Békés Megyei Népújság, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-10 / 213. szám

Finnországi útijegyzetek: Várakozáson felüli sportsikerek A Szakszervezetek Országos Tanácsa Sportalosztályának meg­bízásából ez év augusztusának végén ismételt megtisztelés ért. A magyar szakszervezeti asztali­tenisz válogatott 'vezetőjeként Finnországba utazhattam. Indulásunk előtti napon, au­gusztus 26-án Budapesten mu­tatták be a SZOT-székházban a csapat tagjait. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy a két Augusztus 28-án reggel — a nyárból az őszbe érkeztünk. A finn főváros igen hideg, esős idő­vel fogadott. Vendéglátóink már vártak. Autókkal a tengerparton levő szállodába vittek, ami 12 km-es utat jelentett. Alighogy beléptem új lakosz­tályomba, már cseng a tele­fon. Szóltam a finn tolmács­nak, hogy vegye fel a kagylót, mert én nem sokra megyek Helsinkiben járt magyar küldöttség. Balról jobbra: Dömény Ferenc útivezető, Börzsei, Csíkány, a tolmácsnő, Gergely, Kis­házi Magos. női és három férfi versenyző, a magyar válogatott keret tag­ja! A lányok, Kisházi Beatrix és Magos Judit sok-sok nem­zetközi mérkőzés hőse, a ma­gyar ranglista első és második helyezettje. A férfiaknál Bör­zsei János szintén rutinos ver­senyző, az Európa-bajnokság második helyezettje. A csapat másik két tagja — válogatott kerettag —, a jövő embere: Csikány István és Gergely Gá­bor. Gyönyörű napsütötte nyári na­pon, augusztus 27-én bizakodva indultunk Helsinkibe, az „ezer tó” országának fővárosába. Nagy versenyre utaztunk! Eu­rópa szinte legjobb versenyzői­vel kellett összemérni erőnket. Ott volt Helsinkiben a Szovjet­unió, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság, Svédország, Dánia. Finnország és Magyarország szakszervezeti vá­logatottja. Többségükben az or­szágos nagyválogatottak tagjai! Ütünk Budapestről, a Ferihe­gyi repülőtérről az IL—18-as MALÉV repülőgéppel a Szov­jetunióba, Leningrádba vezetett. Utólag nagyon szép utazásról számolhatok be, bár „görön­gyös talajon” is mentünk, ami­kor a Kárpátok felett egy kis légörvény megemelgette az ezüs­tösen csillogó gépmadarunkat. Leningrádban egy félnapot töl­töttünk és igyekeztünk legalább nagyvonalakban megismerked­ni a csodálatosan szép szovjet nagyvárossal. Bár két Volga ta­xival róttuk a kilométereket, de az ismerkedésünk csak részben sikerült. A több kilométer hosz- szú és széles sugárutak felejthe­tetlen látványt nyújtottak. Él­veztük a szovjet barátaink ked­ves vendégszeretetét és sajnál­tuk, hogy nem hetekre jöttünk a Néva parti városba. A Hotel Astoriában kiadós va­csoránk közben táncdalénekese- ket hallgattunk. Este tíz óra után kimentünk a vasútállo­másra, ahonnan a 23.15-kor in­duló gyorsvonat hálókocsiján folytattuk utunkat Helsinki fe­lé... g SÜÉliSH'M 1971. SZEPTEMBER 10. vele. Legnagyobb meglepeté­semre néhány finn szó után kezembe nyomta a kagylót és közölte, hogy Dömény elvtár­sat kérik. Kiderült, hogy nem csodáról van szó, hanem a Helsinki magyar követségről érdeklőd­tek, hogy rendben van-e min­den, valamilyen segítségre nincs-e szükségünk?! Kint-tartózkodásunk első nap­ján , városnézés után máris ed­zési lehetőséget kerestünk. Ké­szültünk a következő két nap kora reggeltől késő estig tartó versenyeire. Mint később kide­rült, nemhiába. Lányaink és fiaink sikeresen vették az „aka­dályokat”. Körmérkőzések vol­tak a női és férfi csapatoknál egyaránt. Közben az egyéni ver­senyeket is beindították. Az egyéni versenyek kiesésesek vol­tak. Az első napon egyetlen ver­senyzőnk sem szenvedett veresé­get az egyéni versenyek során. A csapataink is veretlenek ma­radtak. Augusztus 29-én folyta­tódtak a küzdelmek Mindkét csapatunk folytatta siker-soro­zatát. A