Békés Megyei Népújság, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-03 / 155. szám

a megyei pártbizottság és a megyei tán ács lap i a Futó esők Várható idő­járás ma es­tig: felhőátvo­nulások, csak szórványosan előforduló fu­tó esőkkel. Elénk, időn­ként még erős északnyugati, északi szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet: 20—24 fok között. Gyóni Gésa emlékkiállítás Dabason Társadalmi ellenőrük jutalmazása Évforduló Tíz évvel ezelőtt, 1961. július 3-án halt meg, 82 éves korában Hébelt Ede szociáldemokrata politikus, ügy­véd. A Tanácsköztársaság idején a Munkásegyetem tanára és egyik ve­zetője volt. Az ellenforradalom első éveitől kezdve mint ügyvéd védel­mezte a politikai üldözötteket, s védőügyvédként szerepelt a kommu­nisták ellem perekben. 1954. és 1956. között tagja volt az MDP Központi Bizottságának. Június 25-én, Gyóni Géza szü­letésének 87. és háládénak 54. évfordulóján emlékkiállítás nyüt Dabason — ehhez a községhez tartozik most Gyón, a költő haj­dani szülőhelye. A kiállítást a Munkácsy Mihály Múzeum anyagából válogatták a békés­csabai muzeológusok, s azon be. mutatják a költő személyes em­léktárgyait, vers-kéziratait, ko­rabeli újságokat, három portré­ját, fényképeket s egy hadifo­golytársának a táborukról készí­tett rajzait, akvarelljedt, metsze­teit. A július végéig nyitva tartó tárlatot Dabas állandó kiállító, termének két helyisége uen te­— INGYENES JOGI TANÁCS­ADÁS. A Népújság jogtanácsosa ma délelőtt ingyenes jogi ta­nácsadást tart a szerkesztőség­ben. (Békéscsaba, Szabadság tér 17. szám, III. emelet.) Második műsort is sugároz a televízió Augusztus 20-án kezdődik a televízióban a második csatorna kísérleti adása — jelentették be a televízió péntek délelőtti saj­tótájékoztatóján. Az első „má­sodik adást” követően hetente A loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Bala- tonbogláron megtartott 27. heti lottósorsoláson a következő nye­rőszámokat húzták ki: 7, 9,19 49,89 A legjobb játék Csabai utca. Este. Hazafelé tart a család­apja kezét fogja a fiú, anyja táskájának fülébe kapaszkodik a lány. Egyik gyerek alig múl­hatott ötéves, a másik éppen- hogy óvodás. Viháncolnak, ugrálnak, csivi- telnek. Mint bármelyik más kor­társuk. Szüleiket is igyekeznek bevonni a játékba. És sikerrel, mert egy magányos háztömbhöz érve megiramodik az apa és a fiú — jobbról kerülik az épüle­tet. S rögtön utána futni kezd a mama és a kislány — balra. Az­tán nagy nevetés, boldogság kö­zepette találkoznak a ház túlsó oldalán. Élvezik és megismétlik a remek bújócskát-fogócskát. Gyerekek között történik ilyes­mi minden nap! De csak ritkán, hogy együtt játszik felnőtt és gyerek. Pedig az ilyen játék semmilyen mással nem helyet­tesíthető. Boltban vett, sebtiben a gye­reknek adott s aztán sorsára en­gedett autóval, kutyával, babá­val, kockával különösen nem. Mert az eleven gyerek—szülő kapcsolatot nem pótolhatja sem­mi. Pedig nem kell hozzá más, „csak” egy kis figyelem. ... És nem kell hozzá más, ctdk egy kis figyelem. egy alkalommal sugároznak kí­sérleti programot. A kezdeti cél az, hogy a műsorszerkesztőség megkeresse a nézők igényeinek leginkább megfelelő optimális műsorpárhuzamokat, a két csa­torna egyidejű adásának legha­tásosabb változatait. A harmadik negyedév tervei között számos érdekes politikai, gazdasági, sport, szórakoztató, drámai műsor szerepel. Négyré­szes — eredeti dokumentumok alapján forgatott — filmet mu­tatnak be a magyar antifasisz­ták harcáról. 