Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-26 / 73. szám
Tájékoztató a vasút ünnepi forgalmáról A háromnapos húsvéti mun- feaszünet csúcsforgalmának au vartalan lebonyolítására már a hónap elejétől készült a vasút — közölte a MÁV Vezérigazgatóéig! ma délelőtt tartott sajtótájékoztatóján Géringer János forgalmi szakosztályvezetóhelyettea. Bejelentette továbbá, hogy március 30-a — április 5-e között 104 mentesítő vonatot indítanak, ezenkívül 70 hétvégi vonat Is közlekedik, így a szokásosnál 234-gyel több szerelvény szolgálja az ünnepi csúcsforgalmat, amelyre a tavalyinál Jóval több utast várnak. Az ünnepi személyforgalom Idején a vasutasok többsége napirendes szolgálatán felül önkéntesen többletmunkát vállalt, hogy közmegelégedésre bonyolíthassák le a forgalmat Több pénztárt tartanak nyitva, bővítették a jegy- előváltásl lehetőségeket növelték a takarítószen élyzet és az wtestájékoztató- és Irányi tószol. gálát létszámát (MTI) Ünnepeltek a gyulai járás KISZ- fi atal j ai Tegnap, saosnfbatan «Mielőtt, a KISZ gyulai járást bizottsága ünnepséget rendezett a párt. székházban, a KISZ újjászervezésének IS. évfordulója tiszteiére. Jelen volt az ünnepségen Fazekas Imre, az MSZMP Járási bizottságénaak titkára. Ünnepi beszédet Szigeti Zoltán, az MSZMP járási bizottságának munkatársa mondott majd átadta az emléklapokat és a KISZ KB dicsérő oklevelét azoknak, akik elsőként léplek a KISZ tagjai sorába, IS évvel ezelőtt az ember-ék százmül! óinak. Jézus-keresőknek mondják magukat. Rövid idő alatt elterjedt a mozgalom egész Nyugat-Német- országban. Eddig vonzásközpontok közötti légüres térben bolyongóknak neveztük őket. Ezt is pontosítani kell. Az ideológiában, világnézetben, gondolkodásban nincs légüres, steril tér. De ezt ne ml mondjuk ki. Amint am üf hippi hóbort ilyen tömegessé vált. feltűntek azok is, akik hajlandók irányítani szervezni (majd később esetleg fel is használni őket). Színre lépett egy Bill Bright nevű amerikai milliomos, aki —■ mint a Stem írja — háromezer misszionáriust foglalkoztat. (Vajon csak a saját millióiból? — ezt nem a Stem kérdezi...). A7. ő papjainak a jelszavai: „Az emberek nem akarnak többé politikát hallani — az élet értelmét keresik”, „Túljutottunk mindenféle szocialista eszmén — most már éljünk magunknak.” Egy angol valláspszichológus e jelenségek vizsgálata alapján érdekes következtetésekre Jut: Nem csupán szektósokról és bolondos álmodozókról van szó — mondja. — Igen sok közöttük a tudományosan képzett és tudományos téren dolgozó ember is. Különösen & fiataléit: Áprilisban kezdődik esz általános mezőgazdasági összeírás — Ezer számlálóbiztos százhúszezer családot keres fel a megyében Bauélgatés Porkoláb Káro'lyal, a KSH Békés megyei Igazgatóságának vezetőjével A rtk»ő, a. televízió és a különböző országos lapok az elmúlt héten közölték, hogy a Minisztertanács határozata alapján a Központi Statisztikai Hivatalnak általános mezőgazda- sági összeírást kell végrehajtania. Kérésünkre Porkoláb Károly. a Központi Statisztikai Hivatal Békés megyei Igazgatóságának vezetője részletesen válaszolt lapunk munkatársának kérdéseire, ismertette az összeírás célját, annak körét, módszereit és megyei Jellemzőit “ Ml leni szükségessé n összeírás* ém ml » legfőbb célja? — Ismeretes az, hogy a felszabadulás utáni adatgyűjtési rendszer a korábbinál részletesebben tárta fel a mezőgazdaság helyzetét Eleinte természetesen az egyéni gazdaságok termelésének, gazdasági helyzetének, a parasztság életkörülményeinek kérdéseit, majd a szocialista átszervezés megindulása óta a szocialista gazdaságok gazdálkodási eredményeit, gazdálkodási folyamatait és az egyre inkább szocialista módon dolgozó ás élő parasztság életkörülményeinek változását Az adatgyűj_ tési rendszer azonban nem terjedt ki minden területre. Emiatt néhány kérdésre csak hozzá, vetőleges, néha pontatlan választ tudtunk adni. Az összeírásnak éppen ebből adódóan fő célja a magyar mezőgazdaság állapotának, termelésének és a termelés körülményeinek számbavétele. Az összeírás során szerzett Információk alkalmasak lesznek arra, hogy teljes képet adjanak a mezőgazdaságról, a szocialista átszervezés Utáni döntő változásokról, így a többi között a parasztság életkörülményeinek, életmódjának, a gazdálkodás helyzetének megváltozásáról Is. Az összeírás! program a hazai Igények mellett közvetlen kapcsolatban van a FAO — az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének —< folyamat■ B B körében nőtt meg ugrásszerűen j a vallási spirituális ás okult | dolgok iránti érdeklődés, mint- • egy tiltakozásul a zsarnokság s ellen, aminek ma a gondolko- í dás és az emberi lét ki van téve. S végül, nem a felületen mozgó jelenségről van szó, hanem a több mint két évszázada tartó tendenciák (az ipari forradalommal összenőtt kapitalizmusra gondol) elleni nagy megmozdulásról. Fejtegetései érdekesek, némi kiegészítéssel él is fogadhatók. Akár az új Jézus-divatnak, akár j az ennek tükörképeként tapasz- : tolható egyházi válságnak az az 5 oldala világos, amely az elfor- S <Julást, a tiltakozást illeti. A : kapitalizmussal, a kizsókmányo- | lás és elnyomás társadalmával S való szembefordulásról van szó. S fis hogy visszatérjünk a cikk ! elején idézett képhez: A vatiká- ; ni palota harmadik emeleti ab- ( lakában vasárnap délelőttön- • ként megjelenő vézna ember- • kének nincs sok oka arra, hogy ; optimistább legyen. Az egyház ; kocsiját — ő vagy az utóda — » még vezetheti egy ideig gyor- j eabban is, ha fék helyett a gáz- | ra lép. De a körülötte terjedő 5 ködöt már nem tudja eloszlatni. ; Egy új vonzási központ van a ; világon amelynek fénye mind-; jobban' átvilágít a legsűrűbb ! ködön iá Ezé a jövő. bon levő mezőgazdaság világösszeírásával: ugyanis 125 országban kerül sor mezőgazdasági összeírásra. — Kikre terjed ki az összeírás és milyen időpontokban? — Az összeírást mind a mezőgazdasági nagyüzemekben, mind a kisüzemekben végrehajt-! juk. A két üzemtípusban vizsgálandó problémák az üzemek jellegéből adódóan természetesen nem azonosak. Ez a kettősség különféle felvételi módszerek és technikák alkalmazását, ugyanakkor a különböző felvételek kellő összehangolását teszi szükségessé. Az összeírás kiterjed mindazokra, akik 400 négyszögöl, vagy annál nagyobb mezőgaz- sági, illetve 200 négyszögöl vagy annál nagyobb szőlő, gyümölcs és kert-területet használ, nak vagy állatot tartanak. Az összeírást több ütemben, hajtjuk végre. Legnagyobb volumenű az április első felében lebonyolításra kerülő teljeskörű adatfelvétel. Ennek keretében a „kisüzemekben”, a háztáji gazdaságokban, a kisegítő gazdaságokban és az egyéni termelőknél a számlálóbiztosok házról házra, tanyáról tanyára Járva végzik az összeírást. Ennek méreteire jellemző, hogy a megyében 120 ezer gazdaságot kell összeírni, s a munkában ezer számlálóbiztos és 300 felülvizsgáló. valamint községi felelő® vesz részt. Oktatásuk nagyrészt már befejeződött. A nagyüzemekben az összeírást két részletben bonyolítjuk le. 1072 júliusában — a rendszeres adatszolgáltatáshoz kapcsolódva — a nagvüzemek belső •viszonyaira, szociális ellátottságára, a termelés koncentráltságára vonatkozóan gvűjtünk adatokat. 