Békés Megyei Népújság, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-05 / 209. szám
I I i Bemutatjuk a Dobozi TSZSK megyei I. osztályú labdarúgó-csapatát. Álló sor, balról: Őre. Papp, Szabó, Kun László edző. Váradi, Molnár I., Balogh, Molnár II. Guggol: Sarkadi I., Sarkadi n., Szűcs IV., Szűcs III., Gergely és Kovács. A gárda ma a jól rajtoló Battonyai MEDOSZ-t fogadta és hazai pályán szeretné bizonyítani szurkolóinak, többre képes, mint amit a bajnokság fordulóiban nyújtott. tFotó: Barnáez István) Lovasverseny Ma rendezik Békésen, az Október 6 Tsz pályáján (a csabai út mellett) . a megyei lovasbajnokság III. for- I dulóját. A verseny kezdete 13 óra. A kézilabda NB I-ért: Ósdi Kohász—TI ex. Kötött lltlO(StS) Női mérkőzés, Békéscsaba, 200 néző. V.: Bobák, Bucsek. Kötött: Hrabovszki — Ily és 1, Tóth, Vaszkó 2, Varga 1, Enye- di E., Enyedi Zs. Csere: Matyuska 3„ Szdszák, Kovácsné 2, Tímárné 1. Edző: Bárány Béla. A Bozót nélkülöző textilesek szerezték meg a .vezetést, de a vendégek nyomban egyenlítettek, majd 3:l-re elhúztak. A Kötött 4:3-ról még kiegyenlített, ettől kezdve azonban lényegesen jobban játszottak a középmezőnyben tanyázó Kohász-lányok és sorra lőtték góljaikat. A második félidő is ózdi góllal kezdődött. (9:5). A tetemes előny birtokában kiengedtek a vendégek és megváltozott a játék képe. Sajnos a csabaiak két büntetőt hibáztak, majd Vaszkó ziccer-helyzetből sem talált a kapuba. Az utolsó percben az újonc Matyuska második büntetőjét is bedobta. 11:10. Így is. mét egy gólra sikerült megközelíteni a vendégeket, de már újrakezdésre sem volt idő, maradt a 11:10, Ózd javára. A csabai együttes nem tudta megismételni, a legutóbbi Savária elleni játékát. Főleg a kulcsemberek szerepeltek a várakozás alatt, az első félidőben ráadásul a lelkesedéssel is baj volt A textilesek közül senki sem nyújtott jó teljesítményt, ^igyekezetéért Kovácsné, Tímár, né és Matyuska érdemel dicséretet. * * * Martfűi Tisza Cipő—Bes. MÁV 24:20 (15:12), férfi NB II. Remekül sikerült a MEDOSZ-sportnap Folytatódik a megyei sakk csapatbajnokság Román Zoltán a Barátság Kupán versenyzett A Mezőgazdaság-, 0 Erdészeti- és VízT ügyi Dolgozók Szakszervezetének Békés megyei Bizottsága harmadik alkalommal nem. dezte meg a szakma sportnapját. A szakmai döntőre az alapszervi versenyek után megtartott ágazati döntők legjobbjai szereztek indulási jogot. Gyulán, a városi sporttelepen mintegy 2300 résztvevő gyülekezett az elmúlt vasárnap. A közel tíz sportág legjobbjait Flavecz János, a MEDOSZ megyei bizottságának titkára köszöntötte. Részt vett a szakmai sportnapon többek között Szebe- ni Istvánná, a MEDOSZ Országos Központjának osztályvezetője, Erdős Károly, az SZMT elnöke, Bocskai Mihályné, az SZMT titkára, Krivik András, az MTS Megyei Tanácsának elnöke. A sportnap a mezőgazdasági dolgozók sportolóinak felvonulásával kezdődött Ezután a sport- iskolások élőképe következett A versenyeket a megyei döntőbe jutott 16 mezőgazdasági üzemi dolgozó egész napon át folytatta. Örvendetes, hogy atlétikában nyolc versenyszámban, rajtoltak a nők és férfiak. A lövészetben szintén nagy küzdelmek jellemezték a megyei döntőt: Eredmények. Lövészet. Az első három helyet a Gyulai VízgépéA mai nap Kiemelkedő Békés megyei sporteseményei. Labdarúgás. NB H. Gyulai MEDOSZ—Budafoki MTE Kinizsi, IS óra, Bacsa. NB III. Bes. Agyagipar— Szalvai SE 16, Bes. VTSK—Kiskunfélegyházi Vasas, 16, Sarkadi Kinizsi— HODGEP SK 16. Megyei I. osztály. (Kezdés egységesen 16 órakor). Zalka SE—Medgyesegyháza, 9.1S. Doboz— Battonya, Vésztő—Békés, Endrőd— Mh. MEDOSZ:, Oh. Kinizsi—Dózsa SK Mh. Kinizsi—Mezőberény, Bé- késszentandrás—Szeghalom, Szarvasi MEDOSZ—Bes. Vasas, Bes. Építők— Bes. E. Sp. H, 9. Lovaglás. Megyei bajnokság, in. fordulója, Békés, Október 6. Tsz pályája (békéscsabai műút mellett) 13. Röplabda. NB H. Gyulai Lendület— Bes. Kötött, női, Szent István út, 10.30. Kézilabda. NB II. Gyulai Harisnyagyár—Volán SC, városi sporttelep, Varga J., Bes. MÁV—TFSE női, 10, Czikkely. Szarvas SC—Kiskunhalas férfi, 10.30, Kovács A., Vas. Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak: Szeghalmi MEDOSZ—Oh. MEDOSZ 10. Nők: Füzesgyarmat—Bes. Konzerv, 10. szett Vállalat dolgozói szerezték meg. Csapatban: 1. Gyulai Mezőgép Vállalat, 2. Gyulai Vízgép V., 3. Felsőnyomásj ÁG. Labdarúgás. Nagypályán: 1. Me- zőhegyesi ÁG, 2. Mezóberónyi Mezőgép V., 3. Gyulai Vízmű V. Kispályán: 1. Sarkadi Mezőgép V., 2. Bes. Mezőgép V., 3. Orosházi Mezőgép V. Kézilabda. Nők: 1. Orosházi MEDOSZ, 2. Mezőhegyesi ÁG. Férfiak: 1. Sarkadi Mezőgép V., 2. Bes. Me. zőgép Váll., 3. Orosházi Mezőgép V. Röplabda. Nőknél és férfiaknál egyaránt a Telekgerendása Állami Gazdaság lett az első. Sor került több sportágban bemutatókra is. Nagy sikere volt a Gyulai MEDOSZ SC sportiskolás tornászainak, a Bes. Előre Spartacus cselgáncso- zóinak és kerékpárosainak. Élénk érdeklődés kísérte a Békés megye—Csongrád megye MEDOSZ-üzemeinék női labdarúgó mérkőzését A két megye válogatottjainak találkozóját a Békés megyeiek nyerték. 2:1 arányban. A MEDO&Z megyei bizottság kiértékelte a döntőbe jutott 16 mezőgazdasági üzem pontverse, nyét Az egyes sportágban elért eredmények alapján a következő sorrend alakult ki: 1. Mezőberé. nyi Mezőgép V. 113, 2. Mezőhegyest Állami Gazdaság 66, 3. Gyulai Mezőgép V. 41, 4. Gyulai Vízgépészeti V. 30, 5. Telekgerendás! Állami Gazdaság 29, 6. Gyulai MEDOSZ 21 ponttal. A legjobbakat értékes tiszteletdíjjal jutalmazták. A labdajátékok győztesei részt vesznek a szakmák közötti megyei döntőn, melyet a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, az MTS Megyei Tanácsa, a KISZ és a KISZÖV közösen rendez. Ludwigshafenben nagy érdeklődés mellett folyik a cselgáncs világbajnokság. Ojabb két kategóriában eldőlt az elsőség kérdése, ismét japán sportolok remekeltek. Váltőeúlyban és köaépsúlyban olyannyira nagy volt a japánok fölénye, hogy az elődöntőt is ők vívták. — Eredmények: Váltősúlyban (elődöntő): Dsuzawa legyőzte az NDK-beli Hotgert, Minatoya a lengyel Zajkowskinál bizonyult jobbnak. A döntőben a két távol-keleti sportoló küzdelméből Psuzawa került ki győztesen és szerezte meg a világbajnoki aranyérmet. Középsúly, döntő: Fujii (japán),, győzött Shigenmatsu (angol) ellen. A soron következő 8. forduló derby jenek számit a Szarvasi Spartacus—Oh. Kinizsi találkozó. A mérkőzés a bajnoki címre még esélyes, két kitűnő képessé, gű csapat nagyszerű küzdelmét Ígéri. A helyezések szempontjából nem kisebb jelentőségűek a forduló többi mérkőzései sem, mert a jelenlegi hatodik Bes. Ellőre Sp. az Oh. Üveggyár sok meglepetést okozó gárdáját fogadja. Miután az üveggyáriak is javítani szeretnének helyezésű, kön, itt is nagy küzdelemre van kilátás. Mindkét mérkőzésen a hazai pálya előnyét élvező csapat minimális győzelmét jósoljuk. A Gy. Spartacus—Bes. Építők mérkőzésén az igen iól rajtoló (2. helyen álló) csabaiak győzelme valószínű. A Bes. VTSK—Battonya találkozón és a Gy. MEDOSZ—Kardoskúti Olajbányászok mérkőzésén a hazaiak nagyobb arányú győzelme várható. A bajnokság még mindig teljesen nyílt és csak az első három csapatnak van nagyobb előnye. A sorrendért még itt is nagy küzdelmet kell vívni ési ebben a harcban a középcsapatoknak nagy szerepe lesz. A vasárnapi forduló párosítása: (elöl a pályaválasztók) Bes. VTSK—Battonyai ÁFÉSZ, Bes. kát három ifjúsági és három junior versenyző képviselte, köztük a Szalvai SE tehetséges nehézsúlyú cselgáncsozója Román Zoltán is. Romián kétszer lépett szőnyegre, előbb súlycsoportjának későbbi győztesével a szovjet Grief-fel találkozott, akitől bírói döntéssel, minimális különbséggel kapott ki. Utána az NDK-beli Udoval szemben harcolt és ugyancsak bírói döntéssel szenvedett vereséget. Ez az ítélet a jelenlevő szakemberek véleménye szerint súlyos bírói tévedés volt, mert Román lényegesen nagyobb értékű pontakció, kát hajtott végre, mint a német fiú. Összegezve a szalvais csel- gáncsozó első nemzetközi versenyen nyújtott teljesítményét, elmondhatjuk, hogy a magyar szakvezetés elégedett volt vele, ha nem is sikerült dobogós helyezést elérnie. A magyarok közül egyébként Kollár, az ifi pehelysúlyban és Keserű, a junior köonyűsúlyban harmadik helyet szerzett. Előre Sp. —Oh. Üveggyár, Szarvasi Spartacus—Oh. Kinizsi, Gyulai MEDOSZ’ Kardoskúti Olajbányász, Gyulai Spartacus— Bes. Építők. A fordulok 9 óraikor kezdődnek. A Bes. Előre Sp. a Gabona- felvásárló és Feldolgozó Vállalat kultúrtermében (Gyulai u. 2.), míg a VTSK a Kórház u. 4. alatt tartja mérkőzését. Szeles Imre A Gyulai MEDOSZ egyik legeredményesebb pontszerzője, Mazula Zoltán. (Fotó: Baranyai Kálmán) Kisnnvovban rendezték meg az idén a cselgáncs Barátság Kupa küzdelemsorozatát. A magyaroDöntés az MIK-ügyben Az MTK kilenc labdarúgójának ügyében az MTS budapesti tanácsának fegyelmi bizottsága a fegyelmi szabályzat 23. paragrafusa alapján hivatalból és a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének panaszára felülvizsgálati eljárást folytatott. Ennek lefolytatását az indokolta, hogy az MTK fegyelmi bizottsága a fegyelmi büntetések meghozatalakor nem vette figyelembe a súlyosbító» illetve enyhítő körülményeket, az MTK elnöksége az eltiltások végrehajtásának felfüggesztésénél szintén nem mérlegelt egyénileg és nem értékelte kellé súllyal, hogy a kilenc labdarúgó nem csupán a sportegyesület rendjét, érdekeit sértette. A pénteken megtartott ülésen, az MTK-ban hozott fegyelmi határozatokat az alábbiak szerint megváltoztatták. Dunai Lajost 1972. december 31-ig, Sárközi Istvánt 1972. szeptember 30-ig, Kiss Tibort 1972. június 30-ig, Becsei Józsefet, Hajdú Józsefet, Koritár Lajost, Oborzil Sándort, Strasszer Lászlót és Török Józsefet 1971. december 31-ig a labdarúgó sporttevékenységtől (bajnoki, kupa-, nemzetközi, valamint nyilvános edzőmérkőzéseken való szerepléstől eltiltotta és mindennemű kedvezmény megvonását rendelte el. A fegyelmi bizottság megállapította, hogy a kilenc játékos súlyos fegyelmi vétséget követett el. A meghallgatások során azt elismerték, hogy cselekményük fegyelmi vétség, de eredeti álláspontjukat fenntartották. A „megbánó nyilatkozatot” csak azért tették, hogy ismét játéklehetőséget kapjanak. A fegyelmi bizottság úgy ítélt a határozat meghozatalakor, hogy a nyilatkozat a vétséget nem teszi meg nem történtté, ezért a büntetés feltétlen szükséges. A bizottság Becsei József, Hajdú József, Koritár Lajos, Oborzil Sándor, Strasszer László, Török József esetében azonos büntetést állapított meg, mert közöttük sem a súlyosbító, sem az enyhítő körülmények mérlegelése után lényeges eltérést nem talált. Dunai Lajos ügyében súlyosbító körülményként figyelembe kellett venni, hogy mint volt csapatkapitány, játékostársai körében befolyásoló szerepet töltött be. Ellene már korábban is voltak kifogások, amelyért fegyelmi büntetésben részesült. Ismeretes a múlt évben leállása, majd annak visszavonása is. Sárközi István esetét súlyosbította, hogy a közelmúltban kapott 3 hónapos felfüggesztett eltiltást. Kiss Tibor korábban már súlyos fegyelmi büntetést kapott. A fegyelmi bizottság úgy értékelte, hogy a büntetések megfelelnek a cselekmények tárgyi súlyának, elősegítik áz egyesületi rend és a sportélet tisztaságának megőrzését. Körzeti labdarúgó-bawkság Békés 1. Mezőb. MED. 2 2 — — 12-4 4 2. Bes. Volán 2 2 — — 8—3 4 3. Békési Sp. n. 2 2 — — 6—1 4 4. Köröst. TSZSK 2 1 1 — 5—2 3 5. Bes. Május 1 Tsz 2 1 1 — 6—4 3 6. Mezőm. TSZSK 2 1 1 — 5—3 3 7. Körösi. MED. 2 1 — 1 7—6 2 8. Bélm. TSZSK 2 — 2 — 4—4 2 9. Kamuti TSZSK 2 — 1 1 5—7 1 10. Bes. Szab. Tsz 2 — 1 1 5—9 1 11. Vésztő 2 — 1 1 1—6 1 12. Vizesf. MEDOSZ 2 — — 2 3—7 — 13. Gerlai TSZSK 2 — — 2 2—6 — 14. Murony 2 — — 2 1—8 —