Békés Megyei Népújság, 1972. március (27. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-11 / 60. szám
i Néhány helyen eső rt,n ftt, Várható irtó járás ma estig: Erősen felhős, idő, sok helyen eső, egy-két helyem zivatar, mérsékelt, időnként meg. élénkülő, helyenként megerősödő keleti, délkeleti szél. A nappali felmelegedés gyengül, de enyhe marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10—15 fok között, délen kevéssel 15 fok felett. Évforduló Százharminc évvel ezelőtt, március ll-én született Mezőszent- áyörgyön - és 1916 áprilisában halt meg Budapesten - Eötvös Károly író, újságíró, ügyvéd, liberális politikus. 1872-ben Deák-párti programmal országgyűlési képviselővé választották, s nagy hatású szónoklataival hívta fel magára a figyelmet. Deák halála után rövid időre visszavonult, de 1877-töl mint ellenzéki vezér ismét szerepet vállalt a közéletben. A reformkori liberalizmus híveként 1883-ban elvállalta a hírhedt tisza- eszlári perben az ártatlanul vádoltak védőügyvédjének szerepét; e perrel, az abban vitt szerepével az ország határain túl is ismertté vált; 1892-ben egy ideig a Függetlenségi és 48-as pártkor elnöki tisztségét töltötte be, de hamarosan új ellenzéki pártot alapított. Számos könyvet írt; szépirodalmi írásait mesélő kedve és anekdotikus humora teszi vonzóvá. Ismertebb müve a tiszaeszlári perről írt könyve, s az utazás a Balaton körül. Louise A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A HALÉRT a húsvéti ünnepekre — ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ. Dán- kő Pál, a megyei KISZ-bizottság titkára beszámolót tartott Tótkomlóson a Toldi Miklós úttörő- csapat tagjainak a KISZ VIII, kongresszusáról. — SZÉPSÉGKIRÁLYNÖ VÁLASZTÁS. A gyulai Négy + Öt Ifjúsági Klub március 12-én, Gyulán, a Komló Étteremben ..Délutáni randevú’’ címmel mű. soros délutánt rendez. A divatbemutató mellett szépségkirály,, nő választás is lesz. — SAN MARINÓ-MONACO. A TIT Ország-Világjárók Baráti Köre legközelebbi összejövetelét — március 13-án — tartja Békéscsabán, az értelmiségi klubban. Ezen dr. Bandi Andor főorvos tart színes diafilmvetítéssel kísért előadást San Marino— Luxemburg—Monaco címmel. — EGY BETEG HÁROM PERC. Kondoroson két körzeti orvos tevékenykedik. Az elmúlt évben a rendelőkben több mint 34 ezer embert vizsgáltak meg. A számok alapján kiderült, hogy egy betegre jutó vizsgálati idő mindössze 3—4 perc volt. Tegnap délelőtt Békéscsabán az Umiverzái kultúrtermében kóstolóval egybekötött árubemutatót rendezett a HALÉRT Vállalat és az Egri Pincegazdaság. A Békés megyei Llelmiszerkis, kereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályának vezetője Szűcs Péter köszöntötte a megye négy városának és Békés legnagyobb íMetednek vezetőit, valamint a meghívottakat, majd Szamos István, a HALÉRT Vállalat békéscsabai fiókjának képviselője számolt be arról, hogy a tavaszi, gyengébb haledlátás után jól felkészültek a húsvéti, várhatóan fellendülő halkereslet kielégítésére. A pontyon, harcsán és kárászon kívül megfelelő mennyiségiben lesz különféle fagyasztott tengeri, valamint több külfölcli olajos hal. Zavartalannak ígérkezik a közkedvelt pusziiból is az ellátás. A megnövekedett igényeknek megfelelően csaknem kétmillió forintos beruházással még ebben az évben új halüzletet építenek Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útján. Itt az Lakáskarbantartást kedvező áron, rövid határidőre végezzük a lakosság részére OTP hitelre is RAGASZTOTT MŰANYAGPADLÓ 1,5 em vastagságig. Betonaljzat, mozaiklap és csempeburkolatok készítése. Parkettázás, hajópadló-készítés. PARKETTACSISZOLÁS. Homlokzati és belső bepucolások. Bádogosmunkák. műanyagcsatornák felszerelése. Szobafestésmázolás. TAPÉTÁZÁS. Aláfalazások, helyiség-leválasztások. Vegye igénybe szolgáltatásainkat Megrendeléseket felvesz és felvilágosítást ad: „FÉSZEK’7 Lakáskarbantartó Részleg Békéscsaba, Csaba utca 2. élőhalon kívül sülthal is kaphat tó lesz. Tóth Gyula, az Egri Állami Pincegazdaság értékesítési osztályának vezetője ismertette az ország legnagyobb minőségi bor- forgalmi vállalatának tevékenységét Elmondotta, hogy a közeljövőben rendszeres „barjáratot” indítanak Békés megye üzleteibe. Ezzel az a céljuk, hogy tovább növeljék a minőségi borok választékát A fejlődésre jellemző, hogy míg néhány évvei ezelőtt Egerből mindössze 20 hektoliter bort értékesítettek Békés megyébe, addig az idén a kereskedelmi vállalat már 800 hektolitert rendelt — HAT ÉVVEL EZELŐTT még 3400 vofllt a szarvasmarha-állomány Gyulán, a háztáji gazdaságokban, Azóta évenként több mint százas a csökkenés. Tavaly február óta a csökkenés 133, ebből a teheneké 56. A szomorú tényt elsősorban a gazdálkodók elöregedésével magyarázzák; — BABARUHAVARRÓ-VER- SENY, FIÚKKAL. Csütörtökön délután babaruhavarró-versenyt rendeztek a harmadikos kisdobosoknak a békéscsabai Ifjúsági., és Űttörőházban. A résztvevők csokoládét, a győztesek könyv- jutalmat kaptak. A vetélkedő érdekessége volt, hogy azon fiúk is indultak.-a MÉRLEGZÁRÖ közgyűlés. A Békési Kosárfonó Háziipari Szövetkezet március 17-én délelőtt fél 10 órai kezdettel a járási kultúrotthonban tartja mérlegzáró közgyűlését.- BÁL A FÜRDŐBEN. Március X8-án Gyulán, a Várfürdőben fővárosi beat-együttes vendég- szereplésével fürdőbálat rendesnek. — GYÉMÁNTLAKODALOM, BÉKÉSEN. A közeli napokban ünnepük 60. házassági évfordulójukat Kosa Ferenc és felesége, Berecki Julianna. A békési Kossuth Termelőszövetkezet nyugdíjasa népes családjában ünnepli a nevezetes évfordulót. Nyolc gyermekük, nyolc unokájuk és hat dédunokájuk köszönti majd a házaspárt az ünuepen. Leesett o kapufáról — meghalt Szolnokon, a Vegyiművek sportpályáján Majoros József 23 éves rakodómunkás, kisterenyed lakos többedmagával teherautóról rakodott le, s felmászott a kézilabdakapu tetejére. A rakodómunkás leesett a kapufáról, s olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Mai névnap: Szilárd A mtti Szilárd nevünk a Constantinus latin név magyar fordítása, amely nyelvben a „cons- tans": „szilárd, állandó’’-t jelent. — NŐNAP CURTICIBAN. A Molnár János vezette MÁV műszaki kocsiszolgálat szocialista brigádja is, amely a szomszédos romániai Curticiban tel jesít szolgálatot, megemlékezett a Nemzetközi Nőnapról. A brigádtagok legközelebbi női hozzátartozóit virágos üdvözlőlapon köszöntötték. (^gyolGlesrijiorlcrünk Ma este 21 órai kezdettel mutatja be a televízó Somerset Maugham világhírű író egyik elbeszéléséből készült filmjét. Louise ! végigbetegeskedi egész életét ; (képűnkön a címszereplő Sarah ! Badel) s a betegség önzővé teszi. ■ S mert maga nem lehet boldog, • megkeseríti környezetét, tönkre- : teszi a körülötte élő emberek sorsát— 9 — TANYAI KULTURÁLIS NAP. A kétsopronyi apponyi-földi kisiskola tanulói tanyai kulturális napot rendeztek. Délelőtt a Kossuth rádióban meghallgatták a kisiskolások műsorát, majd Mar- gittay Ági színművésznő verseket, novellákat adott elő nagy sikerrel, — KÖNYVKÖTÉSZETI munkát vállalok. PalyUcné Szemenkár Magdolna, Békéscsaba, Knézich u. 21. 349476 Tanácstagi fogadóórák Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán március 12-én, 10— 12 óráig a 49-es és 50-es keriilet tagjainak Kovács József és Kovács Gyula, a Gyulai úti VI., pártházban. KÁTÁMADT A VENDÉGEKRE Faragó Miklós 22 éves alkalmi munkás, büntetett előéletű, Végegyháza, Dózsa György u. 11 szám alatti lakos a napokban részegen tért be Végegyházán az ÁFÉSZ-presszóba. Leült az egyik asztalhoz és nagy hangon italt követelt. A presszó vezetője megtagadta a kiszolgálást. A i'észeg fiatalember dühbe gurult és szitkozódva megfenyegette. Több vendég a presszóvezető védelmére kelt. Faragó felpattant a székről, és a vendégekre támadt, majd eltávozott a presz- szóból, azóta nyoma veszett. A rendőrség az ügyben nyomozást folytat. SZÁNDÉKOSÁN GÁZOLT A Nyíregyházi Megyei Bíróság a Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozata folytán másodszor tárgyalta Berki Sándor 30 éves gépkocsivezető, íi- szavasvári lakos gázolás! bűnügyét. A vádlott az egyik este ittas állapotban a tsz pótkocsis vontatójával elindult a szomszédos községbe, hogy ismerősét meglátogassa. Amikor vontatóra ült, elhatározta, hogy az első szembe jövő járműnek vagy gyalogosnak nekihajt. Az első szembejövő egy gyalogos volt, aki az út szélén tolta kerékpár, ját. Berki Sándor hirtelen áttért az út bal oldalára és elgázolta a férfi, majd tovább hajtott. A mostani tárgyaláson bizonyítást nyert, hogy Berki Sándor szándékosan követte el tettét. Ebben nagy szerepet játszott ittas állapota is. A megyei bíróság szándékos emberölési kísérletért öt évi szabadságvesztésre ítélte és öt évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. Az ítélet nem jogerős. SEX—SÁL—LINK (barna tojóhibrid) naposcsibe beszerezhető az Uraiűjfalui Állami Gazdaságnál. A naposjérce naposkakas vegyesivarú csibe 13.— Ft/db 3,— Ft/db 7,— Ft/db áron kerül eladásra. 500 db-on felüli rendelés esetén a csibét házhoz szállítjuk. Szállítási és dobozköltség «Bibénként 45 fillér. Naposjércét és vegyssivarú csibét április 5-től, napos- kakast május 20-tól tudunk biztosítani. Megrendelést az Uraiűjfalui Állami Gazdaság — URAICJFALU címre kérjük megküldeni. Telefon: Uraiújfalu 4. Telex; 037—355. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 10. heti lottó- sorsoláson a következő számokat húzták ki: 6, 8, 22, 23, 64 BÉKÉS MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ» CSEREI PAR. FŐSZERKESZTŐ HELYETTES I Deák Gyula. OLVASÖSZERKESZTOK: Varga Dezső. Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ* RocskAr János. GAZDA S AGPOLITIKAJ ROVATVEZETŐ: Podlna Péter. MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sass Ervin. 8PORTROV A TVEZETOl Macbalek István. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér K4, EH. emelet. Telefon; SS—398 is—m Kiadja a Békés megye* Lapltiadé Vállalat. Békéscsaba II» Tanácsköztársaság útja B, Telefon: ll—02L 11—OSL FELELŐS KIADÓS Lehoczkl Mihá|*. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dl) egy nőnapra 30—Ft. Békés megy« Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba, Indexe sasai