lehetetlent is megpró­bálták és a legnagyobb ellenfe­leket is legyőzték! A nők az NDK-t és a Szovjetuniót meg­előzve, veretlenül végeztek az első helyen! A férfiak — szintén ve­retlenül — a Szovjetunió és Svédország előtt lettek elsők! Az egyéni döntőket a finn te­levízió is közvetítette. Nőknél a két magyar kislány játszott az első és második helyért. Győ­zött Magos Judit — Kisházi Be­atrix előtt. A férfiaknál Börzsei János vívta a döntőt a csehszlovák Ján Schmelikkel. Győzött Bör­zsei és ezzel mind a négy ver­senyszámban magyar győzelem született! A többmillió finn tv-néző szép magyar sportsikereknek lehe­tett tanúja. A gratulációkat a kamerák előtt és azon túl is, még hosszasan fogadtuk. Az NDK, Svédország és a Szov­jetunió után a negyedik alka­lommal Budapestre hozhattuk a több mint fél méter magas „Viktor Barna Kupát”, sok-sok egyéni és csapat tiszteletdíjat újabb dicsőséget — szerény eredményeinken keresztül — a Magyar Népköztársaság­nak. Dömény Ferenc A Várfürdőben: Úszó idényzáró Vívóiskola Gyulán Az elmúlt évekhez hasonlóan, Gyulán, a gimnázium tornater­mében szeptemberben ismét be­indul a vívóiskola. Jelentkezhet 10 éves kortól minden általános és középiskolás tanuló szeptem­ber 13-án, hétfőn 17 órakor. A továbbiakban a hétfői és pénteki edzésnapokon lehet beiratkozni az oktatásra. Hagyomány már Békés me­gyében, hogy az úszóidényt az általános iskolások szeptemberi versenyei zárják. Gyulán, a Várfürdő új, 50 m-es meden­céjében két alkalommal ren­deznek ebben a hónapban ver­senyt. A cél, hogy felmérést készítsenek az általános és kö­zépiskolás tanulóik úszó „tudo­mányáról”, és tehetségeket to­borozzanak a MEDOSZ SC számára. Szeptember 11-én, délután 3 óraikor a város és a járás ál­talános és középiskolásainak egynéi és csapatversenyére ke­rül sor, ezúttal a második for­dulóra (az elsőt májusiban rendeztek). A legtöbb pontot szerző általános és középiskola a városi művelődésügyi osztály, ill. a TS vándorserlegét nye­ri el, melyet egy éven át őriz. Előzetesen mintegy 200 fiatal indulására számítanak. Másnap, vasárnap délelőtt tíz órakor megyei jelleggel rende­zik meg a középiskolások ver­senyét. A legtöbb pontot szer­ző iskola itt a megyei tanács művelődésügyi osztályának ván­dorserlegét kapja. Reméljük, mindkét verseny jól szolgálja az úszósport töme- giesítésót és a ikét nap alatt, sok, eddig fej nem fedezett te­hetség nevét jegyzik fel a szakembereik. Teke híradó Ökölvívás Az Oh. Üveggyár ökölvívói szeptember 3—4—5-én Sajó- szentpéterem, az Ökölvívó Bá­nyász Kupán vettek részt, me­lyen 16 egyesület mintegy 120 versenyzője szerepelt. Az ifjúsági csoportban — pa- pírsúlyban — Breznyik Antal harmadik helyet, légsúiyban Annus negyedik, középsúlyban Zerényj második, váltósúlyban Boros negyedik, nehézsúlyban Petrus második helyen végzett. Csapatversenyben harmadikok lettek az üveggyáriak. Felnőtteknél nagyváltósúlyban Magyar harmadik, nehézsúly­ban Komjáthy második lett, míg a csapatversenyben a hete­dik helyet érték el. Elismerés illeti az üveggyár ökölvívóit, hogy 16 csapat ver­senyében ilyen step eredmé­nyeket értek el! NB III. A-csapat. Hunya (Gyoma) — Var­ga I. (Mezőkovácsháza). Gonda (Gyoma), Gaál (Bcs. MÁV), Kalcsó (Bcs. VTSK), Kékesi (Bcs. Agyag­ipar), Zöld (Gyoma), Timár (Bcs. Agyagipar), Zahorán (Bcs. VTSK), Seregi (Bcs. Agyagipar), Száraz (Bcs. VTSK). B-csapat. Berka (Mezőkovácsháza) — Csicsely (Szalvai), Uhrin (Mező­kovácsháza), Bodó (Bcs. VTSK), Ko- kavecz (Gyoma), Laczó (Bcs. VTSK), Szabó F. (Szalvai SE), Karadi (Bcs. VTSK), Kovács (Szalvai SE), Ro- nyecz (Bcs. VTSK), Lipták (Bcs. MÁV). MEGYEI I. OSZTAI.Y A-csapat. Poesai n. (Mh. MEDOSZ) — Raffai (Oh. Kinizsi), Koródi (Szarvasi M.), Újvári (Endrőd), Se­bestyén (Békés), Molnár (Doboz), Petrovszki (Zalka SE), Hancsák (Me. zőberény), Kiss (Bcs. Építők), Plás- tyik (Medgyesegyháza). Bacsa (Szeg­halom). A megyei baj­nokság őszi IL fordulójának eredményei. Gy. Lendület B. —Gy. MEDOSZ A. 1:7 (2313:2500). Bár a Lendület eddigi legtöbb fáját ütötte, a tarta­lékos MEDOSZ így is könnyedén nyert. A párok: Szabó A. 343, Cson­ka 410. Vaszkán 424, Oláh 381, Rozs- nyai 389, K. Nagy 426. Ficzere n 406, Hundasa 418, Cseke 368, Strif- ler 446, Csomós 383, Szák 419. Gy. MEDOSZ B.