15 adásból álló so­rozat indul „Az opera története” címmel, s új tv-játékok is kép­ernyőre kerülnek. A sportműso­rok sokaságából kiemelkedik a bécsi vívó-világbajnokság, amelyről 8 alkalommal ad köz­vetítést a televízió. — SIR LAWRENCE BRAGG 81 éves korában elhunyt, ö volt a világon az eddigi legfiatalabb Nobel-díjas. A nemzetközi el­ismerést jelentő díjat 25 éves korában kapta meg. — TERMELŐSZÖVETKEZE­TEK, állami gazdaságok, figye­lem! Eladásra ajánlunk fel DUTRA FRAK—B—1 típusú, üzemképes, jó állapotú forgó-ra­kodó gépeket, előnyös vételárral. Bővebb felvilágosítást BSZV. 4. sz. Üzemegysége, Bp., IX., Má- riássy u. 1—3. sz. alatti telepen. Jaczkó Andor műszaki vezető et-nál. 191 — IPARI TANULÓNAK, érett­ségizett fiút felveszek. Pusztai gáz-vízvezetékszerelő. Békéscsa­ba, Telep u. 1. 273362 leinthetik meg az érdeklődők, utána pedig a ceglédi Kossuth Lajos Múzeum ad helyet a Bé­kés megyében élt költő élete, munkássága emlékeinek. — RÁGALMAZÁSÉRT pert in. dított a Fülöp-szigeti elnök a Time Magazine című amerikai lap ellen. Az elnök azt sérel­mezi, hogy a folyóirat erkölcs­telen és becstelen államfőnek titulálta. i — ÜJ IPARI CSARNOK. A Szarvasi Vas. és Fémipari Ktsz a központi telephelyen egy 3000 négyzetméteres területű ipari csarnok építését tervezi a IV. ötéves tervben. A beruházás ér­téke megközelíti a nyolcmillió forintot. — TŰZPÁRBAJT vívott két diákcsoport a mexieói Puebla egyetemén. Hat diák megsebe­sült. A fiatalok az egyetemi vezetöségválasztás eredményei miatt tüntettek. — NAGYSZABÁSÚ községi if­júsági találkozót rendeznek július 4-én a csorvási KISZ- alapszervezetek a Petőfi-pusz­tai kastély-parkban a közelgő KISZ VIII. kongresszusa je­gyében. A program: különféle sportversenyek, délután honvé­delmi akadályverseny, este tá­bortűz, szalonnasütés, tánc: — KALÓZOK KINCSE. Lon­donban áruba bocsátják egy spanyol kalózhajó kincsét, amit néhány évvel ezelőtt a Bahama- szigetek közelében a víz színe alatt három méterrel a fövé­nyen találtak. A kilencezer ezüstpénzből álló kincs értéke 200 ezer font. — A FELEDÉKENYSÉG CSIM- BORASSZŐJA. Nyíregyházán a városi tanács talált tárgyak osztálya már ötödik napja őriz egy anyakocát s egy lovasfo­gatot. A tulajdonosok úgy lát­szik, megfeledkeztek a keresé­sükről, s így a lovat és az anyakocát, amely közben lefi­alt, a talált tárgyak osztályá­nak dolgozói gondozzák. Mai névnap: Kornél Gracchusok és a Sciciók törté­netében szerepet játszó egyik ró­mai nemzetségből, a „gens Cor- nelia”-ból ered a Kornél ne­vünk. Jelentésére kétféle ma­gyarázat van: az egyik szerint a „szarv” latin szava, a „cornu ’ után „kürtös”, a másik szerint a „somfa” fordítása, a „comum” adja értelmét. Kilenc találat — kilenc győztes A békéscsabai Ifjúsági Park immár hagyományos programjai közé tartozik, hogy hetenként egyszer — a két tánc közti szü­netben — szellemi vetélkedőt rendeznek. A legutóbbi szerdai vetélkedőt az Ifjúsági Park az Állami Biztosítóval közösen szervezte. A fiataloknak 10 kér­désre kellett válaszolniuk. Teli- találatos szelvény nem volt, s kilenc találatot kilenc versenyző ért el. A nyertesek: Szeles Ador­ján, Nagy Mihály, Szabó Béla, Kapitány Ferenc, Török János. Ambrus László, Korcsán Pál békéscsabai, Galambos Jánosné, újkígyósi, Nagy Károly békési fiatalok lettek s nyereményü­ket, egy-egy könyvet, postán küldik el a címükre. Nyilas Imréné és Borúzs Jánosné szeghalmi lakosok 21 éve társadalmi ellenőrök, ők ketten 1950. óta ellenőrzik a község kereskedelmi üzleteit, s védik a fogyasztók érdekeit. Munká­juk elismeréseként a közelmúltban elismerő oklevelet és ju­talmat kaptak. (Fotó: Oravszki Ferenc) Üjabb magyar szárnyashajó Budapest—Bécs között Megérkezett a Szovjetunióból az a „Meteor” típusú szárnyas­hajó. amelyet az idei BNV-n vá­sárolt a MAHART. A Budapest—Bécs közötti Duna-szakaszon jelenleg napon­ta két 59 személyes Sirály köz­lekedik. Az egyre növekvő for­galom azonban megkívánta egy nagyobb szárnyashajó üzembe helyezését is. Az új hajó, amely előreláthatólag a „Sólyom” ne­vet kapja, 116 személyes, utasai kényelmes repülő-ülésben fog­lalhatnak helyet. Jelenleg a műszaki vizsgála­tok folynak, majd néhány napos próbaút után még e hónapban forgalomba helyezik. Ezzel Bu­dapest és Bécs között három hajón összesen 234 személy utazhat naponta oda-vissza. — KRESZ-vetélkedő. A békés­csabai 8-as számú Volán Vál­lalat július 4-én, vasárnap Bé­késcsabán, a DÁV kultúrtermé­ben KRESZ-vetélkedőt rendez; — A BÉKÉSCSABAI VASÜT- ALLOMÁS DOLGOZÓI július 10-én délután fél 3 órai kezdet­tel a MÁV SE Csányi úti sport­telepén tartják meg a XXL vasutasnapi ünnepséget. Ez al­kalommal kapják meg az arra érdemesek a törzsgárda jelvényt, többen pedig jutalomban része­sülnek. — SZERENCSÉSEN MEGME­NEKÜLT a csütörtökön este el­süllyedt „Artemis” brit tenger­alattjáró három tengerésze. A kikötőben elsüllyedt tengeralatt­járót mentőcsapatok vették kö­rül, hogy olyan magasságig húzzák fel, ahonnan a bennre­kedt három férfi a felszínre úszhatott. t••gyelefes riporterünk ELLOPTÁK a RIGÁT Feljelentés érkezett a békés­csabai városi rendőrkapitány­ságra motorlopás miatt. M. P. békéscsabai lakos ugyanis Tol­nai utcai lakása előtt tartotta rendszeresen Riga segédmotor­kerékpárját, amit az egyik éjjel ismeretlen tettes ellopott. A korállszínű segédmotorkerékpár és a tolvaj után a rendőrség nyomozást indított. ITTAS VEZETÉS MIATT INDULT ELJÁRÁS A békéscsabai városi rendőr- kapitányság eljárást kezdemé­nyezett Pugymer István 44 éves gyulai lakos ellen, aki a késő esti órákban Békéscsaba bel­területén ittasan vezette sze­mélygépkocsiját. ELINDULTAK A TŰZOLTÓK A járási és megyei önkéntes tűzoltóversenyeken a különböző kategóriákban legjobban szere­pelt 21 tűzoltóraj ma, a kora reggeli órákban indult el Nyír­egyházára az önkéntes tűzoltók országos selejtező versenyére. A Dózsa sporttelepen sorra- kerülő versenyen a legjobb he­lyezést elérők vesznek majd részt az augusztusban Budapes­ten megrendezendő országos döntőn. Reméljük, megyénkből is kerülnek a döntőbe. SZABÁLYTALANUL KANYARODOTT Ecsegfalván, a Kisújszállási úton Kotálik István 74 éves éj­jeliőr ecsegfalvi lakos kerékpár­jával szabálytalanul kanyaro­dott, s így összeütközött a vele szembe jövő Sárkány Péter mo­torkerékpárossal. A baleset so­rán az éjjeliőr súlyos, míg a motorkerékpár vezetője kisebb sérülést szenvedett. BÉKÉSNEGYEI:. Aj MSZMP megyei bizottsága áa a megyei tanács (apja Főszerkesztő: Cterei Pál Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér »7, tn, emelet. Telefon: 12—196. 12—29« Kiadja a Békés megyei Utpidadő Vállalat. Békéscsaba, n.. Tanácsköztársaság űtja ». Telefon: U—021. ti—OSI Felelős kiadó: kehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési ay egy sonaora Ft. Békés megy a Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index; 2S ősi

Next

/
Oldalképek
Tartalom