Békés Megyei Népújság, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-01 / 26. szám

Az igazság hangja Január 28-án Mezőberény—- Körösladány — Sarkad—Gyula útvonalon jártunk. Az ottani Petőfi Sándor, Tüköry Lajos, Ady Endre és Nicolae Balcescu Gimnázium másodikos, harma­dikos, negyedikes diákjaival ta­lálkoztunk, négy KISZ-vezetővel s arra kértük őket, mondják el megelőző napjuk teljes program­ját. A válaszok.« IRETYÄN ISTVÁN — Gyula: — Hatkor volt ébresztő a kol­légiumban. Fél hétikor reggeliz­tünk, héttől fél nyolcig tanul­tunk. Hat óránk volt: román, biológia, magyar, történelem, födrajz, matematika. Matemati­kából röpdolgozatot írtunk, né­gyesre sikerült; félévkor 4,6 volt az átlagom. A kollégiumban ebédeltem, utána újságot olvas­tam: a megyei lapot és a Nép­szabadságot. Háromkor elmen­tem a könyvtárba, román nyelvű újságokat olvastam, könyvet vit­tem vissza és kölcsönöztem. A Filozófiai kislexikont, mert va­sárnap történelmi versenyen voltam és az ott felmerült dol­goknak kellett utánanéznem. Négykor bementem az ifjúsági presszóba, ahol Gyulán lakó is­kolatársaimmal találkoztam. Há­romnegyed öttől hétig tanultunk a kollégiumban, vacsoráztunk, nyolcig újra tanultam, majd egy Stan- és Pan-filmet néztem a román tv-ben. Ha ma feleltem volna? Ügy érzem, megfelelően felkészültem. A csütörtök egyéb­ként viszonylag könnyű nap szo­kott lenni, ilyenkor szabad a délutánunk egy része. Hétfőn sportkör, kedden szakkör vagy KISZ-foglalkozás, szerdán sport­kör, pénteken énekkar van a szi- lencium előtt. ÖLLÉ ILONA — Mezőberény: — Negyed nyolckor keltem. Nyolctól fél kettőig iskolában voltam. Földrajz, magyar, test­nevelés, ének, fizika, matemati­ka óránk volt. Otthon ebédel­tem. Utána egyébként tanulok csütörtökönként, majd négytől— hatig biológia szakörre megyek, tegnap azonban változott a prog­ram, mert rokonok érkeztek Csehszlovákiából. így aztán nem voltam szakkörön és négytől fél nyolcig tanultaim rövid megsza­kításokkal, Aztán televíziót néz­tem, de ezt sem folyamatosan, mert közben beszélgettünk is. Fél tizenegykor feküdtem le. A sok napi esemény miatt nem minden tárgyból készültem úgy ifel, mint egyébként szoktam. Félévkor 4,3 volt a tanulmányi átlagom. Osztályunkban KISZ- titkár vagyok. TÓTH ISTVÁN — Sarkad: — Háromnegyed hétkor kel­tem, az iskolában magyar, ének, fizika, kémia és biológia óránk volt. Az utóbbi kettőből röpdol­gozatot írtunk — azt hiszem, nem sikerültek túlságosan. A humán tárgyakat jobban tudom. Egyébként négyes tanuló va­gyok. Órák után otthon ebédel­tem, háromtól—ötig tanulószo­bán voltam, majd röplabda-ed­zésre mentem. De nem játszot­tunk, mert a lányoknak mérkő­zésük volt, nekik szurkoltunk. Aztán, persze, fociztunk. Fél ki­lencig. Nyertünk. Én hátvédet játszottam. Otthon nem vacso­ráztam, mert nagyon fáradt vol­tam, ezért rögtön lefeküdtem. Ma nehéz napunk van. Azt hi­szem, egy tárgy kivételével, a szokásos formában feleltem vol­na. ŰJFALUSI ÉVA — Körösla- dány: — Negyed nyolckor keltem, az iskolában öt óránk volt. Egykor ebédeltem az iskolai menzán. Kettőtől—fél háromig kosárlab­dameccset játszottunk az iskola­bajnokságban, 12:8-ra kikap­tunk. Utána hazavittem a tás­kám, majd a kultúrházba men­tem, ahol fél négytől—fél hatig irodalmi színpadi próbánk volt. A szombat esd rendezvényen mutatkozunk be, így most külö­nösen sok a munkánk. A dísz­leteket készítettük elő az A ta­nító úr nadrágja című egyfel- vonásoshoe, Hatra hazaértem, vacsoráztam, negyed héttől— nyolcig tanultam. Fizikát, ma­gyart, matematikát és oroszt. Máskor általában többet tudok foglalkozni az anyaggal, így az­tán csak három tárgyból készül­tem fel úgy, ahogy szerettem volna. Félévkor 4,1 volt az átla­gom. Nyolc órától a televízióban néztem az A színész című angol filmet és és közben beleolvas­tam a Film—Színház—Muzsika évkönyvbe. A Zenei Figyelőnél már álmos voltam, felénél elzár­tam a- tv-t és lefeküdtem. ...Sokat beszélünk manapság a középiskolások túlterheléséről. Az említett példák csak meg­erősítik az aggodalmakat. A vil­lanásnyi képek azt mutatják, hogy a megkérdezettek napja — pedig inkább az átlagosnál ked­vezőbben alakult —, nagyon zsúfolt volt Igaz, egy-egy eset­ben jutott idő sportra, szórako­zásra, olvasásra, televíziózásra is, de rendkívül fesz« időbe­osztásban... aki ilyen tempó mel­lett valamit elmulaszt vagy raj­ta kívülálló körülmények miatt kénytelen elmulasztani, soha nem tudja bepótolni az elmara­dást. A tantárgyi felkészülésben sem, a televízióban, olvasásban sem és az étkezésben sem. Az élet egyetlen területén sem. (daniss) Szocialista jogrendszerünk a közeljövőben nagy jelentőségű új jogszabállyal gyarapodik: be­fejezéshez közelednek az új egészségügyi törvény előkészítő munkálatai. Mi tette szüksé­gessé és időszerűvé a törvény- tervezet kidolgozását? — kér­dezte az egészségügyi miniszté­rium illetékeseitől Vágó Tibor, az MTI munkatársa. A szakemberek válaszukban emlékeztettek arra, hogy a fel- szabadulást követően fokozato­san megindult a szocialista egészségügy alapelveire épülő egészségügyi jogszabályok meg­alkotása. A társadalmi, gazdasági fejlő­dés, a korszerű tudományos eredmények hasznosítása azon­ban szükségessé tette a koráb­ban megalkotott jogszabályok rendszeres felülvizsgálatát. A jelenlegi szabályozási módszer fenntartása viszont azzal a ve­széllyel jár, hogy áttekinthetet­lenné válnak a különböző jog­szabályokban foglalt egészség- ügyi rendelkezések s nem lenne mód a jogi szabályozás egysé­ges alapelveinek megfogalmazá­sára sem. Ez indokolja, hogy az országgyűlés megalkossa asz új egészségügyi törvényt, amely nemcsak az egészségügy terén elért eddigi eredményeket fog­lalja majd össze, hanem tar­talmazza az egészségügyre vo­natkozó alapvető rendelkezése­ket is. A felvetődött észrevételek szem előtt tartásával készítette azután el az Egészségügyi és az Igazgságügyi Minisztérium kép­viselőiből alakult munkabizott­ság a törvénytervezetet. Az így formába öntött jogszabályter­vezet összefoglalja azokat az elvi és általános jellegű rendel­kezéseket, amelyek az állatni 1942 februárjában adta ki a párt nagyon kezdetleges techni­kával az illegális Szabad Nép első számát. Javában folyt a szovjetellenes háború, ami együtt járt a kommunisták és a demokratikus erők üldözésével. Ebben az ország katasztrófá­ját jelentő időszakban szolalt meg a párt hangja a Szabad Népen át, hogy utat mutasson és leleplezze a fasiszta demagó­giát, megbélyegezze a gyilkoso­kat és felrázza a nemzet becsü­letes, hazafias erőit, mozgósítva őket a német militarizmus és magyar csatlósaik elleni harc­ra. A pártnak ekkor már évek óta nem volt Magyarországon elő­állított újságja. Hiányzott a szerkesztő gárda, a nyomdai és terjesztő apparátus is. Horthyéik lapjai, a rádió és a filmek árasztották az országot a hábo­rút dicsőítő hazugságaikkal. Kellett tehát egy orgánum, amely megmondja az igazságot és cselekvésre buzdítja a nem­zet egészséges erőit a haza meg­mentésére. Nem lehet eléggé méltatni azt a felvilágosító és mozgósító munkáit, amelyet a titokban szerkesztett, nyomtatott, és ter­jesztett Szabad Nép töltött be a szakadék szélfee sodort Magyar- ország életében. A Szabad Nép bár nagyon kezdetleges eszkö­zökkel készült, s technikailag nem versenyezhetett a korszerű­en előállított lapokkal, mégis üs­tökös fényével csillogott, ami­kor a haladó erők élére állva követelte, hogy vessenek véget a haszontalan vérfürdőnek. Fennen hirdette egyik számá­ban: „Abba kell hagyná a há­borút! Szakítani kell Magyaror­szág elnyomóival! Ki kiéli lépni a háromhatalmi szövetségből. Ez a szövetség Magyarország életét, vérét és nemzeti, becsüle­tét veszi éL” A párt illegális lapja felszó­lított mindenkit, hogy világné­1 szerveknek, a szövetkezeteknek, I a társadalmi szervezeteknek, más jogi személyeknek és az állampolgároknak a lakosság egészségének védelmével kap­zetre való tekintet nélkül egye­sítsek erőiket a különbéke meg­kötésére a szabad, független, demokratikus Magyarország megteremtésére. Harcba szólí­tott mindazok ellen, akik foly­tatni akarták a nemzetvesiztő háborút. A nemzet gyilkosai megret­tentek ettől a hangtól és nagy apparátussal vetették magukat az illegális Szabad Nép nyomá­ba. Az ötödik szám megjelené­se után nyomára akadtak a szerkesztő, nyomdász- és ter­jesztő apparátusnak. A fasiszták karmai közé került Rózsa Fe­renc elvtárs, a Szabad Nép el­ső szerkesztője. Embertelenül meggyötörték, de nem tudták árulásra bírni. Kioldották életét. A többieket is börtönbe zárták, vagy internáló táborba küldték. Bár az osztályellenség egy idő­re megakadályozhatta a Szabad Nép rendszeres megjelenését, de az eszme, amely a párt lap­jával behatolt a magyar társa­dalomba, nem maradit nyomta­lanul. 1944 végén, az időközben újra megjelenő Szabad Nép meghirdeti a fegyveres harcot, s ezt írja vezércikklében: „A nemzeti ellenállás aktív, fegyve­res, felszabadító harcát fokozni, ez ma a párt, a munkásosztály, s a magyar nép legfőbb felada­ta. Ezt követeli ma tőlünk a nemzet becsülete.” S a lelkesítő felhívás sem volt pusztáiba kiál­tott sző. Elvezetett a Gömbös szobor felrobbantásához, a nyi­las házak eöliemá támadásokhoz, német gépkocsik eilend merény­letekhez, s a Városi Színházba!: nyilas gyűlés szétzavar ásóhoz. A Szabad Nép hősi harcot ví­vott a fasizmus ellen a némáéi fennmaradásáért és boldogabb jövendőjéért. A hannineadäli évfordulón kegyelettel adózunk az illegális Szabad Nép szer­kesztői, nyomdászai és terjesz előtt, <B* csolatos jogait és kötelezettsé­geit szabályozzák. A törvénytervezetet előrelátha­tólag az országgyűlés tavaszi ülésszakán tűzik napirendre. FIATALOK! A Fővárosi 4. sz. Építőipari Váll. az 1972-73. tanévre felvess szakmunkástanulókat AZ ALÁBBI SZAKMÁKRA: KŐMŰVES — BÁDOGOS — ÁCS-ÁLLVÁNYOZO —• ÉPÜLETBURKOLÓ — VILLANYSZERELŐ — ÉPÜLET- ASZTALOS, FAPADLÓZÓ-MÜANYAGBURKOLŐ — V1Z-, GÁZ- ÉS SZERELVÉNYSZ EK ELŐ — VAS. ÉS FÉM­SZERKEZETI LAKATOS — SZOBAFESTŐ-MÁZOLÖ- TAPÉTÁZÖ — TETŐFEDŐ — ÉPlTÖGÉPSZERELÖ — MÜKÖKÉSZÍTŐ. Jelentkezhetnek a vállalat munkaügyi osztályán (Budapest, V., Bástya u. 35.) levélben is és sze­mélyesen is azok a fiatalok, akik jelenleg az ál­talános iskola 8. osztályos tanulói, valamint, akik a 17. életévüket még nem töltötték be. A vidéli­ről jelentkező tanulók teljes, ingyenes tanuló­otthoni ellátást kapnák, az egyéb juttatásokon kívül. Két első díj: 1000—1000 forintos vásárlási utalvány 2. rejtvény A koltaépic csökkent***** • j kivitelező (a Békésczabat 1-sa számú Sütőt pan Vállalat) több, intézkedést tett. Háala* toéaxí- tettvfc t*cv MtM-ai villáma» «ri­asztó sarkrényt, melyet a tech­nológia* termiben bei verte* eL A kiviteleső főmérnöke 4a vit- kimosripari * rak embere aarrint ez a biztoaltekssekrény a* AB80 elírásainak mrgfeMt. Valenti* nyi Márton szakszervezett mim. kawdcimi «-kiadó a műszaki ét. .'«dm során — december 15-*« — zxúfr«?trt4k találta. Szóban elrendel- a tcicaméiéeét. A ta- viUdezA elégek teát ax utasítsa­nak. noha iu egy szekrény he­lyet- Heát'ítí-tt két A Magyar Televíző is foglalkozott • •*»»•« t i ni i - a a,y cssaaoe <3£> •» írtak mely szerint a mos Isrendwíak, * hibás bekötés* miatt Irssak. MegtamtoaDúk rábbt mondatunkat: i JŐ *1 végezte a bei wmwbíívwmuii inDwraw foifll saecnétr«*en pr a képeket, győsfikak bal ear*-. Httvuadj-C Téved az. iki fcWt • tanműhely tpiMac tik az épitW norma pwdaaágt adottságuk) hetősegeknefc nvrgfe tartották az etöirásoK vrlnt munkabrzottsa* munkatársunk írásával. melynek címe: „Hideg kemencék” volt. A fenti részlet egy újabb, a problémáról írt cikkéből való. , Kérdés: Mi a cikk címe, amelynek egy részletét fentebb ol­vashatja? Tájékoztatás az egészségügyi törvénytervezetről Középiskolások egy napja

Next

/
Oldalképek
Tartalom