír 64-, a gyapot 50 százaléka származik a Szovjetunióból. Növekvő mennyiségben kapunk távvezetéken át energiát is Ukrajnából. Ha abból indulunk ki, hogy ha a mennyiség növekedése mellett ezek az arányok a következő másfél évtizedben sem változnak meg lényegesen — s ez a valóság, hiszen nyersanyagban ez idő alatt sem válunk gazdagabbá, a máshol, a kapitalista piacokon való beszerzés pedig elviselhetetlen terheket róna külföldi fizetési mérlegünkre (nem Is beszélve arról, hogy a szállítási költség alaposan megnövelné az árakat), akkor világos, milyen nagy feladat, amit az előzetes tárgyalásokkal kormányküldöttségünk magára vállalt. Érthető is, hogy — amint Fock Jenő nyilatkozatában elmondotta — egyelőre csupán az előzetes Igény felvázolásáról, a lehetséges megoldások fontolgatásáról és nem konkrét megállapodásokról volt szó a szovjet kormány vezetőivel folytatott megbeszéléseken. A kérdés megoldása bonyolult, és még sok fejtörést okoz nemcsak a magyar, hanem talán még inkább a szovjet félnek. A Szovjetunióban a nyersa- nyagkitemielő ágak erőltetett fejlesztése elengedhetetlen; ugrásszerűen nő a Szovjetunió termelése, ennek megfelelően saját nyersanyagigénye is, emellett a legtöbb európai ország, a legtöbb KGST-tagállam nyersanyagban, különösen energiahordozókban meglehetősen szegény, vagyis mindnyájan elsősorban a szovjet szállításokra számítanak. Az is közismert, hogy ezekben az ágazatokban igen nagy befektetések szükségesek, és azok viszonylag lassan térülnek meg. Ilyen körülmények között a nyersanyag-kitermelő iparágakhoz szükséges berendezések: műszerek, automatikák, a szállítást szolgáló vezetékrendszerek létrehozásában való magyar közreműködési készség kifejezése, és azután majd itthon az Ilyen irányban gondolkodás-, kutatás-, szakosítás kövezi utat kívánságaink, igényeink szovjet részről való teljesítéséhez. A nyersanyagokért ml nagyrészt feldolgozott késztermékekkel fizetünk. A magyar—szovjet gazdasági kapcsolatok helyét a szovjet piac jelentőségét szá. munkra mutatja, hogy miközben gépipari termékeinknek körülbelül fele készül exportra, ennek a mennyiségnek több mint felét a Szovjetunió vásárolja. Vagyis, durván számítva: a jelen pillanatban — s ez az arány jelentősen nem fog változni a jövőben sem — gépiparunk mintegy negyede szovjet megrendelésre termel. A mostani kormányfői szintű magyar—szovjet gazdasági megbeszélések tehát lényegében egy egész történelmi szakasz gazda, ságpolitikája, kooperációja, sokoldalú együttműködésének előkészítését szolgálják. ■■iKmiiiniiinHiiimniHnia «3 es&scssBGSoasaaseisi Németh Sándor; AttttauHgyi löctSHzt 3. Ba]átiszikla alatt A tárló fölött álló fákon fekete varjak vertek tanyát. Kékesen fénylő tollúkon a nap csillogott. A katonák a madarakat nézték, a madarak pedig az embereket. Csönd volt egy ideig, aztán a madarak váratlanul felröppentek, kört írtak a tárló fölött és csúnya rekedt rikodtozás- sal kiabálták: — Kár... kár... kár... Alighogy eltűntek a madarak, bevágott az első akna a lejárat elé, aztán a második, a harmadik és talán a századik. Varga János csöndes szóval folytatja az emlékezést: — Mi felderítők mindig elöl mentünk. Csolnok. Dág, Unye, Piliscsaba, Solymár, Tinye, Bu- dajenő, Budakeszi, Ercsi és Zsámbék volt az útvonalunk. így, szovjet katonaként látta meg életében először Budapestet. — Kora reggel volt, de már lőttek és ágyúztak. Amikor felkelt a, nap, észrevettem, hogy füstöt okádva égnek a házak. Pár nappal később Bojátiszik- la alatt bekerítették a csoportot. — Mi 17-en voltunk és elszórtan kettesével feküdtünk a mélyedésben. Mellettem egy grúz fiú ásott fedezéket. Talán két vagy három évvel lehetett idősebb nálam. Az SS-ek fönt álltak a magaslat peremén. Első sorozataink meglepték őket, de hamarosan minden irányból géppuskatűz keresett bennünket. Egyszer csak váratlanul csönd lett. Hangszórón keresztül oroszul és németül szólítottak bennünket: — Reménytelen az ellenállás. Adjátok meg magatokat, különben mindannyian elpusztultok. Jelezzetek fehér kendővel vagy sapkával... A kapitány hosszú sorozattal felelt a felszólításra. Ez volt a többiek válasza is. — Óvatosan kúszni kezdtünk a bokrok között és észak felé. a mieink irányában akartunk kitörni. Elsőként a grúz fiú esett el. Szinte kettéfűrészelte egy sorozat. Meepróbáltam a hátamra venni, de már meg sem ismert. Egyetlen szót mondogatott, suttogott: — Mamácska... — Négyen meghaltak, hatan megsebesültek közülünk. Láttam hogy a parancsnokot is szilánk érte. A jobb lábán, térdén alul. A hátamra kaptam a kapitányt és futottam a szürkületben a többiek után észak félé. De a magaslat északi szélén is tűz fogadta a csoportot Két géppuska pásztázta a terepet — A kapitány azt mondta, hogy tegyem le és figyeljek rá. Kivette az igazolványát, a párttagsági könyvét, lecsatolta a pisztolyát és mindent a kezembe nyomott Azt a parancsot adta, hogy hagyjam ott, vigyem magammal a dolgait, jussak át a déli oldalon és jelentsem a mieinknek mi történt velünk. Még most is kapkodva szedi a levegőt. — Nem akartam menni. Először megtagadtam a parancsot. Azt rhondtam, ott maradok mellette. Akkor nagyon keményen azt mondta, katona vagyok, méghozzá önként és a parancsot mindenképpen teljesítenem kelL Ha sikerül átjutnom,