—BCS. MÁV 3:5 (2387:2465) A MÁV nagyszerű hajrával fordítot­ta maga javára a mérkőzést: száz fával múlta felül idei legjobbját. A párok: Frolyó 423, Kovács 376. Csete 386, Szlávik 386, Csomós 397, Szilá­gyi m 442. Köves! 418, Huszár 393. Krasznai 348, László T. 417. Perei 415, László G. 451. Battonyai MEDOSZ—Oh. Üveggyár 8:0 (2773:2305). A hazaiak remek pá­lyacsúccsal nyertek. Ld: Zámbó 475, Bagi 467, Túli 466, Klem 465, Ludály B-csapat. Gazsó (Szeghalom) — Potocska (Medgyesegyháza), Nagy I. (Vésztő), ökrös (Mezőberény), Csordás n. (Mh, Kinizsi), Havasi (Bcs. Vasas), Rieger (Bcs. Építők), Szelei (Endrőd), B. Tóth (Szarvasi M.), Bánszki (Battonya), Bagi (Bé- késszentandrás. 453, Gyömbér 447, ill. Veres 411, Kö­rösi 405. Battonyai ÁFÉSZ—Bcs. E. Spartacus 2:6 (2361:2443). Az ÁFÉSZ gyenge napot fogott ki. Ld: Soós 433, Formán«*; 398, ill. Buka 442, Szikriszt 418, Tóth 414. Mezőbe- rényi Textil—Gyulai Lendület A. 6:3 (2315:2068). Ld: Karczag 390, Vár­hegyi 384, iU. Czinkóczki 377, Jevucaó 361 fa. Kézilabda Hétközben teljes fordulót bonyo­lítottak le a női kéziiadba NB I- ben. A Bcs. Kötöttárugyár csapa­ta — kiesési rangadón Csornán szerepelt. Sajnos a textiles lányok­nak ezúttal sem sikerült meglepe­tést okozniuk, nagy gólarányú vere­séget szenvedtek. Eredmények: Csornai SE—Bcs. Kö­tött 13:5 (5:1),, Csorna. V.: Csete, Leányvári. G.: Kovács 5, Németh 5, Családi 2, Gulyás, ill. Matyuska, 3. Vaszkó, Hyés, FTC—Savaria 18:9, Tatabánya —Pécs 18:13, Bakony Vegyész—Ózd 15:7, Csepel—Gold­berger 9:S. Az NB I. állása a kö­vetkező : 1. Bakony V. 19 18 — 1 275-138 36 2. FTC 19 16 2 1 241-125 34 3. Vasas 19 15 1 3 235-147 31 4. Tatabánya 19 11 2 6 207-177 24 5. Bp. Spart. 19 11 1 7 216-182 23 6. Ózd 18 8 2 8 201-206 18 7. Csepel 19 5 7 7 187-201 17 8. Goldberger 19 7 3 175-189 17 9. Gy. Text. 19 7 2 10 188-233 16 10. OGSC 19 6 1 12 188-225 13 11. Pécsi B. 19 6 — 13 198-22« 12 12. Csorna 19 3 3 13 189-240 9 13. Savária 18 3 2 13 167-269 8 14. Bcs. Kötött. 19 3 — 16 149-258 6 Kispályás labdarugó-bainoksáQ OROSHÁZA 1. Hungavis 3 3 — — 18-4 6 2. Gyopáros 4 3 — 1 15-6 6 3. Csillag Á. 3 3 — — 3-0 6 4. Egyetértés 3 3 — — 4-1 6 5. Vas-műa. 4 2 — 2 8-5 4 6. Zrínyi 4 1 1 2 7-n 3 7. GAF 4 1 1 2 2-7 3 8. Kazánjavító 3 1 — 2 6-5 2 9. Gépjavító 3 1 — 2 5-9 2 10. Kórház 4 — 4 5-12 — U. Vízmű 3 — — 3 2-15 — AZ ORSZÁGOS GUMIIPARI VÁLLALAT VÁCJI GYÁRA lehetőséget nyújt közületi gépjármű üremeltelok részére hogy teher- és mezőgazdasági méretű hulládéi gumiabroncsaikat leadják. Kocsirakományú és darabáru hulladék gumiabroncsok bérmentesí­téssel. OGV Heuréka Gumigyár, Vác, Derecske- dűlő címre adhatók fél. felvilágosítás: Dér Attila. Telefon: Vác, 655. 3218 A hét válogatottjai Nagy küzdelmet hozott a megyei I. o. labdarúgó-bajnokságban a Zalka SE—Medgyesegyháza összecsapás. Szünet után nagy nyomás nehezedett a vendégek kapujára, de a medgyesi védők — Holecczal az élen (ké­pünk bal oldalán, sötét mezben, előrehajolva) — mindent hárítottak és végül győztesen tértek haza a Csinyi utcából. Holecz teljesítményé­vel bekerült a forduló labdarúgó-válogatottjába. (Fotó: Bamácz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom