Békés Megyei Népújság, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-03 / 181. szám

méltóan teljesítem.. fi Nem egy arcon csillogtak ezek­ben a percekben a meghatottság könnyei. A szülők, hozzátartozók büszkén nézték fiaikat, férjüket, testvérüket. A vezérőrnagy beszédének vé­gén néphadseregünk csataki ál- tásával, a „Hajrá”-val búcsúzott a felavatott tiszthelyettesektől, amelyre a díszszázad háromszo­ros választ adott. Ezután a honvédhelyőrség zenekara az Intemacionálét ját­szotta, majd a Klapka-induló pattogó ütemére tisztelegve vo­nult el az ünnepség díszelnök­sége és a közönség előtt, a tiszt- helyettesek százada. Botyánszki János A díszemelvényen Koloncsák István alezredes, a Központi Tiszthelyettes Iskola általános he­lyettese a miniszterhelyettes parancsát olvassa fel. Képünkön az elnökségben helyet foglaló Ku- tika Károly vezérőrnagy, Enyedi G. Sándor és Fekete Antal. Vasárnap délelőtt még alig múlt 9 óra, de Békéscsabán a nemzeti és vörös zászlókkal dí­szített Március 8 téren és a kör­nyékén már sokan elfoglalták helyüket, hogy a 10 órakor kez­dődő tiszthelyettesek nyilvános fogadalomtételének minél köze­lebbről lehessenek szemtanúi. Impozáns a látvány. Az érkező század léptei egyszerre dobban­tak. A szülők, hozzátartozók ar­cán meghatottság és büszkeség tükröződött, s a ,,fiúk” szájából vidáman szállt a katonadal: „Hej, te puska puska vagy, nem csinos kis fruska vagy”. Néhány perccel 10 óra előtt az emelvényein helyet foglalt az ün­nepség díszelnöksége: Enyedi G. Sándor, az MSZMP Békés me­gyei Bizottságának titkára, dr. Fekete Antal, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője, dr. Be­csei József, a városi pártbizott­ság (átkára, Gyurkó Pál alezre­des, a megyei rendőrfőkapitány helyettese. Kovács József, a me­gyei tanács elnökének képvise­letében, Hugyik András, a mun­kásőrség megyei és Tóth Pál, a Kulich Gyula nevét viselő vá­rosi munkásőrzászlóalj parancs­noka, dr. Haraszti János, a Bé­késcsabai Városi Tanács elnöke, dr. Bácsmegi Gábor alezredes, városi rendőrkapitány, Horváth Lajos, a megyei KlSZ-bázottság honvédelmi felelőse és Ilovszki Lajos, a KISZ városi bizottságá­nak titkára, továbbá a munkás­mozgalom Békés megyei vete­ránjai. a tömegszervezetek kép­viselői, valamint a Magyar Nép­hadsereg tábornokai és magas beosztású főtisztjei. Tíz órakor Kerekes Szilvesz­ter ezredes. a Központi Tiszthe­lyettes Iskola parancsnoka vi- gyázzt vezényelt a felsorakozott egységnek és felharsant a dísz- jel. A díszszázad katonái egy­szerre vetették fejüket jobbra. Az iskola parancsnoka vigyázz- menetben ment a honvédelmi miniszter képviseletében érkező Kutika Károly vezérőrnagy elé, és tett jelentést. Az elöljáró éllé­pett a tiszthelyettesek díszszáza­da előtt és üdvözölte a katoná­kat. A köszöntésre zúgott az „Erőt, egészséget vezérőrnagy élvtárs” válasz. Ezután a Himnuszt játszotta el a zenekar. Majd a Központi Tiszthelyettes Iskola parancsno­kának általános helyettese Ko­loncsák István alezredes olvasta fel a Magyar Néphadsereg Ki­képzési Főcsoport Főnökének pa­rancsát. A fiatal tiszthelyettesek fi­gyelmesen hallgatták a paran­csot, amelyben a honvédelmi mi­niszter helyettese szólt hozzá­juk: „önök olyan fegyveres erő tiszthelyettesei lesznek, amely büszkén vallja elődjének Rákó­czi kurueait, és az 1848-as hon­védeket amely példaképének te­kinti a szovjet hatalomért és a spanyol polgárháborúban küz­dött magyar internacionalistá­kat, amely a Magyar Tanácsköz­társaság dicső Vörös Hadseregé­nek és Vörösőrségének nyomdo­kait követi ... Ez a hadsereg a Varsói Szer­ződés tagjainak hadseregeivel mindig kész a szocialista vívmá­nyok megvédésére...” A miniszterhelyettes parancsá­nak felolvasása után lekerültek a sapkák az új tiszthelyettesek fejéről, s a közönség felállva hallgatta a fogadalomtételt. Ko­vács István őrmester, a katonai és politikai kiképzésben kiváló­an végzett tiszthelyettes olvasta fel a fhidalom szövegét. A szá­zad egfcj-fforrva, meggyőződéssel mondta utána: „a szocializmus legyőzhetetlen eszméihez, né­pünk igaz ügyéhez hű leszek... katonai és állampolgári köteles­ségemet, dolgozó népem és sze­retett hazám szolgálatában min­denkor szocialista emberhez Miután Kutika Károly vezér­őrnagy átvette Kovács István őrmestertől a fogadalmat tett katonák aláírásával ellátott fo­gadalmi okmányt, a mikrofon­hoz lépett. Ünnepi beszédében tolmácsolta a honvédelmi mi­niszter elvtáns, a Honvédelmi Minisztérium Katonatanácsa és az MSZMP Néphadsereg! Párt- bizottságának üdvözletét. Majd így folytatta: — Az avatás, amelyet az el­múlt év óta dolgozó népünk előtt, nyilvánosan tartunk, ki­emelkedő eseménye néphadsere­günk életének és egyik mutatója a hivatásos tiszthelyettesek nö­vekvő szerepének, megbecsülésé­nek. Mai ünnepségünknek különös fontosságot ad, hogy ebben az esztendőben kezdtük meg az MSZMP X. kongresszusa útmu­tatásainak gyakorlati végrehaj­tását ... Hazánk védelmi képességének fejlődéséről, a fegyveres erők erősödéséről szólva a vezérőr­nagy a következőket mondta: — A magyar néphadsereg a minőségi fejlesztés eredménye­ként a Varsói Szerződés kereté­ben korszerű hadsereggé vált. Kész és képes szeretett hazánk védelmére, internacionalista kö­telességeink teljesítésére. Mind­nyájunk örömére szolgál, hogy a Szovjetunió, a szocialista tábor országainak, népeinek a Varsái Szerződés hadseregeinek közös erőfeszítése nyomán a nemzet­közi helyzetre már hosszabb ide­je a szocializmus, a béke és ha­ladás erőinek növekedése, az imperializmus pozícióinak gyen­gülése a jellemző... Beszédének további részében a vezérőrnagy hadseregünk harckészültségének állandó fejlesztéséről, szilárd!tá­sáról szólt kiemelve, hogy ebben jelentős része van a tiszthelyet­tesi állomány áldozatkészségé­nek, szorgalmas, odaadó munká­jának. Majd a szülőkhöz, hozzá­tartozókhoz intézte szavait. — Megköszönjük a kedves szülőknek, hozzátartozóknak, hogy megértésükkel, támogatá­sukkal komoly segítséget adtak az iskola parancsnokainak, ta­nárainak felelősségteljes mun­kájukhoz. Köszönjük a parancsnoki és nevelői állománynak azt az ered­ményes oktató, nevelő munkáit, amellyel a hivatásos pálya el­kezdésére felkészítették a most felavatott elvtársaikat. Fogadom: „a szocializmus legyőzhetetlen eszméihez hű leszek.” Képünkön középen Németh őr­mester Békés megyei fiatal. Fogadalmat tettek a honvédség új tiszthelyettesei Pompás látvány. Erő és magabiztosság­Kutika Károly vezérőrnagy ünnepi beszédét mondja. (Fotó: Demény Gyula)

Next

/
Oldalképek
Tartalom