Békés Megyei Népújság, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-11 / 214. szám
MINI A G AZIN S végül megszólalt a wurlitzer KISZ-taggyülés, tisztújitás a Sarkadi Cukorgyárban (SZAMOK.) A 80 tagú KISZ- alapszervezet 68 fiatalja vett részt a taggyűlésen, amely kereken négy órán át tartott. A beszámoló 11 oldalas volt, hozzászólásra tizenkettőn jelentkeztek. A szünetben 120 darab szendvics és 100 üveg jaffa fogyott el. (A LÉNYEG). A megyében elsők között tartott vezetőségválasztó taggyűlést a Sarkadi Cukorgyár KISZ-alapszervezete. Az előkészítés példás volt. Ezt bizonyítja a fiatalok magas részvételi aránya, s az a tény, hogy a KISZ-esek tisztújításának tanúi voltak a gyár párt és szak- szervezeti bizottságának vezetői Diákparlamsnl' és a tankönyvek Itt a tanév, soktízezer fiatal ismét előkeresi iskolatáskáját, füzeteit. Vége a vakációnak, a kikapcsolódásnak. Kézbe kerülnek a tankönyvek. Ismét aktuális a kérdés: Jut-e mindenkinek? Amint Szabó Kálmántól, a Tankönyvkiadó Vállalat igazgatóhelyettesétől megtudtuk: az általános és középiskolásoknak nem lesz okuk a panaszra, idejében elkészültek a könyveik. — Számukra tehát zökkenőmentesen kezdődik a tanév? — Majdnem. Sajnos a szakközépiskolák néhány könyve nem készült el határidőre. Nem állt idejében rendelkezésünkre a kézirat, a szerzők ugyanis gyakran kényszerülnek az anyag átírására, ami sok időt vesz igénybe. — Milyen lesz az egyetemisták jegyzetellátása? — Alapvető gond nem lehet. A 2 500 különféle jegyzet nagy része már megjelent. Tény viszont, hogy hozzávetőleg 200— 300 jegyzetet nem tudunk időre szállítani. Ennek nyomdai, illetve egyéb akadálya van. Egyes szerzőik például nem tartják be a határidőket. Jó volna ezen változtatni. — Ügy értesültünk, egyes egyetemek saját nyomdával oldják meg a jegyzetellátást... — Válóban. A Budapesti Orvostudományi Egyetem és a Veszprémi Vegyipari Egyetem ■ maga adja ki a szükséges jegy- • zeteket. í — Ebben a tanévben összesen • hány tankönyvet jelentetnek ■ meg? — Az alsó-, közép- és felső- ; fokú oktatás részére 17 mil- I lió (!) példányban adunk ki tan- : könyveket. — Hogyan jut el az olvasók, j a diákok véleménye a kiadóhoz? : Hiszen a diákparlamentek ülé- ■ sein szóba kerülnek a tanköny- \ vek is. Szabó Kálmán mosolygott: — Tudomásunk van róla, : / ■ hogy jónéhány könyvet meglbi- j ráitak. A kiailakult vélemények- j ről azonban mi csak közvetve ■ értesültünk, mivél képviselőin- ■ két még nem hívták meg... — Jó ötlet. Érdemes lenne a ■ diákparlamenti állásfoglaláso- : kát megküldeni a Tankönyvkia- ; dónak, vagy ha lehetséges, köz- ; vétlenül meghívni a tanácsko- í zásokra a Tankönyvkiadó man- S katársait. — Gyűjtsük az észrevétele- j iket. Rendszeresen konzultálunk ■ a pedagógusokkal, s igyekszünk jj figyelembe venni a tanácsai- ) kát. Végezetül elmondhatom: j az élmúlt évekhez viszonyítva • az idei tankönyvellátás jónak ■ mondható, s reméljük, az új S könyvekből a fiatalok friss erő- • vei látnak neki a tanuláshoz. ] F. Á. S is. A csaknem kicsinek bizonyuló nagyterem utolsó széksorait a leendő KISZ-tagok, az első és másodéves szakmunkás- tanulók foglalták el. Miről volt szó a megyeszerte jónak