Békés Megyei Népújság, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-04 / 208. szám
Bevezetőül — és elgomdolkod- tatóul — álljon itt két adat: Magyarországon 1970 decemberében 704 ezren kaptak öregségi nyugdíjat (azóta ez a szám kevéssel emelkedett) és a 60 éven felüliek aránya megközelítette az ország lakosságának egyötödét. A két adat láttán, könnyű volna azt a „tanulságot” leszűrni, hogy az ország lakossága öregszik és hogy a munkaképes emberek vállára mind nagyobb teher hárul, hiszen csaknem minden ötödik lakost öregsége miatt el kell tartani. Az ilyen sommás „tanulság” sem az egyik, sem a másik vonatkozásban nem áll helyt. A lakosság elöregedéséről már csak azért sem lehet szó, mert a születések száma az utóbbi időben örvendetesen, emelkedik. Igaz viszont, hogy az orvostudomány fejlődése és hazánkban a legkorszerűbb orvosi-gyógyászati eszközök alkalmazása eredményeképpen emelkedik az átlag-életkor. S az is ide tartozik, hogy — éppen ezért is — mind több azoknak a 60 éven felülieknek a száma, akik jói bírják magukat, s nem is akarnak lemondani arról, hogy hasznos munkáit végezzenek. Ami viszont a nyugdíjasok „eltartását” illeti — a nyugdíj nem a társadalomnak, a dolgozóknak valamiféle adománya az idős emberek számára, hanem a munkában eltöltött évek utáni járandóság, aminek ellenértékét — aktív kereső korukban — maguk a mostani és a jövőben' nyugdíjasok termelték meg. Mégis igaz, hogy ahol a család egyik tagja nyugdíjba vonul, csökkennek a családi be- véteiék, nőnek a gondok. A legtöbb üzem, vállalat lehetőséget ad saját nyugdíjasainak arra, hogy havi 500 vagy évi 6000 forintos kereten belül további munkát kapjon. (S nem is olyan ritka eset, amit a közelmúltban a szatirikus hetilap karikaturistája tűzött ceruzájára: a nyugdíjas olykor egy-egy munkahely legszorgalmasabb dolgozója.) Rövidesen további intézkedésiek várhatók e téren, hiszen Fock Jenő miniszterelnök a közelmúltban jelentette be — a parlamentben és a szakszervezeti kongresszuson —, hogy a jelenleginél nagyobb lehetőséget kapnak a nyugdíjkorhatárt elértek a továbbdolgozásra, a nyugdíjasok több keresetre. Mindezzel feltétlenül csökkeni fognak a gondok. Az öregeké is, s a családok gondjai is, ahol az összjövedelemben jelentős részt képvisel az idős apa vagy anya — esetleg mindkettő — keresete. A gondok azonban — nem csupán anyagi természetűek. Amióta városokban laknak az emberek, mindig sok súrlódást, családi békétlenséget okozott, ha az idősebb és a fiatalabb nemzedéknek egy fedél alatt kellett laknia. (Faluhelyen éppen ezért ősi szokás, hogy aki csak teheti, külön házba költözik, amikor megnősül — innen a szó is: házasodás. De — bár régen volt — nem szabad elfeledkezni arról, hogy a „hárommillió koldus országában” éppen a közös házban lakó nemzedékek súrlódása okozta a leg- szömyűbb tragédiákat.) Más életformához szoktak a mai 65—70 vagy 80 évesek, s máshoz a mai középkorúak, mint ahogyan — bár nem szorosan ide tartozik — egészen más elképzeléseik vannak az élet különböző dolgairól a mai fiatal nemzedéknek is. A sokszor alapjaiban eltérő gondolkodás- módokat egyeztetni — nagyon nehéz dolog, olykor szinte lehetetlen. Mindenesetre igen sok türelem kell hozzá mindkét részről. S kell több lakás is. Az új lakásrendeletek kiadásakor az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszélt arról is, hogy — elsősorban Budapesten, de a többi városban is — épülnek nyugdíjas-házak, s kísérleteznek ennek a problémának valamilyen, mind az öregek, mind a fiatalabbak számára nemcsak elfogadható, hanem kedvező megoldási lehetőségedveL Valami olyan megoldásra van szükség, hogy a szülők és gyermekek, nagyszülők és unokák úgy élhessenek: elég közel ahhoz, hogy segítsenek egymásnak és elég távol ahhoz, hogy ne okozzanak gondot egymásnak. Több törődést, figyelmet érdemelnek azok az idős emberek is, akiknek nincsenek közeli hozzátartozóik. Elveiben és alapjában jó a szociális ot tho- nok hálózata — de több emberi melegségre, együttérzésre