Békés Megyei Népújság, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-15 / 192. szám
Lottózók \ « Szentiványi Kálmán írása Vázlat Demény Ottó Vésd egy agyagtáblára — engedetlen vagyok —* törd össze és felejtsd el de a cserepek megmaradnak nézésedben egy töredék egy szó kezed mozdulatában amikor átsétálsz a parkon nem arra mész amerről hívnak mert lassan érik be a tett mert a kín bűbájos varázslat mert ma még halogatható s elront mindent a magyarázat ha tudnád hogyan tudsz szeretni ha ismerned szépségedet légy engedelmes szót fogadni majd jó lesz ma még nem lehet A hold elégiájától a Nemzeti dalig A magyar—ukrán iro^ dalmi kapcsolatok történetének egyre újabb adatait sikerült felderítenünk. . Az Ukrán Szovjet Enciklopédia 1963-as kiadása szerint Petőfi első ukrán toi- mácsolója a századvégi neves költő-forradalmár, Pavlo Hrabovszkij volt, akinek két versfordítása, a Füstbe ment terv és a Falu végén kurta kocsma 1897- ben jelent meg a Ívovi Zor- ja című folyóiratban. Amikor később az időszaki sajtót böngésztem, kiderült, hogy Hrabovszkijt megelőzte Vaszil Scsurait, aki ugyancsak Lvovban, de két évvel korábban, 1895- ben, tette közzé ukrán nyelven Petőfi néhány versét: A költészet, Az őrült, Ez a világ amilyen nagy című verseket További kutatásaim során azonban kezembe került egy 1892-es, ugyancsak lvovi folyóirat, s benne a nagy betűkkel szedett dm, Elégi ja miszjaca, alatta pedig zárójelben OL (vagyis Olekszandr) Petőfi. Tehát Petőfi verse: A hold elégiája. Jelenleg ez tekinthető az első, ukránul megjelent Petófl-versnek. A fordító: Qszip Makovej jeles galíciai költő, prózaíró, kritikus és irodalomtörténész. A magyar és az ukrán szöveg egybevetése azt mutatja, hogy Makovej híven adja vissza a vers gondolat- menetét, a költői képeket, a ritmust, a rímelést Valószínűleg eredetiből fordított, vagy legalábbis egyeztette fordítását az eredetivel. Egy évvel későbbről származik Az őrült című Petőíi-vers ukrán szöveget Ivan Pleskan fordítása. A radikális mozgalmakban is tevékenykedő Pleskan utolsó éveiben megpróbálta sajtó alá rendezni költői munkáit de korai halála megakadályozta ebben. Kéziratban maradt, s csak legutóbb előkerült írásén, között Lermontov és Heine fordítások mellett megtalálták Petőfi versét, Az őrültet ia, amelynek szenvedélyes hangulata különösen közel állt Pleskan érzeleméi lágához. Nemrég került kezembe egy kárpátvidéki naptár, amely az élső világháború idején látott napvilágot, benne a Nemzeti dal fordítása. Színes, érdekes tolmácsolás, s egy pillanatig sem lehet kétségest hogy nem közvetítő nyelvből, vagy nyersfordításból, hanem eredetiből készült: a fordító ugyanis az árnyalatokat is megérezte. Érdekes, hogy nem drill, hanem latin betűkkel nyomták. Ugyanitt jelent meg a Befordultam a konyhára kezdetű Fetőfi-vers fordítása is. Ugyanaz a dallamhűség, és — ma már talán naivnak tűnő, mégis elbűvölő hatás, melyet a fordító a kárpáti ukrán tájszavak használatával ért eh Hogy mért nem nevezem meg ezt á jól verselő, jó nyelvérzékű fordítót? Azért, mert nem ismerem a nevét — a naptár nem közölte. De kutatom tovább magam is, és talán lesz, aki nyomra vezet. Hálás lennék érte. Jurlj Skrobinec ukrán költő, műfordító Pacsai Imre Utca I Ax asszony elmosolyodott — Nem nagy ügy. Modem tánc, néhány lépés, egy-két figura, s maga különben olyan jó mozgású... Ha kérte volna, hogy tanítsam, már tudna. — Azt mondják, a volt férje újra elvenné magát — Lehet... de a kisfiámra maga sem kíváncsi... Udvarol, kísérget, de a gyerek? Hozzám tartozik.» hatéves ember. Az ilyen apa nélkül növök, amúgyis érzékenyek. — Nem akartam, amíg.» — Ne haragudjék... mennem kell.» Bácskai Is észrevette, hogy már odanézegetnek a csarnokból. Nagy sebbel- lobbal csörtetett ide az igazgató. Fehér köpenyes, testes fiatalember. — Jó napot szervusz öreg! Már megint ijesztgetsz? Az egész gyár irigy- li... ennyi szépség! Amilyen fafejű, ezt nem érdeklik a lányok. No... örülök elvtársnő, hogy... megértik egymást, nyugtassa meg a brigádot, minden rendben lesz! Monokiné azt mondta: — Erről beszéltünk éppen. De még valamit... Hárommal több lottószelvényt adott főnök elvtárs... Vannak saját számai vagy beszáll hozzánk? A lányoknak van egy szisztémájuk, azt hiszik, azzal nyerünk. — Köszönt az ieazgatónak és elment Annak szélesre nyílt a képe, amint kettesben maradtak. — Már együtt lottóztok? Ügy megijedtem, hogy... Mesélték, hogy Monokiné megviccelt a liftben, hogyan mondta a nyereményről?! Hogy a fejedre ütne, öreg? Haha... Világos, hogy tréfa, de ha te is benne vagy a lottózó-brigádban... No, szervusz. Engem az előbb szépen felültettél az áthelyezéssel. Te! Szóltak nekem, hogy van néhány jegy, hajóútra, Pozsonyba, Bécs- be... nyolc nap! Ha úgy fordulna, s megházasodsz, öreg. Isten az atyám, kifizetjük az igazgatói alapból a nász- utat Elmehettek a költségünkön. Majdnem elfelejtettem. hogyan állsz az egyetemi anyaggal, én megint semmit sem tanultam! Mennem kell. örülök, hogy minden rendben van, szervusz öreg! — Visszakézból odacsapott a műhelyfőnök domború mellére. S már ment is. ,A csarnokban szólt a táskarádió. A jó számot dúdolva kísérték a lányok. A zivatar egészen elvonult, fényesség tündökölt a világon. csarnok, fiú kevés van itt, azok is tanulók — s vagy száz női szakmunkás. Bácskait azért helyezték ide, mert a többi pályázó szoknyabolond hírében állt, ő komoly, megfontolt ember, s agglegény, — ha éppen elveszíti a fejét, nősüljön meg! De úgy hírlett —, nem érdeklik a nők, öreg anyjával él Óbudán, s még mindig tréningre jár a Vasasba, birkózik. Minek ment le a kapuhoz? Semmit sem intézett eL Hirtelen ötlettel nekilát, írja a pársoros jellemzéseket, a tizenegy lányból nyolc — már a jövő héten szakmunkásként dolgozhat, a többi három tanuljon még — maradjanak egyelőre betanított műszerésznek. S az újságcikkel nem törődik. Kicsit igaz, amit írtak; legjobb volna a gyárban is levizsgáztatni a belépőket: ki, mit tud? A legtöbb baj a besorolással történik, idejön némelyik, kiköveteli a tíz forintos órabért — hogy előző helyén ennyit kapott — s rosszabbul dolgozik, mint az itteni nyolcforintosok. Régóta javasolni akarja ő,hogy minősíteni kell, aki nem veti alá magát, annak baj van a szaktudásával, úgysem nyernek vele sokat, jobb, ha kívül marad a kapun. Az ifjúsági brigád megint bokorban van, mintha tudnák, hogy a főnök ővelük foglalkozik. S jön Monokiné mintha gyászban lenne, fekete a köpenye, kendője, — s benyit. Azt mondja: — Elnézést... Biztosan megharagudott rám. A főnök tud mosolyogni. — Megírtam a jellemzé- ■seket, ha 'akarja, olvassa el. Három lány betanított műszerész marad». Monokiné nem mozdul közelebbre. — A késést behozzuk. Ma úgyis próbál az énekkar. Utána tánc lesz, mint a múltkor. Oda készülnek a lányok. — Maga is? — Igen. Bácskai hirtelen a telefonhoz nyúl, az igazgatót tárcsázza, «hangsúlyozva mondja, hogy olvasta az újságot, elkészítette a brigád minősítését. S kéri a maga áthelyezését más műhelybe. Lehet hallani, hogy az igazgató értetlenül kiabál— évfolyamtársa Bácskainak a műszaki egyetemen, most utolsó évesek a levelező tagozaton, s a műhelyfőnök vizsgái jobban sikerültek. A minisztérium bontja a vonalat. Monokiné mégis közelebb lép. — Miattam akar elmenni innen? Bácskai hallgat. — Nem tehetek semmiről... A cikk... A műhelyfőnök legyint — Hát akkor? Ugye, mert a múlt próba után, mikor a tánc kezdődött... magával beszélgettem és felkért a volt férjem és... maga miért nem kért fel? — Nem tudok táncolni. helyfőnök előlép, s azt mondja: — Miattam nem mernek bejönni? Nem ettem én még embert Az a lottóárus később visszajön. A maguk szelvényeit elkértem, tessék. — S átadja a köteget Köpenye zsebéből kiáll az üzemi újság. Lerobban a zápor, a magas épületek felett mennydörgés és villámlás öklelő- zik. Némelyik lánynak van a táskában orkán kabátja. Hárman elférnek, ha szétterítik. így rohannak a lifthez. Bácskai műhelyfőnök azértis lassan megy, de a liftnél eléri a brigádot Együtt szállnak be a szobányi teherliftbe. A lányok számolják a szelvényt, aztán abbahagyják, a nyeremény fontosabb. — Ha lesz pénz megesküszünk Tibivel... Nekem autó kell!.» Befizetek társasutazásra... Ha nyerek, szakítok az udvarlómmal.» S nap felkelt, megpislogta az éjjeli esőtől fénylő várost, elbújt a komoran ereszkedő felhők mögé. A férfiak szájában cigaretta, a nők mosolya szürke így kora reggel, mint párától homályló ablaküveg. A gyárkapunál sokan megtorpannak. — Hé, lottóárus! Bújj már elő... Hol az öreg? Biztosan elcsábították a lányok! A nők a portást kérlelik, vegyen nekik valahonnan, vagy fizesse be, ha előkerül az öreg, töltse is ki, itt vannak a biztos nyerőszámok. Két perc múlva hét óra, mászik a nagymutató, valaki kiabál, hogy siet ez a vekker. Torlódnak most már, csenget szüntelenül a bélyegzőkar. Együtt jön a tizenegy szép lány — az ifjúsági brigád — de nem mernek bemenni, mert ott Maga mit csinál a pénzzel, Margit néni? Monokiné hat-hét évvel lehet idősebb náluk, s nem is üt ki a bokorból. A műhelyfőnökre pillant, aki nagy kockás zsebkendővel vizes fejét törli, s szeme tréfásan villan: — Itthagyom a gyárat, veletek együtt. — Jaj, miért? Csak nem?!— Bácskaira pillantanak. Más gyárba megyünk, ahol megbecsülnek. Szakközépiskola? Itt szakmai tudás kell elvtársnők — utánozta a műhelyfőnök lassúsodrású beszédét, Bácskai meg úgy tett, mintha elme- rülten beszélgetne a liftkezelő öregasszonnyal. — Elmegyünk innen, de előtte egy undok embernek a fejére ütünk egy jó nagyot, valamennyien... Aztán a nyereményből kifizetjük a büntetést! Riadt csend lett, majd a nevetés szinte szétvetette a liftet. A lányok egy bokorban kapaszkodtak. Nagy döccenéssel felértek a harmadik emeletre. Az ifjúsági műhely tágas áll oldalt Bácskai a műhelyfőnök, harmincöt éves kopaszodó agglegény, olyan tömör és mozdulatlan1 a kék köpenyben, mint egy felöltöztetett szobor. Meg kell várni a brigádvezetőt, Mo- nokinét, nélküle nem mernek elvonulni a műhelyfőnök előtt, mert cikket írtak az üzemi újságba, éppen tegnap jelent meg, hogy ők szakközépiskolában érettségiztek, műszerész szakmunkások s itt csak betanított műszerészként dolgozhatnak. Talán a szerkesztő is gorombította a cikket, volt ott néhány kemény megjegyzés a műhelyfőnökről. S alatta mind a tizenkét név, elől Monokiné. aztán sorban a lányok. Hát nem mernek most bemenni, mert szó sem volt arról, hogy a nevük is megjelenik. A napközi épülete felé pislognak: Monokiné odaviszi minden reggel hatéves kisfiát, — mert elvált, a gyerekkel él, s nincs aki vigyázzon rá, amíg dolgózik. Már itt is van, szidja a tolongást a napközinél, aztán a nyomában lehajtott fejjel Beosonnak . a lányok. A mű-