ismert cukorgyári alapszervezet két éves tevékenységét mérlegelő beszámolójában? Mindenekelőtt a KISZ politikai nevelőmunkájáról. Figyelemre- méltóan magas volt a különböző vitakörökön résztvevők száma; s ebben nem kis része van annak — legalább is a beszámoló szerint— hogy a fiatalok oktatása a felnőtt oktatással párhuzamosan folyt, s ez mindkét helyen serkentően hatott a látogatottságra és a tartalmi munkára. A termeléssel kapcsolatos tevékenységről szólva a KI3Z- vezetősége — a hagyományokban gazdag brigádmozgalom újabb, vitathatatlan eredményei ellenére is — nem tartja kielégítőnek a fiatalok brigádjainak munkáját, hangsúlyozva azt, hogy a szocialista cím megtartása többre kötelez, A KISZ termelést segítő akciójának jelentős részét képezi viszont Sarkadon a Kiváló Ifjú Mérnök és a Kiváló Ifjú Technikus mozgalom. Molnár Tibor gépészmérnök, akire nemcsak a fiatalokjfhanem az idősebbek is büszkék, ebben az évben nyerte él a Kiváló Ifjú Mérnök címet. (A VITA). Amint az várható volit, a vita a beszámolónak egy — a pénzzel, a hatalommal és a fiatalság aktivitásával kapcsolatos — megjegyzéséhez kapcsolódott. Több hozzászóló, így például Seres István, Juhász Andor és Szodorai Sándor foglalt állást amellett, hogy a cukorgyári fiatalok többsége nem anyagiasabb, mint az egy KISZ taghoz illik, de igen is differenciálni kell a jobb mukát végzők, a mozgalomban több társadalmi munkaórát teljesítők között. A KISZ nem hatalmat akar, amikor az ifjúság érdekvédelmére, illetve az ezt szorgalmazó határozatokra hivatkozik, hanem beleszólást saját sorsuk és az üzem, a fiatalokat közvetlenül érintő gazdasági ügyeinek intézésében. (LÁNYOK, ASSZONYOK). Bár az aiapszervezefcnek csak nyolc női tagja van, mégsincs kisebbségben a gyengébbik nem. A jó munkáért nyilvánosan megdicsért, mindig tettrekész kilenc KISZ-es közül (Gulyás Sándor, Varga Gábor, Varga Gábomé, Nagy Endre. Kesztyűs Ferenc, Balatoni Irma, Szabó János, Mári Imre, Kovács And- rásné) három a nő. Az újonnan megválasztott vezetőségben is (a titkár egyébként ismét Szabó Béla lett) két képviselőjük van. Egyikükkel; Varga Gábomévai beszélgettem a választás után. Nevetve mesélte, hogy ő most már mindig és mindenütt „pénzügyminiszter”. A KISZ- ben gazdasági felelős, a gyárban a pénzügyi osztály dolgozója, s otthon is ő kezeli a kasszát (REND.) A délután 2-től tartó, s a kötelező formaságokat minimumra szorító négyórás vezetőségválasztó taggyűlés után jó néhányan a teremben maradtak még. Megszólalt a wurlitzer, s a fiatalok szinte a zene ütemére rendet tettek a klubhelyiségben. Helyre rakták az asztalokat, székeket, virágvázákat, térítőkét. így szokták meg. Szeretik a rendet. Mindennek a helyén kell lennie. A klubteremben is — s ne tűnjön ez, e szimbolikus állítás túlmagya- rázásának — ott belül is. Brackó István Vániorzíiszíé Bo'ateteicsii A békéscsabai Útépítési és Földmérési Szakközépiskolában is megtörtént az évnyitó ünnepély, amelyen nagyon örvendetes eseménynek voltak tanúi a tanárok, a szülők és a diákok. Dr. Barna Bálint, igazgató dicsérő szavak mellett átadott nekem, — mint az iskola KISZ-vezetőjének — egy vándorzászlót, melyet a balatone- dericsi építőtáborozók érdemeltek ki, a KISZ VIII. Kongresszusa tiszteletére Rendezett munkaversenyben. Már januárban elkezdődött iskolánk K ISZ-szer vezetőben a mozgósítás, hogy ki akar és ki megy az építőtáborba. Év végén negyvenen vállalták a munkát. Egy lány és három fiú-brigád alakult a jelentkezőkből. Augusztus 9—21-ig voltak a táborban. Napi hat órát dolgoztaik. Vasúti pálya korszerűsítését végezték a badacsony— badacsonytomaji vonalon. Ezen a szakaszon a vonatok gazdaságosabb menetrendjét tudják majd biztosítaná, elérhető a nagyobb sebességgel való közlekedés. Végeztek földmunkákat, kábelárok ásást, kábelfektetést, tereprendezést és az építési utómunkákat A tábor szervezéséről mindannyian elismerően szóltak, mert a munka mellett pihenésre és szórakozásra is jutott idejük. A vasárnapi szabad programok során pedig megismerkedtek a környék és Ba- daesany szépségeivel. Három naponként értékelték munkájukat, és végül összesítették. Büszkén mutatták könyvjutalmaikat és még nagyobb örömmel hozták el a vándorzászlót — a KISZ Központi Bizottsága által szervezett Latinka Sándor önkéntes ifjúsági építőtáborból — amely most az iskola tulajdona. Bencsik Gabriella, KISZ-titkár. ■■■■■■■■■■■■■■■■•■■■■a Veszélyes zóna — A csavargás Csak nőknek... az őszi9 téli divat aayagairól Visszavonhatatlanul és egyre gyorsabban közeledünk az őszhöz. Az utcán, a kirakatokban megjelennek az 1971172-es év őszi téli modelljei, s a modellekhez szükséges anyagok. Ismételten divattá válnak a különféle, kisebb-nagyobb kockás mintákkal díszített gyapjú tweedek, amelyek kabátra, kosztümre és szoknyára igen alkalmasak. Visszatér a „tyúkláb- minta” is, kis és vagy változatában. A i-uhaanyagok terén a műszál „minden mennyiségben”. Vannak ma már klasszikusnak minősülő hazai és import terviének, sima szolid csíkos és halszálkái kivitelben. Bővül az olcsóbb, olykor csak 1—2 szezonra szolgáló, a legújabb divatvonalak megvalósítására alkalmas terylén viszkóz szövetek választéka. A szoknya anyagok közül a flanelt, teveszőr- vagy bőr a divatos. Az őszi-téli divatban a szoknya hossza térdet takaró. A maxit kizárólag estélyi alkalomra ajánlják a tervezők. Kora őszi sétához, kiránduláshoz a nadrágok majdnem kivétel nélkül farmervászonból készülnek, amely strapabíró, ugyanakkor divatos is. Nadrághoz jól illik a tunika hűvösebb napokra a pulóver fölé újra divatos lemberdzsek, bőr és orkán változatban. A kordbársony egyike a legdivatosabb, legkedveltebb és aránylag legolcsóbb anyagoknak. Hálás és mutatós. A keskeny és szélesebben bordázott kordbársony egyaránt divatos. Színei közül a négerbarna, a mohazöld a mustárszín és a kávébarna a legnépszerűbbek. S ha már a színeknél tartunk, a barna, a bézs sok árnyalata dominál, de üdítően új a most belépő lila tónus, amely önálló színként, de leginkább szín komponensként frissíti az őszi divatot a bársonylilától a padlizsánig. S hideg napokra, a műszőrme bundákra a tervezők a krü- mer, hosszúszőrme és teddy jellegű anyagokat ajánlják. —ria. A vizsgálótisat előtt sovány, aildg serdült 16 éves kislány ÜL Szülei több napig kétségbeesetten kutatták, hova tűnt? A történet rendkívül egyszerű. Mikor megkapta a bizonyítványt és látta, hogy nem sikerült kijavítania az egyest, egyszerűen nem mert hazamenni, inkább nekivágott a világnak. Pedig ezer veszély leselkedett rá, idősebb férfiak „paitronálása”. De nagy veszély, ha bekerül egy züllött galeriba és részt vesz csoportosan elkövetett bűncselekményekben. A vizsgálót iszt elmondja, hogy most ez a kislány szerencsésen megúszta. Időben vette észre őt egy figyelmes rendőr. H a nem gondoskodunk megfelelő hasznos elfoglaltságról a gyerekeknek, akkor ők sokszor magukra maradva könnyen rossz társaságba keveredhetnek. A bűnügyfsta- tisztikák szerint a nyári hónapokban ugrásszerűen megnövekszik a fiatalkorúak, vagy 30 éven aluliak álltai elkövetett bűncselekmények száma. Melyek ezek a speciálisan nyári bűncselekmények? Erről kaptunk információt a rendőrség fiatalkorú és gyermekvédelmi osztály egyik tisztjétől: — Talán úgy kellene kezdeni, hogy milyen jelenségek előzik meg a bűncselekményeket. Szaknyelven szólva ez az úgynevezett ,/veszélyes zóna” vagy. is, amikor a gyerek csavarogni kezd, már magában rejti, hogy vagy bűncselekmény áldozatává, sértettjévé, vagy elkövetőjévé válhat Ez tulajdonképpen magától értetődik, hiszen többnyire vagy teljesen pénz nélkül vagy néhány forinttal kezdik meg a csavargó életet. Az élelmezéshez pénz kell és lakni is kell valahol Ekkor kezdődnek a bűnös cselekedetek. Az enyhébb formák: a közért-lopások, ahol egyszerűen csak azt emelik el, amit megesznek és megisznak. Második lépcső a strand-tolvajlás, sátorkifosztás. Elsősorban a nyári időszakban az üdülőhelyeken jelennek meg, a Dunakanyarban és a Balaton partjain. Vigyázzunk, hogy ne hagyjuk szabadon, őrizetlenül értékeinket, táskarádiókat, magnetofonokat, gumimatracokat. Megtudtuk még azt is, hogy furcsa módon, könnyen bizalmat tudnak ébreszteni üdülő családokban különböző ártatlan mesékkel ezek a fiatalok. Sokszor éppen azokat rabolják ki, akik befogadják őket egy éjsza. kára. A lányokra pedig különösen az alkalmi prostitúció leselkedik. De van ennél egy veszélyesebb dolog is. Cselleng az utcán a 14—15 éves kislány, már két napja csak alig-alig aludt, amikor melléje vágódik egy nagyhajú, csavargó. „Nincs kéglid?” „Nincs” — válaszolja a lány. „Gyere velem, tudok egyet!” S a „kégli” valahol egy rossz pincehelyiség, már zsúfolva a galeri tagjaival. T jesztően megemelkedett a * joggyakorlatban „jogtalan használat”-tal illetett bűncselekmények száma, amit magyarul csak úgy hívunk: autótolvajlás. Egyszerűen feltörnek agy parkírozó autót, és addig hajtják, míg benzin van benne, vagy éppen össze nem törik. A legtöbb esetben a fiatalok még jogosítvánnyal sem rendelkeznék. A legnasvobb veszély, hogy a gépkocsit vezető fiatal époen a lopott autóban leli halálát, vagy vezetés közben másokat gázol el. Regős István N e várjuk, míg kigyullad a „kék fény”. Mert, ha feisikolt a rendőrautó szirénája és villogó kék fényű lámpája hasít fénycsíkokat az éjszakában, akkor már csak a büntetés van hátra, akkor már a baj, a bűncselekmény megtörtént. És most nyáron egyre többször szállít az ország legkülönbözőbb őrszobáira fiatal, vagy fiatalkorú fiúkat, lányokat, akik megtévedtek és különböző bűncselekményeket elkövettek.