van ott is szükség. Üjabb és mind több helyen bevált intézmény az öregek napközi otthona, ahol rádióhallgatással, beszélgetéssel, sakk- vagy kártya- partikkal töltik az időt azokban az órákban, mikor otthon, nincs senki. Ezeknek az otthonoknak a számát is kell — és lehet is — gyarapítani, ezek létrehozása és fenntartása ma már a helyi tanácsok költségvetésén, nemegyszer — csupán ötletességén, rugalmasságán' múlik. Egyszer egy évben — immár hagyományosan — megrendezik országszerte az öregek napját. Ezen a napon — mi tagadás, kissé mér formálissá válóan — úttörők köszöntik virágcsokorral a nagy- és dédmamákat és papákat, akik mosolyogva hagyják fényképezni magukat, amint kakót isznak és kalácsot esznek. Ez a megemlékezés, — még ha kevésbé külsőségesen tartanák is — egymagában kevés. Hiszen ez csak egy nap, s az év másik 364 napján is gondolni kell az öregekre. Például úgy, hogy a családon belül a fiatalabbak kezdenék a kölcsönösen megkívánt, egymás iránti türelmet. Meg úgy is, hogy a különböző hivatalokban — például az SZTK-rendelők- ben, ahol ők a leggyakoribb páciensek — előzékenyebben, megértőbben beszéljenek, bánjanak az öregekkel. Aztán >igy is, hogy a gépkocsivezetők (értve ezen mindenkit, aki autót, motorkerékpárt vezet) nagyobb figyelemmel, körültekintéssel vigyázzanak a városi utcákon és országutakon az idősekre, akik — talán azért, mert nem tudnak előrehaladott korban hozzászokni a nagy forgalomhoz — nem tudnak eléggé vigyázni magukra. Régi mondás, hogy egy szülő fel tud nevelni akár tíz gyereket is, de tíz gyereknek is sok eltartani egy szülőt. Bizonyos, hogy ez az általánosítás így — mint minden általánosítás — túlzás. A humánum azt parancsolja, hogy az öregek gondjai legyenek a mieink a mai dolgozó nemzedék gondjai is. A szülők felnevelték, eltartották néhány évtizeddel ezelőtt a mai derékhadat — nekünk őket nem kell eltartanunk. De öreg napjaikat gondtalanabbá, vidámabbá tenni — mindnyájunk kötelessége. Várkonyi Endre BÉKÉS HlCYEI^n 1971. SZEPTEMBER 4. Megkezdődött a próbatermelés a Szegedi Házgyárban A 620 millió forintos beruházással készülő Szegedi Házgyár 18 ezer négyzetméteres nagycsarnokában megkezdődött a próbatermelés a szovjet gyártmányú berendezéseken. Az első panelekből Szeged új lakóneMegyénk „előkelő" helyen Mérleg az ételmérgezésekről Kiránduló centrumokat alakítanak ki A belföldi turizmus tervszerű fejlesztése során kiránduló centrumokat alakítanak ki a Balaton körül, a Velencei tó partján és a Dunakanyarban. A Velencei tó partjának kirándulőközpont- ja Velence község, illetve az ottani őspark lesz. A tervezett nagyszabású munkálatok 1972 végén fejeződnek be és így a kirándulóközpomt 1973 tavaszán fogadja majd az első vendégeket. Az ősparkban 7—8 ezer fiatal pihenhet, szórakozhat majd kulturált körülmények között. Megteremtik a táborozási lehetőségieket, bisztrókat, büféket nyitnak, gondoskodnak a színvonalas szórakoztató programról, s a nagyszámú vendég igényének megfelelően fejlesztik a velencei strandot is. Az elmúlt félévben több volt az ételmérgezés, mint az előző év hasonló időszakában — állapította meg az Országos Élelmiszer és Táplálkozástudományi Intézet most elkészült mérlege. Az idén június végéig 415 esetet, jelentettek az illetékeseknek — vagyis 75-tel többet, mint korábban, s ezek során összesein 1565 embernél észleltek az élelmiszerekkel kapcsolatos tisztasági előírások be nem tartásából származó rosazulléti tüneteket. Eddig az idén öt ember életét követelte az ételmérgezés. Az észlelt ételmérgezési esetek közül 223-ban a salmonella baktériumok — közéjük tartozik a tífusz és a paratífusz kórokozója is — voltak a fertőző gócok. A legnagyobb méretű tömeges ételmérgezést egyébként Szarvasról jelentették, ahol a Rákóczi úti napközi otthon . konyháján készült burgonyapüré fertőzte meg a gyermekeket. Az ok gondatlanság volt, ugyanis a burgonyapüré készítéséhez szükséges tejet csak előző nap forralták fel, s következő éjjel helytelenül, a zöldségraktárban tárolták, másnap pedig újraforralás nélkül használták fel az ételhez. A nyári hónapokban különösen a romlott sertés-sajt jelentett veszélyt: ettől 106-an szenvedtek mérgezést. A Békés megyei Ma. gyarbánhegyesen házilag sütött rántott borjúhús fogyasztása idézett elő rosszullétet, mivel a konyhasó helyett alkálnitritet és nitrátot használtak ízesítésre. Az ételmérgezések első félévi krónikája egyértelműen bizonyítja, hogy a megbetegedéseket — nagyobb gondossággal, a higiéniai előírások betartásával — kivétel nélkül meg lehetett volna előzni. IMIIMNIIIIIMNIINIIIIHn Állatkereskedő járt a kondorosi Vörös Október Tsz-ben. Exportra válogatta a hízottmarhákat, melyeket ebben a szövetkezetben a legkorszerűbbnek tartott vásárhelyi módszerrel hizlalnák. Ennek az a lényege, hogy az újszülött borjakat borjúnevelőben nevelik, választás után pedig az üszőket és a bikákat külön-kü- lön csoportban szabadon tartják. A jószágok önetetőből esznek, ön- itatóból isznak. „Ezzel a gondozási módszerrel valóságos kezesbárányokká válnak az üszők és a bikák. Gondozójukat nem bántják, szívesen tűrik maguk között, sőt olykor játszanak is vele. Az állatok jól gyarapodnak. Naponta — a nevelési időben — átlagosan 1000—1500 grammal gyarapodnak” — idézet dr. Mikétől, a hizlálási módszer kidől. gozójának békéscsabai előadásából. Kérdés, hogy a kezésbáránnyá vált bikának mégis hogyan törhet el a lába? Márpedig eltörhet, a kondorosi példa is azt Okos bikák tanúsítja. Ha megzavarják az állat megszokott életritmusát, akkor úgy ficánkol, mint szatyorban a hal, és amelyiknek gyönge a lába, annak bizony eltörik. A Vörös Október Tsz- ben 550 kilóra híztak a jószágok. Valamennyi kedvére való volt a felvásárlónak, úgyany- nyira, hogy nyomban a bika szőrébe nyírta a felvásárlási tételszámot. Azután a gondozók jó vastag köteleket vételeztek a raktárban. Elvitték az istállóba és o. másfél éven át szabadon tartott, nevelt jószágokat szarvuknál fogva lekötötték. A kereskedőnek ugyanis az volt a kívánsága, hogy a jószággal kedveltessék meg a kötelet, mert a vagonban mindenféleképpen le kell kötni, szabadon engedve nem szabad szállítani. De a szállítójárműre sem tudják felvezetni, s ott tartani lekötözés nélkül. így hát amolyan Toldi Miklós féle birkózás kezdődött az emberek és a bárányból farkassá vált bikák között. Volt amelyik tűrte a szórva köré csavart kötelet, meg az orrába nyomott karikát, s volt amelyik megka- rikázva, kötéllel a szarván mint a megbokrosodott fiatal csikó vágtázott a kifutóban. Ilyen körülmények között nem is csoda, hogy olykor eltörik egyik- nek-másiknak a lába. Mert most is eltörött. Csupán a puszta véletlen játszott közre, hogy a bika mostani lábtörése nagyon szerencsés időre esett. A szövetkezet vezetősége ugyanis az öregek napjára készült. Az elnök az esetet megelőzően két nappal járt a juh- hodálynál meg a hizlaldában. Megbeszélte az állatgondozókkal, ha jön a kocsi, melyik birkának kössék össze a lábát, s melyik hízott sertést tegyék a derékba. A vágóállatokat összeszedő kocsi már éppen a vágóhíd felé tartott, amikor lóhalálában futott az épülethez valaki, hogy a hentes nehogy megmártsa kését a birkákban meg a hízóban, mert az egyik exportra készített bika lába eltörött, azt vágják le, abból csinálják az ünnepi ebédet. Tulajdonképpen így történt ez az egész bika. lábtörés, melynek vé- gülis legjobban az idős tsz-tagoJc örültek. Olyan jó minőségű húshoz jutották, amilyet az utóbbi időben Kondoroson aligha mértei. Belőle jóízű.- húslevest tálaltak és a szálkásabb húsokból betyárosan készítették a marhapörköltet. Mindenki jól érezte magát. A nagy ünnepségnek híre szállt. Az öregek meg is jegyezték: csak jó ez a szövetkezet, mert olyan bikákat nevel, hogy egyike-másika tudja, hogy mikor kell eltörnie a saját lábát. Dupsi Károly Öregek gondja — Gondunk az öregekkel gyedében már épül egy tízemeletes lakóház. Képünkön; Darupályán szállítják a nagycsarnokba a paneleket. (MTI Fotó: Tóth Béla felv. — KS)
