Békés Megyei Népújság, 1971. október (26. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-19 / 246. szám
A MEGYEI PÁR I ZOTT SÁG ÉS A MEG Y E IT AN ÁCS LÁPJA 1971. OKTÓBER 19., KEDD Ára 1 forint XXVI. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM Péter János hazaérkezett Vasárnap a késő esti órákban Péter János külügyminiszter — aki az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszakának munkájában részt vevő magyar delegációt vezette — hazaérkezett New Yorkból. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese, Csatorday Károly külügyminiszter-helyettes, valamint a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Kádár János fogadta Jan Fojtikot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára héttői fogadta Jan Fojtikot, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkárát. A szívélyes, elvtársi hangulatú megbeszélésen részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. (SZÉP párfmunfiás- küldöllség Budapesten Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására hétfőn pártmunkás-küldöttség érkezett Budapestre a Német Demokratikus Köztársaságból Johannes Hömignek, az NSZEP Központi Bizottsága tagjának, a KB osztályvezetőjének vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Nagy Miklós, a KB osztályvezetője fogadta. Jelen volt Karl Heiland, az NDK budapesti nagykövetségének tanácsosa. Koszigin Kanadában Ottawa Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök meghívására vasárnap este hivatalos látogatásra Kanadába érkezett. A miniszterelnök kíséretének tagjai között van DzsavahisviM, a Grúz Szocialista Szövetségi Köztársaság minisztertanácsának elnöke, Guzsenko tengeri flotta-ügyi miniszter, Kozirev külügyminiszter-helyettes és Misznyik, a Szovjet Állami Tervbdzottság elnökhelyettese. A szovjet és kanadai zászlókkal feldíszített repülőtéren Koszigint Trudeau miniszterelnök, Sharp külügyminiszter és több más hivatalos személyiség fogadta. Az Ottawa mellett levő Upland-i repülőtéren Trudeau miniszterelnök melegen üdvözölte az IL—62-es repülőgépből kiszálló Koszigint és kíséretének tagjait. Ezt követően felhangzott a Szovjetunió és Kanada himnusza, majd Koszigin Trudeau-val együtt elhaladt a felsorakozott díszszázad előtt. Alekszej Koszigin, akinek személyében először látogat ily' magas rangú szovjet vezető Kanadába, október 20-ig tartózkodik Ottawában, ahol hétfőn délelőtt kezdte meg hivatalos tanácskozásait Trudeau miniszter- elnökkel. Október 20-a után a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke Montrealba, Vancouverbe, Edmontonba és Torontóba látogat, majd október 25-én Torontóból visszautazik Moszkvába. Az AFP Koszigin látogatásait összefüggésbe hozza a világ négy kontinensén kibontakoztatott nagyméretű szovjet diplomáciai Megkezdődött a latin-amerikai barátsági hét Hétfőn délután nagygyűlést rendezett a fővárosi népfront- bizottság és a szákszervezetek budapesti tanácsa Kőbányán, az Északi Járműjavító „Törekvés” Művelődési Házában, s ezzel megkezdődött a latin-amerikai barátsági hét október 25-ig tartó eseménysorozata. Dr. Trautmann Rezsőnek, a Hazafias Népfront budapesti bizottságának elnöke megnyitója után Siklósi Norbert, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének főtitkára mondott beszédet. — Latin-Amerikában — mondta a szónok — a kubai forradalom szakította szét először az elnyomás láncát, s utat tört ahhoz, hogy létrejöhessen az amerikai kontinens első szocialista állama. Ez olyan történelmi fordulópontot jelentett, amely új korszakot nyitott a forradalmi. imperialista-ellenes és demokratikus mozgalomban ezen a földrészen. Újabb, kiemelkedő állomása volt e haladásnak az a győzelem amelyet a chilei nép aratott az 1970. szeptember 4-i választáson. Felszólalt a nagygyűlésen Maximo Guerrera, a DÍVSZ chilei elnöke, s a nagygyűlés több száz résztvevője nagy érdeklődéssel hallgatta Gustavo ( Espinoza perui egyetemi tanárt is aki a SZOT vendégeként tartózkodik Budapesten, s aki a népek közötti barátság fontosságáról beszélt. „Barátságunk egász nápünk ügye“ Százhatvannyolc új tagcsoport a Magyar—Szovjet Baráti Társaságban Hétfőn a Magyar Néphadsereg Központi Klubjában ünnepi külsőségek között nyújtották át a Magyar—Szovjet Baráti Társaság 168 új tagcsoportjának a tagsági jogaikat megerősítő oklevelet. Az ünnepségein részt vett Nagy Mária, a társaság főtitkára, továbbá az MSZMP Központi Bizottságának, a budapesti pártbizottságnak és a megyei pártbizottságoknak több képviselője, ott volt I. I. Bagyul, a budapesti szovjet nagykövetség első titkára is. Ligeti Lajos akadémikusnak, az MSZBT alelnökének megnyitó szavai után dr. Mihályfi Ernő, a társaság elnöke mondott ünnepi beszédet. — Az 1971-es esztendő ugrásszerű fejlődést, mélyreható formai és egyben tartalmi változást jelent mozgalmunk életében — mondta többek között. — Április 2-a óta, amikor a Lenin Kohászati Művek 20 000 dolgozója elsőként lépett be kollektív tagként a Magyar—Szovjet Baráti Társaságba, jóval 400 fölé nőtt a tagcsoportok száma. A mozgalom fejlődésének ez a lendülete a negyedszázad előtti indulásra emlékeztet, amikor jóformán a felszabadulás pillanatában országszerte megalakultak a mai Magyar—Szovjet Baráti Társaság elődjének, a Magyar—Szovjet Művelődési Társaságnak a szervezetei. — Eddig 241 ipari üzem, köztük számos ktsz, 84 mezőgazda- sági termelőszövetkezet és állami gazdaság, 97 intézmény vált a társaság csoportos tagjává, köztük iskolák, egyetemek, tudományos intézetek, szocialista brigádok, vállalatok, kis csoportok és sok tízezres kollektívák. — Mindez arról tanúskodik, hogy a magyar—szovjet barátság egész népünk ügye és mindennapi életünk természetes vonása — hangsúlyozta Mihályfi Ernő, s befejezésül az országos elnökség köszönetét tolmácsolta a társaság régi. lelkes vezetőinek és aktivistáinak, akiknek számára — mint az eredmények máris mutatják — az új formák új lehetőségeket nyújtanak a munka hatásfokának növelésére. Beszéde végén 168 vidéki és budapesti üzemnek, tsz-nék, állami gazdaságnak és intézménynek — köztük számos iskolának, főiskolának és kutatóintézetnek — adta át a tagsági oklevelet. I. I. Bagyul, a szovjet nagy- követség és a Szovjet—Miagyar Baráti Társaság nevében köszöntötte az új tagcsoportokat. Hangoztatta: a tagcsoportok rendszerének bevezetésével jelentős új szakasz kezdődött a Magyar —Szovjet Baráti Társaság munkájában, amelynek célja tovább mélyíteni a két nép együttes harcában, a szabadságért és a dolgozók államának megteremtéséért vívott küzdelemben született és megpecsételődött barátságot. Az ünnepség Ligeti Lajos zárószavaival végződött. offenzívával, amelynek célja a* általános feszültség csökkentése. • • • Hétfőn Ottawában megkezdődtek a tárgyalások Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök és Pierre Elliott Trudeau kanadai kormányfő között. A két államférfi a kanadai parlament épületében találkozott. MAS Vasárnapi Békéscsaba (3. oldal) Felelősségérzet az orosházi tsz-ekben (3. oldal) Tudomány— Technika (6. oldal) Tudósítás a hétvégi sporteseményekről (7—8—9. oldal) Hapaliszlitás géppel Kardos Ernőnek, a Békéscsabai Konzervgyár főmérnökének találmánya A hagymatermesztést szinte i teljesen gépesítették, amikor a j feldolgozás még hagyományos módon történt. A konzervipar, amely amúgyis munkaerőgondokkal küzdött, már évekkel előbb célul tűzte a feldolgozás gépesítésének a megoldását is. A Békéscsabai Konzervgyárban Kardos Ernő főmérnök 1969-ben kezdte meg a kísérletezést és a KE—03 típusú hagyma tisztító berendezését 1971. szeptember 9-én az Országos Találmányi Hivatal szabadalmazta. A hagymáit a gazdaságokból szállítótartályokban hordják a konzervgyárba, ott ön űri tővel juttatják a tisztítóberendezésbe. A vonalban — osztályozás után — a hagyma a vég- és szárle- vágón át a héjeltávolitó szerkezetbe kerül. A szár- és véglevágó szerkezet percenként 40 hagymát bocsát át. Egy vonalban hat gép van, az óránkénti teljesítmény tehát 14 ezer 400 hagyma, ami átlagosan 6—7 mázsának felel meg. Az utótisztításhoz mindössze hat dolgozóra, az eddigi létszám egytizedére van szükség. Mivel pedig a Békéscsabai Konzervgyár évenként (7 hónapos szezonidő alatt) mintegy 7 ezer tonna nyershagymát dolgoz fel, a költségmegtakarítás eléri az 1—1,5 millió forintot. Belföldön és külföldön egyaránt nő a szárított hagyma iránti igény. A nyersáru feldolgozásához egyelőire négy KE—03 típusú hagymatisztító berendezés készül, mégpedig a debreceni és a Békéscsabai Konzervgyárnak, valamint a Bács-Kiskun és a Szolnok megyei MÉK- nek. De már külföldi érdeklődés is mutatkozik a berendezés" iránt. Algériában a két épülő konzervgyárban a hagymavona- lat is betervezték. Szovjet, csehszlovák és Iraki szakemberek több hagymavonal megrendelését helyezték kilátásba. A KOMPLEX Külkereskedelmi Vállalat tervezi, hogy a Berendezést külföldi kiállításokon is bemutatja. Belföldön több konzvergyár. MÉK, a HERBARIA és niás, hagymászárítással foglalkozó cég jelentette be az igényét. Kardos Ernő ellenőrzi a hagymatisztító gép működését. (Fotó: Demény Gyula)