Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-09 / 264. szám
A KNEB megvizsgálta... Téma: a társadalmi ösztöndíj Ha egy-két, egyetemet, főiskolát végzett fiatal szakember felbontja tanulmányai idején kötött szerződését és más munkahelyet választ — az még csupán a szakember és a vállalat Ügye, s a családi okoktól a személyes nézeteltérésekig sokféle oka lehet. De ha már tucatjával vagy talán százával fordulnak elő ilyen esetek — az feltétlenül közügy. S mivel az utóbbi években megszaporodtak a jelenlegi és volt társadalmi ösztöndíjas egyetemi, főiskolai hallgatók szerződésbontásai — a Központi Népi KUenőrző Bizottság vizsgálatot indított annak felderítésére, hogy mi ennek az oka és hogyan lehetne az egészségtelen helyzeten változtatni. A társadalmi ösztöndíjak adományozásának és a végzett hallgatók foglalkoztatásának körülményeit igen mélyrehatóan, hat megye 101 gazdálkodó szervezeténél vizsgálták meg, ebből vonták le általános tanulságokat és készítettek javaslatokat Kiindulópont az az 1959-es kormány_ határozat volt, amely létrehozta a társadalmi ösztöndíjakat. Akkor az volt a cél, hogy minél több fizikai dolgozó gyermeke kapjon felsőfokú tanulmányai idejére társadalmi ösztöndíjat, s a vidéki üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, tanácsok megfelelően képzett, fiatal, új munkaerőt kapjanak. El is érte célját a határozat — legalábbis az első években. Akkoriban a társadalma ösztöndíjasok — ha egyébként megfeleltek a követelményeknek — előnyben részesültek az egyetemi felvételnél, s az az összeg, amelyet a vállalatok, szövetkezetek, tanácsok havonta rendszeresen utaltak ki nekik, jelentősen felülmúlta a többi hallgatónak juttatott állami ösztöndíjakat. Időközben azonban az egyetemek által fizetett, a hallgatók tanulmányi eredménye és szociális helyzete szerint változó ösztöndíj havi 200—800 forint közti összegre emelkedett (800 forintot az a jelesrendű hallgató kaphat, akinek családjában az egy főre jutó kereset nem éri el a havi 800 forintot) és ez nagyjában azonos a társadalmi ösztöndíjak összegével. Mégis van egy alapvető különbség: az állami ösztöndíjhoz — az említett tanulmányi eredményen és a szociális helyzeten kívül — semmilyen feltétel nem fűződik. A társadalmi ösztöndíj viszont kötelezi az egyetemi, főiskolai hallgatót, hogy ha megszerzi diplomáját, annyi hónapig dolgozzék az ösztöndíjat adó vállalatnál, ameddig támogatásban részesült. Lényegében tehát a társadalmi ösztöndíjasok hátrányba kerülték az állami egyetemi ösztöndíjas hallgatókkal szemben. Különösen azért, mert a társadalmi ösztöndíjas — ha mégsem a támogatást nyújtó vállalatnál helyezkedik el — a taníttatására fordított összeget teljes egészében köteles visszafizetni a vállalatnak. Ez pedig — hiszen pályakezdő fiatal emberekről van szó — éveikre visz- szavetheti őket anyagilag!, ami nem marad következmények nélkül szakmai fejlődésükre sem. Eredeti céljától azzal is eltávolodott a társadalmi ösztöndíj- rendszer, hogy már nem a vállalatnál dolgozók vagy a tanácsi területen dolgozók fiait-lányait 4 békés * 1971, NOVEMBER 9, küldték többségben ösztöndíjasként az egyetemre, hanem — igen sok esetben — azt, aki éppen jelentkezett, s vállalta a szigorú feltételeket. A KNEB vizsgálatához 720 egyeteoni hallgató és 437 társadalmi ösztöndíjjal végzett fiatal szakember adott válaszokat a feltett kérdésekre. így derült ki — többek között —hogy a társadalmi ösztöndíjasok között csaknem egészen negyven százalékot képviseltek azok, akik maguk, korábban az ösztöndíjat adó vállalatnál dolgoztak vagy valamelyik családtagjuk munkahelye küldte őket egyetemre. Ezzel szemben 30,7 százalék csupán barátaitól, ismerőseitől „kapta a tippet”. 17 és fél százalék a középiskolában vagy a felsőoktatási intézményben értesült az ösztöndíj lehetőségéről, további 11,2 százalék pedig — közelebbről meg nem határozott — egyéb módon. Számos vállalat, intézmény fizette és fizeti ugyan az ösztöndíjat, de kevés gondot fordít azokra a fiatalokra, akik ezeket az összegeket kapják. Az említett felmérés szerint a megkérdezetteknek csak 31,3 százaléka válaszolt úgy, hogy kielégítően tájékoztatták jövendő munkahelyéről, az ottani szakmai követelményékről és anyagi, érvényesülési lehetőségekről. További 43,7 százalék csupán felületes tájékoztatást kapott — és 24.7 százalék még annyit sem. Ami pedig a hallgatók és az ösztöndíjat adó szervek kapcsolatát illeti, a fiatalok beszámolója szerint ez a kapcsolat csak 21.7 százaléknál volt rendszeres, 43.2 százaléknál alkalomszerű, 14.2 százaléknál pedig legfeljebb formális, a többiek semmiféle közvetlen kapcsolatról nem tudtak beszámolni. A KNEB vizsgálata feltárta és kimondta: a társadalmi ösztöndíj adományozása jelenlegi rendszere elavult, újra, korszerűre kell felcserélni. A tapasztalatok alapján az illetékesek javasolják: a jövőben minden egyetemi, főiskolai hallgató egyformán kapjon juttatásokat tanulmányi eredménye és szociális helyzete alapján, visszafizetési kötelezettség nélkül. Mégsem kerülnék hátrányos helyzetbe a vidéki vállalatok, intézmények, amelyek valóban szívügyüknek tekintik, hogy a hiányzó mérnöki, közgazdászi, orvosi, állatorvosi, pedagógusi stb. állásokra saját dolgozóik gyermekeit vagy más, fiatal, most tanuló fiúkat-lányokat nyerjenek meg. Azok a fiatalok, akik vállalják a kétoldalú szerződésben rögzített feltételeket — továbbra is köthetnek társadalmi ösztöndíjra szerződést. Az összeg a vállalat, intézmény és a hallgató szabad megállapodásától függ, azzal a megkötéssel, hogy az egyetem, főiskola által fizetett ösztöndíj és a társadalmi ösztöndíj együttes összege nem haladhatja meg az illető szakmában szokásos — vagy a kollektív szerződésben megszabott — kezdő fizetés minimumát. Mindez ma még csak javaslat, amellyel a Művelődésügyi Minisztérium is egyetért. Remélhető, hogy határozattá emelkedik, mire megkezdődnék a felvételek a következő, 1972—73. oktatási évre. Visszás helyzet szűnik meg így és remélhető, hogy igazságosabb alapon, egyenes úton jutnak majd a szakember- hiánnyal küzdő vidéki vállalatok fiatal diplomásokhoz, a végző egyetemi hallgatók pedig számukra megfelelő álláshoz — egy közérdekű népi ellenőrzési vizsgálat nyomón. Várkan yj Endre Arc-rekonstrukció Milyen volt az arcvonása? Magas homlok, előreugró áll, mélyen ülő szem? Másfél ezer év távlatából, ásatásoknál elő-1 került koponyák alapján gipszből formálja meg Árpás Károly szobrászművész a Fenék-pusztán élt embert. Az arc-rekonstrukciós szobrokat a keszthelyi Balatoni Múzeumban helyezték éh A szoborkiállítás szerény alaipját képezi egy több éves tervnek. A Keszthely meűlettá Fenék-puszta az egyetlen helye hazánknak, ahol folyamatában nyomon kísérhetjük a honfoglalás előtti népék vándorlását, letelepedését, életét. Egymás mellett találjuk a római, a szláv, a keleti-gőt népéket. Az ásatások alkalmával feltárt leletek a korukról alkotott ismereteink hézagait totóik iki ér_ tékes adatokkal. Dr. Sági Károly, a Balatoni Múzeum igazgatója aitíból indult ki, hogy a látogatók a jól konzervált koponyák mellett szívesen megtekintik az elődök gipszbe öntött arcvonásait. Azonkívül a hazánkban — sőti külföldön is — egyedüállő ritka szobrászat az antropológu- j sok, a régészek körében is kedvező visszhangot váltott ki. Aj kettőt gondosan összeegyezteti, a Balatoni Múzeum. Egyrészt j koponyákat a hozzájuk tartozó portréikkal bemutatja a múzeum oszlopcsarnokában, ahol a látogatók először ezt a nem mindennapi szoborkiállítást tekintik meg. Másrészt tehetőséget nyújtanak a tudományos kutatóiknak (hazai és külföldi szakemberek egyre sűrűbben érdeklődnek), hogy tanulmányozzák és tanulmányaikban felhasználják a November 7-e tiszteletére bensőséges ünnepség keretében jutalomban részesítették megyénk legkiválóbb népi ellenőreit. A Megyei Népi Ellenőrzési Bizotta keszthelyi Balatoni Múzeum és Árpás Károly szobrász együttműködéséből készült arcrekonstrukciókat A keszthelyi Balatoni Múzeum oszlopcsarnokában hama. rosan negyven am-rekonstruk- ciót helyeznék él, és az anyagot fokozatosan bővítik. Például itt adnak helyet III. Béla és felesége rekonterualt portréjának is, amelyet földi maradványainak exhumálása alapján készítettek él. A szoborbemutató olyan ritkaságot jelent a patinás keszthelyi múzeumnak, amely tovább növeli hírét, nevét. *- gáldonyi — ság és a Járási Népi Ellenőrzési Bizottságok összesen 178 népi ellenőrt — köztük sok nőt — részesítettek jutalomban. Megjutalmazták megyénk legjobb népi ellenőreit 20; Géza felesége csomagol. Egy nagy ruháskosárba válogatja a szekrényből a maga és a gyerekek holmiját. Arcán, szemén látszik a sírás nyoma, de már nem sír, komor elszántság tükröződik a vonásain, mozdulatain. Géza megtorpan a küszöbön s szótlanul, sötét arccal nézi a csomagoló asszonyt. A léptekre Anna odafordul, meglátja Gézát, de nem szól, visszafordul a rakodás felé, mintha változatlanul egyedül tenne a szobában. Géza vár. Abban reménykedik, hogy az asszony felelősségre vonja, szemrehányást tesz neki, de nem. Az asszony némán, elszántan rakodik. Géza nem bírja tovább, odalép, s kitépi az asszony kezéből a ruhát. — Ezt a semmi kalandot fújod fel? — kiáltja. — Melyik férfi életében nem esik meg? Annyi, mint fél deci pálinka. Lehajtom s elfelejtem. De mi egymáshoz tartozunk! Anna keserűen? — Egymáshoz... — Elismerem, hibás vagyok, bűnös vagyok, gazember vagyok! De téged szeretlek! Elhiszed? — Nem — mondja az asszony. — Hazudtál nekem Géza. Tíz éven keresztül hazudtál. Igaz volt a könyvtárosnő is, a patikusnő is, a káder felesége is... Elég volt! Csak arra kellettem, hogy meglegyen a tiszta inged, a meleg ételed... Elmegyek, Géza... Legalább anyám nem lesz egyedül. — Sokára teszi hozzá. —• Meg én sem! Géza nézi, vár — de az asz- szonynak olyan eltökélt az arca, látszik, hogy soha nem fogja megmásítani elhatározását. — A gyerekek hol vannak? — kérdi tompán. — Semmi közöd hozzájuk — mondja az asszony háttal. Géza kifordul a szobából. A másik szobában a szekrény legfelső fiókjából kiveszi a pisztolyát, megnézi, meg van-e töltve s a bőr lemberdzsek belső zsebébe rejti. Gyalog megy az utcán. Ezen az utcán néhány hete nem tudott úgy végigmenni, hogy lép- ten-nyomon ne állították volna meg. Még a motorról is valósággal lehúzták. Most is mindenki, akivel találkozik, köszön neki, de senki nem kérdez, s nem mond neki semmit. Találkozik egy krumplis-szekérrel — a krumpli tetején az az öregasszony ücsörög, aki kér_ te tőle ezt a fogatot. Most ép- pencsak fogadja Géza köszönését. A kocsma előtt Pigniczki száll le a biciklijéről. Észreveszi a közeledő Gézát, széles mosollyal várja be. Át akarja ölelni. — Köszönöm, öcsém — harsogja. — Mégiscsak jó rokon vagy! Gyere, igyunk valamit! Géza elhárítja: — Most nem, Antal bátyám — s az dobol a fülében, amit Zsuppán mondott: „Semmivel sem vagy különb, mint ők”. A járdán szembejön vele Zsuzsa — megdobban a szíve. De amint a lány észreveszi őt, elfordított fejjel átmegy a túloldali járdára. A százférőhelyes tehénistállóban sétálgat föl-alá a tehenek között. Egyedül van. A léptek zajára a takarmányozőból benéz Pellek Gyuri, fekete trikóban, kimondhatatlan színű micisapkában. Meglátja Gézát, állva ma. rád, összehúzott szemmel nézi a közeledő elnököt. — Mi újság, Gyuri? — kérdezi Géza, valami reménységgel a hangjában. A közvetlen, nagyszájú, köny-