1973 első negyedévében választ keresünk többek között a szövetkezeti parasztság foglalkoztatottsági színvonalára, a gazdasági felszereltségre és annak kihasználtságára, és számba vesszük a növénytermesztés és az állattenvésriés fontosabb technológiai adatait. Az általános mezőgazdasági összeírásba szervesen illeszkedik a gyümölcsterme1 és helyzetének teljes és sokoldalú felmérése. Ennek egyik részeként a nvári hónapokban hajtjuk végre a kisüzemekben a gyümölcsfa-összeírást, — As 8s»segyfiftött adatok feldolgozása, felhasználása és publikálása hogyan történik? — Az összegyűjtött adatokat a hivatal munkatársai gépre előkészítik és feldolgozásuk elektronikus gépek segítségével történik. Az első eredményeket már 1972-ben folyamatosan publikáljuk. A későbbi adatfelvételek összesítését 1973-ban és 1974-ben bocsátjuk rendelkezésre. Az általános mezőgazdasági összeírás végrehajtását a kor. mány a Központi Statisztikai Hivatalra bízta. E nagy munka azonban az erők összefogását igényli. A párt- és állami szervek — a tervek megalapozott kidolgozása érdekében — támogatják a összeírást. Az összeírás sikere azonban elsősorban ® nagy munkában részvevők lelkiismeretes, pontos munkájától ás a lakosság őszinte .szolgálatsm messzi 5 MÁ&CIUS 26. w kés* iséktezolgáltatáaétől függ Az adatfelvétel valósághű volta, annak pontossága megkívánja, hogy a megkérdezettek bizalommal legyenek az összeírással és az összeírókkal szemben. Az adatok csak összesítve jelennek meg, 9 a FAO világösszeírási igényei mellett csak a tervezési és irányítási munkát segítik elő. Éppen ezért félreérthetetlenül le kívánom szögezni, hogy az általános mezőgazdasági összeírás kizárólag statisztikai munka, s mint minden statisztikai össze írásnál, most Is biztosítjuk a személy szerinti titkosságot. Porkoláb elvtárs végezetül elmondotta, hogy a számlálóbiztos! és felülvlzsgálói feladatokat többségében pedagógusok látják el. Amikor a sajtón keresztül is a pontos és lelkiismeretes munkára kéri fel valamennyi számlálóbiztost, felülvizsgáló! és az őszinteségre a Békés megyei adatszolgáltatókat, előre is megköszönd mindazok fáradozását, akik az általános mezőgazdasági összeírás sikerét elősegítik. A Megyei Művelődési Központ Művészeink-sorozatának pénteki estjén Szokolay Sándor látogatott Békéscsabára. Dr. Kovács József, az orosházi zeneiskola igazgatója méltatta a Kossuth-díjas zeneszerző munkásságát, majd a vendég emlékezett gyermekkorának Békés megyei élményeire, békés- tarhosi pályakezdésére, első művelnek születésére, majd Könyv a szarvasi vasasokról Hazánkban az üzemtörténetírás még nem nagyon terjedt el Ebből a szempontból is jelentős munkát végzett tehát dr. Tóth Lajos, amikor megírta egy vidéki fémipari szövetkezet nehézségekkel küzdő két évtizedét. A Szarvasi Vas-Fémipari Szövetkezetei 1952. március 2-án 18-an alapították és alig termeltek többet ekkor még egy évben félmillió forintnál. A szövetkezetnek ma már — 20 év után — több mint 1400 dolgozója van és éves termelése eléri a 180 millió forintot A jubileumi kiadvány szerzője ezt a változást követi nyomon. Szarvas Iparának történetétől, a Vas-Fémipari Ktsz meg_ alakulásától indul ki és a szö~ vetkezetet a különböző tervidőszakokban elért eredményeinek ismertetésén át egészen napjainkig mutatja be. Elsősorban abból a szempontból, hogy miként lett a „kis” ktsz-bői modem középüzem. A szövetkezetnek a 20 év alatt megtett útját a könyvben Malmö® Károly és Tákos Lajosné fotói illusztrálják. világsikert aratott operáinak, a Vérnásznak és a Hamletnak keletkezésére, fogadtatására, Bartókkal, Kodállyal való zeneszerzői kapcsolatára, a népdal mai helyzetére, jövőjére, művészi céljaira, hitvallására. A prózai előadást a szerző zongorajátéka és legismertebb műveinek magnetofon- és hanglemezfelvételei színesítették. ■ * Ünnepekre, névnapokra Tetszés szerinti anyagból készült hidegtálakra, díszített szendvicsre és egyéb hidegkonyhai készítményekre előrendelés leadható. BÉKÉSCSABÁN: nagy büfében; GYULÁN: Komló Étteremben; OROSHÁZÁN: Béke Étteremben. Békés megyei Vendéglátóipart Vállalat. 349854 P. P„ ■BQBQBBBBSBBOBBBBa8D9(BSBBBBQ0BaSBB&)BSBflaiBBBOaBBI Szokolay-esfr Békéscsabán