Békés Megyei Népújság, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-02 / 206. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1971. SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK Ára: 80 fillér XXVI. ÉVFOLYAM, 206. SZÁM Ha minden fiatal ott lesz Most kezdődnek megyénkben a KISZ vezetőségválasztó tag­gyűlések. Üzemekben, gyárak­ban, termelőszövetkezetekben, hivatalokban a fiatalok százai és ezrei adnak számot eddigi munkájúikról, megvitatják az ifjúsága mozgatom helyi ered­ményeinek, hiányosságainak ta­pasztalatait. A vezertöségvállasz- tó taggyűlések tartása nemcsak egyszerűen tisztűjítást jelent az alapszervezetekben, hanem olyan határköveit, amelynél feltétlenül a mérlegire kerül a műit, de a számadás már a jövőt formáló indítékokkal készül. A KISZ Békés megyei Bizott­sága elkészítette a taggyűlések, a küldöttgyűlések, a küldöttér­tekezletek politikai tervét és forgatókönyvét. Minden napra jut esemény, nem is egy, hanem több is. Az bizonyos, hogy leg­több helyen tudaitában vannak a fiatalok a soronkövetkező esemé­nyeknek. Decemberben tartják a KISZ VIII. kongresszusát, s aligha kéH különösebben bizony­gatni, hogy a kongresszusra való készülődésnek fontos állomása a mikro közösségek számvetése. Ahhoz ugyanis, hogy a kongresz- szug valóban kifejezz» az ifjú­kommunisták sok százezres tá­borának véleményét, és torzítás­mentesen adja vissza a mai tizien. és huszonévesek minden jelleg­zetes vonását; szilárd, s az alko­tó vitákban edződött alapokról kell indulná. Ez az alap a sok száz alapszervezeti fiatal véle­ményéből, állásfoglalásából ko- vácsolódik, s lehetőséget biztosít az ifjúsági mozgatom további fejlesztésére. Nem kétséges, hogy az ifjú- kommunisták feliadatait a kong­resszus az MSZMP Központi Bi­zottságának 1970. februári állás- foglalása alapján, annak szélie­mében jelöli ki. A lényeg tehált adott, ám a megvalósulás feltéte­le, hogy a KISZ méginkább ta­lálja meg a hangot az ifjúság széles rétegeivel. E szándék je­gyében íródott a fiatalokhoz a KISZ Központi Bizottságának júniusi levele. A levél tíz olyan kérdést tartalmaz amely az if­júság, az ifjúsági mozgalom és a társadalom kapcsolatára utal, s amelyre a választ maguknak a fiataloknak keli megfogalmaz­niuk. Az eddigi gyakorlattól el­térően tehát nem a KISZ KB előzetes véleményét, téziseit, irányelveit bocsátják vitára, ha­nem a legégetőbb kérdésekre kémek választ. A kongresszusi leveliben olvas­ható, hogy „A központi bizott­ság meggyőződése, hogy kong­resszusunk csak úgy tölti be fel­adatát, ha a KISZ minden tagja ott lese véleményével és javasla­tával a kongresszusi teremben, kifejti elképzeléseit, gondolatait munkánk időszerű, valamennyi­ünket érintő kérdéseiről.” A ja­vaslatok és észrevételek megté­telére, a véleménycserére adott a lehetőség a most kezdődő ve­zet ősé gválasztó taggyűléseken, vagy a szeptember végi, október eleji küldöttgyűléseken és kül- döttérbekéaleteken. B. I. Köszöntik az elsősöket — Új osztályok a békéscsabai szakközépiskolában - Szocialista brigád a remetei tanévnyitón Lezajlottak az ünnepélyes tan­évnyitók, s ma az iskolákban már elfoglalták helyüket a ta­nulok. Bár a tanévnyitókon rossz volt az időjárás, az isko­lák mindenütt megoldották, hogy az ünnepélyesség ne ve­szítsen színvonalából. A 2-es számú általános iskolában, Bé­késcsabán 390 gyermeket fo­gadtak délelőtt 9 órakor, s az elsősöket a nyolcadikosok vi­rággal köszöntötték. Ebben az iskolában egyébként csupán 56 elsős van, azok is a zene, il­letve a testnevelés tagozatra járnak. Az ünnepélyre érke­zett szülőket és gyermekeket Kovács István igazgató üdvö­zölte. Az 1-es iskolában délután tartották meg az ünnepélyt, a hagyományoshoz híven az óvodások együtt érkeztek az első osztályba. Egyébként eb­ben az iskolában három első osztályt indították az idén és összesen 600 gyerek jár majd ebben á tanévben. Hangulatos ünnepély zajlott le a fényesi tanyai iskolában is, ahol mindössze 53 gyermek jár az elsőtől nyolc osztályba. Két,három kilométeres körzet­ből járnak ide a tanulók, s az ünnepélyes megnyitón szép számmal vették részt szülők is. A Kemény Gábor Gimnázium és Szakközépiskolában 450 diák és 200 szülő vett részt a tanév­nyitón, összesen 150 az elsős és négy osztályt indítanak az első évfolyamban. Kálmán Gyu­la igazgató köszöntötte a részt­vevőket, s mivel az időjárás akadályozta ,'hogy az udvaron tartsák az ünnepélyt, a gyere­kek a tantermekben foglaltak helyet és az igazgató mikrofo­non beszélt a résztvevőkhöz. Ebben az iskolában egyébként az idén már nem indul gépla­katos osztály, viszont két új év­folyamot indítottak, egy gépé­szeti ég egy gépjárműjavító­szakot. A legtöbben talán az iparitanuló-intézetbe jelentkez­tek, összesen mintegy 800 ta­nuló. Ezek közül 300 elsőéves. Érdemes megemlíteni, hogy eb­ben az iskolában évek óta az idei tanév lesz az első, amikor csak délelőtt tanítanak és a diákoknak nem kell a késő es­ti órákban is az iskola foglal­kozásaira járni. Gyulán a román gimnázium­ban délelőtt 10 órakor tartot­ták az ünnepélyes megnyitót 250 diák és sok szülő részvéte­lével. A románlakta községek­ből összesen mintegy 20 hely­ről érkeztek ide a tanúin i- vágyó diákok, így a hallga­tók 95 százaléka vidéki. Az ün­nepségen Budai János igazga­tó köszöntötte a résztvevőket, s képviseltette magát a Magyaror­szági Románok Demokratikus Szövetsége is. Békésen a mező- gazdasági szakiskolában 150-en kezdik a tanévet az idén. A megye csaknem valamennyi községéből jelentkeztek ide ta­nulók, s az ünnepélyre sok szülő is elkísérte gyermekét, így a tanévnyitó után megtarthat­ták az első szülői értekezletet is. A diákok örömmel fogad­ták ,hogy az iskola új vetítő-, valamint gyakorló teremmel gyarapodott. A gyakorló mű­helyben korszerű munkagépe­ken ismerhetik meg a szakma fogásait. A gyularemetei állami gyermekotthonban 75 tanuló Szeptember 1-től B vasútról közútra terelték a torsaimat Békéscsaba és Békéssámsen között Lapunk augusztus 7-i számá­ban hírt adtunk arról, hogy szeptember 1-től megszüntetik a forgalmat a Békéscsaba—Bé- késsámson közötti keskeny nyomtávú vasúton, s közútra terelik a személy, és áruszál­lítást. A közlekedéspolitikai kon­cepció keretében végrehajtott változásról Lukovits Béla, a 8-as Volán forgalmi igazgató­helyettese és Szabó Lajos, a vállalat személyforgalmi és kereskedelmi osztályvezetője tájékoztatott bennünket. Min­denekelőtt elmondták, hogy szeptember i óta a megszün­tetett vasútvonal áruforgalmát végig 15—20 tehergépkocsival bonyolítják le. A vállalat szük­ség szerint, például cukorrépa vagy más szezonális termények és cikkek fuvarozásához, továb­bi teherjárműveket bocsájt a szállíttatok rendelkezésére. Azt is megtudtuk továbbá, hogy ez­után az orosházi vasútállomás Csanádapácát, a békéscsabai Újkígyóst, a tótkomi ősi pedig Békéssámsont és Kaszapert szolgálja ki. Ami viszont a személyforgal­mat, úleti, erre is jól felkészült a vállalat, mivel a VOLÁN Tröszttől időben megkapták a 15 Ikarusz 66 típusú 82 szemé­lyes autóbuszt. így az eddigi napi 12 vonat helyett 30 au­tóbuszjárat közlekedik Békés­csaba és Békéssámson között. Az egyik autóbusz, amely 7 óra 50-kor indul Békéscsabáról, egészen Hódmezővásárhelyig közlekedik, s onnan 15 óra 30 perckor indul .vissza a megye- székhelyre. Tótkomlóson és Bé- késsámsonban nagy, Csanádapá- cán, Gábortelepen és Kaszape­ren kisebb, új váróhelyiség áll az utasok rendelkezésére. A közúti személyszállítás át­terelése mindezek ellenére még csak részlegesnek tekinthető. Az útépítés elhúzódása miatt ugyanis egy ideig még fenn­tartják a vasúti személyforgal­mat a Békéscsaba, Szabadkí­gyós, Újkígyós, Csabai tanyák közötti szakaszon. Természete­sen a Békéssámsonról vagy a közbeeső településekről egészen a megyeszékhelyig és vissza autóbusszal is utazhatnák az utasok. Az előkészületekből ítélve az október 1-től megszűnő szeg­halmi gazdasági vasutaknál nem lesz hasonló gond, mert ott már kezdettől fogva telje­sen közútra terelik M személy- és áruszállítást, köszöntötte az új tanévet, s a hagyományokhoz híven a Bél- megyer, Fáspusztai otthonból érkezett ötödikesek ünnepélyes fogadalomtétele is lezajlott. Ezen a tanévnyitón részi vet­tek patronáló szülök is, így, az Orosházi Faipari Vállalat szo­cialista brigádja. Kasnyik Judit MA: A harcoló és építő Vietnam (2. oldal) Újra éled a kollégium (3. oldal) Ifjúsági fórum Magyar- bánhegyesen (3. oldal) Szerkesszen velünk! (4. oldal) Ünnepségek XXL Magyar Bányásznap alkalmából Több mint húsz esztendeje, hogy szeptember első vasárnap­ja a bányászok napja, s vagy másfél évtizede Orosházán is gyakran elhangzik a hagyomá­nyos bányászköszöntés: Jó sze­rencsét! A több mint ezer, Oros­házán dolgozó olajbányász is ün­nepel a XXI. Magyar Bányász­nap alkalmából. Az Onszágos Kőolaj és Gázipari Tröszt Nagy- alföldi Kutató és Feltáró Üzem orosházi kirendeltségén szept. 3- án este 7 órákor a Csorvási úti te­lepen kerül sor az ünnepségre. Ugyancsak szept. 3-án a Nagy­alföldi Kőolaj- és Földgázterme­lő Vállalat orosházi üzeme ren­dezi az ünnepséget, amelynek színhelye a kardoskúti művelő­dési otthon, időpontja délután 4 óra. Megemlékezik a bányász­napról az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyár kollektívája, valamint a városunkban működő többi kőolaj és gáziparral kap­csolatos üzem is. Vár as iskola Demény Gyula felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom