Békés Megyei Népújság, 1971. november (26. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-20 / 274. szám

Még nagyobb figyelmet fordítanak a szocialista brigádokra és a tanyai lakosságra A TIT békéscsabai városi szervezetének munkását tárgyalta meg a Városi Népművelési Tanács A Békéscsabai Népművelési Tanács legutóbbi ülésén többek között megvitatta a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társulat városi szervezetének 1970—71. évi tevékenységét. A tanácstag­jait Tóth Ilona, a városi szerve­zet titkára tájékoztatta az el­múlt évad eseményeiről, az írá­sos anyag, melyet a Népműve­lési Tanács elé terjesztett, rész­letesen elemzi és értékeli az évad ismeretterjesztő tevékeny, ségéfc Az ülés részvevői helyeselték, hogy a TIT békéscsabai szerve­zete fő feladatának tekinti a korszerű általános műveltség fej­lesztését, a tudományos ismere­tek sokoldalú terjesztését; a tu­dományos világnézet gazdagítá­sát ;népünk erkölcsi, politikai egységének szilárdítását, a szo­cialista országokkal, a világ el­nyomott népeivel, a felszabadí­tásért küzdő nemzetközi mun­kásosztály harcával való szolida­ritás tudatosítását; a IV. ötéves terv feladatai alapján a külön­böző szakismeretek terjesztését, valamint az esztétikai és termé­szettudományi alapismeretek el­sajátítását. A városi szervezet munkáját értékelve, úgy látták, hogy az sok irányú ismeretter­jesztést végez, amelvre a társu­lat tagjait az elnökség — az HénW-rentfeTVffny; Pályaválasztási tanácsadás az V. kerületben A Hazafias Népfront Békés­csaba. V. kerületi elnöksége és a TIT városi szervezete, november '22-én. hétfőn este fél 7 órai kez­dettel az 5-ös számú általános iskolában a nyolcadik osztályos tanulók részére pályaválasztási tanácsadót tart. A tanácsadáson a pálvaválasz- tás időszerű kérdéseiről és az elhelyezkedés lehetőségeiről Rá­ta Pál szakfelügyelő ad tájékoz­tatást. Ezt követően bemutatják a megye mezőgazdasági szak­munkásképző iskoláit, valamint a mezőgazdasági tanulók „Szak­ma Kiváló Tanulóia” — első or­szágos versenyéről készült fil­meket Az árpádhalmi Árpád Mgtsz 1971. november 22-től november 28-ig FIZETI AZ 1971. ÉVI FÖLDJÁRADÉKOT és földmegváltást a köz­ponti irodában 8 órától 15 óráig. 298329 egyes szakcsoportok vezetőinek segítségével — készíti fel. Az a vélemény alakult ki, hogy a vá­rosban élő értelmiségiek jelen­tős számát sikerült megnyerni az ismeretterjesztő munkának, és azt lelkiismeretesen végzik. Az elmúlt évadban a bevált gyakorlatnak megfelelően, az ismeretterjesztő előadásokat a vállalatoknál a szakszervezetek, a szövetkezeteknél a gazdasági vezetés, más területeken a Haza­fias Népfront, valamint a KISZ. szervezésben valósítják meg. Az üzemi ismeretterjesztésben elsősorban a szocialista brigá­dokra összpontosítják az isme­retterjesztő munkát A közölt statisztika szerint üzemekben, vállalatoknál 153 előadást tar­tottak, de a szocialista brigádok­kal még mindig nem kielégítő a kapcsolat. Az elmúlt évadban kezdtek rendszeresen előadáso­kat tartani a Felvonógyárban, a Gabonafelvásárlónál, a TÜZÉP- nél, a Forgácsolóban, a Vendég­látóipari Vállalatnál és az Or­szágos Takarékpénztárnál. Jól bevált, hogy a Hazafias Nép­fronttal közösen szervezték a város kerületeiben tartandó is­meretterjesztő előadásokat. A jelentés szerint 39 ilyen előadást tartották, s ebből tizenötöt Ja- minában. A városhoz tartozó tanyai iskolákban négy filmve­títéssel egybekötött előadás volt. a hallgatóság létszáma azonban ezeken a helyeken nem kielégítő. A KISZ-szel is erősödött a városi szervezet kapcsolata, elsősorban ott, ahol a KlSZ-alapszerveze- tek aktívan működnek. Negy­venhét előadást szerveztek kö­zösen a Vöröskereszt városi szer­vezetével, míg az egészségügyi szabadegyetem 11 előadásból ál­ló sorozatát a TIT Értelmiségi Kluhiában tartották meg. A vá­ros termelőszövetkezetei ben 23 előadás volt, a következő évad- g ban külön kívánnak szervezni S előadásokat a tsz-fiatalok és a S tsz-nőbizottságok számára is. | Á titkár jelentése alapján a jj Népművelési Tanács úgy látta, g hogy a TIT városi szervezetének S együttműködése a B»kés me°vei ; Moziüzemi Vállalattal, a Me-1 gyei Művelődési Központtal és az Ifíúsági Házzal általában mezfeleTő. Sikeresek voltak a különböző szabadegyetemek, szakkörök:. nvehdarif^’vamok. titkárnői tanfolyamok, és ered­ményesen dolgozott az ország- világiárók baráti köre is. Ki­emelkedő sikert hozott a Csilla­gászati Hót. és sokan látogatták az értelmiségi klubban kiállító fiatal művészek tárlatait. Jogászok tanácskozása o MÉM-ben Mezőgazdasági, élelmiszer- ipari és faipari jogászok tanács­kozását rendezték meg pénteken a MÉM-ben. Az értekezletet dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első he­lyettese nyitotta meg, hangsú­lyozta, hogy a gazdasági életben egyre nő a vállalati jogász munka jelentősége. Gyors és jogilag helyesen megalapozott intézkedésekre van szükség a gazdasági életben, az ilyen dön­tések meghozatalát segítik elő a jogtanácsosok. Ezután dr. Vágó Ödön, a MÉM főosztályvezetője ismertette a vállalati, termelőszövetkezeti jogtanácsosok feladatait (MTI) Járványügyi szakvélemény az influenza megelőzéséről Hogyan lehet védekezni az influenza ellen, miként növel­hetjük esélyeinket a betegség elkerülésére? A sokakat foglal­koztató kérdést a járványügy szakembereinek tette fel az MTI munkatársa. — Az influenza — a többi légúti betegséghez hasonlóan — cseppfertőzés útján terjed. Sza­bad levegőn a vírusok hamar elpusztulnak, legalábbis mennyi­ségük felhígul. Ebből következik a megelőzés egyik módja: kerüljük a zárt helyiségekben tartott összejöve­teleket, és szellőztessünk minél gyakrabban, hogy a lakás vagy iisiaiumiim .■■■■■«»«■■■■■■■■■■■■■«■■■■■■■■■■■■■■■■■•aaaaBeacRBBRannBaeBaMaaB: Irodagép-bemutató Békéscsabán Irodagép-bemutató zárult tegnap Békéscsabán, a Körös Szálló különtermében, melyet az UNI VERZÁL Kiskereskedelmi Vál­lalat rendezett. A kiállítás érdekessége volt. hogy a kiállított „tárgyak” — különböző korszerű irodagépek, mind gazdára ta­láltak, sőt jövő évi szállításra megrendeléseket is felvettek. (Fotó: Demény) munkahely levegőjében csök­kentsük a vírusok koncentráció­ját. — Az elégtelen vagy helytelen, egyoldalú táplálkozás is rontja a betegség elkerülésének esé­lyét Főleg a fehérje és vita­minhiány ássa alá a szervezet ellenállóképességét, s nemcsak az influenza, hanem minden más betegség vonatkozásában is. — Sok függ a helyes élet­módtól is. Kerüljük a túlzáso­kat, munkában, szórakozásban egyaránt. Az agyonhajszolt vagy sokat éjszakázó ember köny- nyebben megbetegszik. Hasonló­képpen káros az alkoholfogyasz­tás és a dohányzás is. Bár egé­szen kis mennyiségű alkohol serkentően hathat az életfolya­matokra, nagyobb mennyiség­ben fogyasztva azonban az al­kohol bénítja a szervezetben az ellenanyagok mozgósítását. A ..kalapkúra” tehát semmikép­pen nem ajánlható. — Gyógyszeres lehetőség a megelőzésre sajnos nincs. Az antibiotikumok nem az influen­za kivédésére, hanem a szövőd­mények megelőzésére, illetve gyógyítására valók. Indokolat­lan alkalmazásuk többet árthat, mint használ. A járványt oltá­sokkal megelőzni nem lehet, már csak azért sem, mert a vé­dettség 50 százalékos és néhány hónapig tart Ezért általános védőoltás sehol a világon nincs, az oltást a csak egészségügyi szempontból legjobban rászo­rultak egyéni védelmére hasz­nálják. Ilyenek az idős emberek, _ akik kevésbé fogékonyak, de * ha megkapják a betegséget ne­hezebben vészelik át Hasonló­képpen indokolt a szív- és a tüdő-, valamint anyagcsere meg­betegedésekben szenvedők oltá­sa. Rájuk ugyanis a megbetege­dés közvetlen veszélyt jelent, így az 50 százalékos védettség is igen fontos lehet. A szövőd­mények ellen ugyan az oltás nem nyújt védelmet, de a tapasztala­tok szerint valamivel megrövi­díti a betegség tartamát, és ez­zel is kíméli az idős vagy beteg szervezetet (MTI) ■■•nmimHiniuniniimidiimiiiiniiimmunnNiiHiininunniiMnHnnnmn Tanulmányúton a Közös Piac mezőgazdaságában Félig szövetkezeti módszerrel 0 A tanács helyeselte a városi szervezetnek azt a törekvését hogy az új évadban az előadások számát kíván iák növelni, tartal­mi vonatkozásban pedig az igé­nyességre való törekvést tűzik feladatként előadóik elé, ugyan­akkor a szemléletesség bővíté­sét is fontosnak tartják, mint a színvonal emelésének egyik el­engedhetetlen eszközét S. E. A 31. sí. AÉV 112, sz. Építésvezetősége felvételre keres anyagkönyvelőt és gépírni tudó általános adminisztrátort Jelentkezés az Orosházi Síküveggyár építkezésen, a 31. na. ÁÉV-náL , 218406 Útprogramunk alapján Fran­ciaországban kertészeti terme­lést tanulmányoztunk. Meglá­togattunk virágtermesztő, zöld­ség-gyümölcstermelő gazdaságo­kat, szőlőtermelő- és feldolgozó, borfeldolgozó és értékesítő szö­vetkezeteket. A kertészeti gaz­daságok főleg a nagyobb váro­sok környékén és a folyók völ­gyében találhatók. Itt alakítot­ták Id őket az értékesítési és az öntözési lehetőségek kihasználá­sára. A virág- és zöldségtermesz­tők társultak az öntözővíz meg­szerzésére. Közösen építették ki öntözőrendszerüket mely álta­lában automatikusan működő nyomás központból és a társult gazdák területén kiépített víz­ellátó csőhálózatból áll. Ezen túl azonban már külön-külön foly­tatják a termelést, egyénileg. Mind az üvegházakban, mind a szabadföldi termesztésben öntöznek. Az üvegházakban könnyen szerelhető — a termelt növényi kultúra igényének meg­felelően alakítható — műanyag csöveken sűrűn elhelyezett szó­rófejekből adagolják a vizet. A szabadföldi termelésben az át­lagosan egy hektáros táblák kis vassínekkel vannak körülvéve. Ezeken négy keréken guruló alvázra szerelt — vízszintes helyzetben 30 méter fesztávol­ságú «— szórófejekkel ellátott műanyag, vagy alumíniumcsö­vek találhatók. A szórófejeket úgy állítják be, hogy kis szög­ben hátrafelé szórják az öntö­zővizet és az így keletkezett el­lenható mechanikus erő a sí­nen szép lassan gurítja előre a berendezést. Az alvázhoz hosz- szabb gumicső csatlakozik, mely a sínek mellett bizonyos táv­közönként elhelyezett csapok­ból — hidránsok — kapja a vizet. Ugyanezen kis síneken guruló „kisvasúti” kocsikon — lórék — szállítják be terménye­iket a raktárakba. Az üvegházakban intenzív termelés folyik, ami azt jelenti, hogy az év minden szakában valamilyen kultúrát termelnek. Augusztus végén — ottjártunk- kor — egyik helyen virágot, másutt pedig termő uborkát láttunk. Az üvegházban a ta­lajt nem cserélik, hanem gőzzel fertőtlenítik, majd kis kertitrak­torral forgatják meg. A virágkertészetek szegfűt, krizantént, hortenziát, cyda- ment és erika virágot termeltek igen nagy mennyiségben. Ter­mesztési módszereik közül meg­figyeltünk néhányat. A növény- védelmet úgy oldják meg az üvegházakban, hogy középen halad a traktor és kétoldalt hosszú gumi csőre szerelt szó­lópisztolyokkal permetezik a virágokat a kártevők ellen, A Srfzantén vírlgnagvságát fe­kete fólia takarással és 160 W-os égők által történő megvilágí­tással — kombináltan befolyá­solják. Ugyanezzel a módszer­rel időzítik a virágnyflást a megfelelő ünnepekre. Nagy gondot fordítanak a fer­tőtlenítésre: a hortenzia-házak bejáratánál lábfertőtienftée. minden virágvágás után a vá­gókést alkoholba mártják, a műanyag cserepeket gőzölik; Olyan szigorúan veszik a fotó­zás veszélyének elkerülését, hogy csoportunk is csak az aj­tón keresztül láthatta e növényi kultúrát, a virágok közé be se engedtek bennünket. Zöldségfélékből főleg paradi­csomot» zellert, sárgarépát, sa­látát, uborkát, primőr burgo­nyát kelkáposztát, karfiolt ter­melnek. Egyik zöldségtermeszt» évente 600—700 tonna zellert termei és azt zöldjével együtt értékesíti. Tizenhat hektár te­rületen 36 alkalmazottal dol­gozik. A zelleren kívül más zöldségféléket is termeszt A franciák nagyon szeretik a virágot. A hortenzia termelői ára virágonként 2,50 frank, a fo­gyasztói 5 frank. Az erika vi­rágot a termelőtől vi ragcserepen­ként 6—9 frankért veszi meg a kereskedő és 2—3-szorosáért, sőt Párizsban négyszereséért ad­ja tovább. A virág- és a zöldségtermelő gazdaságok átlagos nagysága 5 —10 hektár. Ebből 1—2—3 hek­tár üvegház vagy hollandi ágy, a többi szabadföldi terület. Gyümölcstermelésük — főleg az alma — intenzívnek mond­ható. A gazdaságok átlagos nagysága 20—25 hektár. Azt mondják nagyobb — 100—150 hektár ■*= területen nem érdé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom