Békés Megyei Népújság, 1971. december (26. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-19 / 299. szám

«Mi _____ »ft # KORO STA J ■ ■ ■ ------- ---------------------------------------------- ♦ K ULTURÁLIS MELLÉKLET A fiatal orosházi festők jubileumi tárlata A* tíbSblbS időben de különösen, az idén sokat hallattak magukról a fia­tal orosházi festők. Tár­latok, kiállítások követték egymást Orosházán és az ország más városaiban, amelyek közül a hevesi és a legutóbb Orosházán ren­dezett X. jubileumi kiál­lítás volt a legjelentősebb. Dénes Sándor, Fekete Já­nos, Feldmann Tibor és Horváth János a korábbi­nál is színvonalasabb anyaggal jelentkezett a ju­bileum alkalmából. Csak­nem száz képet állítottak ki, amit több mint másfél­ezren tekinte.itek meg. Figyelemmel * kísérve munkájukat, megállapít­ható, hogy látásmódjuk évről évre bővül, témavá­lasztásuk gazdagabb, kife­jezési eszközeik letisztul­tak és egyre eró édeseb­bek. Feldmann Tibor, aki­nek a portrék korábban is erősségei voltak, élőbbre- lépett a karakterabrázolás- ban. Valamennyi portréján az egyénire, az emberire törekszik, s gazdagodó mesterségbeli tudásával fejezi ezt ki. örvendees, hogy a korábbiakhoz ké­pest — s ez valamennvük- re elmondható — csökkent az önarcképek száma, he­lyükbe a sokszor talán ne­hezebb, de mindenképpen újat kereső és találó port­rék kerültek. A lényeg áb­rázolásához a legmegfele­lőbb technikai eszközöket, szrmeüoeit választja. Ez mböíi. bi jellemző csendéletére is, amelyek egyszerűsége, tisztasága megkapó. Port­réi közül különösen a Szó- kolay Bálint, Éva és Bar­tók tetszett. Dénes Sándor képeire elsősorban, a mondandók világos megfogalmazása, ennek kifejező ereje és a harmónia jellemző. Bizo­nyítja ezt néhány portré­ja —a már ismert Ági, a Feleségem — vagy a Be­főzés című képei. Rá is ha­tott a más tájakról, em­berekről szerzett benyo­más, ami főleg a látásmód újszerűségében jelentke­zik. Méginkább vonatkozik ez Fekee Jánosira, akiinek a Hevesi öregház, a Heve­si ház kúttal című képe igazolja ezt. Grafikái kö­zül a Termékenység és a Törött fa tetszett Horváth János minden eddiginél nagyobb anyag­gal jelentkezett, olajképei, grafikái, kőfaragásaá, réz- domborításai egyaránt gaz­dag tartalmat hordoznak, s mondanivalójának kife­jezéséhez az erre legalkal­masabb anvagot használja. Ez mindaddig jó, amíg va­lamennyiben egyedit, sa­játosat és lényegeset talál, s nem válók szertelenség­gé. Ezen a kiállításon ez még nem volt tapasztal­ható, s ha kellő szigorral bánik témáival és anyagá­val, akkor a későbbi ekben sem test ez. így egyaránt értékelhető a Csendélet, az Orosházi este, az Apos­tol, vagy a Sirató című képe, az Álom című gra­fikája, a Dózsa ikonja, vagy a Radnóti emlékére készített szárnyas oltár. Nemcsak számszerűségé­ben, hanem az alkotások sokrétűségében, érdekes témaválasztásában és a vi­lágos kifejezésmódban is a kiállítás egyik meglepeté­se volt Horvájh János. Az elsőtől a mostani, X. jubileumi tárlatig megtett út a fiatalok tehetségét bizonyítja, amelyhez ha kéllő művészi alázat, sze­rénység is párosul, a jö­vőben még magasabbra ívelhet pályájuk. Hírük már túljutott a város, a megye határain, felfigyel­tek munkájukra, s ha ez nem elbizakodottságot, ha­nem további kitartást hoz, akkor bőségiesen profitál­hat ebből a megye képző- művészeti éle'e. Seleszt Ferenc jgP Hl téves tehettem, amikor életem­ben először utaz­tam vonaiton. Nagyapámhoz utaztunk, a szomszéd város­kába. Apám előre sietett, he­lyet keresett a homályos kupéban. Aztán visszajött értünk, a levegőbe kapott, úgy emelt át a magas lép­csőkön, meg a batyukon és icosarakón, amelyek eltör- laszolták a peront. Csodálatos hely volt ez a vonat. A széngáz sa­vanyítás szagával, sistergő gőzfelhőkkel, falusi néni- kékkel, nevetgélő diákok­kal, a vonat mellett futó ezüst sínekkel, kiabálás­sal. — Erre, erre..'. — mu­tatta édesapám és félre­húzott egy ajtót. A fülké­ben egy férfi újságot ol­vasott, két termetes as­szonyság a padra terített asztalkendőn kolbászt és kenyeret szelt. Az ablak­nál, a sarokban egy szür­ke felötővel leborított va­lami vagy valaki mocor­góit. — Ott a farkas — mond­ta édesapám anyámhoz fordulva. — Alszik. • — Jó — felelte anyám. — Hát akkor üljünk le. Megrettenve bámultam anyámra, Hogyhogy ül­jünk le? Hiszen most mondta apám, hogy a far­kas... , Szüléimén azonban nyo­ma sem volt a rémület­nek. Apám feltette a polc­ra a bőröndöt, a nagyma­mának szánt kosarat, ame­lyet reggel borral, süte­ménnyel, gyümölccsel töl­töttük meg. Rólam le­vették a kabátot, hagyták, hogy a fölke túlsó abla­Feldmann József Van Gogh Ség' isfrváfii Kislány, babával S’* kához húzódjam, és mit sem törődve szepegő félel­memmel — anyám elővette a könyvét, apám az újság­ját, és engem sorsomra hagytak. A farkas pedig aludt. Néha horkant egyet, ilyenkor megrebbent feje fölött a kabát. Máskor előnyújtotta hosszú lábát. A lábán valóságos fekete cipő volt, de ez persze nem tette kevésbé félel­messé. Minden valamire­való gyerek tudja, hogy a farkas liszttel szokta be­kenni a mellső lábúi, hogy becsapja a kecskegidát, cipőt húz és élváltoztatja a hangját, amikor Piros­kát akarja felfalni. Bejött a kalauz, kérte az új felszállók jegyeit, apám­mal barátságosan üdvözöl­ték egymást, majd a far­kas felé bökött: — Talán beteg —- indí­totta a másik. — Dehogyis. Csak elő­ször utazik vonaton. Meg van illetődve — így édes­apám. Istenem, istenem, miért beszélnek olyan hangosan? — akadozott a lélegzetem. Nem látják az út mentén húzódó sötét erdőket? A piros cseréptetőket kivil- lanni a fák közül? Vala­melyikben ott lakik ez a farkas, mielőtt leszáll, fel­ébred, ha felébred, szőr röstől-bőröstől bekap min­ket, Ha volna valami va­rázsszerünk. Ha kővé le­hetne változtam a gonosz farkast. Vagy önmagunkat láthatatlanná. Ha jönne egy jóságos tündér, aki azt mondja, jótett helyébe jót várj. Ha jönne > a mesebeli vadász, vagy legalább egy tündérkirályfi.., hiányzott, hogy a farkas megegyen. Még mindig nem mer­tem elmoccanni a sarok­ból, megbabonázva néztem a farkast. Tudtam, hogy komiszság, amit kívánok, de szívből óhajtottam, hogy még egy kicsit aludjon, még legalább egy negyed­órát, legalább addig alud­jon, amíg mi leszállónk. Egye meg helyettünk a barátságos néniket és az újságot olvasó, idegen bá­csit ... A vonat sípolva megállt. —' Te, én felkeltem a farkast — mondta apám. — Erdőbényén neki'' is le keli szállnia..c — Ne... apw..l rm keltsd fel — kiáltottam magamon kívül. — Igaza van a gyerek­nek — mondta anyám. — Majd a kalauz. — Hadd aludjon. — Persze — mondta apám. Persze —■ nyugodtam meg én is. Hát persze. A farkas most alszik. Nem szabad hangosan beszélni, nem szabad sokat moco­rogni, nehogy... Jaj. A kabát most félelmetesen mozogni kezdett, a farkas szuszogott, morgott, cipőbe bújtatott szőrös lábát elő- re-hátra csúsztatta a pad­lón. Aztán megint elcsi­tult, békésen hortyogott to_ vább. Szerencsénk volt, A vonat zakatolva nyel­te az utat. Erdők, patakok, sorompók, falvak, felhők szaladtak visszafelé és a farkas még mindig aludt. Egy-egy állomásnál vésze­sen horkant. — A kövekezö állomás­nál leszóltunk, készülj — mondta édesapám. Megint levették a bőrön­döt, a kosarat, a kabáto­mat, még piros sapkát is ‘nyomtak a fejembe. Iga­zán olyan voltam, mint a mesebeli Piroska, csak az Másnap nagymama üres teára és ricinusra fogott, mert szerinte csakis el­rontott gyomrom okozhat­ta, hogy egész éjjel fogcsi­korgatva ordítoztam, hogy % kalauz bácsit se egye meg a farkas... Már a vonaton is oHyten szótlan volt, még almás- rétest sem alcart — mond­ta apám. — Ja, igen, nem is meséltem, mama. Egy kupéban utaztunk a Far­kas Jenövei, tudod, most nevezték ki Erdőbényé- re... nem érezte meg az ember­szagot. — Kérsz almásrétest? — • kérdezte édesanyám. Csak némán ráztam a fejemet. Nem kérek, dehogyis ké­rek. — Mindig ilyen jó ez a kislány? —— érdeklődött csodálkozva az egyik asz- ozonyság. A farkas Fehér Klára táreanovellája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom