Békés Megyei Népújság, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-15 / 217. szám
Tompa László előadóestje Békésen Tompa László előadóművész ismerősként érkezett Békésre hétfőn este. Egy esztendővel ezelőtt „Minálunk vannak fenyvesek” című összeállítással mutatkozott be a község irodalombarátainak, s az akkori sikert új meghívás követte. Most Virrasztó címen mutatott be egy csokrot a régi és új magyar irodalom prózád és verses alkotásaiból. Berzsenyi, Vörösmarty, Széchenyi, Petőfi, Ady, Bartók, Németh László, Illyés, Gaál Gábor, Tamási Áron verseivel, prózai írásaival szólt a hazaszeretetről, majd ugyanennek a gondolatnak a határon túli magyar íróktól való megfogalmazásait adta elő izzó szenvedéllyel, ízes beszéddel. A járási könyvtár helyiségében több mint százan tapsoltak a művész teljesítményének. fiatalabb és idősebb nézők adóztak a kétórás szuggesz- tív produkciónak. A sikeres Virrasztó-est második darabja volt egy tervezett trilógiának. Tompa Lásziló sorozatának befejező estjét a jövő esztendőre várják a békésiek. Szervezési hibák akadályozzák a korszerű berendezések jobb kihasználását A Munkaügyi Minisztérium megállapításai A Munkaügyi Minisztérium számos vállalatnál vizsgálta, hogy megteremtették-e a legutóbbi időkben vásárolt korszerű berendezések kihasználásának szervezeti feltételeit. Mint a minisztériumban elmondták, a helyzet nem kielégítő. A szervezettség az említett vállalatok jelentős részénél laza, j emiatt a legdrágább, a légkor-; szerübb gépek kihasználása, munkájának hatásfoka sem megfelelő. A szervezés hibáinak tulajdonítható például, hogy! egyik téglagyárunkban, ahol 79 millió forintos beruházással évente 39 millió többlet-tégla gyártását tervezték, a valóság-1 ban mindössze 11 millió téglává] gyártanak többet. A váltnál jóval kisebb eredménynek a töb. bi között az a magyarázata, hogy az előszervezést elhanyagolták. Nem képeztek ki kellő időben szakembereket, nem ta- { nulmányozták a megvásárolt: drága gépek tulajdonságait. Megközelítően hasonló tapasz, j tálatokat szereztek a minásztéri.1 um szakemberei több más válla- j latnál is. A minisztérium álláspontja szerint a korszerű gépek megfelelő fogadására és kihasználására — a vállalati munka más területeihez hasonlóan — meg kell teremteni a szervezés tervszerűségét. A tapasztalatuk rs azt igazolják, hogy a szervezés a vállalati politika kialakításának és végrehajtásának nélkülözhetetlen eszköze. Olyan módszerekre van tehát szükség amelyek alapján a vállalati szervező munkát is legalább olyan alapossággal meg kell tervezni, mint a műszaki fejlesztést, a beruházásokat, mert a legkorszerűbb gépeknek is csak akkor vehetik hasznát, ha kellő időben megteremtik azok kihasználásának valamennyi feltételét. (MTI) Első közgyűlés az orosházi leánykollégiumban Mint minden tanév első nap-! jaiban, most is megtartottuk | közgyűlésünket, amely a kollégium önkormányzatának legfőbb fóruma. Vendégünk volt a gimnázium igazgatója és helyettese. Keller József és Beck Józsefné. A 80 lány egyszerre köszöntötte a kollégium igazgatónő- \ jét, Vilma nénit, pedagógiai munkásságának 25. évforduló- • ján. Kívánunk neki jó egészsé-; get és sok sikert nevelői munkájához. A közgyűlés első napirendi j pontjaként a Diáktanács titkár- helyettese tartotta meg beszá- mólóját a műit tanév közösségi munkájáról, a tanulmányi fele- lős pedig személyek szerint ér- { tékelte az 1970/71-es tanév j nagyszerű eredményeit majd j az érettségizettek továbbtanuld- 1 sa, elhelyezkedése került elő harmadik napirendi pontként. A 12 érettségizett diák közül heten folytathatják tanulmányaikat az ország különböző felsőoktatási intézetében. A nyári munkák során 15 tanuló vett részt építőtáborokban. A balatonakali tábor 11-es brigádja elismerést szerzett iskolánknak, kollégiumunknak is. Ezt bizonyítja az elhozott vándorzászló, és Nagy 'Zsuzsának — a brigád vezetőjének — egyhetes prágai jutalom-kirándulása, amelyről érdekes beszámoló is elhangzott. Kollégiumunk több tanulója vett részt a mezőhegye- sd építő- és a békéscsabai KISZ- vézetűképző táborban. Utolsó pontként az új Diák- tanácsot választottuk meg. Pusztai Judit Csányi Miklós estje a Megyei Művelődési Központban Rosszul kezdődött a Megyei Művelődési Központ Közművelődési Hétfőinek szeptember 13-i estje. A program a Művészeimk- sorozat vendégének, Csányi Miklósnak Vésztői ballada című televíziós filmjét ígérte ősbemutatóként, aminek a vetítésére azonban technikai nehézségek miatt nem kerülhetett sor. Helyette a televíziós munka érdekességeiről, gondjairól, örömeiről vallottak a vendégek, a rendező Kovács Imre író és Hárs György szerkesztő. Majd elmondták a Vésztőn szerzett élményeiket s meghatott szavakkal elevenítették fel a csaknem kilencven esztendős Pardi István alakját, aki korát meghazudtoló frisseséggél idézite több. mint fél évszázad krónikáját s akinek sorsa érdemes a tv-né- zök millióinak érdeklődésére. Az est csaknem félszáz hallgatójának egyöntetű véleménye volt, hogy ha rosszul is kezdődött, de jól végződött a beszélgetés, s annak nyomán érdeklődéssel várják a Vésztói ballada októberi televíziós adását. A napkorong értelmet, világosságot jelent Szokolay Sándor tótkomlósi otthonában M miatamitináiMmiimMaiiM egészen más életforma kell, mint amilyenre apám oldalán kényszerült. Valami többre, különbre vágyott. S talán észre se vette a nagy igyekvésben, hogy a legdrágábbat mégiscsak feláldozna, eitaposta. A iegérte- kesebbet, amit az élet egyáltalában adhat az embernek: gyermeke töretlen ragaszkodását, szeretetét, az imádásig fokozott, a tűzön-vízen, füstön- kormon át-tündöklő gyermeki vonzalmat. Ami mégiscsak pótolhatatlan kincs az élet során, de főleg az élet alkonyán. Mindebből semmit nem érzett meg akkoriban anyám. Én se tudtam ezt ily határozottan, mint ma. csak azt éreztem, hogy egyedül maradtam. Nagyon egyedül, s nem jó egyedül lenni. Elhatároztam hát. hogy legalább egy igaz barátnőre feltétlenül szert teszek, akinek bizalommal mondhatom el, ami bánt. Mert a szívem nagyon nehéz volt. Mintha vasabroncs- csal szorították volna egyre. A szivemre vizes zsebkendőt szorítottam. Aztán elindultam, hogy felkeressem osztálytársnőmet, Vass Jutkát. A söntés mellett haladtamban Licsek mama és a szerenádadó Széles úr hangja ütötte meg a fülem. Licsek mama fesztelenül csevegett, nyilván azt hitték, már elmentem. _ Ej-ej — korholta anyám u d vártáját Licsek mama nem nyughatott maga betyár! Hallottam a cigányakat muzsikálni... Szerelmesek lettünk? mm Én új életet akarok kezdőná, asszonyom — felelte valasz-! tékasan Széles úr. — Elvált? — Nőtlen vagyak — Mivel foglalkozik? — Kereskedelmi íelvásávló I vagyok. — A! Az nagy elfoglaltsággal jár, keveset tudna itt lenni velünk. Ha vidékre megy. férfi: nélkül marad a vendéglő. Ez I nem stimmt. Pedig az Anna fér- | jét kidobtam már, nem is gondoltam, hogy maga ennyire le van kötve. — A mai világban, asszonyom számomra ennél jobb megoldás nem létezik. Különben a jövő hónaptól minőségi ellenőr leszek, s úgy minden megoldható. — Mit szól a kislányhoz? Nem nagyon szívleli magát. Talán sejt valamit? — Minden megoldódik asszonyom. — Tudja mit? Próbáljon kedves lenni hozzá. Életlátort ember tudja, hogy egy kis ajándékkal például... — Minden a helyére kerül, asszonyom! — Lakása van? — Nincs. Egy hete jöttem Győrből. Szállodában alszom. Az éjjel persze itt, a lépcsőkön... — Ó, ha Anna tudta volna! Sajnálom ezt az asszonyt. Durva a férje. És hasznavehetetlen. Egy jó szava sincs senki- • hez, a vendégeket rágalmazza, i tolakodással vádolja, s ráadásul; nem mosogat. Miért vállalta, j ha ez a munka nem derogál ne. ■ ki?! (Folytatjuk) : őst történt, hogy ott ültünk Szo- kolay Sándor tótkomlósi otthonában. Beszélgettünk. Művészetről, emberségről, életről. A nemrég született ötödik gyermekéről, arról, hogy szeretne igazi műtermet ragasztani a kis házhoz. Olyan műtermet, ahol kényelmesen elfér, vendégül láthatja barátait és festhet, festhet, amennyi szabad ideje csak van. Tótkomlóson azt hiszem, mindenki ismeri. Pedagógus, a falu festője. Első önálló kiállításán, 1965-ben. 40 gouche-képen már ezt bizonyította. A szülőfalu ihletett szeretető ragyogott ezeken a képeken, a komlósi utcák kedves-hangulatos világa, a határ nyári mozgalmassága és téli fe- hér-kék-fekete színei. Idézzük ezt a kiállítást. Még ma is sokat adó emlék. — Három múzeumban került falakra ez az anyag egymásután. Békéscsabán, Orosházán és Gyuián. Aztán 25 községben rendeztem kiállítást. Persze, itthon is. Sokan látták, elmondták véleményüket. Örültem a szónak. Tudni akartam, és most is így vagyok ezzel, tudni akarom, milyen érzelmeket-gondolatokat keltenek a képeim? Nem szokása gyűjteni a róla megjelent cikkeket, képeinek reprodukcióit, de az orosházi önálló kiállításról írt kritikát nagyon szereti. A gyulai múzeum akkori igazgatója. Szilágyi Miklós írta róla lapunkban: „A táj folyton változó arcát a lírikusra jellemző rajongó odaadással szemléli művészünk. A napfényben fürdő, ritmikusan rendeződő falusi házak látványa, a behavazott világ bágyadt fényei, hidegben vibráló színei, az alkonyi táj kékesszürkés, majdnem misztikus hangulatai egyaránt elmélyült fogalmazást, szin- kultúrát kívánnak. Szokolay Sándor festői látása pontosan rátalál a természeti környezet változó hangulataira és a belső rezonanciára hallgatva, igazi képpé formálja a benyomásokat”. A kritikus jól látta a művészt. Egyéniségét, törekvéseit. Ezért szereti ezeket a sorokat, és úgy érzi egy alkotói szakaszának kitűnő összegezése. Mert később, nem is sokkal később, nagy változások történtek Szokolay műhelyében. A tragikus hirtelenséggel elhunyt kiváló fiatal festőművésszel, Zilahy Györggyel töltött egy nyarat, és ez a nyár megpezsdítette alkotói fantáziáját, egíyszerűen arra ösztönözte, hogy valami egészen újat, többet, izgalmasabbat keressen. Más utat, más kifejező-eszközöket, ugyanakkor megtartva az alapvető belső tartást: a táj és az ember örök szeretetét. — A valóság mélyebb, maradandóbb és lényegesebb összefüggéseinek kifejezésére törekszem, mondja elgondolkozva, hiszen nem mindig mondja el az ember szóban is azt, amit érez vagy amit megfest. — Üj képeim a valóság, az emlékkép, az álom és a képzelet ötvözetei... Legalábbis azt szeretném, ha mindazt kifejezhetném, ami bennem él, ahogy én a világot látom... Szeretném azt is megfesteni, amit‘a világról tudok, hogy elgondolkoztassam a szemlélőt. Nehéz. Mégis keresem. Régóta ismerem Szokolay Sándort, és mindig azt éreztem, szerényebb a kelleténél. Most is, hogy azt mondja: ,.ezt keresem”, túl szerény volt. Mert a képei más bizonyítanak. Azt is, hogy egyre többször talál rá arra, amit keres, és képei előtt különös érzés keríti hatalmába az embert. Mondják, hogy szűrrealista, pedig ez nem helytálló. Azt is, hogy expresszionista. Csak ezt önmagában szintén nem vállalja, és igaza van. — Üjat, újat, újat! Ez tölti ki minden gondolatomat. Hogy hatnak rám különböző stílusirányzatok, felfogások? Ez csak természetes. Azt is vállalom, hogy képeimen a tárgyak egyre inkább jelképekké egyszerűsödnek. A kerítés nálam elzártságot, zárkózottságot jelent, a tanyai ház magányosságot, a galambdúc szeretetet, a hold titokzatosságot. a fák markoló fájdalmat, feltörni akarást, a napkorong értelmet, világosságot Hogy a képeim általában sötétek? Így van, de mindegyiken ott dereng a fény amely bevilágítja a múlt árnyait, az elmaradót tságoit, a babonát... Az ablakból látni a falut. A komlósi templom míves tornyát, az új épületek modem sziluettjét. Még beszélgetünk, de már a tótkomlósi népművészek remekeit nézegetjük. Lankadatlan energiával gyűjti a régi tányérokat, tálakat, köcsögöket, népi bútorokat. Tányérgyűjteménye párját ritkítja. Jut belőlük az előszobába, a konyhába, de még a szobába is. Aztán az új képek: virágok, tanyák, galambdúcok. Szokolay valóságos mesevilága, mesevilágvalósága. — Hat év óta rendületlenül dolgozom. Szeretnék összehozni egy új kollekciót, egységes anyagot önálló kiállításra, Békéscsabán. Amikor már minden képet megnéztünk, gyönyörködtünk a legújabb köcsög-szerzeményekben, együtt indulunk a kultúr- házba, ahol a képzőművészeti szakkört vezeti. Tíz éve, és szakköri tagjai közül már három rajztanár... Ismerősök, barátok köszöntik az utcán. Derűs, jókedvű szavakat váltanak. Szokolay Sándor és a szülőfaluja úgy látszik, valóban elválaszthatott an ok. Sass Ervin
